Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-24 / 171. szám

10 2007. JÚLIUS 24., KEDD SZOLGALTATAS i JÚLIUS 24. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KINGA, KINCSŐ nevű olvasóinkat! Kinga. A Kunigunda régi magyar becézőjéből önállósult. Az erede­ti név jelentése: nemzetség + harc. IV. Béla királyunk egyik gyer­meke volt Kinga, akit 1238-ban feleségül adtak III., avagy Ferde­szájú Boleszláv krakkói herceghez; halála után zárdába vonult, sírjánál a legendák szerint csodálatos gyógyulások következtek be, szentté avatták. A hagyományok egyike az is, hogy gyűrűjét az egyik erdélyi sóbányában elvesztette, majd a Krakkó közeli bieliczkai bányában találták meg, ahol szoborral tisztelegnek em­léke előtt. Kincső. Jókai Mór névalkotása, egyik szereplőjét nevez­te el így, utalva arra, hogy a hölgy valódi kincs. Nap kel: 5.11, nyugszik: 20.29 órakor. A Hold kel: 16.09, nyugszik: 0.20. DÉLKELETEN ISMÉT ERŐSÖDIK A HŐSÉG reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 33‘C 35 *C 19 ’C 22 Szécsény Balassagyarmat 34‘C 21 *C r • Salgótarján 'sBátonyterenye Rétság Pásztó 34'C 21 ‘C o EMS EWS Készíttette zones Nograd megyeben ma erősen szeles, délelőtt napos, délután erősen felhős és záporos napunk lesz. Foltokban viharos zi­vatarok is kialakulhatnak. Éjszaka kiderül az ég. A jellemző hőmérséklet délutánra 34 (ok köré emelkedik. Szerda reggelre 16 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdára, csütörtökre - várhatólag - kellemes, napos, száraz idő alakul ki. Péntektől - valószínűleg - ismét erősödik a hőség. Orvosmeteorológia: estétől hidegfronti hatás várható Közlekedés-meteorológia: az erős, délnyugati széllökésekre a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon a szél jelentős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága péntekig ..KICSI ’. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Víz hő mérséklet Duna 23-26 “C Tisza 26-27 C Balaton 26 °C Velencei-tó 26 X Fertő 24 X Tísza-tó 27 X Pollen Fűfélék magas Csalán magas Útifű közepes JATAGÁN RÓMAI 105 JUHÁSZ GYULA VERSE AZ ILLE­TŐRE ÜRES HAS! OBOA VÉGE! GENY­NYES KÖZSÉG GYŐRNÉL L OLASZ VÁROS ► ▼ ▼ ▼ SZEMÉT KÖRLET KÖZEPE! ► ▼ MEGTEEN­DŐ ÚT ► AFRIKAI DOBOS ELŐTAG: MIRIGY TORKOS­KODIK l ▼ SZÁNTÓ­ESZKÖZ ► ▼ AUTÓS­ISKOLA ONT, ZÚDÍT OLCSÓ, FILLÉRES ► ▼ GYŐR NÉ­MET NEVE 1* ▼ TILTÓ­SZÓ ► AUTÓ­MÁRKA FEHÉR­NEMŰ ► ▼ NEHEZEN ÍR EMBER­ROKON l LOCS­POCS ► f EGYIK OLDAL ► MOHÁCSI MASZK ► MEGFEJTÉS: IAI0ZH01V Július 22-i 4 7 8 9 26 30 36 39 43 49 Kknó nyerőszámok 53 58 60 63 66 69 73 74 75 79 SALGÓTARJÁNIAK FIGYELEM! Meghosszabbított hitelakció a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél JÚLIUS 31 -IG! (S.-tarján, Fő tér 1. első emelet 13-15.,tel.: 32/412-280.) Most érdemes személyi hitelt igényelni: 200 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig 12% éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68%. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP OROSZLÁN (VE 23-Vm. 23.). A Nap az Oroszlán jegyében jár, így hát biztos lehet abban, hogy társasági előjegyzési naptára te­le lesz. Kellemes találkozók várják, egy új románc is lehetséges. SZŰZ (VOL 24—DL 23.). A hajnali égbolton figyelheti meg uralko­dó bolygóját, a Merkúrt Remélheti, hogy családi, otthoni ügyei ja­vulnak. A fejlődésnek hátulütője az, hogy megnövekednek kiadá­sai! MÉRLEG (DL 24—X. 23.). A szerelemhez és a románchoz való vi­szonya a Rák időszakában mintha nem lett volna zökkenőmen­tes. A növekvő Hold jelezhet egy ígéretes új kapcsolatot SKORPIÓ (X. 24—XL 22.). A Nap az Oroszlán jegyében jár, és ön csendesen dolgozik. Alkalma nyílik felkeresni néhány befolyásos kulcsembert. NYILAS (XL 23-XIL 21.). A lupiter most segítséget nyújt önnek, hogy egy kicsit a dolgok mögé lásson. Ellenőrizze egy esetleges utazás vagy jogi megállapodás minden részletét. BAK (XIL 22—L 20.). Munkájában sikerre vágyik és törekszik. Ezt most megkaphatja a sorstól, ráadásul hatalmas meglepetésben is részesíti párja. VÍZÖNTŐ (L 21—EL 20.). A mai napon bármilyen akadályt képes leküzdeni. Tudja és érzi azt, hogy nincs egyedül, mert biztos csa­ládi háttér a támasza. HALAK (IL 21—ÜL 20.). Talán észre sem veszi, de szikrázik a leve­gő ön körül, bárhová is megy. Azonnal a középpontba kerül és ra­gyogó stílusával mindenkit elbűvöl. KOS (ÜL 21—TV. 20.). Tegye könnyűvé, változatossá mai napját El­kezdheti annak a hosszú regénynek az olvasását, amit nyugod- tabb időkre halasztott Közben menjen a szabadba, töltődjön fel az áldott nap ragyogó sugaraival. BIKA (IV. 21—V. 20.). Valaki akadályt akar gördítem útjába, amit nem tud kikerülni. Ez esetben jobb, ha okosan magától utat en­ged az illetőnek. IKREK (V. 21—VL 21.). Tegye félre az ítéleteit legyen igazságos. Hallgassa végig ismerősét, még ha nem is ért egyet vele. Azonban semmiképp se bízzon meg az illetőben, döntsön a saját érzékei szerint. RÁK (VL 22—VIL 22.). Első negyedben a Hold, az ön uralkodó bolygója. Következésképpen társasági kapcsolatai kedvezően ala­kulnak. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Bors (magyar sor.-15/12.) FF 10.15 Kalandos nyár (francia vígjátéksor. -142/83.) 11.10 Titokzatos Násztya (orosz-amerikai romantikus sorozat-127/127.) 44' 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Srpski ekran 12.50 Unser Bildschirm 13.20 Főtér - Kalocsa (ism.) 14.10 Magyar elsők 14.35 Engedjétek hozzám... 14.40 Katolikus krónika 15.10 Kodály 125 15.20 Philip Marlowe esetei (am. krimisor.-6/5.) 49" 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradók 16.55 Jv-taxi 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.25 Kisváros (magyar sorozat-33.) 34' 18.05 Frasier, a dumagép (am. vígjátéksor. -120/34.) 18.35 Quinn doktornő (amerikai sor.-150/120.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Önök kérték! 21.15 Üdítő Szilágyi Tibor műsora 22.15 Kedd este 22.50 Kuttúrház (ism.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 A Bourne-rejtély (am. film, 1988 -2/2.) 91' 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Válaszd a tudást!- junior 9.55 Minifesztivál 10.10 Csáth Géza-portré 10.35 Kortárs dzsesszestek az A38-as hajón 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.05 Tudásakadémia - junior 14.10 Egy történet egy zene 14.40 Ismeretlen Budapest (ismeretterjesztő sor. - 3/3.) 15.00 Magyar évszázadok 15.20 Miért? 16.10 Válaszd a tudást! 17.40 Az én hazám (26/19.) 17.55 Az időjárás titkai (francia sorozat-26/19.) 18.00 Klikkerek X 18.30 Membrán 18.50 Esti mese 19.00 Halló, halló! (angol vígjátéksor. - 83/46.) 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 Fotó Háber (magyar kémfilm, 1963) FF 22.20 Világokon át (ism.-terjesztő sor. -12/7.) 23.15 Árulkodó nyomok (olasz krimisorozat-12/8.) 0.10 Napló 0.14 Záróra 1.00 Kodály 125 1.05 Nap nyugta 3.35 Mozgásban (svájci film, 2002) 51' 4.25 Klikkerek 4.50 TS - Motorsport 25' tv2 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Betiíbár Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.25 Airport 79 - Concorde (am. katasztrófafilm, 1979) 13.40 Észbontó Telefonos vetélkedő 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Parti nyomozók (am. akcióvígjáték-sorozat) 17.30 Baywatch Hawaii (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Favorit 20.15 Irigy Hónaljmirigy-Karatetigris 8 21.15 Életfogytig (amerikai vígjáték, 1999) 104' Közben: Kenósorsolás Thor meglepő vereséget szenved Ozirisz erőitől az Adara-rendszerben. Balszerencséjére goa'uld fogságba esik. Alig tértek vissza korábbi misz- sziójukból, a csapat tagjaira máris újabb veszélyes küldetés vár. Ki kell szabadítaniuk és el kell hozniuk egy asgard tudóst, akitől az asgard faj fennmaradása függ. A tét óriási, a csa­pat nem hibázhat a feladat végrehajtá­sakor. Az ismeretlen terepen számos emberpróbáló kihívással kell szembe­sülniük, míg elérik céljukat. 23.30 Mi kérünk elnézést! Kabaré (ismétlés) 0.30 Alexandra-pódium Kulturális magazin 1.00 Tények este 1.30 Alfred Hitchcock be­mutatja (am. krimisor. -1985-1989) 2.00 Magyar film Hamvadó cigarettavég (magyar film, 2001) 119' 4.10 Aktív (ismétlés) 4.40 Favorit (ismétlés) mm KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub i sm.) 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 XXI. század Puskázok 12.45 Mozimatiné Ugass csak, drágám! (amerikai vígjáték, 2002) 91' 14.30 06-91-334-455 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint test­őr (amerikai akciófilm-sorozat) Siker vagy halál 17.30 Medicopter 117 - Légi mentők (német akciófilm-sorozat) Végzetes rágalom 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Harmadik műszak (amerikai sorozat) Sugárfertőzött Cruz és Rice gyanúsí­tottja. Ki kell üríteni miatta a kapitány­ságot. Carlos, Grace, Cruz és Rice érintkezett a fogollyal, ezért vérvizsgá­laton kell átesniük. Fields doktor meg­tudja, hogy Cruz halálos beteg. Rice és Cruz megakadályozza a terroristák ak­cióját. Közben kölcsönös szimpátia alakul ki köztük. Amikor Rice megse­besül, Cruz összefut a kórházban a fér­fi feleségével. Carlos nem tudja tisztáz­ni a félreértést Hollyval, mert a lány el­tűnik. Utána: Hírek 23.20 Igaz történetek Gyorsan, mint a nyíl (kanadai tilm, 1997 - 2/2.) 1.05 Reflektor 1.25 Országos tévépremier Édesanya kerestetik (olasz film, 2001) 91" 3.00 Fókusz (ismétlés) 6.10 TV Shop 7.15 Superman 7.40 Lety, a csúnya lány 8.35 Lois és Clark- Superman legújabb kalandjai (amerikai sorozat) 9.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.35 Nash Bridges- Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.35 Léa Parker (francia krímisorozat) 13.35 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.35 Baywatch (amerikai sorozat) 17.35 Pacific Blue (amerikai sorozat) 18.35 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) 19.05 Rejtélyes igazságok 20.05 Emberi történetek Végső diagnózis: szexhaj 21.05 Magánháború (amerikai akciófilm. 1999) 23.05 Szex és New York (amerikai sorozat) 23.45 Kés/alatt (amerikai sorozat) 0.40 Kukkolók (amerikai erotikus sorozat) 1.10 Magánháború (ism) 3.10 Kés/alatt (ismétlés) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek. Hírháttér 6.25 Isten kezében (ism.) 7.00 Hírek 7.05 Talpalatnyi zöld (ism.) 7.35 Szünidei matiné 8.50 Holly csapata (ausztrál-új-zélandi sorozat) 9.15 Színház az egész utca (kanadai sorozat-13/4.) 9.45 A Guldenburgok örök­sége (ism.) 10.30 Derrick (német krimisorozat) 58' 11.30 Kívánságkosár 14.00 Nyolcvan nap alatt a Föld körül (nemzetközi koprodukciós so­rozat-3/1.) 91' 15.30 Impressziók (lengyel ism.-terjesztő sor.) 15.45 Szövetségben a fákkal 16.10 Eurométer 17.00 A Guldenburgok örök­sége (német sorozat-40/33.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.35 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Doc Martin (angol sorozat-22/10.) 46' 20.20 Fotográfia (magyar film, 1972)76' 21.40 Hírek. Sport 21.55 Tetthely (német krimisorozat) 89' 23.25 Borago zenekar (2/2.) 0.25 Afta (magyar film, 2002) 24' SPORT 1 KOSSUTH PETŐFI Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Népzene. 5.00 Hajnal - Táj. 500 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.10 Sétány. 11.30 Ven­dég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 A feleségem története - Füst Milán regénye folytatásokban. 2.13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Kultúrkör. 15.05 Tudósfórum - élőben. 16.00 Közelről. 18.03 Köz­6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Műsorve­zető: Szabó Tamás. Benne: 6.30 Hírpercek. Félórán­ként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02-től kétóránként sporthírek - rövid összefoglalók. Napi sportszerkesztő: Lantos Gábor. 10.03 Zene munká­hoz. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 16.03 Zene szünidőhöz. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.03 Vadonat - A Petőfi rádió zenei újdonságai. 21.00 Zene olvasáshoz. 23.00 Netidők. 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás életi ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Váloga­tás a Napközben délelőtti műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Arany­emberek: Vajda Attila kenus. 20.35 Esti Koméi - Fejezetek Kosz­tolányi Dezső regényéből. 7.20.55 Gerendás Péter énekel. 21.04 Meséld krónikák. 21.35 Elfelejtett sorsok. 21.55 Gyöngyszemek. 22.00 Krónika. 22.15 Sportvilág. 22.20 Tér-idő. 22.50 A Hegedős együttes Utolsó leltár című lemezéről. 23.00 Kenő. 23.04 Kultúr­kör (Ism.). 0.10 Éjszaka Szent István Rádió Eger 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Já­ték. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó. 13.05 Zene­ismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 ! Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló 15.30 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Mustár- j mag. 19.35 Esti mese, 20.10 Egyházfórum. 21.05 Kávéház. 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 14.25 Mesél a sivatag (2.) 15.00 Telefortuna 16.05 Legény-lakás: Ki a jobb? (17.) 16.35 Egészségünk- tények és tévhitek 17.35 Jámbor, a jegesmackó 18.30 Elet-halál kérdése 19.30 Haute-couture 20.35 Rettegett Hawaii 21.40 Hétköznapi India 22.40 Milliárdos ügyletek (2.) 23.40 Hiva 0.05 Haditengerészet (13.) HALLMARK 13.30 K0 Tv 14.00 Televíziós vásárlás 14.30 Arsenal Tv 17.45 Rali ob 2007 0MV Veszprém Rallye 18.45 Kerékpársport-magazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Autokrossz és quad ob 20.00 Labdarúgás Német Ligakupa, elődöntő Nürnberg­Schalke vagy Karlsruhe (élő közvetítés) 22.45 Poker Channel Pokerheaven.com Fast and Furious Challenge (ism.) 23.45 Labdarúgás Német Ligakupa, elődöntő Nürnberg­Schalke vagy Karlsruhe 2.30 Díjugratás 3.30 Labdarúgás 4.15 Labdarúgás A Porto bajnoki góljai 5.00 Porsche Szuperkupa 14.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 60' 15.00 Otthon a Liberty Stree­ten (ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 45' 18.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 60' 19.00 Á vadon bűvöletében (angol sorozat) 60' 20.00 Túlvilági történetek (ausztrál sorozat) 21.00 Wanted - Az elit csa­pat (amerikai sor.) 23.00 Az én országom (amerikai film, 1998) 107' 1.00 Wanted- Az elit csapat (ism.) 3.00 Jelen és múlt (ism.) 4.00 A barátom: Ed (ism.) TARJÁN!TV 9.00 Hírfüzér 9.30 INFO TV 10.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat 97.) 11.00 Csacska Angyal (argentin filmsorozat 101.) 12.00 INFO TV 15.00 Kincses Sziget - az élőzene magazinja 15.30 Stílus - életmódmagazin 16.00 INFO TV 17.00 Veled is megtörténhet 17.30 INFO TV 18.30 Hírfüzér 19.00 Ifjúsági hangverseny a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 19.35 A parlagi sas - kikelés­től kirepülésig 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló - az ország hírei 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre ! 21.00 Hajnalhasadás (amerikai sci-fi thriller) NÓGRAD «HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt.-munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesitőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat tetjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. . az ú,ság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATliSZ 2005. február 7-i zárnappal auditálta.__________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom