Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-27 / 148. szám
10 SZOLGALTATAS 2007. JUNIUS 27., SZERDA JUNIUS 27. Szeretettel köszöntjük névnapjukon László nevű olvasóinkat! László. Szláv eredetű név, jelentése: hatalom és dicsőség. Árpád-házi királyaink között kiemelkedő helyet foglal el a szentté avatott László, a lovagkirály, aki legendák, népi hiedelmek alakja lett. Az egyik ilyen a tordai hasadék keletkezése, amely az ő menekülését segítette. Bár Nagyváradon temették el, de a török támadáskor ereklyetartóját Győrbe vitték és ma is ott látható. Hunyadi László a törökverő Hunyadi János fiaként apja halála után hiába esküdött hűséget V. Lászlónak, az másnak adta az örökségének tekintett tisztségeket, elfogatta és Budán, a Szent György téren 1457-ben lefejeztette. Nap kel: 4.48, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 18.24, nyugszik: 1.52. ENYHÉBB NAPOK reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 22'C 22 *C 11X t1 >c Szécsény Balassagyarmat 23 X 12 X • Salgótarján Bátonyterenye r EMS EWS' Készíttette Rétság Pásztó 23 X 12 X Ozones Nógrad megyében ma és bolnap a hétfőinél közel 10 fokkal enyhébb, változóan napos-felhős idő lesz. Rövid záporok is előfordulnak, de tartós eső nem esik és zivatar valószínűsége is kicsi. Mérsékelt, néha élénk, nyugabas szél fúj. A jellemző hőmérséklét délutánra 23 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 12 fok köré süllyed A legvalószínűbb folytatás: pénteken ismét felmelegedés valószínű. Szombaton és vasárnap napközben zömmel napos időre, az ország északi felén egy hűvösebb léghullámra, záporokra számi- hatunk Hétlön ismét erős felmelegedésre van kilátás. Orvosmeteorológia: fronthalás nem várható, Köziekedes-meleorológia: az úgynevezett jó idő is fokozza a balesetveszélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Salárti. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hii). arc / 28 *C 17 *C Víz hőmérséklet Duna 19-26 °C Tisza 22-27 C Balaton 25 X Velencei-tó 25 C Fertő 23 X Tisza-tó 26 X Pollen Fülélék magas Csalan magas Útitű közepes REJTVÉNY KELTA NYELV ANGOLUL t: ROCKEGYÜTTES TANK ELEJE! t r SZABÓ LŐRINC VERSE rWW GYAKORI NŐI NÉV BIBLIAI NŐI NÉV BELOPÓDZIK PÁROL, PUHÍT l i MÉRTAN EREDETI KLUB! T“ e& ÉSZAKI APRÓPÉNZ T77 0 K /s £ h "r AEREDETI DZSEM! INDIAN NÉP KÖLTŐ T ? & e k KIKERGET Ai OSZTRÁK PÁRT ~T~ s p Ö ERIKA, BECÉZVE K. TÓ, OLASZUL i Q & PÁROSÁN NYES! NEON ÉS JÓD JELE fO NÉMET FOLYÓ TÜNDÉRSZÉP ~r V /O r H 0 fL u 5 <b fb TAROKK ÜTŐLAP £ MEGFEJTÉS: HONOldOa Június 25-i 2 4 6 7 9 10 15 17 18 20 XV Kenő nyerőszámok 23 39 42 44 61 65 66 67 68 75 • ) SALGÓTARJÁNIAK FIGYELEM Akció a CserhátvidékeTakarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél július 15-ig! (Starján, Fő tér l.elsö emelet 13-15.,tel.: 32/412-280) Most érdemes személyi hitelt igényelni: 200 000 Ft- tói 1 000 000 Ft-ig 12% éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68 %. Igazgatóság IP NAPI HOROSZKÓP rák (VI. 22—vii. 22.) Apró bosszúságok érhetik reggel, de annál jobban alakul tovább a napja. Véget ér az egy helyben topogás. oroszlán (vii.23-viii.23.) Alig lát ki az adósságaiból, de érkezhet ■ egy kis segítség. A növekvő Hold biztatást ad, hogy több lábon álljon, mert így nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. szűz (viii.24-ix.23.) A szerelem boldoggá, de olykor bizonytalanná is teszi. Legyenek türelmesebbek egymással, a feltűnően csillogó Vénusz lehetőséget teremt a feszültségek kedvező megoldására. mérleg (ix. 24—x. 23.) Fáradhatatlanul dolgozik a sikerért. Már csak egy kicsivel több pénz kellene, hogy az alapvető igényeit kielégíthesse. skorpió (X. 24—xi. 22.) Olyan