Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-19 / 167. szám

2007. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE BARÁTHI OHO Oda a barátság? „Nem szoktam ilyen jellegű kör­levelet küldeni, de ezt a sztori miatt elpasszolom. Azt sem tudom, hogy igaz-e, de jól hangzik. Hát terjesz­tem, mivel nem fenyegetőzik min­denféle szerencsétlenséggel ” Ezzel a kísérőszöveggel kaptam a minap egy fájlt az egyik ismerősömtől, mondhatnám: barátomtóL A nemzetközi barátság hete al­kalmából szárnyra kelt körtevél tar­talma különösen érdekes, hiszen egy világhírű tudós életének elgon­dolkodtató epizódját villantja fel, egymásiknagy történelmi személyi­séget is megidézve. Tartalmaz továb­bá tucatnyi jókívánságot, köztük például azt, hogy „Isten adjon örö­met, ami felvidít!", vagy hogy: „Egy baráti kéz mindig legyen közel hoz­zád!” Az utóbbi már direkt módon a barátságról tesz említést, arról a nagyon nemes emberi kapcsolatról, amelyről a legnagyobb filoszok, je­les írók, ihletett költők is sokat érte­keztek Seneca szerint: „Előbb mér­legelni kell, hogy kit választasz ba­rátnak, de utána már hűségesnek kell lenni "És idézhetnénk a barát­ságról szóló bölcsességek sorát a végtelenségig - gondolhatnánk na­ivan! De Hamvas Béla már más­ként látja: „Ahhoz képest, hogy az utóbbi száz év alatt mi került szóba, a barátságról való hallgatás egé­szen különös. ” Úgy gondolja, ha ma a barátságról keveset írnak, az azért van, mert a barátság klasszi­kus kapcsolat, s a mai ember a klasszikus kapcsolathoz kicsiny. „Soha az emberiség nem volt még olyan közel ahhoz, hogy valahány lény csak van, annyi dúvaddá vál­jon, és lesből egymásra vicsorog jón... Ma barátunk kezét keres­nénk nincs barátunk” - írja. Oda a barátság? Aligha. Ám a vi­lág Hamvas óta még inkább olyan­ná lett, amelyben kevesebb a tiszte let, a szeretet, a tolerancia és az egyenjogúság. Viszont több az erő­szak, a gyűlölet, az önzés és az érdek Ebben a miliőben barátságot kötni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Csak abból kellene többet felmutat­ni, amiből kevesebb van. És akkor barátságok újra köttethetnek.. msm Hőség: idősek és betegek veszélyben Mindenki megszenvedi a forró napokat, az idősek és a betegek azonban különösen nehezen viselik a ká­nikulát. A megye kórházaiban és az idősotthonokban mindent megtesznek azért, hogy megkönnyítsék az ápoltak helyzetét. A folyadékpótlás az egyik legfontosabb a forróságban, de aki csak teheti, árnyékban vészelje át a dél környéki meleget Gulyás Edina Nógrád megye, a felújítás után valamennyi kiemelt gyógyásza­ti helyiségben - a műtőkben és az intenzív osztályon - légkondi­cionáló berendezés működik - mondta el Kaszás Erika, a Szent Lázár Megyei Kórház gazdasági igazgatója, majd hozzátette: - Nem tudjuk azonban mindenhol biztosítani a berendezést, és ennyi ventilátort sem tudunk működtetni, mert azok energia- fogyasztásának fedezetére nem áll a rendelkezésünkre anyagi keret. így aztán elsötétítéssel és szel­lőztetéssel próbálnak „úrrá len­ni” a helyzeten. Arra is odafi­gyelnek, hogy a súlyosabb álla­potú betegeket az épület kevés­bé napos oldalán található kór­termekben helyezzék el, ahol megközelítőleg 28 fok van. A kórházban ápoltaknál eddig még nem volt semmilyen prob­léma, de a járó betegek esetében forgalomnövekedés figyelhető meg, ráadásul a szív- és érrend­szeri panaszokkal küzdőknél majd csak később jelentkeznek a tünetek. cö | A balassagyarmati Dr. Ke- | nessey Albert Kórházban is | csak a két éve átadott új épület- | részben, a műtőben és az in­tenzív osztályon van légkondi­cionálás. A kórtermekben ven­tilátorokat használnak és redő­nyökkel sötétítik el a helyisé­geket.- Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak minden nap jelenteni kell, hogy a hőség miatt merült-e fel vala­milyen probléma, de idáig sze­rencsére nem okozott komo­lyabb gondot a nagy meleg - kö­zölte dr. Becság Péter, a kórház igazgatóhelyettese. A pásztói Margit Kórházban is csak egy-egy kezelőhelyiség­ben van klímaberendezés, itt is szellőztetéssel és sötétítéssel enyhítik a hőséget a kórtermek­ben, ezen kívül odafigyelnek ar­ra, hogy a betegek a szokásosnál is több folyadékot igyanak. Az önkéntes tűzoltóság naponta többször is locsolja az intézet előtti betonplaccot.- A kánikula hatására nem emelkedett a halálozás, azonban a betegek érzékenyebbek és gyakrabban vannak rosszulléte- ik - fejtette ki dr. Boczek Tibor, a kórház igazgatója. Az Ezüstfenyő Idősek Otthona egyik telephelyén sem okozott idáig fennakadást a hőség. Leg­inkább arra figyelnek az ápolók, hogy az idősek sokat igyanak. A citromos tea és a limonádé min­den étkezéshez jár, de napköz­ben is kiszolgálhatják magukat. A fekvő betegeket a nővérek fo­lyamatosan itatják. Természete­sen a dolgozóknak is korlátla­nul rendelkezésükre áll az élte­tő nedű.- A szobákban 25 és 30 fok közötti a hőmérséklet, s mivel egyik intézetben sincs légkondi­cionáló, ventilátorokkal és szel­lőztetéssel hűsítjük a levegőt - mondta el Kaposiné Nagy Zsu­zsanna igazgatóhelyettes, majd hozzátette: - Vékony plédekkel és lepedővel takarjuk be az ápol­takat és megkérjük őket, hogy csak a kora reggeli és a késő es­ti órákban tartózkodjanak a sza­badban.- Felkészültünk a kánikulára, minden mentőautó szolgálatban van és készenlétes dolgozóink is bármikor riaszthatók. Eddig nem volt az átlagosnál több munkánk és nem jellemzőek a hőség miatti rosszullétek sem - tudtuk meg Nagy József megyei vezető mentőtiszttől, aki hozzá­tette: úgy tűnik, hogy az embe­rek nem veszik félvállról a fi­gyelmeztetéseket, és betartják a szakemberek által javasolt óvin­tézkedéseket.- Azonban nem lehet még megnyugodni, hiszen a követke­ző napokban tetőzik a hőség, így továbbra is elővigyázatosnak kell lenni - mondta Nagy József. Kifejtette, hogy főként a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket veszélyezteti a me­leg, az időseknek és a gyerekek­nek pedig még inkább figyelni kell arra, hogy sok folyadékot fo­gyasszanak.- A mentőkben nincs légkon­dicionálás, így akár 50 fok is le­het egy napon álló autóban. Ezért a mentősök rövidnadrág­ban és pólóban dolgozhatnak, megnöveltük a pihenőidőt, kor­látlan mennyiségű ásványvíz áll a rendelkezésükre és az állomá­son naponta többször is letusol­hatnak, így tudjuk elviselhetőb­bé tenni a forró napokat - zárta szavait Nagy József. A rendkívüli hőség miatt Sal­gótarján önkormányzata teg­nap úgy döntött, hogy a kriti­kus területeken megkezdik a vízosztást. A megyei katasztró­favédelmi igazgatóság, a polgá­ri védelmi kirendeltség, a Vö­röskereszt megyei szervezete, a megyei jogú város önkormány­zata, az egészségügyi és szoci­ális központ és az egyik bevá­sárlóközpont együtt szervezte meg az akciót. Szerdán fél há­rom és öt óra között kezdték el osztani az ásványvizet az autó­sok és a járókelők között a Litkei úti csomópontnál és a fő­tér környékén. Emellett a Salgó­tarján és Környéke Vízmű Kft. az Arany János út sarkánál laj­tos kocsit helyezett el, amely­nek köszönhetően bárki felfris­sülhet. Mint megtudtuk: egyelő­re ötszáz flakon másfél literes és háromszáz flakon félliteres vizet osztanak szét. Helycsere P. Zs. Tar. Új épület ad otthont a község önkormányzatának: a hivatal a művelődési ház felső szintjén kap helyet még a fűtési szezon előtt.- Az eddig két családi házból álló hivatal fenntartási költsége igen magas, mivel a téli hónapok­ban két épületet kellett ftítenünk. A költözés alkalmával az említett ingatlanok felszabadulnak és azokat különböző célokra lehet majd hasznosítani - tájékoztatott Román István, a község polgár- mestere, aki lehetőségként emlí­tette például a házak bérbeadá­sát, eladását is. A művelődési ház épületében jól felszerelt konferenciaterem ki­építését is tervezi a polgármes­ter, amely betöltené a házasság- kötő terem funkcióját, valamint testületi ülések helyszínéül is szolgálhatna. A költözés ötletének kapcsán azonban más intézmények is gór­cső alá kerültek: az eddig a mű­velődési házban működő könyv­tárt beköltöztetik majd az iskolá­ba, hiszen az oktatási intézmény épületének több része kihaszná­latlan. Az iskola két szolgálati la­kásának területére - amely jelen­leg is üres - szeretnék áthelyez­ni az óvodát, s helyette panziót emelnének a községben. Kinyitnak a templomok is Nógrád megye. - Az utóbbi napok­ban kialakult rendkívüli időjárás miatt, a hőségriadóval kapcsola­tos feladatok végrehajtására, a megyére vonatkozóan intézke­dést adtam ki az önkormányzat­ok és az érintett szervek részére - jelentette be tegnap Becsó Zsolt, a megyei védelmi bizottság elnö­ke. - Az egyházak képviselőivel egyeztetve, lehetőség nyílik a te­lepüléseken lévő templomok nappali nyitva tartására. Igény esetén az érintett lelkészek a te­lepülés polgármesterével együtt­működve biztosíthatják a templo­mok nyitottá tételét a lakosság ré­szére, a rendkívüli hőség miatti esetlegesen bekövetkező rosz- szullétek elkerülése, megelőzése érdekében. A plébániák, rendhá­zak rendelkezésre állnak a köz­vetlenül hozzájuk fordulók részé­re ivóvíz biztosításában. „Tönkreteszik életünket, magyarságtudatunkat” egészségügyi reform Hatvanaii tüntettek az SZDSZ salgótarjáni irodája előtt P. Zs. Salgótarján. Az egészségügyért, a kórházakért, a gyermekekért szervezett tiltakozó demonstráci­ót a Jobbik Salgótarján Mozgalom, a Jobbik Magyarországért Mozga­lom és a Magyar Nemzeti Front kedden délután a belvárosban, a Szabad Demokraták Szövetségé­nek irodája előtt. A tüntetés szer­vezői úgy vélik, hogy a liberális párt magyarellenes, erkölcsrom­boló, társadalomerjesztő, népirtó politikát folytat, utcára vonulá­sukkal azt kívánták jelezni: meg­elégelték ezt a gyakorlatot. „Adjatok egy jobbik világot!”, „Kevesebb SZDSZ, több ma­gyar!” - ezekkel a mondatokkal tiltakoztak az SZDSZ helyi és or­szágos politikája ellen kedden kora este. A tüntetésen minden korosztály képviseltette magát, s a rekkenő hőség ellenére is kö­zel hatvanan gyűltek össze. A demonstráció egyik szerve­zője, Róka György, a Jobbik Sal­gótarján Mozgalom elnöke arra buzdított minden megjelentet, hogy kivétel nélkül emeljék fel hangjukat azokban az esetben, ahol a magyarság értékei nem érvényesülnek. Mint mondta, a tüntetés célja az, hogy felhívják a figyelmet a magyarságtudatra, s ne engedjék senki által eltipor­ni azt. Emellett a demonstráció nagyszerű alkalmat ad a közös elveket valló emberek megisme­résére, egy jó beszélgetésre, ba­rátságok kialakítására.- Amihez hozzáér az SZDSZ, az megromlik: életeket tesznek tönkre, kiforgatják a jövőképet, eldobálják értékeinket. Az okta­tás és az egészségügy tönkreté­telével, a másságot elfogadó csa­ládmodell hangoztatásával tönk­reteszik életünket, magyarság- tudatunkat - hangsúlyozta a rendezvényen Szabó Tamás, a Magyar Nemzeti Front egyik al- elnöke, aki „népirtásként” érté­kelte a kórházi várólistákat.- Nem csak gázkamrával lehet embert irtani. Kultúránk, gazda­ságunk, szellemi értékeink, s egészségünk megrontásával a pusztulás szélére taszítják a ma­gyarságot. Azt szeretnénk, ha tisztességesen bánnának velünk - zárta szavait Szabó Tamás. A demonstrációt időnként be­kiabálások zavarták meg, de ezek nem fajultak tettlegességig. A tüntetők a közös eszmecserét követően békésen elvonultak. Megkerestük Ercsényi Feren­cet, az SZDSZ megyei elnökét is, aki csupán annyit mondott: „Nincs mit kommentálnom.” JPiűjuV

Next

/
Oldalképek
Tartalom