Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-31 / 177. szám
2007. JULIUS 31., KEDD 3 SZÉCSÉNYI NAPLÓ zenográdi FELÚJÍTÁS után visszaköltöztek Szécsény. Újra a régi helyükön, a Rákóczi út 71-ben, külsejében és belsejében egyaránt felújított. épületükben, szép esztétikus, barátságos környezetben, légkondicionált helyiségben fogadják ügyfeleiket a szécsényi takarékszövetkezet dolgozói. Ami nem változott, az az ügyfelekkel való ud- varias, kedves bánásmód, a gyors, rugalmas ügyintézés._____________________________________ ízéles sávú internetezés 150 milliót nyertünk. Pályáztunk az ÖTM-nél önerőre is, ahonnan 30 millió forintot kaptunk, s az ön- kormányzati önerő 20 millió forint. A kivitelező kiválasztása nemzetközi közbeszerzési pályázat útján történt A kétíépcsős eljárás első ütemére csak a budapesti Humán-Soft Kft. jelentkezett, így ők kapták meg a teljes kivitelezést. Elkészült Salgótarján- Szécsény között az optikai gerincvezeték. Most Pösténypusztán, Benczúrfalván és Szécsényben a lefedőhálózat kiépítése van folyamatban. Erre a hálózatra való rákapcsolással tudnak az ügyfelek internetezni. A széles sávú internetezés mellett lehetőség lesz kábeltelevíziózásra és kábeltelefonálásra is. Ahol a városban a felszín alatt védőcsőrendszer van elhelyezve, mint a történelmi belvárosban, ott a kábeleket ezekbe húzzák be. Máshol a meglévő villanyoszlopok felhasználásával légvezeték kiépítésére kerül sor. A munkálatok szeptemberre befejeződnek, s októberten megkezdődhet a szolgáltatás. A berendezés a város tulajdona. Használatra ötéves szerződést kötöttünk, az Optikai Rt.-vel. Öt évre ők választják ki a szolgáltatót. Részünkről az a kikötés, ha a szolgáltatás színvonala megegyezik a környék többi szolgáltatójával, akkor 15 száza-- lékkal kevesebbe kerüljön. Ha viszont ugyanazt a díjat kérik, akkor a szolgáltátás színvonala legyen jobb - fejezte be nyüatkozatát Virág Péter. zécsény. A város önkormány- i még 2005-ben pályázatot jtott be a Gazdasági versenyké- ség operatív program 4.4.2. es sávú internet-hozzáférhető- kiépítésére kiírt pályázatára. A 'ázaton a város 150 millió foot nyert. A benyújtott anyag elütésében, a projekt lebonyolí- ban Szécsény és környéke ön- nányzatainak többcélú társu- vett, illetve vesz részt. Virág rt kérdeztük, aki részt vett a ázati anyag elkészítésében és •eműködik a projekt megválójának menedzselésében, hol a megvalósítás? 4 megvalósítás közel 200 mil- irintba kerül, pályázat útján Magas a búza ára Szenográdi Ferenc Szécsény. A malomban az aratással, a búza átvételével kezdődik az új év. A Három Malom Kft. szécsényi üzemében, amely megyénk legnagyobb malma, Verebes József tulajdonos, üzemigazgatóval a búzaátvételi árának alakulásáról, a kenyérgabona minőségéről, az új őrlési év felkészüléséről beszélgettünk.- Mielőtt az átvételről váltanánk szót, azt szeretném megkérdezni, hogy miért Három Malom Kft. a nevük?- A tulajdonosi közösségünknek Szécsényen kívül, Szentlő- rinckátán, Hajdúböszörményben is van malma.- Az idén meglepően magas a búza felvásárlási ára...- Korában senki sem gondolta, hogy így fog alakulni a búza felvásárlási ára. Tavaly 26-28 forint volt a kilónkénti árfolyam, idén 34 forintról indultunk, s jelenleg 40 forint, sőt már afölött tart. Nyü- ván ez azt jelenti, hogy a liszt árát is emelnünk kell, aminek egyenes következménye, hogy a pékségek is árat fognak emelni. Várhatóan a kenyér-, a liszttermékek ára 15-30 százalékkal lesz drágább.- Milyen tényezők játszottak szerepet a magas áremelkedésben?- Egyfelől, az idén kevesebb a termés. Információim szerint a hektáronkénti átlag nem éri el a 40 mázsát, az 32-38 mázsa között van. Nyílván ez azt jelenti, hogy kevesebb búza termett hazánkban. Az országban 3,7 millió tonna búzát takarítottak be. Ez nem annyira kevés, mint az a felvásárlási lázban tapasztalható. Ami számomra megdöbbentő és egy kicsit érthetetlen, most mindenki, értem alatta a malmokat, felvásárlókat, ttúzát keres. Hol van a búza? Lehet, hogy a még nagyobb ár reményében a termelők tárolják, vagy a felvásárlók raktározzák? A piac törvényei szerint az áru árát a kínálat és kereslet határozza meg. A jelenlegi helyzetet a multik egy kicsit mesterségesen is gerjesztik? Nem tudom. Ez csak feltevés részemről, de látom, tapasztalom, hogy nagy a felvásárlási láz. Egy biztos, három évvel ezelőtt 150 tulajdonosi kézben voltak Magyarország malmai, ma a tulajdonosok a száma negyven. Az is tény, hogy a környező országokban is kevesebb a kenyérgabona. Romániában például 26 megye ebből a szempontból katasztrófa sújtotta terület.- Ezek szerint idén a szécsényi malom raktáraiba is kevesebb búza került?- Tavaly az aratás befejezéséig 9 hónapra elegendő búzát vásároltunk fel. Most ez a mennyiség valamivel kevesebb, bő fél évre való termés van a raktárainkban. A többit, reményeink szerint évközben be tudjuk szerezni.- Az őrlést említette, mennyi a kapacitásuk?- Naponta három műszakban 80 tonna búzát őrölünk meg.- Milyen az idei termés minősége?- A szem belső tartalma jobb, mint az elmúlt évben. Nagyon alacsony, 7-8 százalék a nedvesség- tartalma. Csak megjegyzem, ahhoz, hogy a búzát biztonságosan tudjuk tárolni, 14 százalék alatt kell lenni a nedvességtartalomnak. Az idén vásároltunk egy korszerű laborfelszerelést, amelynek a segítségével gyorsabban el tudjuk végezni a búza vizsgálatát. Ezzel, az átvételt is felgyorsítottuk, a beszállítóknak nem kell annyi ideig várakozni.- A beszélgetés eddigi részéből is kiderült, hogy napjainkban a molnárnak, a malom tulajdonosának a szakismeret mellett, megfelelő kereskedelmi vénával is kell rendelkeznie...- Ez így van. Veszünk, előállítunk, eladunk, azaz termelünk és kereskedünk. Ami a mai világban nagyon fontos, megfelelő fizetőképes, stabil piaci háttérrel rendelkezünk. Szállítunk pékségeknek, tésztagyáraknak, üzletláncoknak. júsági klubban az iskola pedagógus asszisztensét részmunkában alkalmazzuk. Jól működik a pili- nyi klub, s most van szervezés alatt a nógrádszakáli. A klubokban a számítógép kezelés mellett, a hasznos szabad idő eltöltésének a katalizátorai vagyunk. Beke Márton kollegám, aki tagja a budapesti 13 fős munkacsoportnak, járja a községeket és közvetlenül segíti az ifjúsági körök vezetői, foglalkozást tart a fiatalok részére. A mási terültünk a szülőkkel való törődés. Koordinátorunk a szülők és az iskola kapcsolatainak erősítésével foglalkozik. Tudvalevő dolog, hogy a gyermekek nevelésében milyen fontos az iskola és a család harmonikus kapcsolata. Olyan időszakos programokat is szervezünk, mint a zánkai táborozás. A gyermekek kiválasztásánál két dolgot vettünk alapul, a szociális rászorultságot, s azt, hogy az iskolában mennyit javított a tanulmányi eredményén. Rajzpályázatot hirdettünk, s a beérkezett alkotásokból az endre- falvai közösségi házban rendeztünk kiállítást. dapesti 13 fős szakértői csoporttal. Az iroda vezetőjét, Simon Mihályt a kistérségi munkáról, az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.-Miről szól a program?- Röviden azt mondhatom, elsősorban a gyermekekről, másodsorban a fiatalokról, harmad- sorban a szülőkről. A kiemelt célcsoportunk a 0-6 éves korosztály. A térségben igen rossz a gyermek- intézmény-ellátás. Területünkön, ahová 13 település tartozik, nyolcszáz, 3 éven aluli gyermek él, mindössze egy bölcsődei csoport van a térségben. A 3-6 éves korosztályosok közül többen nem járnak óvodába. Az viszont tény, hogy a személyiség fejlődése szempontjából nagyon fontos a 6 éves korig terjedő időszak. Ezért lényeges, hogy a gyermekeket az életük kezdeti szakaszában nagyon sok pozitív élmény, és érzelmi hatás érje. A hátrányos helyzetű kistérségben, a halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő gyermekeknek sokkal kisebb az esélye a jó iskolakezdéshez, s az ottani előrehaladáshoz. A gyermekprogram célja, a hátrányos helyzetű gyermekeken való segítés.- Hogyan?- Ennek egyik lényeges formája a gyermekházak működtetése, ahol a gyermekek fejlesztő és felzárkóztató programokon vesznek részt. Nyílván ez nem azonos az óvodai nevelési tervvel. Ezeken a foglalkozásokon akár a szülők is aktívan részt vehetnek. Többek között életviteli, mentálhigiéniai ismereteket sajátíthatnak el. Távolabbi célunk, hogy egy szomszédos helyiségben akár munka- lehetőséget is biztosítsunk a részükre.- Hol működnek a térségben gyermekházak?- Rimócon, amely jelenleg felújítás alatt áll, augusztus közepére készül el. Varsányban, itt minden remény megvan arra, hogy új, tágasabb, több helyiségből álló épületbe költözzünk és Magyargécben. A nyáron két újabb helyen, Szécsényben és Endrefalván nyílik gyermekház.- Kik vezetik a gyermekfoglalkozásokat?- Gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, ifjúsági és gyermek felelősök. Jelenleg a három gyermekházunkban 9 személyt foglalkoztatunk, közülük öten felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.- Említette, hogy programjukban szerepel a 16 éven felül fiatalokkal való törődés is...- Ezen a területen is együttdolgozunk az önkormányzatokkal. Ahol már működnek ifjúsági, közösségi terek, ott mi is bekapcsolódunk a programjukba. Ahol még nincsenek, ott segítünk létrehozni. Azt tapasztaljuk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok körében nagyarányú a digitális írástudatlanság. A klubokban számítógépeket telepítünk, s a fiatalokat megtanítjuk a gépek használatára, s különböző programok kezelésére. Endrefalván az ifSzécsény. 2005-ben a miniszternők felkérte Ferge Zsuzsa akadé- ikust, hogy dolgozza ki a gyerekszegénység elleni nemzeti pgramot. A 13 fős szakértő tesiet elkészített egy 30 éves hosz- ú távú és egy hároméves rövid m programot. A tanulmány m az íróasztal fiókjának ké- 111, kidolgozói keresték a meg- lósítás lehetőségét. Kiválasztot- c egy olyan halmozottan hátrá- os helyzetű kistérséget, ahol a lyi vezetés kézséget mutatott nak befogadására. így esett a osztásuk a szécsényi kistérség- Közben a program 2006-ban Tnányszintre emelkedett. 2007. dús 7-én az Országgyűlés is eladta, a Legyen jobb a gyerme- uiek nemzeti stratégiai progra- it. A gyakorlati modell a esényi kistérség, ahol az operamunkát a Szécsényben műkö- iroda koordinálja, menedzseli, ;íti, s tartja a kapcsolatot a buSZENOGRÁDI FERENC Egy tucat gondolat az ifjúságnak-A legjobb gyógyszer az életbe vetett hit-Az élet olyan tudomány, amit mindenki művel, de kevesen értenek hozzá.- Jobb előbb nemet mondani, mint később magyarázkodni- Csak az tévedjen, akinek van ereje azt beismerni- Becsüljük meg az élet apró örömeit, nagyokban olyan ritkán van részünk.-A reményed, vágyad lehetvég télén, de az élet oly rövid- Az emberek az erényeidet könnyen elfelejtik, a hibáidra míg élnek emlékezni fognak.- Úgy élj és cselekedj, hogy holnap ne kelljen megtagadni a mai önmagad- Ha szerencséd van az életben hallgass, ha nincs, fogd be a szád mind a kettő csak rád tartozik!- Arra ügylej, hogy a sikereid babérját ne mások arassák le.- Míg az ember szeretni, nevetni tud, addig nem veszítette el az életkedvét-A szülői tanács olyan, mintáz útjelző: megmutatja a helyes irányt, merre kell haladnod, hogy célba érkezz Az úton neked kell végig menni HIRSZOTTES Tánctábor Szécsény. A művelődési központ augusztus 6-tól egyhetes hip-hop tánctábort szervez. A fiatalok 11-15 éves, illetve 15 éven felüli korcsoportban sajátítják el az egyre népszerűbb tánc elemeit Könyvvásár Szécsény. Augusztus 10-től a városi könyvtárban a leselejtezett könyveket 100 forintos egységáron lehet megvásárolni. Tv-műsor Szécsény. A kábeltelevízióban a város életével foglakozó adás augusztus 4-én, szombaton 19 órakor lesz látható. Ismétlés augusztus 5-én, 15 órától. Legyen jobb a gyermekeknek!