Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-21 / 143. szám

2 NOGRAD MEGYE BÁNYÁSZ-KOHÁSZ DALKÖR: LEGKÖZELEBB MACONKÁN Salgótarján. A kohászhagyományok ápolása, a művészeti örökség megőrzése, a baráti kapcsolatok bővítése és bemutatkozási lehetőségek teremtése a kulturális csoportok részére - e gondolatok szellemében alakult meg 2003. február 26-án a Kohász dalkör, amelyhez egy esz­tendő elteltével a bányászok is csatlakoztak. Nevük ettől kezdve lett: Bányász-kohász dalkör. Az alapítók csupán egy jókedvű, anekdotázó, régi diákdalokat is szívesen éneklő baráti társaságot kívántak létrehozni, fellépésre kezdetben nem is gondoltak; 2004 május elsején azon­ban felkérést kaptak az Európa-napon való közreműködésre. Azóta különféle városi, megyei, sőt országos rendezvények rendszeres részt­vevői. Első külföldi turnéjukat tavaly tartották: a Radnai-havasok lábánál található Óradnán, a Magyar napok című rendezvénysorozaton énekeltek az Akkord kohász fúvóskisegyüttessel közösen; az elmúlt esztendőben velük együtt készítették el az első CD-ét is. A Bányász-ko­hász dalkör énekeseit legközelebb július 7-én, szombaton, Maconkán hallhatja a nagyközönség. A reform folytatódik Vascsővel verekedett ErsekvadkerL Egy férfi pár napja, a hajnali órákban bement isme­rősei lakásába, s ott egy keze ügyébe kerülő vascsővel fejbe, il­letve oldalba vert két embert, apát és fiát Azt egyelőre nem tudni, mi okból ütött a támadó, aki - kezében a „doronggal” - ki­ment a házból, majd ismeretlen helyre távozott. Az előzetes orvo­si vélemény alapján a bántalma­zottak súlyos sérüléseket szen­vedtek. A balassagyarmati rend­őrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gya­núja miatt rendelt el nyomozást Nyelvvizsgaközpont a Balassiban Sz. A. Balassagyarmat június 15- én és 16-án bonyolította le az első ECL nemzetközi akkreditált nyelv­vizsgát a Balassi Bálint Gimná­zium angol és német nyelvből alap- és középfokon. A megyé­ből 37-en jelentkeztek a megmé­rettetésre. Idén március 30-tól a gimná­zium ugyanis ECL-nyelwizsga- központ lett. ECL-vizsgát mint­egy 45 helyen tehetnek le az országban a nyelvtudásukat megméretni vágyók, a nyelv­vizsgaközpont a Pécsi Tudo­mányegyetem. A Balassi Bálint Gimnázium alap-, közép- és fel­sőfokon nyújt lehetőséget a vizs­gára egy évben öt alkalommal. A szóbelit a helyi bírálóbizottság értékeli, de hangkazettán meg­küldik a felvételt a külföldi köz­pontokba, ahol ellenőrzik a ma­gyarországi értékelést Az írás­belit külföldön javítják. Az ered­mények megközeh'tőleg egy hó­nap múlva érkeznek meg. Borenszkiné Imre Éva igazgatónő elmondta: a vizsgáztatás jó al­kalom a környékbeli középisko­lák összefogására is, hiszen a bí­rálóbizottság munkájában a ba­lassagyarmati Szent-Györgyi Al­bert Gimnázium és Szakközép- iskolából ketten, a szécsényi Körösi Csorna Sándor Gimnázi­um és Szakközépiskolából úgy­szintén ketten, a Balassi Bálint Gimnáziumból pedig négyen vesznek részt Nógrádi bemutatkozás Szlovákiában Második alkalommal rendez­ték meg a szlovákiai Tiso- vecben a regionális turisztikai kiállítást, amelyen szűkebb ha­zánk is bemutatkozási lehető­séget kapott, a delegációt Kriston Péter, a megyei közgyű­lés alelnöke vezette. A nógrádi, a hevesi és a borsodi stand mel­lett a kassai, a besztercebányai, illetve a cseh kralovehradecki régió turisztikai termékeivel is megismerkedhettek a látoga­tók. Az egész napos vásáron túl, a rendezők szakmai konfe­renciát is szerveztek. Megyénk­ből dr. Hajas Pál, a kozárdi székhelyű Agrárfejlesztési és Tanácsadó Kft. igazgatója tar­tott előadást, agroturizmus té­mában. A kiállítás és szakmai találkozó célja a kapcsolatok to­vábbfejlesztésén túl, a régiók közötti együttműködés erősíté­se volt Június 19-én, kedden es­te Borenszki Ervin or­szággyűlési képviselő volt a házigazdája, an­nak a fórumnak, ame­lyen mezőgazdasági szakemberek találkoz­tak, Gőgös Zoltánnal a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztéri­um államtitkárával. Szécséíiy. - Nehéz küzdelmes év van mögöttünk. De szükség volt a kormány gyors, fegyel­mezett egyensúlyteremtő lépé­sére. Szükség van arra, hogy őszintén gondolatot cseréljünk azokról a folyamatokról, ame­lyeket a kormány elindított. Azt mondhatjuk, hogy az egyen­súlyteremtő politikának már most látszanak az eredményei. Nincs más lehetőség, a refor­mot folytami kell - mondta Gő­gös Zoltán. Ezt követően szólt az államigazgatás, a helyi köz- igazgatás túlméretezéséről, a racionalizálás fontosságáról. Felvázolta az új pályázati lehe­tőségeket. Európai uniós támo­gatásból 1400 milliárd forint áll az ágazatuk rendelkezésé­re. A minisztériumuk stratégi­ája: a modernizáció, a mező- gazdaság számára az üzleti háttér megteremtése. Megíté­lése szerint a vidékfejlesztési támogatásban a gazdaságfej­lesztésnek kell prioritást élvez­nie. Az unió régebbi országai, főleg azok, ahol jelentős a me­zőgazdaság, a környezetgazdál­kodásra helyezik a hangsúlyt. A magyar álláspont 20-25 szá­zalékos termelési növekedés. Az államtitkár felhívta a figyel­met a vállalkozók és az önkor­mányzatok együttműködésére, a tervek elképzelések egyezte­tésére. Vakációköszöntő gyermeknap A család valamennyi tag­jának széles körű szóra­kozási lehetőséget kínál a vakációköszöntő gyer­meknap, amelyet június 23-án, szombaton 11 órai kezdettel a Rózsa presszó „Udvarházban” rendez meg a Szalmatercsért Ba­ráti Egyesület. SzalllHtercs. A vendégek töb­bek között gyönyörködhetnek a gyermekek hegedűjátékában, s bemutatót tart a rendőrség és a tűzoltóság is. Színpadra lép - mások mellett - a Def Jam Dance School és a karancsaljai hagyo­mányőrző csoport, Teplán Sán­dor magyar nótákat ad elő, majd a DA LA duó szolgáltatja a talp- alávalóL A rendezvény sztárven­dége, Gáspár Győzike ingyen vál­lalta a fellépést, ezzel is kedves­kedve a gyermekeknek. 2007. JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK Pályázati segítség paiiagfííirtáshoz Nográd megye. A települések kör­nyezetének szebbé tételét és a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatását célzó értékte­remtő munka támogatását az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Salgótarjá­ni Kirendeltség és Szolgáltató Központ kiemelt feladatának te­kinti. A hosszú évek óta rendel­kezésére álló támogatási lehető­ségek kihasználásával az önkor­mányzatok, önkormányzati tár­sulások, közhasznú szervezetek számára nyújt segítséget Idén is meghirdették azt a pá­lyázatot, melynek elbírálását kö­vetően június 15-től megkezdőd­hetett a munka a nyertes pályá­zóknál. A salgótarjáni kirendelt­ség és szolgáltató központban ennek jegyében tíz önkormány­zattal és egy kht-val kötöttek szerződéseket parlagfűirtásra, játszóterek környezetének rend­ben tartására, új játszóterek léte­sítésére, illegális szemétlerakó helyek felszámolására. A salgó­tarjáni kistérségből támogatást igénylő önkormányzatok között voltak olyanok is, akik több tevé­kenység elvégzését is vállalták, s ezzel 85 hátrányos helyzetű re­gisztrált álláskereső számára ad­nak munkalehetőséget A szerződéskötést megelőző­en Puszta Gergely, a Nógrád Me­gyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság munkatársa tartott előadást a parlagfű-mentesítés fontosságáról. Az allergén gyom­növény okozta veszélyekre, a fer­tőzött területekre hívta fel a fi­gyelmet és hasznos tanácsokkal látta el a megjelent polgármeste­reket. Míg 1950-1952. között csak a 24. helyet foglalta el a ku­korica- és búzavetések gyomnö­vényekkel borított átlagait te­kintve, 1988-ban már a 4. he­lyen, 1996-tól pedig folyamato­san az első helyen szerepel a par­lagfű. 2007-ben a módosított jogszabály rendelkezései szerint már nem a virágzását, hanem a virágbimbó kialakulását kell megakadályozni június 3(Hg, és ezt az állapotot folyamatosan szükséges fenntartani, Ahol en­nek nem tesznek eleget, ott a nö­vényvédelem közérdekű védeke­zést rendel el és bírságol. „Honismerettel - honszeretethez” Óhatatlanul dr. Dornyay Béla, a legendás természettu­dós - aki 1923-tól 1940-ig tanított Salgótarján első kö­zépiskolájában - életprogramjának mottója jutott az ember eszébe a Bolyai János Gimnázium és Szakkö­zépiskola tanévzáró programja kapcsán. Az intéz­mény vezetése, tanári kara ugyanis úgy határozott, hogy az utolsó három napot egy helyismereti tábor keretei között töltik el a diákok, abból a célból, hogy jobban megismerjék a múltját, megszeressék az érté­keit annak a városnak, amelyben élnek, ahová iskolá­ba járnak. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult. Cs. B. Az első napon a négy évfolyam (a 7-8., a 9., a 10. és a 11. osztá­lyok) tanulói a meghatározott té­makörű, előre elkészített pálya­műveiket mutatták be az iskola­közösségnek és a zsűrinek. A legifjabbaknak az „Élet a várak­ban” címmel kellett prezentációt készíteniük, a kilencedikesek a megyeszékhely szobrairól mond­hatták el véleményüket, a tizedi- kesek az egykori bányászélet sa­játosságait örökíthették meg, a tizenegyedikesek pedig egy olyan gazdasági, kulturális, tár­sadalmi epizódot választhattak a város és környéke múltjából, amely szerepet játszott hazánk történetében is. Minden osztály igyekezett ötletesen, sokszínűén feldolgozni a lazán körvonalazott kötelező, de a megjelenítésben szabad műfajú témát A diákok többsége a filmet mint kifejező- eszközt részesítette előnyben. Az első korcsoportban a nyolcadiko­sok filmje sikerült jobban mind tartalmilag mind technikailag, élő szerepjátékukban Balassi Bá­lint is szerelmet vallott kedvesé­nek. Mindhárom kilencedikes osztály összeállításából kiderült, hogy miért nevezhető Salgótar­ján a szobrok városának. Végül is a D osztály bizonyult győztesnek „kétszólamú” filmjével: először a baglyasaljai szoborparkot mutat­ták be, majd Molnár Péter Somos­kőújfalui szobrászművészt bír­ták rá önvallomásra. Ugyancsak szoros vetélkedés alakult ki a tizedik évfolyamon, ahol a C osztály „Bányász movie” című filmje eredetiségével került az éhe. A helyen és az alkalmon messze túlmutató filmet sikerült készíteniük a 11/A osztályosok­nak, akik 1956. december 8-a drámáját hitelesen és mély átér- zéssel érzékeltették. Az alkotás akár egy iskolai, sőt városi ün­nepségen, televíziós megemléke­zésen is megállná a helyét. A helyismereti tábor második nap­ját állomásokkal, megoldandó fel­adatokkal szegélyezett környezet­védelmi kirándulás képezte Kercseglaposra. A harmadik nap­ra maradt az értékelés, de voltak sportbemutatók, versenyek is. A csattanót a szülők által készített népi ételek kiállítása jelentette. Öröm volt nézni, ahogy a diákok, a pedagógusok és a vendégek lak- mára ztak az ötszáz főre készített palóc, illetve felvidéki finomsá­gokból: a krumplilángosokból, a tócsnikból, a túrós-kapros lepé­nyek sokaságából. A 10/B osztályosok a bányászemlékekből rendeztek tanulságos kiállítást a gimnázium aulájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom