Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-15 / 138. szám
4 2007. JUNIUS 15., PENTEK NÓGRÁD MEGYE Mentsük meg az iskolát! Újra eltelt egy tanév a Karancsaljai Általános Iskolában. Nyolcadikosaink ballagásra készülnek, a többiek pedig a vakációra. Mi szülők örülünk, hogy gyermekeink jól tanulnak, szépen fejlődnek, de sajnos az örömbe most egy kis üröm is vegyül. 1992-ben újra nyolc osztályt köszönthettünk a szépen festett falak között, elkezdődhetett a szépülés, a fejlődés, a tanító-nevelői munka. Azóta eltelt tizenöt év, ami nem kis idő egy jól működő intézmény életében és ennek most látszólag vége. Egy almafához lehetne hasonlítani: elültettük, öntöztük, gondoztuk, kivirágzott és mára beértek gyümölcsei, de sajnos elkezdtek lehullani. Kistérségi általános iskolaként küzdünk a fennmaradásért - mindenki, szülők, gyerekek, pedagógusok és mások is, akik szívükön viselik iskolánk sorsát. Nálunk is, ahogyan szerte az országban csökken a gyermekek létszáma. Iskolákat vonnak ösz- sze, kistérségi társulások jönnek létre. A mi létezésünk most veszélybe került. Szeretnénk megmenteni iskolánkat. Kérünk mindenkit akinek általános iskolás korú gyermeke van, válassza a Karancsaljai Általános Iskolát! Nem ígérhetünk nagyot, csak olyat, ami anyagiakban nem mérhető: Családias hangulat, kis létszámú osztályok, maximálisan felkészült pedagógusok várják a gyermekeket. Számítógépparkunk jól felszerelt, idegen nyelvi oktatásunk biztosított. Az iskola napközi otthonos. Tagintézménye vagyunk a Hibó Tamás Művé- szeti Iskolának. A választható szakok között szerepel a néptánc, a társastánc, a báb és a képzőművészet is. Kiemelten ügyes tanulóinknak különfog- lalkozások, versenyek biztosítottak. Hátrányos helyzetű gyermekeinkhez gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, logopédus jár. Az iskolában hittanoktatás is folyik heti egy alkalommal. Az autóbusz az iskola előtt áll meg. Reméljük, hogy sokan elolvassák cikkünket és segítenek hogy fennmaradjunk. Ha gyermeklétszámunk nem lesz megfelelő, szeptembertől elveszítjük először a hetedik-nyolcadik osztályt és későbbiekben a teljes felső tagozatot. Kérjük, hogy aki tud, segítsen! Karancsaljai Általános Iskola szülői közössége Templomi koncertek Szarvasgede. Koncertsorozat indul Szilvia és Magyar Gabriella ének- a mostani hét végén, a komolyze- művészek vendégszereplésével, nei estéket a nyári hónapokban a Zongorán tósérDargay Marcell ze- helyi templomban tartják. Első íz- neszerző. Júliusban egy, augusz- ben június 16-án, szombaton 18 tusban pedig két alkálommallesz- órától lesz hangverseny, Magyar nek komolyzenei produkciók. Nyertes pályázatok Mátraterenye. Közel hatmillió fo- majd. A Nádújfalui Községi Sport- rint került a településre a egyesület 2,4 milliót kapott tanös- LE ADER-pályázatokon keresztül, vény és túraútvonal kialakítására, Az önkormányzat 2,5 millió tá- a Mátraterenye Sportegyesület mogatásban részesült, amit a táj- pedig közel egymilliót fűnyíró és ház tetőfelújítására fordítanak bozótvágó beszerzésére. Lesz-e béke a garzonházak alatt? (Folytatás az 1. oldalról) meg a szerkesztőt és a műsorvezetőt, ami véleményem szerint nem illendő és sehová sem vezet - hangsúlyozta az MSZP megyei elnöke.- A fórumon nem tisztázódott a felek között az sem, hogy az együttműködés miről szólhat - tájékoztatta lapunkat Dóra Ottó. A városi szervezet vezetője hozzátette: Becsó Zsolt és Székyné dr. Sztrémi Melinda is többször hangoztatta, hogy a szocialistáknak és a fideszeseknek együtt kell működniük abban, hogy az önkormányzaü választások előtti kampányban megfogalmazott fideszes célokat közösen megvalósítsák. A szocialisták szerint azonban abban kell együttműködni, ami - például Salgótarján esetében - a város és a városlakók minél szélesebb körének jó. Dóra Ottó szerint az együttműködés hangoztatása és a partnerkeresés mellett nem szabad politikai álláspontja miatt további személyes döntéseket hozni, hiszen az utóbbi időben több intézményben is fideszes vagy a párthoz közeli vezetőket és alkalmazottakat választott a városi, illetve a megyei közgyűlés. Fenntartás nélkül elfogadta Frei Tamás meghívását Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki a beszélgetésen kijelentette városvezetőként mindent meg kell tennie a városért és a lakókért.- Összefogásra kell késztetni a civil szervezeteket és a pártokat, és ez volt a kampányanyagom vezérfonala is - hangsúlyozta Székyné dr. Sztrémi Melinda.- Sok vád ért azzal kapcsolatban, hogy csak hangoztatom az együttműködést, de nem teszek érte semmit - mondta el lapunknak a polgármester, majd hozzátette: azért várt nyolc hónapot azzal is, hogy találkozzon Boldvai Lászlóval, mert ennyi idő kellett neki ahhoz, hogy megismerje a város helyzetét. Székyné dr. Sztrémi Melinda szerint a különböző pártok képviselőinek vállvetve kell harcolniuk azért, hogy minél több uniós forrást megszerezzenek a térségben, hiszen az a legfontosabb, hogy „a város szekere menjen előre”. Mint megtudtuk, az együttműködés a városi ön- kormányzaton belül már megkezdődött, a legutóbbi közgyűlés előtt mind a négy párt képviselője leült tárgyalni a fontosabb napirendi pontokról. „PALÓC TÁJAK, EMBEREK” Mohora. Nagy Pál festőművész „Palóc tájak, emberek” című kiállítását nyitották meg a hét végén Mohorán, a Tolnay Klári-emlékház kamaragalériájában. Az alkotásokat Markó Antal, Szügy polgármestere ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe, de a terényi Kalácska népdal- és hagyományőrző kör is kellemes perceket szerzett számukra. A tárlatot ez év július 15-ig lehet megtekinteni, naponta 11 és 17 óra között. Mezőgazdaságról másképpen Palotás. A Páltelek Kft. és az IKR Bábolna szakmai fórumon látta vendégül a térség mezőgazdasági szakemberit. A házigazda dr. Palásthy Tamás megnyitójában hagyományteremtő elképzeléseiről szólt előadásában. Goór Szilvia elemző gondolatait egy fajtabemutatóval igazolta a résztvevők előtt. Németh Tibor, a BASF képviselője, a növényvédelemről, Vágner lózsef (Monsanto) a repcetermesztés korlátlan lehetőségeiről, míg Török Bálint - többek között - az energianövény repcéről tette közzé tudományos igényességgel válogatott gondolatait. A Fidesz jelöltje Bátonyterenye. a Fidesz-Ma- gyar Polgári Szövetség helyi vezetősége - egyetértésben a közgyűlés határozatával - az augusztus 12-i időközi polgármester-választáson Oláh Károlyt, a helyi szervezet elnökét indítja. A polgármesterjelölt a KDNP, a Fidelitas és Bátonyterenye Barátainak Köre felkérésére vállalta a megmérettetést. Betonozás-útlezárás Salgótarján. A tehermentesítő út építése kapcsán a kivitelező konzorcium ezúton tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2007. június 18-án, 9.00 órától 18.00 óráig a Kassai sor Kossuth Lajos utca és Pipishegy utca közötti szakasza teljes szélességben lezárásra kerül betonozási munkák végzése miatt. Megértésüket és türelmüket köszönjük. Mozi a központban Rétság. A városi művelődési központban június 15- én 18.30 órától látható a 300 című színes amerikai akciófilm. A spártai király és háromszáz harcosa küzdelmét bemutató mozifilmet háromszáz forintért tekinthetik meg az érdeklődők. Túra a várba Salgótarján. A Salgótarjáni Petőfi Természetjáró Egyesület nyílt túrát szervez június 16-án. A résztvevők reggel a 6 óra 35 perckor induló 11/A jelzésű helyi járatú autóbusszal indulnak. A kirándulás Somoskőújfaluból indul, majd Bukovinka, a Krúdy-for- rás, a somoskői vár érintésével Eresztvénybe érkeznek a túrázók. Somoskő váránál körülbelül 20 koronát kell fizetni, de a belépőt forintban is meg lehet vásárolni. A várat csak érvényes személyigazolvánnyal vagy útlevéllel lehet meglátogatni. VIDÁM BALLAGÁS RÉTSÁGON, JELMEZBEN A Rétsági Általános Iskolában sokéves hagyomány immár, hogy az utolsó napok egyikén a ballagó nyolcadikosok végigjárják a kisváros intézményeit, utcáit, s énekszóval végigballagva búcsúznak el a megszokott helyektől. A mókás-jelmezes csoportot a művelődési központ bejáratánál kaptuk lencsevégre.