Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-19 / 141. szám
4 2007. JUNIUS 19., KEDD NÓGRÁD MEGYE Gondolatok a „magyar tengeren” Balassagyarmat. „Nappal lett, indult a józan robot,” s legtöbbször késő este fejeződik be, de csak azért, hogy másnap újra kezdődhessen az egész. Érthető, hogy az embernek szüksége van testi és lelki felfrissülésre is. ló munka után édes a pihenés! - mondhatná bárki, kinek megadatik az a lehetőség, hogy néhány napig pihentesse fáradt tagjait valamelyik ismert üdülőhelyen. Igen, a lehetőség... A ma fiatalságának egyre kevesebb jut belőle, ezért értékelendő az a pályázat, amelyet Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke írt ki az iskolai diákönkormányzatok bevonásával Nógrád megye jövőjéről. A balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium tanulói éltek a lehetőséggel, és a sikeres pályázat beadását követően öt szép napot tölthettek több sikeres pályázóval együtt Balatonfóldváron, festői környezetben. A fiatalok az időjárás szeszélyével mit sem törődve, hamar feltalálták magukat, sok új barátság született. Magam is sok jólelkű embert ismerhettem meg. A testi pihenés mellett, lehetőség volt a lelki regenerálódásra is. Jó volt a parton ülni, az északi part hegyeiben gyönyörködni, a víz tükrét bámulni, várni, hogy elkészüljön a hamburgerem, mosolyogni, ha fényképeznek, megismerni Esztert, Zolit, Szabit, Petrát és mindenkit, ki ott volt, élvezni a vizet, s mások örömét; de jó volt nézni a természet erejét, a villámokat fényképezni, szaladni az eső elől és pihegni a bőséges étkezések után. Jó volt! Pedig csak egy lehetőség .volt. Néhányan éltek vele. Köszönjük mindazoknak, kik azon fáradoztak, hogy ez a kis csapat jól érezhesse magát, a ma gonddal teli forgatagában. Számomra pedagógusként is sokat jelentett ez a néhány nap; főként az a pár mondat, amit Velenczei Norbert ifjúsági tanácsnokkal beszélhettem. Arra jutottam, hogy a boldogság akkor a legélvezhetőbb, ha a realitás talaján marad. Ezt kell, hogy sugallja minden felnőtt viselkedése, hiszen a fiatalság abból tanul, amit lát és tapasztal. A gyerekek élete az őt körülvevő felnőttek dicsérete illetve kritikája! Ha mindezt megértjük, felhasználjuk, betartjuk, akkor mi még látni fogjuk, hogy „a Nap még mint dob.../ Arany csókot egy munkáslány kezére...” ■ Orosz Gábor pedagógus VÁLASSZON KEDVERE! Csomag-előfizetéseinkkel több ezer forintot takaríthat meg évente! Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap TVR-hét Megtakarítás: havonta 431 Ft, évente: 5172 Ft Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap TVR-hét - Hölgyvilág Megtakarítás: havonta 681 Ft, évente: 8172 Ft Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap TVR-hét - Gyöngy - Popcorn Megtakarítás: havonta 795 Ft, évente: 9540 Ft Krúdy-titkok nyomában Salgótarján. Még a könyvhét hivatalos budapesti zárása után is folytatódott a könyv ünnepe, ahogy arra bevezető mondataiban utalt a június 5-i Balassi Bálint Megyei Könyvtárban megrendezett könyvbemutató alkalmából Bódi Györgyné dr. igazgató. Köszöntötte a közönséget, a Nagy kópéságok - Krúdy-titkok nyomában c. kötetet szerzőjét, Kelecsényi László írót és dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténészt, a Palócföld folyóirat főszerkesztőjét aki ezúttal a műsorvezető szerepében sziporkázott, s rögtön át is vette a szót. BARÁTHI OTTÓ Először is megköszönte a jelenlévőknek - akik közül, mint mondta, jószerivel mindenkit név szerint ismert - hogy eljöttek, mint Krúdy-rajongók, és mindjárt határozottan kijelentette, bármit mond Nyírség, Buda, Tabán és Palota, a Krúdyak - csak nógrádiak. Krúdy ezen a tájon otthon volt mindig, ezért is be kell építeni irodalmi hagyományrendszerünkbe. A könyvhétre megjelent több száz kötet között található néhány Krúdy, például két idézet is, amelyik közül az egyiket ő „követte el”. Bemutatta Kelecsényi László írót és elmondta, hogy - az ugyancsak a könyvhéten megjelent - Nagy kópéságok a fiatal szerző 13. kötete, amely most tíz év tanulmányaiból 21 írását tartalmazza. Ezek közül három ebben a kötetben jelent meg először, két írás, az Egy film az örökkévalóságnak és a Pajkos Krúdyak c. pedig a Palócfóld 2003.6., illetve 2006. évi kultúra napi különszámá- ban, az utóbbi dedikáltatható is az író úrral. Mint említette, kérdezgette a sokoldalú szerzőt, hogy filmtörténész, művelődéstörténész vagy irodalomtörténész netán? Hiszen vannak ilyen munkái, foglalkozott filmtörténettel, szerepelt a rádióban, dolgozott a filmgyárban, tudományos intézetben, mire azt a választ kapta Kelecsé- nyitől, hogy egyszerűen „csak” írónak vallja magát, ami azért is fontos, mert vannak szépprózai munkái is. Az meghökkentő, mondta Praznovszky Mihály, hogy 1947 március 6-án késő délután, a szerző megszületésének órájában - és ez már a kötetben is benne van - egy előadás hangzott el a Magyar Rádióban, Krúdy Gyuláról. Másrészt érdekesség, hogy a könyv ára 1878 forint, ami Krúdy születésének az éve. Ezek után azért szót kapott az író is, aki elöljáróban elmondta, hogy először van Salgótarjánban, de reméli, hogy nem utoljára, majd részletesen és színesen beszélt az említett tények és adatok hátteréről, misztikus összefüggéseiről.- Annyi mindennel foglalkoztál, hogy került ebbe Krúdy? Mi a te megszállottságod valódi története és eredője? - kérdezte a műsorvezető.- Az első nagy találkozásom Krúdy val 1971 novemberében történt, amikor bemutatták a Puskin moziban Huszárik Zoltán Szindbád c. filmjét, ami lenyűgözött, elkápráztatott. Ettől kezdve elkezdtem olvasni Krúdyt és aztán szép lassan „behúzott”. A következő állomás az volt, amikor tizenvala- hány év múlva egy antikváriumban - pedig már megvolt Krúdy modern életműsorozata - megvettem a Boldogult úrfikoromban első kiadását. Olyan kedvesen tömzsi, tenyérbe simuló darab volt. No, akkor lettem szenvedélyes olvasóból gyűjtő, ami súlyos anyagi áldozatokkal járó eltévelyedés, még ha nem is csak tezaurálni akar az ember. Én azért gyűjtök, mert otthon jobban szeretek olvasni, hiszen a könyvtárban rengeteg zavaró körülmény van, például a lengén öltözött, csinos nők. Egyébként pedig nemcsak első kiadásokat gyűjtök, ami majdnem teljes, de még kötésváltozatokat, színvariánsokat is. Ezt követően mesélt Kelecsényi László írói tevékenységéről, az első tárcájától, filológiai munkásságán keresztül a ma bemutatásra került tanulmány- kötetéig sok mindenről. Szólt többek között a pozsonyi Kalig- ram gondozásában 50 kötetre tervezett, Bezeczki Gáborral ösz- szeállításra kerülő, Krúdy- életműsorozatról, amelyből neki a hosszú prózák - regények, drámai művek, nagyobb elbeszélések - jutottak. Mint mondta, nem kritikai kiadás készül, az eredeti legteljesebb szöveghez kívánnak visszatérni. A beszélgetés befejező részében aztán a bemutatásra kerülő könyve, benne a kópéságok és titkok is felszínre és terítékre kerültek. Szó esett például Krúdy első feleségének szomorú sorsáról, a párbajhős íróról, a cenzúráról, az író 1919 viharában játszott szerepéről, otthontalanságáról, megélhetési gondjairól, kevés dedikációjának miértjéről és így tovább, a Pajkos Krú-dyakig bezárólag, amely végén egy megdöbbentő adalék áll: nincsenek Krúdy-unokák, egyetlen gyermeke sem hagyott hátra utódot. Végezetül Kelecsényi László szerénységéről is tanúbizonyságot tett, amikor elmondta - kötetének első oldalán is leírta - ami az első Krúdy-írásától vele történt, „ha nem is lényegtelen, nem tartozik az Olvasóra. Csak az eredmény, ez a 21 tanulmány vagy inkább esszé, leginkább oknyomozás.” Mondott valamit, mert a fontos, a lényeg az, hogy az író e kötetével, és a jó hangulatú, kellemes könyvbemutatóval is közelebb kerültünk Krúdyhoz, szórakozva tanulva, köszönhetően a két szellemes szereplőnek. Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap TVR-hét • Lakáskultúra Megtakarítás: havonta 656 Ft, évente: 7872 Ft Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap TVR-hét - Kiskegyed - Glamour Megtakarítás: havonta 663 Ft, évente: 7956 Ft Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap Autó Motor - Autó Bild Megtakarítás: havonta 533 Ft, évente: 6396 Ft Nógrád Megyei Hírlap - Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap Popcorn Megtakarítás: havonta 164 Ft, évente: 1968 Ft MEGRENDELŐLAP Ajánlatuk alapján megrendelem a lapcsomagot! Külön csak a Nógrád Megyei Hírlapot Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlapot (1 695 Ft/hó) (490 Ft/hó) ___| 1 hónapra ___| negyedévre ___] fél évre ___| egy évre Ké rem, kézbesítőjük, díjbeszedőjük keressen fel az előfizetési díjért. Név:..................... Cím:.................... Ké zbesítési cím: Kelt.: Előfizetési szándékát jelezheti munkaidőben a 06-32/416-455-ös telefonszámunkon is! .............. Telefon:................................... (h a nem azonos a megrendelő címével) aláírás Lapozza naponta!