Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-27 / 174. szám

4 NOGRAD MEGYE 2007. JULIUS 27., PÉNTEK Számtalan veszélyt rejt a nyár Horváth B. NÓgrád megye. A nyár köze­pén vagyunk, amely a fiatalok számára egyenlő a vakációval, a szabadsággal. A tanulók - jobb esetben - sok-sok lehető­ség közül választhatnak, hogy mivel töltsék a szünidőt.- Szinte valamennyi pedagó­gus felhívja a diákok figyelmét a nyár veszélyeire: a dohány­zásra, az alkoholra, a kábító­szerre, a csavargásra, a bűnö­zésre, a szexuális szabadosság­ra és az áldozattá válásra - mondta el Telek Ervin, a Salgó­tarjáni Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ osz­tályvezetője. Aaaddiktológus szerint a do­hányzás már az alsó tagozato­sok között megjelenik, hiszen ekkor zajlik a legtöbb első ki­próbálás. Nyáron átalakul az alkoholfogyasztás módja is, hi­szen a hétvégi „lerészegedés” helyett nap mint nap vásárol­nak alkoholtartalmú italokat a fiatalok. Telek Ervin hangsú­lyozta: a kereskedelemben egy­re inkább előtérbe kerülnek a csekély alkoholtartalmú hűtött italok, melyek kellemes ízük­kel akár az alkoholizmus felé indíthatják a gyermekeket és ez az „üt” bárhogyan végződ­het.- A kábítószer a szabadság „ugródeszkájaként” jelenik meg, hiszen a legtöbb kísérle­tezés ezekben a hónapokban történik - fogalmazta meg a szakember. Ezt bizonyítja, hogy a központhoz forduló drogfogyasztók harminc száza­léka augusztusban és szeptem­berben jelentkezik először. Te­lek Ervin hangsúlyozta: a kábí­tószer ugyanúgy hozzátartozik a parti-hangulathoz, mint az alkohol és a cigaretta.- Meg kell említenünk a di­vatossá váló emo „kultuszt" - mondta az addiktológus. - Ha­zánkban is egyre gyakrabban láthatunk szembe fésült hajú, festett és szomorú tekintetű, szuicid hajlamú lányos fiúkat és fiús lányokat: ők az „emók” - mondta Telek Ervin, aki úgy véli, ezek a gyerekek legtöbb esetben depresszióval, önérté­kelési zavarral küszködnek. Emiatt gyakori közöttük az azonos neműek párkapcsolata. A szakember kifejtette: rio­gatásait a fiataloknak, a szü­lőknek, nagyszülőknek és a szakembereknek szánja. A szülőknek, nagyszülőknek azt üzeni, hogy ne engedjék el, csak lazítsák a szünidőben a köteléket, de csak annyira, hogy ezen a köteléken a gyer­mek mindig visszataláljon. Kezükbe veszik a problémát Lapunk tegnapi számában már beszámoltunk a 21-es út négysávos szakaszának áldatlan állapotairól. Az olvasók és közlekedők pon­tos tájékoztatása érdekében Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Kht. Nógrád megyei igazgatója közölte, hogy a 21-es számú főúton megépí­tett négynyomúsítások aktuális növényzetgondozási feladatai még a kivitelezők garanciális kötelezettsége (vonatkozik ez a középső elvá­lasztó sáv szalagkorlátok közötti területére is). Az üzemmérnökség a szükséges gondozási munka elmaradását korábban már észlelte, kivitelezőt felszólították vállalt kötelezettségének teljesítésére. Amennyiben a négy útszakasz három kivitelezője garanciális feladatát nem teljesíti, társaságunk a szükséges kaszálást elvégzi és leszámlázza kivitelezőnek. Ez egy héten belül várható - mondta lapunknak Ürmössy Ákos. Megtervezték egészségüket M.I. Palotás. Az egészségőr szere­pét vállalja fel a község lakosai és a kistérségben élők életminő­ségének javítása érdekében, tervszerű megvalósítással. Pél­daértékű, ezért támogatásra ér­demes az elhatározás, melyet pályázati siker is ösztönöz. A részletekről Vinczéné Pálinkás Erika alpolgármester tájékoz­tatta lapunkat. Eszerint még az év első felében - a környező fal­vak civil szerveződéseit is be­vonva - a palotási önkormány­zat is jelentkezett az Egészség­porta Egyesület Partnerség az egészségért címmel meghirde­tett pályázatára. Szándéknyilat­kozatukat elfogadták, így - az alpolgármester, Krekács Judit •körjegyző, PolonkaiKatalin ren­dezvényszervező, valamint Var­ga Józsefné védőnő egynapos budapesti tréningen a jövőbeni feladatokat tekinthette át olya­nok társaságában, akik megosz­tották velük hasonló teendők so­rán szerzett tapasztalataikat. Megtudhatták egyebek közt, hogy a támogatásra érdemes­nek tartott pályázatok készítői segítséget kaphatnak helyi egészségtervek és fejlesztési el­képzelések összeállításához, va­lóra váltásához, valamint forrás­kiegészítést nyerhetnek a helyi egészségpolitikához. Ezután következett a neheze, vagyis a pályázat megírása a megadott szempontok szerint, voltak azonban segítőik Drégeli Györgyné héhalmi pedagógus, alpolgármester és Liptai Lászlóné egyházasdengelegi óvodapedagógus személyében. Felvázolták a pályamunkában, melyek a leggyakoribb egészsé­gi problémák Palotáson és a kör­nyéken, s ezeket hogyan, milyen módon és eszközökkel, kikkel együttműködve kívánják mér­sékelni, megoldani. A „tervcso­maggal” megyénkből egyedüli­ként lettek befutók , ami azt je­lenti, hogy az ország összesen ti­zenhét mikrotérségi-kistérségi modellprogramjának egyikét mutathatja majd fel Palotás a kö­zeli községekkel. Itt kell megjegyezni, hogy a pályázók azzal az elhatározás­sal vágtak neki a munkának, hogy ha támogatást nem nyer­nek, önerőből akkor is megpró­bálják összekovácsolni az egészségterveket. S az alpolgár­mester meglátása szerint éppen ez az eltökéltség volt sikerük záloga. Ezek után ismét egy hasznos, sok-sok ismeretet, támpontot adó felkészítés követ­kezett. Ennek során jutott tudo­másukra például az is, hogy minden pályázó szervezet in­gyen jut szív-érrendszeri szűré­si lehetőséghez, s betegség gya­núja esetén háziorvoshoz kell irányítani az érintettet. Június 22-éig kellett elkészíte­ni az ütemterveket, melyben meghatározták a jövőre vonatko­zó tennivalókat, többek között azt, hogy együttműködési megál­lapodást kötnek háziorvosokkal, kérdőíveket állítanak össze egészségképek felvázolásához. Szűrővizsgálatok, egészségna­pok lebonyolítása, adatok feldol­gozása, túlsúlyos gyerekek tor- náztatása, vélemények, ötletek megismerése, beépítése, felvilá­gosító plakátok, szóróanyagok terjesztése is részét képezi en­nek. A tervezők körültekinté­sére jellemző, hogy minden fa­luban meghatározták azok kö­rét, akikre külön is számíta­nak az egészségőrködésben. Palóc búcsú Szent Anna tiszteletére H. B. Balassagyarmat A város és kör­nyékének római katolikus egy­házközösségei, a helyi önkor­mányzat, az Ipoly Eurorégió, Ba­lassagyarmat Kistérség Többcélú Társulása július 28-án és 29-én rendezi meg a Szent Anna tiszte­letére megszervezett Palóc bú­csút. Július 28-án népi ájtatossá- got és virrasztást tartanak a ró­mai katolikus főplébánia-temp- lom oltáránál. Július 29-én 9.30 órakor gyüle­kezőt szerveznek a főblébánia- templom előtt és innen indul 10 órakor a népviseletes processzi- ós menet a Palóc liget múzeum­kertjébe. 10.15 órától a résztve­vők közös imára gyűlnek össze a Mária-kápolnánál és feszületnél. Majd Szent Anna palóc miséje kezdődik, a szertartást Orosch Já­nos, nagyszombati segédpüspök, általános helynök és Stella Leontin kanonok, plébános vég­zi. A búcsú rendezvényein közre­működik a rimóci rezesbanda, a berceli, dejtári, herencsényi, ilinyi, pataki és rimóci asszony­kórus, az érsekvadkerti Kalász Egyesület, Holecz Istvánná nép­művészeti mester, Banos Brigitta Balassagyarmatról, valamint a Szt. Felicián Kórus. 12.30 és 14.30 óra között ha­gyományőrző csoportok lépnek fel a szabadtéri színpadon, őket a balassagyarmati cigányzenekar kíséri. Ezt követően Palócország szépeit tekinthetjük meg. Határon túli kapcsolat P. Zs. Ludányhalászi. a község lakói a közelmúltban látogatták meg a szlovák szortlszédságot, Celáre te­lepülést. A találkozót a jó kapcso­latot ápolása érdekében tartották fontosnak, ahol a barátságos foci­mérkőzést követően részesei le­hettek határon túli szomszédaik vendégszeretetében. Skandináv lottó Első számsorsolás 1,3,11,24, 26, 34, 35 Második számsorsolás 6, 8,12,14,18, 21,34 Héttalálatos szelvény nem volt, a hatosok 188 239, az ötösök 4049, a négyesek 765 forintot érnek. Természet- és környezetvédelem Szenográdi F. Szécsény. A Cserhát-Ipoly Kör­nyezet- és Természetvédelmi Egyesület rajzpályázatot hirde­tett a szécsényi kistérség általá­nos iskolásai részére, amelynek témája a környezet- és a termé­szetvédelem volt. A diákok rajz­ban „mesélték el”, hogy ők ho­gyan képzelik el az üvegházha­tás csökkentését, a vizek védel­mét, mit lehetne tenni, hogy ke­vesebb legyen a szemetelők száma, ne legyenek illegális sze- métlerakatok. A pályázatra 75 al­kotás érkezett. A díjak átadására az elmúlt napokban a szécsényi művelődési házban került sor. Az alsó tagozatosok közül, 1. Hor­váth Noémi (3. o.), 2. Doman Vi­rág (4. o.), 3. Balázs Márk (4. o.). Mindhárman nógrádsipekiek. A felső tagozatosok közül, 1. Gyetvai Réka (7. o.), 2. Vincze Anikó (8. o.), 3. Báránykó Pál (5. o.). Mind a hárman a varsányi ál­talános iskola diákjai. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke tájékoztatja a gazdasági élet résztvevőit hogy Nógrád Megye Önkormányzata a Közbeszerzési Értesítő 2007. július 18-ai 81. száma 25462-25467. oldalain az alábbi tartalmú ajánlati felhívást jelentette meg: Ajánlatkérő (Nógrád Megye Önkormányzata) költségvetési szervei és kisebbségi önkormányzatok bankszámláinak vezetése, továbbá folyószámla- és munkabér-hitelkeret biztosítása négy évre. A Közbeszerzési Értesítő olvasható papíralapú kiadvány formájában, illetve annak internetes változatán, http://www.kozbeszerzes.hu honlapon a Közbeszerzési Értesítő (lapszámai) menüponton. Comemuő ü>ct)ool Gazdasági Szakközépiskola Érettségizetteknek közép- és emelt szintű, valamint akkreditált felsőfokú szakképzések: Logisztikai ügyintéző • Közlekedésüzem-viteli szállítmányozási technikus • Marketing- és reklámügyintéző • Public Relations munkatárs • Idegenforgalmi technikus • Vámügyintéző EU-s pénzügyőri szakiránnyal • Idegenforgalmi szakmenedzser • Gazdálkodási menedzserasszisztens (Európai logisztikai, marketing szakiránnyal). Többletpontok egyetemi, főiskolai felvételinél (vámügyintéző, technikusi és akkreditált szakokon). Az akkreditált szakon végzett diákok a Corvinus Egyetemre bejutva egy tanév kreditpontjainak beszámításával folytathatják tanulmányaikat. Kollégiumi elhelyezés, gyakorlati hely, munkalehetőség! 8000 Székesfehérvár, Vértanú u. 22. Tel.: 22/500-033, 500-034, 512-136, szakkozep@comenius.hu www.comenius.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom