Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-07 / 131. szám

4 NÓGRÁD MEGYE 2007. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Pályázatok Szécsény. A Krúdy Gyula Művelő­dési Központ és Könyvtárban a rendezvények szervezéséhez a be­rendezések felújítására, bővítésé­re kihasználják a különböző pá­lyázati lehetőségeket Az elmúlt évben 16 pályázatot nyújtottak be, amelyből 12 sikeres volt. Ebben az évben eddig 8 pályázatot adtak be, melyből már kettőt elbíráltak. A könyvtári programok megvaló­sítására 180 ezer forintot nyertek. A megyei őszi képzőművészeti tárlat megrendezésére 100 ezer forintot biztosítanak a részükre. A Közkincs program keretében meghirdetett pályázatra a kistér­ségi társtelepülésekkel közösen három pályázatot nyújtanak be. Több ifjúsági rendezvényt, a fiata­lok által használt közösségi helyi­ségek felszerelésének bővítését szintén pályázati pénzből szeret­nék megvalósítani. Fogadónap Pásztó. Sisák Imre, a város pol­gármestere június 7-én 8 és 12 óra között a városháza I. emele­tén a 22-es számú szobában fo­gadónapot tart. Salgótarján. A megyei gyermekvédelmi központ és a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a „Segítők segítése 2.” című képzési program keretében, a gyermekvédelmi törvény hatálybalépésének 10. évfordulójához kapcsolódóan a közelmúltban „Konferencia a jövő gyermek- és ifjúságvédelméért” címmel nemzetközi gyermekvédelmi konferenciát rendezett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben. Az előadók között a több neves hazai és külföldi - ukrán, román, szlovák, francia - gyermekvédelmi szakember is képvisel­tette magát. Az érdeklődők az előadásoknak köszönhetően betekintést nyerhettek egyes országok gyermekvédelmi rendszerébe, megis­merve az ottani gyermekvédelmi sajátosságokat, szakmai tapasztalatokat. Képünkön Varga Béla, a megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke, dr. Katonáné dr. Pehr Erika, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetője, vala­mint Fekete Zsolt, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatója és az ukrán, szlovák, francia és román delegáció tagjai láthatók. NEMZETKÖZI GYERMEKVÉDELMI KONFERENCIA Lovasgála NÓgrádsáp. Második alkalommal rendezik meg a településen júni­us 9-10-én a H&G Lovas Kupát. A nagyszabású rendezvény első napján fogathajtást, a másodi­kon díjugratóversenyt láthatnak az érdeklődők, továbbá sárkány- repülés, folklórbemutató és sza­badtéri bál is színesíti a műsort. Könyvbemutató Rétság. Az ünnepi könyvhét al­kalmából a városi könyvtárban június 13-án 18 órától könyvbe­mutatót rendeznek. Az érdeklő­dők Szávai Attila Mászóka című kötetével ismerkedhetnek meg. Szerek nélkül Szécsény. „Drogtalanul” címmel Ayala tart zenés előadást általá­nos iskolás, hetedik és nyolca­dik osztályos diákok részére jú­nius 7-én, csütörtökön, 14 órá­tól a művelődési központban. A belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A család a hosszú házasság titka Salgótarján. Mai rohanó világunk­ban szinte kuriózum, hogy egy há­zaspár több mint ötven éve él együtt. Manapság amikor több a válás, mint a házasság, szinte iga­zi gyöngyszem egy hatvanéves há­zassági évforduló. Soós János és ne­je, Ica néni Somoskőújfaluban há­zasodott össze 1947. június 7-én, egy évvel megismerkedésük után. Mint megtudtuk mindketten Sal­gótarjánban, illetve Somoskőújfa­luban születtek s azóta is a megye- székhely az otthonuk. Soós János kalauz volt a MÁV-nál, amikor megismerte élete szerelmét, akivel azóta is boldogságban, békesség­ben élnek együtt. Ica néni elmond­ta, a hosszú házasság titka a csa­lád, mely összetartja a feleket még a szomorú, viharos időszakokban is. Sajnos a házaspár két fiúgyer­mekét elveszítette, lányuknak, unokáiknak és dédunokáiknak kö­szönhetően azonban - mint mond­ják - öröm és boldogság minden percük. Öt unokájuk és három déd­unokájuk mosolya és nevetése ra­gyogja be a mindennapokat. Gyermeknap berényben Karancsberény. a közelmúltban második alkalommal került sor a településen a helyi gyermekjólé­ti szolgálat szervezésében gyer­meknapi rendezvényre. A felhőt­len szórakozást ügyességi verse­nyek, játékos vetélkedők, „bütykölde”, arcfestés, íjászat, „kincskeresés”, tombola biztosí­totta a gyermekek számára. A délután folyamán fellépett a Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Ok­tatási Intézmény KiViSzI színját­szó csoportja is, akik a Játszunk bohócot című műsorukkal vará­zsolták el a kicsiket. A programo­kat késő estébe nyúló élőzenés diszkó zárta. A szervezők ezúton szeretnék megköszönni az önkormányzat­nak, a képviselőknek, valamint a helyi vállalkozóknak, hogy támo­gatásaikkal, aktív közreműködé­sükkel hozzájárultak a színvona­las rendezvény sikeréhez, a gyer­mekek öröméhez. (K.B.Sz.) Nem zsebszámoló, zsebszámító! Helyesen. A tegnapi számunk­ban megjelent „Nógrádi tűzoltó sikere” című cikkünkben sajná­latos gépelési hiba folytán téve­sen jelent meg a nyertes dolgo­zat címe. A cím helyesen: „Zseb­számítógépek a tűzoltásban”. A hibáért elnézést kérünk. Látogatás a török kori pincékben NÓgrádsipek. A közelmúltban a te­lepülés borászai és önkormány­zata csatlakozott a „Nyitott pin­cék napja” elnevezésű mozgalom­hoz és ez alkalomból május 26-án falunappal egybekötött borkósto­lót is rendeztek. A mintegy ötszáz résztvevő megkóstolhatta a helyi ízeket: bort, pogácsát, valamint bejárhatták a pincéket is. A köz­ség 26, még a török hódítás alatt épült pincével rendelkezik, me­lyek között húsz méternél hosz- szabbat is találunk. A világhábo­rú alatt ezek a járatok óvóhely­ként funkcionáltak, később a he­lyiek bort, illetve zöldségeket tá­roltak a 12-14 fokos hőmér­sékletű pincékben. Manapság egyre több homokkőbe fúrt pince elé épül présház vagy hétvégi ház, s a falu vezetése reméli, hogy a jövőben is egyre többen keresik fel a pincék miatt a települést. A példás összefogást siker koronázta Pótgyermeknap keretében látogathatták meg a csókáspusztai menhelyet a kis kutyabarátok és a le­endő gazdik az elmúlt hét végén. Az egész napos rendezvény számos érdeklődőt csalogatott a telepre, ahol kutyasimogatásra, valamint örökbefogadásra is lehetőség nyílt. Pádár Zs. Salgótarján. A menhely átadása óta ez az első olyan alkalom, ami­kor nyílt napon tekinthették meg az érdeklődők a gazdira váró ku- tyusok új otthonát. Az ebeket gyermeknap alkalmából aján­dékba kapták meg az állatszere­tők, akik a kiválasztott kedven­cekhez oltási könyvet, nyakörvet, pórázt, etetőedényt valamint út- ravalót is kaptak. Az ötlet olyany- nyira jónak bizonyult, hogy a te­lepen lévő közel ötven négylábú állat fele talált új gazdira. Hídvégi Ottóné, a Gazdikereső Alapítvány megteremtője beszá­molt arról, hogy a sok támogatás nagy segítséget jelentett a pót­gyermeknap megszervezésé­ben: a gondolat Szalai Erika ön- kormányzati képviselőtől szár­mazott, aki szintén szívügyének tekinti a kis állatok sorsát. Di­cséretes azonban a Városgazdál­kodási és Üzemeltetési Kft. hoz­záállása is, hiszen kialakították a tervezett kutyasimogató he­lyet, megoldották az állatok el­különítését, valamint gondjuk volt a terület árnyékolásáraMs. Az aznap elvitt kutyusok beol­tásáról dr. Horsa Ottó gondosko­dott, aki már évek óta kitüntetett figyelemmel kíséri az ebek sor­sát. Az oltási költségeket a Gazdikereső Alapítvány fedezte. Meg kell említeni a Nógrád Volán Zrt. segítőkészségét is, hiszen kü­lönjáratú autóbusz szállította a menhelyre azokat, akik nem tud­ták megoldani a kiutazást. Sőt, a telepen lévő gyepmester - bár A Gazdikereső Alapítvány az új menhelyre egy háromszáz literes, használható mélyhűtőládát keres. Aki felajánlásával hozzá tud járulni a kutyusok megsegítéséhez, kérjük jelentkezzen a 06-20/941-9914-es telefonszámon. mindkét keze sérült volt - is lelke­sen segítette az örökbefogadókat, akiket a nagy melegben a szerve­zők kávéval és üdítővel vártak. A nap a jó hangulat jegyében telt, ahol a gyermekek nagy örömmel simogatták kis kedven­ceiket, és kíváncsian vitték haza új lakótársukat.- Ez a csodálatos program öröm volt a szervezőknek és a lá­togatóknak egyaránt, hiszen a program elérte célját: a menhe- lyen lévő kutyusok fele gazdira talált - mondta lelkesen Hídvé­gi Ottóné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom