Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-26 / 122. szám
2 2007. MÁJUS 26., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE i _ - — Pünkösd, a keresztény egyház születésnapja tavasz. Tar templomának szentélye XIII. századi, hajója gótikus, kapuja és tornya klasszicista, s XV-XVI. századi erődfal veszi körül. A bejárat előtt áll ez a feszület. nyár. Valószínűleg az ország egyik legszebb és legváltozatosabb tájképét látjuk, ha a Salgótarjánhoz tartozó Rónafalu felett felkeressük a 106 éve állított Réti keresztet. ősz. Lehullott az akácfák lombja, pihenőjére készül a természet.. A szlovákiai Ragyolc község déli végében, a csákányházi elágazó közelében áll az út mellett ez a feszület. tél. Varjak és csókák röpködnek a kereszt körül - Szécsény és a hugyagi elágazó között, szántóföld- ön áll ez a táj képéhez is hozzátartozó kereszt a 22. számú főút mellett. Zarándoklat és szentmise Karancsság. Hősök napi megemlékező szentmisét tartanak a településhez tartozó Szentkút nevű kegyhelyen pünkösdhétfőn, május 28- án. Az érdeklődők a karancssági Nepomuki Szent János-kápolna előtt gyülekeznek majd, a gyalogos zarándoklat 10.30 órakor innen indul. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik a kegyhelyen, kedvezőtlen időjárás esetén a helyi templomban celebrálják. Falunap az ünnepen Szentlélek tüzével, szeretet szelídségével Mátraszőlős. Pünkösdi falunapot rendez a helyi önkormányzat május 27-én. A programsorozatot 8 órakor zenés ébresztés nyitja, majd sportversenyen és rendőrségi bemutatón vehetnek részt a lakók és kulturális műsorokkal is szórakoztatják az érdeklődőket. A jelenlévőket Tóth Pásztó. A pálos rend építészeti öröksége címmel nyílt meg Kohári Csaba és Tatay Balázs vetítéssel egybekötött fotókiállítása május 11-én a Pásztói Múzeumban. Shah Gabriella művészettörténész köszöntőjét követően dr. Sarbak Gábor irodalomtörténész, az MTA Fragmenta Co- dicum Kutatócsoportjának tagja nyitotta meg a kiállítást, akinek egyébként a középkori magyar- országi kódextöredékek feldolgozása mellett fő kutatási területe a pálos rend középkori irodalma és története. Az irodalomtörténész megnyitójában kifejtette, hogy mit is jelent számunkra az egyetGyula polgármester köszönti, majd átadja a „Mátraszőlősért” kitüntető címet. A hagyomány- őrző és mazsorettcsoportok, az óvodás és iskolás gyerekek műsora, valamint tombola Is érdekesebbé teszi a napot, melynek végén szabadtéri bálon rophatják a táncos lábúak. len magyar alapítású rend története. Kitért arra, hogy a pálos rend és Magyarország története szoros összefüggésben van az ország történetével, amikor az ország virágzott, a pálos rend is virágzott, amikor az ország útvesztőbe került, a pálos rend is útvesztőbe került. A mai Magyarország területén négy pálos kolostor működik. Ezek a fotók azonban a középkori történelemről szólnak, tehát elsősorban romokat lehet látni, mert a középkori pálos örökségünk ilyen romos. A ciszterci kolostorépület méltó helyszínnek bizonyult e kiállításhoz, amelyet június 30ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Mit jelent a szeh'dség? Nem a jellem gyöngeségét, hanem éppen az erejét bizonyítja. Általában a csendes, mindenkivel jól kijövő, alkalmazkodó, békés természetű, engedelmes embert szokták szelídnek nevezni. Szelíd az, aki határtalanul készséges a tűrésre és a megbocsátásra, mint ahogyan Jézus, Mózes és a szentek tették. A szelídség: fegyelmezett szeretet. Csodálatos erő és hatalom a mai nyugtalan, erőszakkal teli, vibráló világunkban. Szent Pál apostol több helyen is tanácsolja mindannyiunknak. „Öltsétek magatokra... a szeb'dségeL” „Kérlek azért benneteket... járjatok úgy, mint illik hivatásotokhoz... teljes alázatossággal és szelídséggel...” Jézus boldogoknak mondja a szelídeket, „mert ők öröklik a földet” Valljuk be, gyakran nem tudunk szelídek maradni. Néha csupa jó szándékkal, jogos igazságérzettel odamondogatunk azoknak, akik megsértik személyünket, és nem a mi elképzeléseink szerint cselekednek. Jót akarunk, de nem jól, és ezzel lerontjuk a hatást, elrontjuk emberi kapcsolatainkat. Nemcsak az a feladatunk, hogy ne kezdjünk viszályt és ellentétet a körülöttünk élőkkel, hanem az is, hogy az ellenünk irányuló hántásokat ne viszonozzuk rosszal. Ez méltatlan is lenne hozzánk és nem a nagylelkűségünket bizonyítaná. Legyünk a szeretet tűzgyújtói a Szentlélek segítségével, de tűzoltók ott, ahol a gyűlölet tüzét szítják! Életünket jellemezze a szelídség, egyfajta megnyugtató, lelki kiáradás, hiszen ilyen a mi Mesterünk is. Ő nem áll elénk túlzó, nagy igényekkel, habár a legigényesebb barát, és tud várni türelemmel. Jézus meg akar tanítani bennünket a szelídség és alázatosság „tantárgyára” és így szól: „tanuljatok tőlem, mert szelíd és alázatos szívű vagyok.” Csak erre mondja, hogy tanuljunk tőle. A tanulás a tapasztalatszerzést is magában foglalja, mindig időt igényel és fáradsággal jár, de egyben kiváltságot is jelent Vajon értékeljük-e hogy az Ő iskolájába járhatunk, állandó „posztgraduális” képzésre, hozzá, aki úgy tarnt, ahogyan senki más. Úgy, mint akinek szeretete és hatalma van felettünk. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor elmondhatjuk mindannyian, hogy sokszor álltunk már gyengén fáradtság, idegesség, félelem, meg nem ér- tettség miatt a szelídség tantárgyából. Mesterünk azonban türelmes tanító és lelkiismeretünkön keresztül mindig figyelmeztet Figyeljünk rá! Érdemes elgondolkodni azon, ami Fritz Baader Versenyfutás a 2000. évig című könyvét zárja: „Sok választása az évszázad végéig nincs az emberiségnek. Vagy új szívhez és értelemhez jut, s így virágoskertté válik a világ, vagy elpusztítja magát. Vagy a szelídek öröklik a földet, vagy nem lesz örökség.” Pünkösd hónapjában kérjük a Szentleiket, hogy mint Jézus munkatársai, tüzes lelkülettel, szelíden építsük igazi örökségünket, az új eget és az új földet. Dr. Stella Leontin kanonok, plébános Balassagyarmat Pünkösdi apróságok • A pünkösd az egyházi év harmadik fő ünnepe, május 10-e és június 13-a között mozgó ünnep. • Elnevezése a görög pentekoszté - ebből módosult magyar neve is - azaz ötvenedik szóból származik, mivel a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük. • A pünkösd Jézus Krisztus feltámadásának megerősítése és beteljesedése, az Atyához való fölemeltetésnek ünnepe. • Az Újszövetség Apostolok cselekedetei című könyvében a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek eljöveteléről van szó, aki szélzúgás és lángnyelvek alakjában jelenik meg az apostoloknak. Erő tölti el őket a magasságból, nyilvánosan tanúságot tesznek Jézusról, és megkeresztelnek háromezer embert. Ez az esemény az egyház születésnapja. • A húsvét utáni ötvenedik napon tartott pünkösdöt a niceai zsinat (Kr. u. 325.) óta tartja a keresztény egyház. Megújult a káponka Szurdokpüspöki, a köz ség önkormányzata helyi védelembe vette a falu határában található káponkát. (Kis méretű kápolnát.) A település vállalkozói, magán- személyek, az egyház- község és a Szurdok- püspöki Tiszta Életéért Egyesület közreműködésével a falu vezetése felújíttatta az épületet, mely azóta eredeti szépségében várja az oda zarándokolókat és a földekre indulókat. Több évtizedes szünet után az idei búzaszentelő körmenetet is itt rendezték meg. Pálos rendi örökség Három nap a kegyhelyen Mátraverebély-Szentkút. a pünkösd előtti szombaton, május 26- án az esti, hat órakor kezdődő szentmisét az újonnan beiktatott szegedi püspök, Kiss-Rigó László fogja tartani. Éjszaka szokás szerint virrasztanak a hívek, az éjféli szentmisét Szabó József ferences atya celebrálja. Pünkösdvasárnap a délelőtti, kilenc órakor kezdődő szentmisét Lendvai Zalán, a szécsényi ferences templom plébánosa mutatja be, aki a hagyományos szécsényi férfizarándoklat vezetőjeként vesz részt az ünnepen. Ezen a napon a nagymisét - 10.30 órától - Magyar Gergely ferences tartományfőnök tartja, aki a tavaly megalakult Magyarok Nagyasszonya ferences provincia vezetője. Ezt körmenet követi, a litánia délután kettőkor kezdődik a templomban. Pünkösdhétfőn 9 és 10.30 órakor lesz szentmise, ez utóbbi után körmenet és litánia. Máriácska szobrát pirosba öltöztetik Pádár Zs. Szanda. A település is részese idén annak a Nemzetközi Kortárs Művészeti találkozónak, amelyet pünkösd alkalmából rendeznek. A programsorozat három napon át tart: elsőként Aszódon, majd Magyarnándor- ban, Terényben, s végül, pünkösdhétfőn Szandán ünnepük az egyház születésnapját. A nagyszabású találkozón énekesek, hegedű-, gitár- és orgonaművészek, valamint érdekes elmélkedések, előadások várják az érdeklődő közönséget. A szandaiak hétfőn reggel 9 órakor gyülekeznek a templomban, ahol meghallgathatják az ünnepi szentmisét, amelyet Szabó Sándor akusztikus gitárjának hangja tesz még emlékezetesebbé. Ezt követően László Ruth, valamint Tátrai Zsuzsa elmélkedése várja a vendégeket. A pünkösdölést - a már hagyományként emlegetett - szandai „Máriácska” pirosba öltöztetésével folytatják. A szép emléket őrző szobrocska történetéről a község polgármestere, Rugáné Pongrácz Mária Anna mesélt: az 1980-as években egy szandai férfi feleségül vett egy más községben élő hölgyet. Az újdonsült pár Szandán telepedett le, s az egyik éjjel a feleség álmot látott: a Szűzanya jelent meg neki, aki elmondta, hogy a terényi templom padlásán hever szobra, egy régi ládában. Kérte őt, hogy hozzák el onnan, öltöztessék fel, s tegyék olyan helyre, ahol bárki láthatja. A fiatalasszony megosztotta álmát családjával, akik nem tétlenkedtek: megtalálták és elhozták a faszobrot az említett helyről. Káponkát állítottak neki, amit azóta is a leszármazottaik gondoznak. A kívánság szerint minden nagyobb ünnep alkalmából új ruhába öltöztetik, így pünkösdre pirosba. A nemes feladatot jelenleg Déska Jánosáé végzi a községben. A Mária-szobornál azóta is számtalan csoda történt már, amely sokakat megerősített hitben és lélekben egyaránt. Nem véletlen, hogy kedvelt zarándokhely: még Veresegyházról is meglátogatták a szandai út mellett található gyönyörű szobrocskát.