dolgokra költhet, amiket már régóta „kiszúrt” magának. Egy méregdrága holmi megvétele buta döntés lenne, kiváltképp akkor, ha tudja, hogy úgyis hamar ráunna. nyilas (xi.23-xii.21.) Szerelme eltökélt szándéka, hogy ezentúl az élet minden területén határozottabban fogja érvényesíteni az érdekeit. bak (Xii. 22-i. 20.) Törődjön többet önmaga kényeztetésével, vásároljon szép új holmikat, válasszon minél színesebb öltözékeket. Szánjon minél több időt a vásárlásra. vízöntő (i. 21—ii. 20.) Hatalmas követelménnyel áll szemben a mai napon. Munkájára, feladataira kell összpontosítania. Emiatt szerelmét egy kissé el kell hanyagolnia. Hallgasson megérzéseire. halak (ii. 21-in. 20.) Hihetetlenül romantikus napra számíthat. Az érzelmek, a szerelem dominál. Az estét töltse kedvesével, bizonyára szép .élményekben lesz része. kos (in. 21—ív. 20.) Használja ki a szerencsés csillagállást. Pénz- és üzleti ügyeit intézze mindenképpen a mai nap folyamán. Bármihez is nyúl, szinte arannyá válik kezében. bika (ív. 21—v. 20.) A romantika, a szerelem dominálnak a nap folyamán. Ha még nem foglalt szíve, akkor biztos, hogy Ámor nyila eltalálja az Önét is. Ha már van párja, csodás, felejthetetlen este elé néznek. ikrek (V. 21—vi. 21.) Őrizze meg jókedvét és humorát. Ha valaki keresztbe akar tenni Önnek, így nem éri el eredményét. Ne okozzon örömet az illetőnek azzal, hogy lelombozódva lássa. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Sándor Mátyás (magyar-fr.-olasz-NSZK sor.) 10.05 Kalandos nyár (fr. vígjátéksor.-142/64.) 10.55 Titokzatos Násztya (orosz-am. romantikus sor.) 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 12.50 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 13.20 Főtér 14.10 Pénzvidék 14.40 Kodály 125 14.50 Kormányváró 15.20 Don Matteo (olasz krimisorozat-16/2.) 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradó 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő (ß merikai sor. -150/104J 17.55 Álljunk meg egy szóra! 18.15 Kisváros (magyar sor.-20/14.) 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este 19.40 Frasier, a dumagép (am. vígjátéksor. -120/18.) 20.10 Az oroszlán ugrani készül (magyar krimi, 1969) 21.45 Szerda este 22.15 Kultúrház (ism.) 22.50 Hírek. Időjárás 22.55 Sporthírek 23.05 A tv jövője, a jövő tv-je 23.35 Magánbeszélgetések 5.22 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Századforditó magyarok 9.50 Az Arpad-kor templomai (30/9.) 10.05 Néprajzi értékeink 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 7~ 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záréra 13.05 Közelítő - ÉVA 13.35 Sorstársak 14.05 Apátságok és kolostorok (44/19.) 14.30 A vadon lelkei . (fr. természetfilm-sor. - 8.) 15.00 Fejlesztés alatt (8/5.) 15.30 Taljánok Csizmaországban... (21/4.) 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Párok és házaspárok - tízezer év mesterművein 17.50 Klikkerek 18.20 Membrán 18.40 Esti mese 18.50 Halló, halló! (angol vígjátéksor. - 83/19.) 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 A Bob Dybn-dosszié (gmerikai portréfilm - 2/1.) 22.40 Elet a szabad levegőn (francia tévéfilm, 2002) t»2 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.20 Teleshop 11.40 A tetovált múmia titka (német krimi, 2000) Kari és Paula speciális búvárként dolgoznak Bécsben, mialatt régi barátjuk Fred Horvátországban egy búváriskolát vezet. Egy „bevetés" alkalmával Kari és Paula egy katakombarendszert találnak, ahol értékes régészeti leletekre bukkannak, továbbá egy mumifikáló- dott holttestre, akin számtalan tetoválás látható. Amikor Kari a vizsgálatok során meghal, Fredet és Paulát hívják segítségül. Egyikük sem sejti azonban, hogy mibe is keverednek bele. 