Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-16 / 139. szám
4 2007. JUNIUS 9., SZOMBAT KULTÚRA 120 éves a színjátszás Salgótarjánban Az acélgyári Olvasóegylet működését a korabeli dokumentumok 1878-tól származtatják. Az 1887. április 2-án tartott választmányi ülés jegyzőkönyvében a következő sorok is helyet kaptak: „Indítvány tétetik az iránt, miszerint az Olvasóegylet kebelében egy műkedvelő társulat alakítassék. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, tudomásul vétetik...” Az első előadást 1887. június 19-én szabadtéren - a tekepálya területén - tartották: a színjátszók Gerő Károly „Vadgalamb” című népszínművét mutatták be Csányi József rendezésében. A magyar nyelv színpadi megszólaltatásának történelmi pillanatában senki nem gondolhatta, hogy a városban egy mindmáig tartó folyamat indult útjára, de azt sem remélhették az alapítók, hogy emléküket százhúsz évvel később is éltetik majd a hálás utódok. A XIX. század második felében élt Gerő Károly jogi végzettséget szerzett, de lévén kultúra- és színházrajongó, örömmel elfogadta előbb a Népszínházban majd a Nemzetiben felkínált hivatalt, titkári állást A színműírást éppen a „Vadgalamb”-bal kezdte, amelynek 1885-ben volt a premierje a fővárosban. Népszínműve bizonyára sikert aratott, az acélgyáriak ezért választhatták ki. Mindössze egyszer játszották, s legközelebbi bemutatójukra nem kevesebbet, mint kilenc évet kellett várniuk: legközelebb 1896 szeptemberében vitték színre a kisterenyei származású Abonyi Lajos által írt „A betyár kendője” című, ugyancsak népszínművet Honti Lajos rendezésében. Ezt követően már sűrűbben - jószerivel évente egy-két darabbal - léptek fel. Az egy mű többszöri előadásának gyakorlata a negyvenes évek elején kezdődött, sőt az 1946. március 15-én bemutatott, Vertich Józsefáltal rendezett „Az ember tragédiája” részlete tíz előadást is megért. Az 1948-ban, a centenáriumi ünnepségek idején Petőfi nevet felvett színjátszó együttes az ötvenes évektől érte virágkorát, s egyértelműen színházpótló szerepet töltött be. Különösen emlékezetesre sikeredett 1954-ben Lehár Ferenc „Luxemburg grófja” című operettje, amelyet tizennyolc- szor(!) láthatott a közönség. A Csics György rendezte előadás olyannyira népszerű volt, hogy csak hosszú sorban állással lehetett rá jegyet kapni. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas években már négy-öt darabot is bemutattak tíz-húsz előadás keretében egy naptári év során. Ugyancsak emlékezetes produkciójuk volt 1966 őszén William Faulkner-Al- bert Camus „Rekviem egy apácáért” című drámája, amelyet az abban az évben megnyílt József Attila Művelődési Központban mutattak be és amellyel elnyerték az I. országos vasas színjátszófesztivál fődíját A szakszervezeti támogatást élvező együttes a nyolcvanas évek közepéig működött viszonylag rendszeresen, azóta jobbára alkalomszerű, nosztalgiajel- legű előadásokat tart Az első száz évben - mint Vertich József megőrzött dokumentumaiból, visszaemlékezéseiből tudni lehet - csaknem kétszáz művet mutattak be, ebből ő maga - 1939 és 1968 között - több mint hetvenet segített színpadra. Csaknem negyven-negyven darabot Csics György és Somoskőy István rendezett. A színjátszókat és más közreműködőket lehetetlen felsorolni, számuk meghaladja a négyszázat. Jó néhányan innen indulva lettek profi színészek, elismert művészek. S Egyikük, a Svájcban elő | Tűnek László, a Berni Opera tag- - ja évekkel így emlékezett a 1 szakmai műhelyként és baráti közösségként is kitűnő színjátszó csoportra: ....Hála a „Petőfiben " megtanultaknak, sikerült a feladatot jól megoldanom. Mindegyik újságban jó kritikát kaptam... Sokszor gondolok az otthoniakra, akikkel a művelő dési házban annyi szépet átélhettem: a magas nívójú előadásokra, a szívet melengető sikerekre, a közös vendégszereplésekre, a kirándulásokra és a bableves vacsorákra, de minden egyes percre, amit a „Petőfiben ” töltöttem! Mindent, ami jelenlegi foglalkozásom alapja, ott tanultam meg, Vertich Dodi bá’ irányításával, óriási tudásából el-elcsipegetve. Büszkén őrzöm a Petőfl-díjat, s boldog vagyok, hogy ennek a kollektívának tagja lehettem. Remélem, a mai fiatalok élnek ezzel a lehetőséggel ” E levél megírása óta ugyancsak sok év telt már el, de a tehetséges ifjak manapság, a XXL század elején - annyi más elfoglaltság közepette - is színjátszanak. Többek között a Vertich József nevét viselő stúdió és színpad keretében. Olyannyira, hogy a Cafe Freiben működő irodalmi kávéházban a közelmúltban meg is emlékeztek elődeikről és felolvasó-színházi keretek között bemutatták Gerő Károly „Vadgalamb”- jának keresztmetszetét. Galand Mihály gazda szerepét egykoron Barcs Gyula, most Sándor Zsombor formálta meg, Boris asszony százhúsz évvel ezelőtt Janikovszky Józsefeié most Falati Hedvigvolt, Meskó Balázst annak idején Gracza Miklós, a jelenlegi változatban Kovács Gábor, Julist Szlifka Mariska illetve Mikecz Estilla alakította, a címszereplő pásztorleányt akkor Urbán Albina ezúttal Kubinyi Júlia játszotta. A felújítás szerkesztője Sándor Zoltán, rendezője T. Pataki László volt. Kellemes színfoltja volt a bemutatónak a karancs- berényi hagyományőrzők és a Bányász-kohász dalkör közreműködése Fodor Sándor, illetve Diósi János vezetésével. Az emlékező műsor meghitt pillanatait az egykori - és részben Előtérben a Vertich Színpad tagjai, a felolvasószínház közreműködői, háttérben a karancsberényi hagyományőrzők 01'^1 0 tj**7 rftí1 jt**" l ■(•rtftk JéiMf IMI Mit... Az acélgyári színjátszás százéves történetét összefoglaló könyv címlapja még mai - „petőfisek” megszólalása jelentette. Képviseletükben megszólalt az előadások jelentős részének díszlettervezője, műszaki vezetője Brunczel Tibor - egyik filmjének részletét a falujárás időszakából be is játszották - az utóbbi évek produkcióinak rendezője, a hagyományok őrzője és éltetője Bolyós Lászlóné, továbbá három egykori színjátszó: Einreiter Istvánná Décsey Gabriella, Nagypál Józsefhé Szóród Róna és Gordos Jenő. Valamennyien meghatottan mondták el, hogy életreszóló élményeket szereztek a „Petőfiben”, ahol nemcsak a színjátszás szere- tete, hanem a mai viszonyok között elképzelhetetlen közösségi szellem is összefűzte őket. „Reménykedem, hogy nem volt hiábavaló, nem volt csak szórakozás ez a százéves (ma már százhúsz éves: Cs. B.) tevékenység, s a város művelődésében érzékelhető eredményei voltak” - írta Vertich József „Hogy volt...”című, 1987- ben megjelent könyvének előszavában. Már csak az égi kulisszák közé üzenhetjük a legendás rendezőnek: értéket teremtő munkájukkal örökre beírták nevüket Salgó tarján művelődéstörténetébe. ■ Csongrády Béla „Kereszt, ha délnek dől... ...Jézus köszönt vala,/ Ha es meg északnak, halál üvölt vala.” Azaz az emelőnek használandó kereszt vagy nyitja a föld alá rejtett templom bejáratát, vagy a túlvilágra segíti az illetlen betolakodó(ka)t. Az idézett sorok akár egy XV. századi krónikásének eredetei sorai is lehetnének, annyira hitelesnek tűnnek. Pedig nem azok, napjainkban találta ki Schmuck Ottó, „A kelyhesek titkos temploma” című (ifjúsági) regény írója. Az történelmi tény, hogy a cseh husziták 1450 körül több nógrádi várat is elfoglaltak, itt-tartózkodá- suk nyomainak mai kutatása, feltárása - méghozzá két kiskamasz ügybuzgalma révén - azonban a fantázia terméke. A regény szerint egy budapesti kisfiú, Hangya Máté - akit a nyári szünetben testileg és lelkileg megerősödni küldenek szülei a Somoskőn élő nagymamához - újdonsült barátjával, Gergővel - több véletlen momentum összejátszása és természetesen sok-sok viszontagság közepette talál rá a Két Szent Kehely Titkos Társaság dokumentumaira, jelképeire és végül templomára. A lényeg azonban a kalandokon van, amelyeket a főhős átél egyrészt a felfedezés során, másrészt a vidéki életforma, a falusi emberek hatása nyomán. Máté megtanulja a kétkezi munka fogásait, közeli ismeretségbe kerül az állat-és növényvilággal, s mintegy ráadásként az is kiderül róla, hogy van érzéke a futballhoz, sőt a fafaragáshoz, tehát a képzőművészethez is. Megizmosodva és mentálisan is felvértezve utazik vissza a fővárosba. Többé nem fél az agresszív Kormos Petitől... Dr. Schmuck Ottó - aki a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban és a Somoskőújfalui könyvtárban is találkozott ifjú olvasóival - el- mondta, hogy civilben közgazdász és gyermeke, Bence okulására írta meg első szépirodalmi alkotását, remélve, hogy sok más - visz- szahúzódó, félénk és a szülők által agyonóvott kisgyermek - fizikai és erkölcsi épülésére is szolgál. Mottóként nem véletlenül használta a XVJII-XIX. századi neves svájci pedagógus, Johann Heinrich Pestalozzi egy gondolatát: „Nevelni annyi, mint szeretni és példát mutatni.” A cselekményt azért helyezte Somoskőbe, mert egy diákköri osztálytársa valóban oda járt nyaralni és mert személy szerint neki és családjának nagyon tetszik a Medves vidéke. A fordulatos, olvasmányos történet helyenként szép stílussal is párosul. A gyerekekből dőlt a szó „akár a Szilaj (patak: Cs. B.) hullámocskái, úgy csilingeltek, csobogtak, bukfenceztek, táncoltak a szavak, a felnőttek néha követni sem tudták Boglárka ás Máté vidám csevegését” - írja például egy helyütt Schmuck Ottó. Vele együtt reméljük, hogy az ember- és természetszeretetre, történeti tudatra, hazafiság- ra, kitartásra, helytállásra nevelő romantikus regény - amelyet a Móra Kiadó, többek között salgótarjáni szponzorok támogatásával jelentetett meg - elnyeri a „Harry Potter” és a „Gyűrűk ura”-féle kalandokhoz, űrhajós sci-fikhez, csillagháborús, terminátorharcos adok-kapokhoz, üldözéses kémtörténetekhez szokott, szoktatott célközönség tetszését és a gyerekek várják a folytatást, amelynek ígérete benne rejlik Máté búcsúmondataiban: „Szervusz, Somoskő... Visszajövök! Feladatom van. A custosnak (a titkos társaság őrének: Cs. B.) Somoskőn a helye!” m Cs. B. A Somoskőn játszódó regény címlapja, Dobesch Máté rajzával JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Megértem mama, hogy miért nem ebédel sohasem velünk. ” Szerencsés nyertesünk: Gordos Vilmos Egyházasgerge, Vörös Hadsereg út 26/a. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését június 21-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
