Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-31 / 177. szám

2007. JÚLIUS 31., KEDD 11 SPORTTUKOR Minden idők legjobbja Minden idők egyik leg- t jobb országos bajnoksá­gának minősítette Kiss László szövetségi kapi- 1 tány az idei, vasárnap zá­rult 109. úszó ob-t, első­sorban annak a fényében, hogy - a pekingi olimpia menetrendje miatt - reg­gel kellett megrendezni a döntőket, s a korai órák- K ban kellett nagy időket el­érniük a versenyzőknek.- Az olimpiai időrendnek va­ló megfelelés alapvetően sike­rült, amellett kijöttek azok a fo­gyatékosságok, nehézségek, amelyek olimpiai szemszögből érdekesek, fontosak lehetnek, s Verrasztó Evelin- mondta Kiss László. A kapi­tány elégedetten nyilatkozott a válogatott váltókról, a staféták reménykeltő időeredményeiről, s külön méltatta az egyéni csú­csok elérőit, köztük az egyma­gában hét rekordot úszó, amel­lett két váltócsúcsban is közre­működő Verrasztó Evelynt.- Az összesen 14 országos csúcs, a most már 12 olimpiai kvóta magáért beszél, a váltók­ról nem is szólva. A teljesítmé­nyek alapján azt mondhatom, akár a 12-nél is nagyobb létszá­mú lehet az olimpiai csapatunk Pekingben. Az abszolút rang­sorban, vagyis a nemzetközileg legmagasabban jegyzett ered­ményeket illetően Cseh Laci 400 vegyesen úszott 4:12.35 perces ideje ér a legtöbbet, mögötte a sorban BoulseviczBeatrix (a 200 m pillangó elődöntőjében 2:08.51 p) és Mutina Ágnes (200 m gyors, döntő, 1:59.46 p) kö­vetkezik. Olimpiai bajnokunk, Kovács Ági a tavaly nyári, buda­pesti Európa-bajnokságot köve­tően hosszabb szabadságot ka­pott, neki decemberre, a debre­ceni rövidpályás Eb-re kell felké­szülnie és az olimpiára, amely a negyedik lesz pályafutása során. Ami a férfiakat illeti, Cseh László sosem látott lelki nyuga­lommal gyűjtögette az eredmé­nyeket, 12 számban végzett az első helyen, a váltókat is jelen­tősen segítve. Az is jó, hogy Kis Gergő remek időkkel tért vissza- összegzett Kiss László. Spanyol henger kerékpár. Az olasz Daniele Bennati nyerte a 94. Tour de France vasárnapi, utolsó szakaszát, össze­tettben pedig a spanyol Alberto Contadoré lett az első hely a világ legjelen­tősebb országúti kerékpá­ros körversenyén. Elsöprő spanyol sikert hozott a „botrány-Tour", hisz az első 10 között hat spanyolt is találha­tunk A 24 éves Contador az el­múlt évtized legfiatalabb kere­keseként diadalmaskodott, első spanyolként az 1991 és 95 kö­zött sorozatban ötször első Indurain sikerszériája óta. A me­zőny három héten át durván 3500 kilométert tekert le brit, belga, spanyol és francia földön. - Úgy gondolom, hogy a spanyol, de talán az egész nemzetközi ke­rékpársport jövőjét láttuk - mondta Contadorról az egyik nagy előd, a hétszeres Tour­győztes amerikai Lance Armstrong. Semleges szakértők ehhez hozzáteszik: már ha lesz egyáltalán jövője a profik ver­senyzésének, mivel a Tour de France - a viadal előtt és alatt is előfordult, számos nagy hírű szereplőt is érintő - doppingbot­rányai nyomán komoly veszély­be került magának a sportágnak a léte. Összetett végeredmény: 1. Alberto Contador (Discovery Channel) 91:00:26 óra 2. Cadel Evans (ausztrál, Predictor-Lotto) 23 másodperc hátrány, 3. Levi Leipheimer (amerikai, Disco­very) 31 mp, 4. Sastre (spanyol, Team CSC) 7:08 perc, 5. Zubeldia (spanyol, Euskaltel- Euskadi) 8:17,. ó. Valverde (spa­nyol, Caisse d'Epargne) 11:37,7. Kirchen (luxemburgi, T-Mobile) 12:18, 8. Popowitsch (ukrán, Discovery) 12:25, 9. Astarloza (spanyol, Euskaltel) 14:14, 10. Pereiro-Sio (spanyol, Caisse) 14:25 p. h. SPORTTÜRMIX Második lett a Somos labdarúgás. A szlovákiai Rapp község sporttelepén rendezték meg az Ipoly menti polgármes­terek kupáját. Eibner Iván, a há­zigazda polgármester meghívá­sát elfogadta Somoskőújfalu község képviselő-testülete és a napokban újjáalakult labdarú­gócsapat is. A delegációt Lichner András polgármester vezette. A tornán három szlovák csapat Rapp, Panyidaróc, Trebeléd Lázi és Somoskőújfalu lépett pályára. Az első mérkőzé­sen a Rapp a Panyidaróc, míg Somoskőújfalu a Trebeléd Lázi ellen nyert. A bronzmérkőzést Trebeléd Lázi nyerte, míg a dön­tőben a Rapp legyőzte a Somos­kőújfalu gárdáját. Készül a Bánk futball. A labdarúgó megyei I. osztályba most felkerült Bánk csapata Kovács Imre játékos­edző irányításával készül a baj­noki nyitányra. Eddig három előkészületi meccset játszottak. Az elsőn, Vácon 4-0-ra kikap­tak, majd Patakon 11-es dön­tetlent értek el. A harmadikon, a Rákospalotai EAC juniorcsa­pata ellen hazai pályán nyertek. Bánk SE - REAC junior 3-2 (1-0). Vezette: Kiss J. Bánk SE: Orbán A. - Torma J., Csizmár G., Hornyák Z., Répási Cs. - Ordasi L, Kis G., Csorba L., Szegvári T. - Németh L., Fábri T. Cs.: Németh K., Szántó Zs., Du- na-völgyi G. Bánk gólszerző: Csorba L. (2), Kis G. Szécsényből indult a pályafutása labdarúgás Lukács Katalin nyolcvankétszer szerepelt a válogatottban Szécsényben a Lukács család­ban hét gyermeket neveltek fel a szülők. Valamennyien szerették és még mindig szeretik a spor­tot. Életük rövidebb vagy hosz- szabb szakaszában versenysze­rűen sportoltak. Közülük Kata­lin az, aki nemcsak Szécsény, megyénk, de az ország sporttör­ténetébe is beírta a nevét. Nővé­rével, Máriával 10 éven át - 1970-80-ig - a salgótarjáni NB Il-es kézilabdacsapatban játszot­tak. Katalin a kézilabdázás mel­lett szívesen és örömmel futbal­lozott, gyakran beállt a fiúk kö­zé játszani. A Skála Áruházban, nővérével, Rózsával, aki az áfész- nél dolgozott, megszervezték a női labdarúgócsapatot. A lányok a női magyar ifjúsági kupa lab­darúgótornán a pécsiek mögött a 2. helyen végeztek. Hazánk legismertebb, legjobb női labda­rúgócsapata a budapesti Femina, 1982-ben Salgótarján­ban bemutató mérkőzéssoroza­tot tartott. A futballgálára a szécsényi Skála csapatát is meg­hívták. A szécsényiek csupán 3-2 arányban kaptak ki a Feminától. A szakemberek felfi­gyeltek a jó mozgású, remek gömbérzékkel rendelkező, tehet­séges szécsényi játékosra, Lu­kács Katalinra, s meghívták őt játszani. Kati igent mondott, s így lett a legjobb magyar női labdarúgócsapat tag­ja. Tizenöt éven át ját­szott a budapesti Feminában, majd ezt követően még öt évig a Renovát erősítette. Az országos bajnok­ságot, amelyben 12 csapat vett részt a Feminával zsinórban nyerték, kevés azon évek száma, amikor nem az övéké volt az aranyérem. A ma­gyar női labdarúgó­válogatottba 1986- ban válogatták be, s összesen nyolcvan­kétszer húzta magá­ra a válogatott mezt. Ezzel a számmal a mai napig magasan csúcstartó. Az első válogatott mérkőzé­sén 1 -0-ra győztek a világ- és olimpia baj­nok német csapat el­len. A legjobb ered­ményt 1986-ban ér­ték el, amikor az Eu- rópa-bajnokságon a 6. helyen végeztek. A sok-sok emlékezetes Lukács Katalin a válogatott mezben válogatott mérkőzés közül, talán a svájci találkozó a legfelejthetetlenebb szá­mára, amikor az ő góljával győztek 1-0-ra és tovább­jutottak az Eb-n. Középhátvédként ját­szott, de így is 13 gól lőtt a válogatottban. A Femi- nánál és a válogatottban végig ő volt a csapatkapi­tány. Anyagiakban nem sokat jelentett neki a futball, de örömmel játszott, mert szerette. A focinak köszön­hetően bejárta a világot. Brazíliában egy tornán bú­csúzott a válogatottságtól. Férje, Kiss László, aki saj­nos már nincs közöttünk, labdarúgó, majd edző volt.- A három gyermekem közül senki sem örökölte oly mértékben a sportsze­retet, mint én, hiszen ver­senyszerűen nem sportol­nak. Viszont az öt uno­kám között már van olyan, akiben már most látom a remek sportadott­ságokat - mondta a Buda­pesten élő Lukács Kata­lin, aki 57 évesen is szere­ti a futballt. ■ Szenográdi Ferenc Mozgalmas a SZAFT élete A Szécsényi Amatőr Futók Társaság futói július második felében három versenyen is részt vettek. Július 21-én a XXI. Palóc triatlon balassagyarmati, nyír-jesi versenyén Czele Tamás képviselte a SZAFT-ot. A fiú tel­jesítette a 250 métere úszást, a 20 kilométeres kerékpározást és az 5 kilométeres futást. Ösz- szesítésben a középmezőnyben végzett. Július 22-én, Szoro­spatakon a nyári futóversenyen Totóeredmények l. Aalborg-Gent 2-ll 2. Blackburn-Vetra 4-01 3. Lens-Cs. Odessa 3-ll 4. Leiria - Hajdúk Kula l-Ol 5. Sampdoria - Cs. More Vama l-Ol 6. Aíl Madrid - Gloria Bistrita l-Ol 7. Utrecht-Hammarby l-lx 8. OFl-Tobol Kostanai 0-12 9. Hamburg- Dada Chisinau 4-01 IO. Trabzonspor - Otekil Galati l-22 ll. Mattersburg - Sturm Graz 2-2 x 12. Salzburg-LASK Linz 2-ll 13. Akadt - Wacker Innsbruck 2-ll 14. Rubin Kazan - Rapid Wien O-Ox Totónyeremények A Szerencsejáték Rt tájékoztatá­sa szerint a 30. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szel­vény 5 darab, nyereményük egyenként 4187 772 forint. 13 ta­lálatos szelvény 17 darab, nyere­ményük egyenként 153 516 forint. 12 találatos szelvény 764 darab, nyereményük egyenként 3315 fo­rint. 11 találatos szelvény 8777 darab, nyereményük egyenként 289 forint 10 találatos szelvény 48 151 darab, nyereményük egyenként 88 forint Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 75 473.4 találatos szelvény 69 darab, nyere­ményük egyenként 1571 forint a különböző kategóriákban a következő szécsényi verseny­zők végeztek az 1 -3. helyen. El­ső lett Baranyi Anna és Czele Já­nos, második Balázsné Lehoczki Piroska, Czele Tamás, Kovácsáé Obrecsány Klára és Tepkor Zol­tán, míg harmadik Kovácsáé Kozma Ágnes és Jusztin Ferenc. A Horváth család tagjai: László, Eszter és Bendegúz is érmék­kel tértek haza. Kecskeméti Zsolt különdíjas lett. Július 28-án a szlovákiai Szklabonyán a nemzetközi Jána Laktisa-emlékfutáson a SZAFT szervezésében Szécsényből, me­gyénkből, s az ország más részé­ről összesen 15 futó vett részt. Eredményei Férfiak. 30 év alat­tiak: 2. Kadlót Zoltán (Salgótar­ján), 6. Kiss Tamás (Salgótarján), 8. Farkas Gyula (Budapest), 9. Borda Gyula (Balassagyarmat), 10. Csábi Norbert (Balassagyar­mat). 39-49 évesek: 7. Tepkor Zoltán (SZAFT). 49-59 évesek: 6. Zentai József (Pásztó), 8. Czele János (SZAFT). 60 éven felüliek: 3. Koplányi László (Budapest), 4. Jusztin Ferenc (Szécsény), 5. Bozópál István (Mátramind- szent). Hölgyek. 40 év alattiak: 1. Papp Ildikó (Salgótarján). 40 év ßlöttiek: 3. Orosz Katalin (Buda­pest), 4. Balázsné Lehoczki Pi­roska (SZAFT), 5. Czele Jánosné (SZAFT). HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Szabó Sándor salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezeti szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! i Sz. F. N0GRADJ, HÍRLAP hét Sor­szám I X 2 l. csapat 2. csapat l. Strasbourg Marseille Francia bajnokság 2. Bordeux Lens 3. Lille Lorient 4. Paris SG Sochaux 5. Monaco St-Etienne 6. Ahlen Hannover Német kupa 7. Braunschweig Bremen 8. Essen Cottbus 9. Magdeburg Dortmund ÍO. Osnabrück Mönchenglad bach ll. St. Pauli Leverkusen 12. Unterhaching Hertha BSC 13. Wehen-Wiesbaden VfB Stuttgart +1 mérkőzés 14. Dynamo Dresden Bochum Német kupa PÓTMÉRKŐZÉSEK I Babelsberg - Duisburg 2. Union Berlin - Frankfurt 3. Veri - 1860 München 4. Wilhelmshaven - Kaiserslautern I 016 17 I Német kupa A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 64 db Név:. Cím:. 31-

Next

/
Oldalképek
Tartalom