Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-30 / 176. szám
2007. JULIUS 30., HÉTFŐ 7 SALGÓTARJÁNI LAP TARJÁNHŐ Kft: Környezetbarát módon, versenyképes áron A különböző szolgáltatásaik révén, az ellátásban betöltött szerepük miatt a jelentősebb közüzemi társaságokkal lapunk közelebbről is igyekszik megismertetni olvasóinkat A szolgáltató társaságok közül - ahogy azt Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester szabadsága miatti távollétében lapunk munkatársának Eötvös Mihály alpolgármester is megerősítette - az egyik legjobb minősítést a közgyűléstől a TARJÁNHŐ Kft kapta. Ezért is - a városi képviselő-testület irányító tevékenységének sommás bemutatása után - elsőként a távhőszolgáltatást visszük közelebb olvasóinkfl KÖZGYŰLÉS IRÁNYÍTÓ TEVÉKENYSÉGE Salgótarján megyei jogú város önkormányzatának múlt év őszén megválasztott képvi- selő-testülete megkülönböztetett figyelmet fordít az önkormányzat tulajdonában álló, a lakosság életminőségét és komfortérzetét is jelentős mértékben befolyásoló gazdasági és közhasznú társaságok működésére. Tevékenységük átvilágításával, az alapítólevelük módosításával, beszámoltatásukkal, az ügyvezető igazgatók munkájának értékelésével a konstruktív együtt gondolkodás és a megalapozott működés alapjait igyekezett lerakni. A szükségesnek ítélt személy- cserékkel, a 2007. évi üzleti terv áttekintésével és jóváhagyásával, a vezetők anyagi ösztönzése kritériumrendszerének meghatározásával pedig már legtöbbjüknél a biztonságos és folyamatos munkavégzés legfontosabb feltételei is megteremtődni látszanak. Különösen így van ez a TARJÁNHŐ Kft. esetében, amelynek tevékenységével a képviselő-testület a fentieken kívül is foglalkozott, amikor jóváhagyta a táraság hosszú távú hőszolgáltatási szerződés megkötésére irányuló javaslatát. BEMUT/ITKQZIK A TARJÁNHŐ KFT. A társaság cégneve: TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített neve: TARJÁNHŐ Kft. Székhelye: 3100 Salgótarján Salgó út 52. Alapítója: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Tulajdonosa: Salgótarján MJV Önkormányzatának Közgyűlése 100 %-ban A cégbejegyzés időpontja: 1993. Elérhetőségek: Levélcím 3101 Salgótarján, P£: 243. Telefon: 33/520-220 Fax: 7>7J 520-225 E-mail: tarjanho@maiLgJoboneLhu A társaság alapvető feladatai: hőenergia termelése, elosztása, értékesítése, fűtés- és használati melegvíz-szolgáltatás, valamint hőtermelő, elosztó és hőfelhasználó berendezések fenntartása, javítása és üzemeltetése, villamos energia termelése, értékesítése. Továbbá: a hőenergia értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatások, valamint egyéb másodlagos tevékenységek. Vállalatirányítási rendszer: Integrált minőség- és környezet- irányítási rendszer (ISO 9001, ISO 14001). Bevezetés dátuma: 2003. Főbb szolgáltatási jellemzők: A 43 MW beépített hőtermelő kapacitás a városközpont hőellátását végző 36 MW-os városi fűtőmű teljesítményéből három kisebb lakótelepi kazánház teljesítményéből, valamint a 2000. évben elkészült gázmotoros blokkfűtő-erőműből adódik. A hőtermelő berendezések korszerű műszaki színvonalon, döntően 1993-ban kerültek beépítésre, a megtermelt energiát 25 km hosszú, főként 1964 és 1975 között megépült, főleg föld alatt, védőcsatornában haladó vezeték- hálózat juttatja el a fogyasztókhoz. Salgótarján lakásállományának 20%-a van bekapcsolva a távhőellátásba. A lakossági fogyasztók száma 3538, a közületieké pedig 838. A rendszerben lévő hőközpontok száma 162 db. A lakossági távhőszolgáltatás elszámolása túlnyomórészt a mérés utáni költségmegosztás alapján, míg a közületi hőközpontok elszámolása teljesítménydíjas tarifa szerint valósul meg. A társaság tevékenységi köréből adódó feladatait - a racionálisan kialakított munkaköri struktúrának is köszönhetően - mindösz- sze 68 fővel végzi. Mindezek után érdemes lesz bemutatnunk azt is, honnan, milyen főbb állomásokon keresztül jutott el a mai szintjére és állapotába a távhőszolgáltatás. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS, 1965-1995 -DIÓHÉJBAN 1951-ben Salgótarján város megyeszékhelyi rangot kapott, s az ezt követően megindult dinamikus infrastruktúrafejlesztés és jelentős mennyiségű lakásépítés igényt és kedvező feltételeket is teremtett a távhőellátás bevezetéséhez. A szolgáltatás 1965 januárjában indult meg Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat (IKV) Távfűtési Üzeme révén. 1988-ban a tevékenység levált az IKV-ról, és megalakult a Nógrád Megyei Hőszolgáltató (NŐGRÁDHŐ) Vállalat. 1991-ben az állami támogatás megszűnése után a NŐGRÁDHŐ fizetés- képtelenné vált, majd 1992-ben csődöt jelentett. A TARJÁNHŐ Kft.-t a salgótarjáni önkormányzat 1993-ban alapította azzal a céllal, hogy a felszámolás alatt álló NŐGRÁDHŐ vagyonát megvásárolja és hatékonyan működtesse. A gazdaságtalan erőművi forrás kiváltására új, földgázbázisú fűtőmű épült a TARJÁNHŐ Kft. telephelyén. Mivel a társaság saját erőből fizette a felszámolás és egyéb kötelezettségei költségeit, gazdasági pozíciója fokozatosan romlott és 1995 végére már csőd közeli állapotba jutott. Ekkor az önkormányzat új cégvezetésnek szavazott bizalmat. Utóbbi legfontosabb feladata deklaráltan a gazdasági stabilizáció volt, s egy - valamennyi felmerült problémára reagáló - középtávú stratégia kidolgozása. Hogy ennek az eredménye milyen programokban és fontosabb műszaki paraméterekben mutatkozott meg azt alább mutatjuk be, ezúttal is - mint korábban - céginformációk alapján. Múlt, jelen, jövő - vezetői szemmel NÉVJEGY Az 55 éves, többdiplomás (villamosmérnök, szakmérnök, mérnök-közgazdász végzettségű) Kiss József 1996. február 1-jétől a TARJÁNHŐ Kft. ügyvezető igazgatója. E megbízatását megelőzően 1976-tól négy munkahelyen dolgozott a szakmájában, különböző vezető beosztásokban. Nős, felesége a cég vevőszolgálati osztályának vezetője. Eszter lányuk a Budapesti Corvinus Egyetem harmad évfolyamos hallgatója. Máté fiuk szeptemberben kezdi meg felsőfokú tanulmányait. Az ügyvezető igazgató hobbija a sport, azon belül is a tenisz és a kispályás labdarúgás.- Igazgató úr!Feltételezem, a műszaki programon kívül - amit fentebb bemutathattunk - voltak más programelemek is. De, ha kérhetem, most inkább „csak” az eredményekről beszéljen!- Feltártuk a cég belső tartalékait, amellyel jelentős költségcsökkentést értünk el. Korszerűsítettük nyilvántartási, számlázási, eszköz- és energia-gazdálkodási rendszereinket is. Az új árpolitikánk hatására a szolgáltatási árak növekedéséből adódó költségtöbbletet a lakossági fogyasztóknál az infláció közelében, a közületieknél pedig az alatt tartottuk. Az 1996-2000 között sikerült a távhőszolgáltatási rendszerben tartani a döntő többségű közületi fogyasztót. A fogyasztói kapcsolatok javítása érdekében kiemelten kezeltük a pontos, naprakész tájékoztatást, a hatékony ügyfélszolgálati tevékenységet- Hogyan alakult a társaság pénzügyi-gazdasági helyzete?- A társaság likviditási helyzete és gazdálkodási eredménye is fokozatosan javult Jó eredményeket értünk el a fogyasztói hátralék kezelésében, behajtásában. Mint fentebb láttuk, sikerült a távhőrendszer eredő hatásfokát jelentősen növelni, ill. a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés megvalósításával a társaság új bevételi forráshoz jutott Az elért eredmények megalapozták egy új, hosszú távú működési és fejlesztési stratégia kidolgozásának és elindításának lehetőségét- Éltek is a lehetőséggel?- Hogyne!2000-ben kidolgoztuk a társaság hosszú távú működési stratégiáját, s elindítottuk annak megvalósítását A beruházás első ütemében, 2001-2002-ben, 200 millió forintos költséggel valósult meg 58 lakossági, valamint 22 ön- kormányzati, majd a második ütemben, 2003-2004-ben, 49 közületi hőközpont korszerűsítése. A beruházás a korszerű, automatikus szabályozó rendszer - IWKA DDC - segítségével mind fogyasztói, mind szolgáltatói oldalon (35%-os) energia-megtakarítást eredményezett. A hőközponti felújításokkal egy időben elvégeztük azok központi rendszerirányításba való kapcsolását is.- Tudom, sorolná tovább az eredményeket, amelyek szerint minden rendben.- Sajnos, nem egészen így van. Például a piaci helyzetünk több szempontból sem ideális. A gázártarifa-rendszer nem kedvező a távhő számára az egyedi gázfelhasználókkal szemben. Az önkormányzati energiastratégia elviekben ugyan támogatja a távhőpiac bővítését, de nem biztosít konkrét lehetőséget (célrendszert) a távhőrendszer kiterjesztésére. A fogyasztói kör fizetőképessége kritikus, ezért jelentős áremelésre sincs lehetőségünk.- Nyitottak a megújuló energia- források alkalmazásának irányába.- így van. 2005-ben már üzembe helyeztünk 2 db 250 kW teljesítményű ún. pellet - faapríték graÜgyfélszolgálat Madártávlatból Lakossági hőközpont INTENZÍV MŰSZAKI FEJLESZTÉSI SZAKASZ, 1996-2006 Az 1996 elején megbízott menedzsment a távhőszolgáltatás teljes vertikumának átvilágítása után - az alábbi program szerint - feltárta azokat a pontokat, ahol rövid távon a legjelentősebb költségcsökkentés várható. Hőtermelés: hőhasznosítók telepítése a Városi Fűtőmű kazánjaihoz; gázmotor telepítése a saját téli villamosenergia-igény fedezésére; gázmotoros telepítés a teljes nyári hőigény kielégítésére kogenerációs villamosener- gia-termelésből. Hőszállítás: változó tömegáramú szabályozás; távhővezeték szigetelés felújítása és műanyag burkolattal való ellátása. Hőátadás (hőközpontok): lemezes hőcserélő program; teljes hőközponti rekonstrukció (DDC szabályozás, ultrahangos mérők, szabályozók, távhőfelü- gyelet). Az 1996-tól 2006-ig eltelt időszakban a társaságnál megvalósított beruházások és a TMK-tevékenység összértéke elérte a 1,5 milliárd forintot, melynek révén 100%-ban mért és távfelügyelt, változó tömegáramú, automatikus hőközponti, időjárásfüggő szabályozással ellátott, korszerű rendszert sikerült ki- aMítani. A rendszer hatásfoka az 1996. évi 73%-ról 2007-re elérte a 83%-ot. Az elismerésre méltó teljesítmény egyértelműen az új menedzsment és a teljes munkakollektíva érdeme. A társaság ügyvezető igazgatója már akkor is Kiss József volt, akit e tisztében éppen a közelmúltban erősített meg a városi közgyűlés. Az alábbiakban bemutatjuk őt, egyrészt egy „névjeggyel”, másrészt - közvetve - egy rövidített, szerkesztett interjúlenyomattal. nulátum - tüzelésű kazánt a Besz- terce-lakótelepi fűtőművünkben. Jelenleg pedig folyik egy 28 MW tüzelőoldali kapacitású biomasszatüzelésű erőmű építésének előkészítése energiahatékonysági Zrt beruházásában. A biomassza-erőmű éves szinten 160 ezer GJ hőt szállít majd a Tarjánhő KfL-nek. Az innen vásárolt hő kb. 15%-kal lesz olcsóbb annál, mintha azt saját gázkazánjainkban állítanánk elő, és a cég éves hőfelhasználásának 45%-át biztosítja majd.- A város közgyűlése hozzájárult egy hosszú távú szerződés megkötéséhez- Igen, egy gázmotoros erőmű építését tervező beruházóval szerződhetünk, aki 9 MW hő- és ugyanekkora villamos teljesítményű gázmotoros erőművet létesítene Salgótarjánban. Ebből az erőműből hasonló pénzügyi kondíciókkal juthat hozzá társaságunk a szükséges hőenergiához mint a biomassza-erőműből. Amennyiben mindkét erőmű megépül, akkor a teljes hőszükségletünk 95%- át a saját kazánjainkban való előállítási árnál 15%-kal olcsóbban tudjuk biztosítani, melyből fogyasztóink profitálhatnak majd.- Egyéb közelebbi-távolabbi terveik is vannak még?-A 2000-ben elfogadott stratégiában rögzített alapelvek továbbra is érvényesek, különös tekintettel a szolgáltatási színvonal emelésére. Az épülő erőmű(vek) révén olcsóbban vásárolható hőenergia lehetőséget biztosíthat a fejlesztési elképzelések maradéktalan megvalósítására. A megtérülő fejlesztések körében új vezetéknyomvonal tervek és engedélyek elkészítését, hálózatbővítő beruházásokat (a déli városrész irányába az SVT-ig), gázkonvektoros mintaprojekt megvalósítását, legalább egy háztömbben, a Vásártér és az Ady kazánház közötti összekötő vezeték megépítését, a Beszterce-lakótelep Távhő I. rendszerhez való csatlakoztatását szeretnénk elérni. A helyi távhőrendszer közel 70Ó0 fogyasztói nagyságrendig bővíthető. A rendszer üzemeltetésének színvonala, gazdaságossága és szervezettsége szempontjából a Tarjánhő KfL-nél jelenleg a feltételek jók, de természetesen tovább javíthatók. Az oldalt összeállította: ■ BARÁTHI OTTÓ