Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
KÉPEK: RENNER P. 4 20 07. JÚLIUS 18., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Fergeteges Neoton-koncert Generációk találkozása. Ezzel a két szóval lehetne jellemezni az óriási sikerű múlt pénteki balassagyarmati Neoton-koncertet. Az immár 41 éves múltra visszatekintő Neoton együttes (vagy ha pontosabbak szeretnénk lenni, akkor a lényegében a mai felállásban játszó, 1976-ban alakult Neoton Família) tagjai a városban zajló sörfesztiválon koncertjükön magukkal ragadták a közönséget is, akik több ezer fős kórust alkotva a zenészekkel együtt énekelték a legnagyobb slágereket.-RP-____________________________________________________ Ba lassagyarmat. Slágerben pedig nem volt hiány. A „kezdeti idők" első nagy sikerdala, a „Kell, hogy várj!” csak a bemelegítés volt, a „Santa Maria”, a „Pago-Pago” és a „Tinidal” után következett a „Szandokán”, az „Egy kis nyugalmat” és a „Karnevál”, aztán számtalan további népszerű dal, köztük a Yamaha-fesztivál fődíját is elnyert „Holnap hajnalig”. A kétórás műsor után a közönség többször visszatapsolta az együttest, és az ekkor felcsendülő „I love you” és a „Vándorének” tették fel a koronát a koncertre. A közönség soraiban szép számmal akadtak olyan fiatalok, akik élőben aligha láthatták még legnagyobb sikereik idején, a nyolcvanas években az együttest, de itt voltak szüleik is, akik talán pont a Neoton zenéjére táncolva ismerkedtek meg egy házibuliban, és - láss csodát - a nagymamák is eljöttek, akik valamikor még a rádióból ismerték meg az „ős-Neoton” első dalait. A zsúfolásig telt, háromezer négyzetméteres sörsátorra bátran ki lehetett volna tenni a „Megtelt” táblát, így a későn jövők már csak a sátor mellett felállított óriás kivetítőn követhették az eseményeket. Köztük azt is, ahogyan Bardóczi Gyula egy fantasztikus dobszóló után átadta helyét fiának a dobok mögött, aki szintén hatalmas sikerrel pergette az ütőket. A negyvenegy éve tartó sikertörténet persze igazi csapatmunka eredménye, és ebből a csapatból most itt volt Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János is. Zarándokok visszaemlékezése - A Szent Jakab út (I.) Birkás Petra dr. Gubán Ákos Szinte minden ember vágyik a saját belső kihívásainak megfelelni. Ezek sok esetben teljesen eltérnek a hétköznapi életmódtól. Sajnos a mai rohanó világunkban sokan elmondhatjuk, elvesztettük a hitünket. Nincs időnk egy percre megállni, elgondolkodni és akár spirituális élményeket szerezni. Mi hasonlóan éltük megszokott életünket. Tavaly szeptember körül egy kedves ismerősünk elhatározta, hogy végigcsinálja a középkori Camino Francés-t azaz a Szent Jakab-utat Az ötlet annyira távolinak tűnt a számunkra, any- nyira idegen volt tőlünk, hogy azonnal megtetszett. Mi is végigmegyünk! Az út, vagy ahogy a leggyakrabban emlegetik az El Camino, teljesen ismeretien volt a számunkra. Mivel gyakran jártunk túrázni, nem volt idegen tőlünk egy „kis” séta. Sőt tavaly Salgótarjánból Kazáron át „elzarándokoltunk” Szentkútra majd visz- sza. Tavaly ősz és tél a felszerelésvásárlás izgalmával telt el, nem gondolkodtunk az útról, mivel hittük, van még egy évünk, ráérünk gondolkodni a többi dolgon. Aztán nagy lökést adott egy könyv, egy születésnapi ajándék: John Brieley A Szent Jakab-út A könyv részletesen taglalta az útvonalat, valamint fizikai és szellemi útravaló- kat is javasolt. Hatására eldöntöttük, nem várunk, májusban megyünk! A sportboltban, ahol a felszereléseinket vásároltuk, elláttak minket mindenféle jó tanáccsal és segítséggel. Gyorsan megrendeltük a kiutazáshoz és a visszaúthoz a repülőjegyeket, majd feszült várakozással vártuk az indulás pillanatát. Nem gondolkodtunk azon, hol fogunk aludni - bár azt tudtuk, hogy elég sűrűn vannak zarándokszállások. A sportboltban fiPamplona gyelmeztettek, hogy a túrázáshoz a hátizsák súlya ne nagyon haladja meg a testsúly 10 százalékát Szégyen, de figyelmen kívül hagytuk. Mindkettőnk zsákja vízzel feltöltve meghaladta a 18 kg-ot, ami 28, illetve 22 százaléknak felelt meg. Az elvünk az volt, bírni kell! Május 9-én, a születésnapomon megérkeztünk Párizsba, majd 10 órás vonatozás után a várt kiindulópont, St Jean Pied de Port állomására értünk be. A vonaton már több zarándoktársunk- kal is találkoztunk, kezdtünk hangolódni az útra. St. Jean csodálatos kis baszk település Franciaországban, igazi turistaparadicsom. Innen indul ki sok túra- és hegymászó-útvonal, amely a Pireneusokat járja be. Gyorsan megtaláltuk a zarándokhivatalt és kiváltottuk a „Credential del Peregrinót” azaz a zarándokútlevelet. Ez egy nagyon fontos okmány, mivel csak ennek felmutatásával engednek be a zarándokszállásokra, valamint minden szállás- és fontosabb helyen pecsételnek bele, igazolva, hogy zarándokként jártunk ott. Már fél 11 volt, amikor elindultunk végre. Tűző napon és hatalmas szélben, de nagyon jó kedvvel kezdtük meg a menetelést Bár kissé fáradtak voltunk a vonatutazástól, de kárpótolt az indulás élménye. Az első napi célunk a spanyolországi Roncesvalles, felkészültünk arra, hogy át kell kelnünk a Pirene- usokoh, méghozzá Napóleon kedvenc útvonalán. Azt is tudtuk, hogy a tengerszinti 150 méterről 1500 fölé kell menni, de igazából nem gondoltunk bele. A hivatalban nem is javasolták, hogy ilyen későn elinduljunk, a zsákunkat már meg sem mertük méretni velük, mert nem engednek utunkra. Hát nagyon kemény volt, az út nagy része földúton haladt, a többi betonúton. Részlet naplónkból „...az első szakasz kegyetlen, de mindenkinek az, kortól, nemtől, edzettségi állapottól szinte függetlenül - kín! A vizek jók, kút volt elég gyakran, de a legjobb a Roland kútja a régi határnál. Nagyon nehéz az első szakasz, nehéz a zsák, de mindenki nagyon fáradt, az előző napi alváshiány teljesen kimerített. Van árnyékunk, ami jó...” Este háromnegyed hat körül értünk be a Navarra tartománybeli Roncevallesbe, mely nagyon szépen megőrizte középkori hangulatát Itt sikerült egy a helyi templom által fenntartott zarándokmen- helyre bekerülni, mely egy gótikus épületben található és 120 ágy van bezsúfolva egy terembe. Szebbet, jobbat, kényelmesebbet elképzelni sem tudtunk volna. Telt ház volt, mert sokan az első „gyilkos" szakaszt kihagyják és innen indulnak. Talán életemben üyen jót nem aludtam. Másnap reggel 6-kor halk gregorián dallamok ébresztettek, és nagyon jókedvűen, de fájós lábbal keltünk fel. Célunk Larrasoana ..........visszatekintve ne m volt olyan nehéz az út, bár csak a tegnaphoz képest. Kiszúrtuk a hólyagokat, a karunk leégett, nem volt komoly szél sem, kedvesek és segítőkészek az emberek... A pótszálláson sikerült csak helyet szerezni, van hideg víz. Az út jól jelzett volt..” Sokat gondolkodtam azon, miért is jöttem el, miért akarok ennyi szenvedés árán Santiago de Compostellába eljutni. Ismét az jutott az eszembe, hogy a hitünket elveszítjük anapi nyüzsgésben. A Alvás a templom mellett napon ülve fogalmazódott meg bennem, ha csak egy morzsát visszakapok vagy visszanyerek a hitemből, már teljes értelmet nyer az egész út. Már nem a teljesítmény vonzott elsősorban. Kihívásért nem szenved az ember ennyit. A harmadik nap nagy a várakozás bennünk, átmegyünk Pamplonán a bikafuttatásairól ismert nagyvároson, aznapi célunk Uterga. Pamplona csodálatos, szerencsére a camino a városok és a falvak történelmi részein megy át, így a legtöbb látnivalót meg tudjuk nézni kitérő nélkül. Sajnos Pamlona utáni Cizur Menorban a kerékpáros útvonalra kerültünk és eltévedtünk. „...Leültük pihenni egy egyedülálló ház közelében, megláttam egy idős urat, kértem vizet, a fia odajött beszélgetni és a helyes útra irányított... Utergába érve 33 km után, sajnos csak egy magánszálláson volt hely (csak húszán voltunk a szobában), és ma sem sikerült, még száraz ételt enni. Eddig táplálékkiegészítőkön éltünk, és egyszer tudtunk csak egy meleg instant levest enni. Másnap sikerült korán beérni Puenta La Reinába, kiflit és sajtot ettünk, csodálatos volt Gyorsulunk, bár hihetetlenül fáj a lábunk, már a vízhólyag alatt ott van újabb, a kisláb- ujjunk teljesen bedagadt.. Mindig fáj valami, nagyon, ha azt megszokjuk, akkor más kezd el iszonyúan fájni, a nap végére mindig sántítunk... Látjuk mindenki ezekkel a gondokkal küzd, de legalább alszunk egy jót Estella, hajnalban indulunk, a hideg is kiráz, egy igazi középkori alig megvilágított sikátoron megyünk keresztül, az ember úgy érzi, valaki figyel és kiugrik valamelyik kapualj alól. Borzongatóan izgató. Megyünk és újra megyünk, sokkal rosszabb, hogy fáj a vállunk és a lábunk - de megyünk!” (Folytatjuk)