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) 17.30 NCIS (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív 19.40 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.15 Se füle, se farka, avagy a meseírók beájulnak (német vígjátéksorozat) 21.15 Doktor House (amerikai sorozat) . r % Egy elfajult szexuális játszadozás közben a Lambert házaspár férfi tagja fuldokolni kezd, azonban a vizsgálattal megbízott orvosok tanácstalanok az állapotával kapcsolatban. Mivel nem igazán tudnak dűlőre jutni, így elkerül az eset Gregory House és csapata elé, akik azonnal megkezdik a versenyfutásukat az idővel, hogy megtalálják a baj forrását. 22.15 Hősök (amerikai misztikus sorozat) 23.15 Egy rém rendes család Budapesten (magyar vígjátéksorozat) 23.45 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 1 11 H klub 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop }11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) . 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.15 XXI. század - Hitler fővárosa, Germánia 12.45 A tó titka (amerikai kalandfilm, 1995) A környéken azt beszélik, hogy egy szörny él a tóban. A tónál nyaraló kislány, Ashley (Sarah Wayne) elhiszi a mendemondákat és naphosszat figyeli a tó vizét. Várakozása nem volt hiába való. A találkozás pillanatától kezdve Orky, a vízi szörny és Ashley jó barátok lesznek. Ez a barátság azonban veszélybe kerül, amikor a tóba veszélyes hulladékot akarnak telepíteni. A kislánynak tehát mindent el kell követnie, hogy megértesse a családjával, a legenda létezik és segíteniük kell rajta. 14.25 06-91-334-334 15.25 Ariel Show 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) 17.30 Tru Calling - Az őrangyal (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz 20.30 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.15 Dr. Csont (amerikai krimisorozat) Angela, aki fiújával a mexikói határ közelében fekvő sivatagban vakációzik, aggódva hívja fel Brennant, ugyanis a barátja, Kirk és bennszülött vezetője napok óta eltűnt. Amikor egy lecsupaszított koponya kerül elő, Angela a legrosszabbtól tart, és megkéri Brennant, utazzon a helyszínre, hogy felderítse az ügyet. Mivel a bonyolódó szálak között felmerül az emberrablás és a kábítószer-kereskedelem gyanúja is, Booth is odautazik, hogy szövetségi ügynökként irányítani tudja a nyomozást. 23.20 Médium - A túlvilág kalandorai (angol thrillersorozat) 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 8.00 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai (amerikai sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Az osztag (német akciófilm-sor., ism.) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch (amerikai sorozat) 17.25 Az osztag (német akciófilm-sorozat) 18.30 Zsaruk 19.00 Sokkoló videók 20.00 Dunai zsaruk (német akciófilm-sorozat) 21.05 Mindörökké Lulu (am.-ném. rom. vígjáték) 23.05 Szex és New York (amerikai sorozat) 23.40 Kés/alatt (amerikai sorozat) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek 6.05 Hírháttér (ism.) 6.25 Teázzon a Korkontrollal 7.00 Hírek 7.05 Szünidei matiné 9.00 Univerzum (osztrák ism.-terjesztő sor.) 9.50 A Guldenburgok öröksége (német sorozat, ism.) 10.40 A sziget nővére (ausztrál sorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Egy év a Királyi Botanikus Kertben (angol sorozat-24/4.) 14.30 Magyar elsők KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Éger 9.00 Napközben. 11.10 Sétány. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 A Pál utcai fiúk 18.13.21 Aranyalap. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Kultúrkör. 15.05 Magyarországról jövök, 16.00 Közelről. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Válogatás a Napközben délelőtti műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 20.55 Cesaria Evora... 21.04 Egy hazában. 22.00 Krónika. 22.15 Sportvilág. 22.20 Mérleg. 22.50 Sebestyén Márta énekel. 23.00 Kenő. 23.04 Kultúrkör. 0.10 Éjszaka. 9.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló a napi eseményekről. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek időjárás és közlekedés. 11.02,13.02, 15.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló. 16.03 Zene tanuláshoz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02; 19.02 Sporthírek. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés - Humán DJ: Horváth Gergely. Klubedzők: Czégé Anikó, Miké Róbert, Milosevics Enikő, Nagy Rami. 20.00 Hírek időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 0.02 Esti mix. 1.00 Zenei válogatás. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Áz élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hét végi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmond. 18.00 Rózsafüzér. 18.35. Közelkép. 19,10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 14.45 Spanyolország ég és föld között (spanyol sorozat-13/2.) 15.40 Világunk - válogatás 16.30 Négyzetméter 17.00 A Guldenburgok öröksége (német sorozat - 40/14.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.35 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 A sziget nővére (ausztrál sorozat - 6/5.) 20.20 Doktor Zsivago (amerikai film, 1965-2/1.) 21.45 Hírek. Sport 22.00 Ljubi (görög film, 2005) 23.40 Áz idő festője SPORT 1 13.00 Tenisz Wimbledon, a máso'dik nap eseményeinek összefoglalása 14.00 Tenisz Wimbledon 3. nap (éló közvetítés) 21.00 Arany pillanatok 21.15 Mai helyzet 21.30 Gokartmagazin 22.00 Póker 24.00 Tenisz . Wimbledon, a harmadik nap eseményeinek összefoglalása & 6.30 Csatalovak 7.30 Városlakók: hagyomány és jövő 8.00 Ássuk ki a csatabárdot! 9.10 Kényszerek börtönében 10.10 Parti parti 11.20 Kutyaábécé 12.30 Rosemary Amerikában 13.35 Tudomány a vadonban 14.30 Sikkes páros (3.) 15.00 Telefortuna 16.05 Városlakók: hagyomány és jövő (7.) 16.30 Jamie vidéki konyhája 17.40 Jégtörővel a Déli-sarkvidéken 18.40 Párharcok (3.) 19.35 Világok harca- Amerika pánikban 20.40 Louvre A Mona Lisán túl (2.) 21.40 A három katona 22.45 Háborúk és módszerek 23.50 Kockázatos kutatások 1.00 Szombat esti konyhaláz HALLMARK 6.00 Mária, Jézus anyja (amerikai film, 1999) 8.00 Jelen és múlt (amerikai sorozat) 9.00 Vakvágta a jövőbe (amerikai film, 2004) 11.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 12.00 A természet ereje (amerikai film, 2005) 14.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 15.00 Vakvágta a jövőbe (amerikai film, ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 19.00 Hófehérke (amerikai film, 2001) 22.00 Esküdt ellenségek - Bűnös szándék (amerikai sorozat) 23.00 Hátsó ablak (amerikai krimi, 1998) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 11.00 Fekete gyöngy . (argentin sorozat, 78.) 12.00 Info Tv 15.00 Golfmagazin 15.30 Ökohazak 15.55 Ízelítő 16.00 Info Tv 17.00 Szemeszter 17.30 Csacska angyal (argentin filmsorozat, 83.) 18.30 Hírfüzér 19.00 Háttér - Közgyűlésen történt 19.15 A parlagi sas (természetfilm) 19.40 Handó Péter szerzői estje az irodalmi kávéházban 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló az ország hírei 21.00 Háborús zóna (amerikai akciófilm) NÓGRAD JÉ HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj. egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. | #V**nd* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta.