Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-28 / 149. szám

12 SPORTTÜKÖR 2007. JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK Jól szerepeltek a gyarmati fiatalok Bgy. Dózsa DSE U13-as bronzérmes csapata (álló sor, balról): Rados Gábor, Szabó Kristóf, Karkusz Kristóf, Csábi Máté, Jónás Dávid, Magos Márton, Katulin Martin, Ponyi Cseke, Bérezi József edző. Guggolnak: Széles Bence, Oláh Alex, Csányi Bálint, Rózsa Balázs, Litavszki Gábor, Farkas Dániel, Szalánszki Bálint, Rónási Richárd. A képről hiányzik: Kucsera Dániel, Toarniczki Ádám, Gordos Gergő, Szabó Kristóf. Ragyogó sikereket értek el a nemrégiben véget ért szezonban a Balassagyarmati Dózsa DSE utánpótláskorú labdarúgói, hi­szen a Csemi István vezette U15- ös csapat a kiemelt korosztályos serdülőbajnokság másodosztá­lyában ezüst-, míg a Bérezi József által irányított U13-as gárda bronzérmet szerzett. A medáliá­kat a minap megtartott évzáró banketten vehették át a gyerekek, akiket Jelen István, a Dózsa DSE utánpótlás-szakágvezetője kö­szöntött. A szakember, miután gratulált a fiataloknak és felké­szítőiknek az egész idényben végzett lelkiismeretes munkájuk­hoz, illetve az elért kimagasló eredményekhez, elmondta: „edzőink munkáját dicséri, hogy számos első osztályú egyesület csapatát is magunk mögé utasí­tottuk a táblázaton”. Ezt követően köszönetét mondott az egész éves zavartalan működésért az egye­sület legfőbb támogatójának, Ba­lassagyarmat város önkormány­zatának, valamint a szülőknek, szponzoroknak, s különösen Tillman Rezsőnek, a Dózsa György Általános Iskola igazgató­jának és az utánpótlás-egyesület elnökének, aki az egész idényben biztosítani tudta a mintegy száz ifjú labdarúgó-palánta sikeres szereplésének feltételeit. Jelen István végezetül örömét fejezte ki, hogy e remek eredményekkel sikerült feltenni a koronát az utánpótlás-nevelő egyesület há­rom éves szakmai munkájára. Kiemelt korosztályos serdülő­bajnokság, n. osztály Közép, B-csoport, U15 1. Esztergom 30 26 2 2143-32 80 2. Bgy. Dózsa 30 23 2 5141-35 71 3. Kaíocsa-K. 302217126-2867 4. Kecskemán. 3020 3 7103-3363 5. Budaörs 3018 5 7124-2159 6. Bp. Honvéd II. 301811186-5755 7. Felcsút 301749148-4355 8. Budakalász 301421471-80 44 9. Budafok 301261299-5742 10. Soroksár 3012117 73-8537 11. Bp. Diákok 301141562-7837 12. Nagykőrös-K. 301031745-11833 13. REACH. 30 8 2 20 60-14126 14. BKV Előre 30 4 3 23 55-12715 15. Csepel 30 4 3 2346-12115 16. Vecsés 30 003012-338 0 Közép, B-csoport, U13 1. Esztergom 30240 6158-3672 2. Bp. Diákok 3023 2 5143-4071 3. Bgy. Dózsa 30214 5126-4567 4.Kalocsa-K. 30 20 7 3 124-24 67 5. BKV Előre 30 20 3 7145-53 63 6. Felcsút 3017 7 6117-42 58 7. Bp. Honvéd n. 30181 1196-53 55 8. Budaörs 3017310108-3554 9. Kecskeméti!. 301431394-6545 10. Csepel 301411556-6143 11. Buditok 30131 16 75-9640 12. Vecsés 30 9 1 2055-9228 13. Nagykőrös-K 30 3 2 2533-15311 14. Soroksár 30 3 2 2549-17711 15. Budakalász 30 3 1 2633-19910 16. REACH. 30 2 0 2819-260 6 Bgy. Dózsa DSE U15-ös ezüstérmes csapata (álló sor, balról): Cserni István edző, Strichó Zsolt, Hegedűs Máté, Komjáti Dávid, Bérezi Bálint, Varga Tamás, Béres Roland, Mezei Gábor, Nemesvári Ottó, Regényi Gábor. Guggolnak: Pásztor Gábor, Csókás Bence, Sipos Róbert, Sinkovics Ákos, Ko­vács Tamás, Kalmár Kristóf, Nagy Gergő, Tátrai Miklós, Bódis Martin. A képről hiányzik: Hegedűs Adrián, Bolyós Erik, Oravecz Roland. Király a „király" a Herthánál LABDARÚGÁS. Bár Király Gábor hét év után már 2004-ben elbú­csúzott a Herthától, a magyar vá­logatott korábbi kapuvédője „ki­rály” maradt a berlini csapatnál, legalábbis a kapusok királya. A szurkolók ugyanis őt választot­ták a Hertha álomcsapatának kapusául. Erről tanúskodik az a közvélemény-kutatás, amelyet a tekintélyes napilap, a Berliner Morgenpost az elmúlt napokban az olvasók, illetve a szurkolók körében végzett, s amelynek eredményeit most tették közzé. A klub sugallatára az olvasókat arról kérdezték, hogy miként ál­lítanák fel minden idők legjobb Hertháját, az úgynevezett álom­csapatot. A válaszolók mindenkire vok­solhattak, aki a berliniek ked­venc csapatának 115 éves törté­netében az első csapatban, Bundesliga-mérkőzésen akár­csak egyszer is a labdába rúgott- vagy, mint Király, labdát fogott- s a szakemberek szerint végül is jócskán akadt meglepetés. Pél­dául az, hogy minden idők leg­jobb tizenegyébe zömével a het­venes évek Herthájának játéko­sai kerültek, s a mostani csapat­ból az álomegyüttesben csak a hátvéd, Arne Friedrich és a bra­zil válogatatott középpályás, Gilberto kapott helyet. A kapu­sok koronájának odaítélése azonban a szavazás eredménye­ként az egyik legegyértelműbb döntés volt. S a válaszokból ki­tűnt, hogy a most 31 éves kapu­védőt nemcsak elismerték, ha­nem szerették is. Nem éppen dús hajával, vidám és kiegyen­súlyozott természetével, ám mindenekelőtt távolról kopottas­nak tűnő, de elnyűhetetlen szür­ke joggingnadrágjával a berlini szurkolók kedvence volt. Nem hiába idézte a Berliner Mor­genpost a magyar kapusnak azt a híres-hírhedt történetét, ami­kor az edzéseken a szurkolókat egyedülálló mozdulattal kápráz­tatta el. Király ugyanis többször úgy dobta ki a labdát, mintha az valamiféle diszkosz lett volna. Fordult egyet, a labdát a felső léc­re pattintotta, s az onnan vágó-, dott ki a mezőnybe. A sajátos ki­dobás - még ha edzéseken tör­tént is - örökre bekerült a Hertha krónikájába. Az igazság­hoz hozzátartozik, hogy a szur­kolók hiába vártak az „igazi” is­métlésre, a magyar kapuvédő - minden csodálat ellenére - vér­beli mérkőzésen soha nem pró­bálkozott ezzel a megoldással, inkább a kidobás legegyszerűbb módját választotta. Még 1999 májusában sem, amikor a csa­pat 6- 1-es vezetésénél több mint 70 ezer szurkoló szinte egyönte­tűen követelte a „királyi kido­bást”, ő - bár nagy valószínűség­gel sikerült volna - inkább nem kockáztatott. Az újság megkér­dezte a „kapusok királyát”, hogy mit szól az elismeréshez, s a kér­désre Király Gábor a következő­ket válaszolta: „Hihetetlen és fel­foghatatlan, s óriási megtisztel­tetés. Mostantól kezdve nem­csak Hertha-szurkoló vagyok, hanem a szurkolók szurkolója is.” Egyébként jócskán esett sza­vazat a mai Hertha ugyancsak kiváló magyar játékosára, Dár­dai Pálra, aki szintén kedvencek közé tartozik. Dárdai ugyan nem került be az álomcsapatba, de a középpályások sorában a min­den idők legjobbjai közül a nyol­cadik legtöbb voksot kapta. Vé­gezetül Varga Zoltán, az egyko­ri magyar labdazsonglőr is ka­pott néhány szavazatot. Ha hosz- szabb időt töltött volna a berlinieknél, talán őt is beválo­gatták volna. Mindenesetre tu­dásával annak idején a berlinie­ket ő is elkápráztatta. Tiltott fogadások labdarúgás. Négy játékos - köztük a válogatott David Di Michele - ellen tiltott fogadások miatt indított fegyelmi eljárást az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC). Di Michele (Palermo) mel­lett Massimo Margiotta (Frosinone), Thomas Manfredini (Atalanta) és Vincenzo Sommese (Mantova) szegte meg a szabályo­kat Az olasz bajnokságokban sze­replő futballistáknak a visszaélé­sek elkerülése érdekében tilos a hazájukban rendezett bármilyen futballmeccsre fogadást kötniük. Stefano Palazzi udinei ügyész a játékosokon kívül az élvonalbeli Udinese és a másodosztályú Vicenza és Mantova ellen is vizs­gálatot indított. További tizenhat futballistával szemben az eljárást bizonyítékok hiányában meg­szüntették. A felmentettek között található a válogatott Vincenzo Iaquinta és az AC Milan játékosa, Marek Jankulovski is. A szervezőbizottság nem vitázik ATLÉTIKA. A július 12. és 15. kö­zötti, debreceni U23-as atlétikai Európa-bajnokság sikeres meg­rendezése érdekében az Eb szer­vezőbizottsága a kontinensbaj­nokság kifogástalan lebonyolítá­sára igyekszik fordítani figyelmét. Ezért az Eb befejezéséig a maga részéről lezártnak tekinti a Ma­gyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és az Eb szervezőbizottsága kö­zött kialakult jogdíjvitát. Erről Orendi Mihály, a szervezőbizott­ság ügyvezető elnöke tájékoztatta az MTI-t. „A kontinensbajnokság után az Európa-bajnokság szerve­zőbizottsága készen áll dokumen­tumokkal - köztük az Európai At­létikai Szövetségtől érkezett írás­beli megerősítésekkel - alátá­masztani álláspontját” áll a köz­leményben. AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 550 millió Ft azaz ötszázötvenmillió forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom