Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-20 / 142. szám

12 2007. JUNIUS 20., SZERDA SPORTTÜKÖR Idén nagykorú a Bécs-Budapest szupermaraton A verseny történetében Kadlót Zoltánt díjazták eddig a legtöbbször DOPPING A Német Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított az 1970-, 80- és 90-es években történt doppingesetek ügyé­ben. A botrányt Peter Neururer, jelenleg állás nélküli edző rob­bantotta ki, aki kijelentette: a Bundesligában a játékosok kö­zel fele rendszeresen doppin­golt. A kor kedvenc dopping­szere a captagon nevű stimu­láns volt. A Kicker magazin ar­ról írt, hogy 1987-ben 216 min­tából 31 hozott pozitív ered­ményt. Az 1995/96-os bajnok­ságtól máig 15 játékos akadt fenn a vizsgálaton az első két osztályban. Theo Zwanziger, a szövetség elnöke bejelentette: elképzelhető, hogy a következő szezontól kijelöljenek napokat, amikor valamennyi játékost el­lenőriznek. A vétkesek olyan büntetést kapnak, hogy utána mindenkinek elmegy a kedve a doppingolástól. mos iskola is érdeklődik. A 18 életév tiszteletére az időmérés­nél is áttérnek a legkorszerűbb chipes rendszerre. A verseny út­vonalába eső települések ugyan­csak hagyományosan segítik a rendezvény lebonyolítását, fris­sítőkkel várják és biztatják a résztvevőket. Hogy hol fogadták a legkedvesebben a futókat, ar­ról egy szavazással ők döntenek, és ez alapján osztják ki a „Leg­szimpatikusabb település” meg­tisztelő címet. A Samsung szupermaratonin részt vesz a nemzeti népegészségügyi prog­ramban és együttműködik az Együtt egy drogmentes Magyar- országért mozgalommal is. Az öt napos futófesztivált számos ide­genforgalmi és kulturális prog­ram kíséri. Nógrád megyei szempontból is akadnak érdekességei az Euró­pában egyedülálló futóverseny­nek, bár teljesen pontos statisz­tika nem áll rendelkezésünkre, de szinte biztos, hogy eddig a 17 év alatt a favoritok között a salgó­tarjáni Kadlót Zoltán dicseked­het a legtöbb indulással, eddig 14-szer teljesítette csapattagként a Bécs-Budapestet, ebből 8 alka­lommal volt győztes és négyszer dobogós váltó tagja. De klubtár­sa a SAC-ban, Langer Olivér sem szégyenkezhet 6 rajtjával egy (csapat) ezüstérmével (melyet éppen „Ragyával” közösen ért el) és több korosztályos előkelő hely- lyel, ám ő sem vállalta még egy­maga az irdatlan távot. Idén is mindketten szeretnének aktív ta­núi lenni a nagykorúvá válás­nak, már folynak a megbeszélé­sek a „kérőkkel”, az őket ilyen­tájt már szokásosan megkereső, győzelemre vagy dobogóra esé­lyes csapatokkal. Mert a kihívás és erkölcsi siker mellett érdemes azért a díjakra is gondolni, hisz a Samsung szupermaraton az *-■ A Bécs-Budapest szupermara­tonik legtöbbször díjat nyert futó­ja, Kadlót Zoltán egyik legmagasabban díjazott sportverseny, a nyeremények összértéke meghaladja a 20 mil­lió forintot! ■ (satis) Ez év október 19-én nagykorúvá válik Európa párját ritkító szupermaratonija, a Bécs-Pozsony-Budapest futóverseny. Az osztrák fővárosból ugyanis 18. alka­lommal vágnak neki a résztvevők, hogy egyéniben és váltóban vívjanak meg egymással, de kilencedik alka­lom, hogy csatlakoznak hozzájuk a kerékpárosok és hetedszer a görkorisok is betársulnak. A nagy, régebben még határo­kon átívelő, ma már-(már) határ­talan futás ötlete a Bécs-Buda­pest világkiállítás kapcsán me­rült fel, a közös kiállítás elma­radt és feledésbe merült, a szupermaratoni viszont él, virul és fejlődik, amint az egy felnőtt­korba lépőtől elvárható. Az első évben 8 országból 300-an indul­tak rajta, tavaly 13 országból ezer fő. Pozsony csak az elmúlt évben kapcsolódott be az akkor már patinás rendezvénybe, de új lendületet, színt és változatossá­got hozott. Az útvonal (Bécs-Po- zsony-Győr-Tata-Budakeszi­Budapest) is ennek fényében módosult, de idén is 5 nap alatt 320 kilométert kell teljesíteni a Samsung szupermaratoni részt­vevőinek, akik száma manapság már kevésbé növekszik, de a színvonal egyre nő. Idén 40-50, elsősorban profi indulóval szá­molnak a rendezők egyéniben, míg a kezdeti 55 csapat helyett most 170-re számítanak. (Érde­kes, hogy mára már csak a fegy­veres testületek váltói majdnem elérik az előbb említett számot.) A kerekeseknél és göriseknél is rekordlétszámmal kalkulálnak, a baráti társaságok mellett szá­Dagad a botrány Tottié az Aranycipő elégtétel Miután utolsóként a spanyol baj­nokság is befejeződött, véglegessé vált, hogy Francesco Totti, kapja az Európa gólkirályának járó Aranycipőt. Totti 26-szor volt eredményes. A Real Madrid csatárának, Ruud van Nistelrooynak elég lett volna egyszer betalálnia, hogy behozza a világbajnok irányítót, de a Mal­lorca ellen sérülés miatt el kellett hagynia a já­tékteret. - Egy éve sokan mondták, hogy már egy kiégett futballista vagyok és csak a múltam miatt hívtak be a válogatottba. Ehhez képest vi­lágbajnok, az AS Romával olasz gólkirály és ku­pagyőztes lettem, most pedig az Aranycipőt is megkapom. Ez nagy elégtétel számomra - nyi­latkozott Totti, Érdekesség, hogy Totti amúgy csak a második legtöbb gólt szerezte Európá­ban, de mivel különböző erősségű bajnokságok­ról van szó és más-más a szorzó. A végeredmény: 1. Francesco Totti (olasz) AS Roma 26,2. Alfonso Alves (brazil) Heerenveen 34, 3. Ruud van Nistelrooy (holland) Real Madrid 25, 4. Diego Milito (argentin) Real Zaragoza 23, 5. Frederik Kanouté (mali) Sevilla 21,6. Ronaldinho (brazil) Barcelona 21. SPORTTURMIX Nevezett a Fradi labdarúgás Hétfőn leadta neve­zését a másodosztályú labdarúgó­bajnokság következő szezonjára a Ferencváros. A jelentkezéseket el­ső fokon pénteken bírálja el a ver­senybizottság. A ferencvárosiak a szombaton véget ért bajnokság­ban a Keleti csoportban a 2. helyen végeztek az élvonalba feljutó Nyír­egyháza mögött „Égben született'' műrepülés Veres Zoltán nyerte a szlovéniai „Airbom '07” elnevezé­sű meghívásos nemzetközi műre­pülőversenyt A muraszombati vi­adalon az Európa-bajnok Veres produkcióját több mint tízezren látták. Labdarúgóbb OÉLAFRKA Elégedett a 2010-es dél­afrikai labdarúgó-vüágbajnokság előkészületeivel Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnö­ke. - Minden a tervek szerint ha­lad - mondta a svájci sportvezető, miután a megtekintette az egyik vb-helyszín, a johannesburgi Soccer City-stadion építési mun­kálatait - Hihetetlen nehézségek árán sikerült a világbajnokságot Afrikába hozni, most viszont már csak a Jóisten veheti el az itteniek­től a tornát- mondotta Blatter. Egy újságíró viszont arra emlékeztette Blattért, hogy korábban kijelentet­te, elképzelhetőnek tartja: ameny- nyiben a dél-afrikaiak nem tudják megrendezni a vb-t, 2006 után is­mét Németország lesz a házigazda. - Biztos rendez még Németország is világbajnokságot, de erre legko­rábban 21 év múlva kerülhet sor - reagált a FIFA első embere. hungaroTel COMMUNlCAll^_ »I«" ■^assr Meghívjuk egy nyaralásra Salgótarján, December 8. tér 4. Szécsény, Dugonics u. 1. Pásztó, Fő út 54. Dupláztak é$ tripláztak Sikeres mátraverebélyi utánpótlás-versenyzők Egyéni és csapat országos bajnoki címet, mellé pe­dig egy további bronzérmet nyertek a mátraverebé­lyi utánpótláskorú repülőmodellezők, idén is folytat­va a klub nemes hagyományait. A Magyar Modellező Szövet­ség a Bács-Kiskun megyei Tass mellett rendezte meg a serdülő repülőmodellező szabadon repü­lő országos bajnokságot, ame­lyen a Mátraverebélyi Modellező Klub csapata nagyszerű formá­ban, jól taktikázva fényes sikert aratott. A Ludányi István által (ki)nevelt és felkészített csapat minden tagja dicséretet érdemlő­en, egymást maximálisan segít­ve két országos bajnoki címet és egy dobogós helyezést ért el. Mi­sik Patrik megismételve a 2006. évi jó eredményét, a sportágban eddig példátlan módon két egy­más utáni évben is győzni tudott a legnépesebb, azaz az A/l-es vi­torlázó kategóriában. Hasonlóan szép teljesítmény Horváth Diána egyéni 3. helyezése. A klub A/l-- es csapata ez alkalommal már az egymást követő harmadik évben is megszerezte az országos baj­noki címet. A csapat tagjai: Misik Patrik, Horváth Diána és Báránkó Pál. Külön kuriozitás, hogy a csapattagok között lány létére a 13 éves Horváth Diána is mindhárom évben tagja volt az országos bajnokságokat nyert csapatnak. Le Mans újabb Audhdiadallal autósport. Hasonlóan az előző évhez a Frank Biela, Emanuele Pirro, Marco Werner összeállítású Audi-csapat sike­rével zárult a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági autóver­seny. 369 kört tettek meg RIO (5499T) típusú autójukkal. A második helyen 10 kör hát­ránnyal - a Peugeot triója, a portugál Pedro Lamy, valamint a francia Stephane Sarrazin és Sébastien Bourdais végzett, 3. a Emmanuel Collard, Romain Dumas, Jean-Christophe Boullion trió lett Pescarolo- Judd P01-es kocsival, 11 kör hátránnyal. A nagy hagyomá­nyokkal rendelkező, idén 75. alkalommal megrendezett vi­adalon az Audi ezúttal sem aratott teljes diadalt, korábban ugyan is 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben ünne­pelt mesterhármast a csapat, akkor más típusú autó nem is került a dobogóra. ??1266

Next

/
Oldalképek
Tartalom