Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-30 / 124. szám

2007. MÁJUS 30., SZERDA SPORTTUKOR 11 Kadlót Zoltán bronzérmes lett duatlon Világbajnokság, Győr - Hatházi Péter helytállt Két napon át Győr volt a duatlon fővárosa, több mint 30 országból érkeztek hozzánk a világbajnokságra futni, valamint kerékpározni szerető és tudó specialis­ták, műkedvelők egyaránt. Bár szenior létére az elit felnőtt mezőnybe kvalifikálta magát ob-eredményével a salgótarjáni Kadlót Zoltán, végül „csak” az amatő­röknek kiírt úgynevezett „age group”-ban (korcsopor­tos versenyben) indult és aratott remek sikert bronz­érmével a 45 és 80 év közé esők hatalmas mezőnyé­ben. Klubtársa a Petőfi DSE-nél, Hatházi Péter a juni­orok küzdelmében állta meg tisztességgel helyét, éle­te első kiemelten fontos versenyén 37. lett. tás) mezőnyben. Az ugyanilyen korosztályú, de jóval népesebb fiúk között már salgótarjáni ver­senyzőt is találhattunk, aki az országos bajnokságon kivívta a jogot a vb-szereplésre. Hathád Péter, a Petőfi DSE versenyzője rendkívül sikeres évadot tudhat idén maga mögött, egyre javuló eredményeket és formát mutat­hatott fel, nem véletlen, hogy ő is befért a válogatottba. Bár kívülről nyoma sem volt rajta az izgalom­nak, utólag elárulta, hogy még aludni is alig tudott a világverseny előtti éjszakán. Helyezésével (48 indulóból 37. lett) nagyjából elége­dett, de némi hiányérzete azért Kadlót Zoltán Hatházi Péter Az első nap hazai sikerekkel kezdődött a győri duatlon- világbajnokságon, a nyolc junior korú magyar lány közül ketten (Tóth Zsófia és Kostyál Ágnes) is felállhattak a győzelmi emelvény­re a 25 fős sprinttávú (5 km futás, 20 km kerékpározás, 2,5 km ki­maradt, talán parányival többet várt el saját magától, de végül is belátta, jelenleg ez a realitás, még többet kell dolgoznia az esetleges sikerért, és ezért meg is tesz a jö­vőben mindent, vbszereplése a jö­vőre tekintve megfelelően inspi­rálja Az elit felnőtt mezőnyből a hölgyek között Csömör Erika vi­lágbajnokunk rövid távon (10-40- 5 km) most be kellett érje bronz­éremmel, a többiek pedig jószeri­vel a futottak még kategóriában végeztek. Pedig a kiírással ellen­tétben 8 helyett 10-en is rajthoz állhatták, de például az U23-asok 7 indulója közül a négy magyar egyike sem láthatta meg a célka­put: a kerékpáros lekörözések mi­att ki kellett állniuk. A felnőtt fér­fiak között sem veregethettük meg jószívvel egyik lokálmatadorunk vállát sem, hiszen legjobbjuk (Szűcs Ákos) is 33. lett Igaz, az or­szágos bajnokságon megfelelően szereplő és kvalifikációt szerzők jó része elsősorban triatlonosként nem is élt indulási jogával, pedig itt is túllép(het)tük a meghirdetett nyolcas keretet, melynek kedvez­ményezettje épp egy balassagyar­mati versenyző, Műszer Roland volt Az U23-ba idén felkerült fia­talember mind korosztályában, mind az elittel összevont abszolút versenyben utolsóként futott be a célba, de ő legalább teljesítette a tá­vot míg például négy társát kör­hátrány miatt kiszólították a ke­rékpározás során. Folytatta vi­szont másnap duatlonista diadal­menetét Kadlót Zoltán félmaratoni országos bajnokunk, a 45 éven fe­lettiek mamutmezőnyében az ab­szolút harmadik helyet érte el, alig pár másodperccel lemaradva az ezüstérmestől. Időeredményét (l:4ó.29 óra) elnézve az elit me­zőnyben is a második legjobb ma­gyarként végzett volna az 50. hely tájékán. Lehet, hogy legközelebb azt is bevállalja! ■ (sts) VILÁGBAJNOKSÁGOK ÉRMÉSÉIT KÖSZÖNTÖTTEK Tegnap Salgótarjánban az önkormányzatnál elismerésben részesítették Kadlót Zoltán duatlon-vi- lágbajnoki bronzérmest (képünkön balról) és Krajcsi Mártont (jobbra), aki párosban kempovilág- bajnok lett. Az ünnepségen köszöntötte őket Telek András (balról a második), a Salgótarjáni Léte­sítmény és Sport Kht. ügyvezető igazgatója, Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és dr. Feny­vesi Gábor alpolgármester. Tavasszal tizedszer nyert a Bánk labdarúgás Megyei II. osztály - Karancsalja legyőzte a Kazár csapatát KELETI CSOPORT 26. forduló Egyházas SE - Ságújfalu 1-1 (1-1) Egyházasgerge, 100 néző, ve­zette: Lenkei. Egyházas SE: Lász­ló V. - László G., Ádám, László E., Susán, Berzák, Szeles (László E.), Tóth Z., Dienes A., Gál, Oláh N. (Oláh T.). Ságújfalu: Kormány- Gazsi, Kiss A., Lakatos Zs., Fo­dor, Tóth L, Berki A., Angyal, Dé­nes, Mánczos P., Berki Sz. (Oros­házi). GL: Gál, ifi. Berki Sz. Ifi: 4-7. Karancskeszi - Mátraszele 7-0 (4-0) Karancskeszi, 100 néző, vezet­te: Kalmár. Karancskeszi: Baksa- Dienes Gergely, Budveszel, Dienes Gábor, Csonka (Nagy J.), Búzás J., Orsós, Miklós, Máté A., Búzás Sz., Elekes. Mátraszele: Barkó - Gyenes, Bohács, Rolnyik, Bánkúti, Tóth R., Radics G., Radics T., Gál (Géczi), Farkas, Csikós A. GL: Budveszel (4), Ele­kes (2), Dienes Gergely. Ifi: 1-1. Etes - Vizslás 0-4 (0-3) Etes, 100 néző, vezette: Pind- roch. Etes: Vonnák - Kucsera (Máté Sz.), Máthé G., Sirkó Cs., Klajban, Ivanics (Sirkó T.), Danyi (Szabó L), Bozsik (Harmat), Oroszlányi (Oláh K.), Orosházi, Langa. Vizslás: Bánkúd - Szter- nácsik, Jakab Z., István, Rigó, Barna, Földi, Kovács V. (Homo- lya), Bata, Molnár Z., Jakab Gy. GL: Molnár Z. (2), Földi, Jakab Gy. Sárga lap: Kucsera. Ifi: 3-2. Karancsalja - Kazár 3-0 (0-0) Karancsalja, 100 néző, vezette: Bogár Cs. Karancsalja: Ficsur - Cséki, Farkas, Kristóf, Reznicsek (Szolnoki), Bába, Bakos (Mani­la), Kuris (Bogár S.), Zsédely (Oravecz Cs.), Oravecz A., Tóth T. (Boros). Kazár. Humany - Ta­kács R., Milcsovics, Kovács V, Baranyi I. L, Bomai, Békés, Tő- zsér I. Zs., Takács G., Sziklai (Radics N.), Gecse. GL: Bakos (2), Oravecz A. Sárga lap: Kuris, ill. Tőzsér I. Zs., Radics N. Ifi: 3-1. Nógrádszakál - Mátraterenye 2-0-s állásnál a 60. percben félbeszakadt Nógrádszakál, 100 néző, vezet­te: Imrich. Nógrádszakál: Puszta B. - Hord, Rigó, Bartus, Tóth B., Tresó, Makovinyi, Árva, Cserven, Lakatos K., Pityi M. Mátraterenye: Juhász - Rács, Csikós G., Lakatos R., Kovács Gy., Kaposvári, Benczik, Orosz D., Orosz Sz., Gecse, Gyöngy. GL: Cserven, Pityi M. Sárga lap: Pityi M. Kiállítva: Lakatos K., ill. Kovács Gy., Lakatos R. Ifi: 17-3. Karancsság - Cered 3-3 (0-2) Karancsság, 200 néző, vezette: Szeles T. Karancsság: Puporka - Farkas, Csonka R., Bada, Oravecz, Mihály (Vámos), Gyüre, Bartus, Oláh Zs., Vinarcik, Berki A. Cered: Halmosi - Horváth B., Szurok, Sándor, Kisbenedek (Radics L), Kovács D., Szepesi, Béres (Hor­váth J.), Mihály (Kalicza), Kis-Si- mon (Világosi Z.), Nagy A. GL: Oravecz (2), Vinarcik, ill. Mihály (2), Nagy A. Sárga lap: Gyüre, Farkas, ill. Kovács D., Sándor. Ki­állítva: Kovács D. (64.), Sándor (65.). Tjfi: 5-1. Szabadnapos: Mihálygerge, Luciáivá. ■ Horváth Péter A bajnokság állása 1. Luciáivá 2215 3 4 78-33 48 2. Cered 2215 1 6 63-30 46 3. Kazár 2314 4 5 69-30 46 4. Vizslás 2214 4 4 71-34 44 5. Karancsság 22 9 9 4 44-31 36 6. Karancskeszi 2310 310 58-50 33 7.Ságújfalu 22 9 6 7 47-37 32 8. Mátraterenye 22 8 410 434 8 28 9. Karancsalja 23 6 710 42-53 25 10. Mihálygerge 22 7 411 33-52 25 11. Nógrádszakál 22 6 412 26-50 22 12. Egyházas SE 23 6 314 32-59 21 13. Etes 23 4 415 27-66 16 14. Mátraszele 23 5 216 24-84 13 Megjegyzés: A Mátraszelétől 4, Vizslástól 2, míg a Ságújfalutól 1 pont levonva. Az ifjúsági bajnokság állása 2. Karancsság 22 16 1 5 81-33 49 3. Cered 2215 1 6 73-34 46 4. Karancsalja 2314 1 8 71-53 43 5. Karancskeszi 2313 3 7 6544 42 6. Ságújfalu 2213 2 7 584 7 41 7. Mátraszele 2311 210 85-71 35 8. Luciáivá 22 11 1 10 68-51 33 9. Mátraterenye 2310 112 10. Mihálygerge 22 9 211 76-79 31 44-50 29 11. Vizslás 22 8 212 56-67 26 12. Nógrádszakál 23 5 1 17 44-101 13 13. Etes 23 4 019 47-125 12 14. Egyházas SE 23 1 022 23-126 2 Megjegyzés: A Nógrád- szakáltól 3, míg az Egyházas SE és Luciáivá csapatától 1-1 pont levonva. NYUGATI CSOPORT 26. forduló Ipolyszög - Bánk 1-3 (0-1) Ipolyszög, 150 néző, vezette: Oláh R. Ipolyszög: Mezei F. - Tol­nai, Tóth Cs., Trepinszki, Záborszki, Piaki L, Uram, Nagy L, Tóth J., Piaki II., Szemesi. Cs.: Jakus, Beke. Edző: Beke Jenő. Bánk: Orbán - Boda, Tóth, Tor­ma, Horneac, Rauscher, Kovács L, Csizmár, Szegvári T., Lakatos, Szegvári R. Cs.: Hajnis, Pintér, Németh L. Edző: Kovács Imre. GL: Tolnai, ill. Szegvári T. (2), Né­meth L. Sárga lap: Nagy L, ifi. La­katos. Kiállítva: Nagy L, ill. Ko­vács I. Ifi: 2-0. Nógrádkövesd - Nagyoroszi 7-3 (2-0) Nógrádkövesd, 150 néző, vezet­te: Szádvári Sz. Nógrádkövesd: Szunyogh - Bera, Virág, ifj. Szu­nyogh, Molnár, Filiczki, Radics II., Buris, Radics L, Lichtenber- ger, Hári. Cs.: Laczkovich. Edző: Bera Ferenc. Nagyoroszi HBBSE: Makkai J. - Vitéz, Hortobágyi, Varga B., Szajbert G., Simó, Anik, Maring, Bander, Szorcsik G., Dá­vid Á. Cs.: Varga S., Edző: Németh László. GL: Buris (3), Radics n. (3), ifj. Szunyogh, ill. Varga B. (2), Hortobágyi. Sárga lap: Maring. Ifi: 2-0. Nézsa - őrhalom 4-4 (2-2) Nézsa, 100 néző, vezette: Godó S. Nézsa: Bíró G. - Benkó, Héví­zi, Kovács, Kucsera Cs., Petrói, Kucsera A., Paukel, Rapavi, Hódossy, Varga R. Cs.: Sleng, Berceli, Fridiik, Krizsán, Edző: Zachar Zénó. őrhalom: Baranyi - Urbán, Varga V, Csábi D., Győ­ri, Hodászi Zs., Szolik, Chikán, Nagy D., Kertész, Kelecsényi. Cs.: Kanyó A., Szakai, Zagyi. Edző: Kanyó Roland. GL: Hódossy, Paukel, Rapavi, Hévízi, ill. Kelecsényi (2), Szakai, Chikán, Győri. Sárga lap: Ko­vács, Petrói, Berceli, ill. Urbán, Szakai. Ifi: 4-0. Babcsán Művek SC - Patak 2-4 (1-2) Balassagyarmat, 5Q néző, ve­zette: Rácz E. Babcsán Művek SC: Egervári - Vachó, Danázs, Búzás S., Mészáros Z., Odor D., Oláh T., Béres, Mészáros K., Ko­vács A., Feranecz. Cs.: Babcsán, Ágner. Edző: Babcsán Tibor. Pa­tak: Farkas T. - Medve, Keresz­tes Z., Pap, Fábián, Szabó P., Pincze, Várhegyi, Krausz, Szabó P., Kovács R. Cs.: Nagy Sz. Edző: Csók Gyula. GL: Mészáros K., Kovács A., ill. Kovács R., Krausz, Keresztes, Szabó P. Sárga lap: Béres, ill. Pincze. Ifi: 0-10. Keszeg - Kétbodony 2-1 (1-0) Keszeg, 150 néző, vezette: Or- dasi I. Keszegi Bányász: Miklián T. - Rojkovics Tibor, Kökény Cs., Kökény L, Pelyhes, Rojkovics Ta­más, Oláh G., Vastag Cs., Cseri, Pákozdi, Murcsik P. Cs.: Petiik G., Murcsik L, Petiik D. Edző: Gyet- van Attila. Kétbodony: Kacsári - Kuris, Rottek, Dóczi, Kiss, Bara­nyai, Urbán, Koczka, Hajzsel Z., Gulyás, Rubik N. Cs.: Juhász, Manda G. II., Novák. Edző: Hajzsel József. GL: Rojkovics Ti­bor, Vastag Cs., ill. Hajzsel Z. Sár­ga lap: Rojkovics Tibor. Ifi 2-1. Dejtár - Hugyag 4-0 (0-0) Dejtár, 150 néző, vezette: Bog­nár I. Dejtár: Dóbiás - Hársfalvi, Kónya, Maczkó M., Maczkó F., Babcsán, Trubin A., Kovács L, Zsiga, Dudás, Mészáros Zs. Edző: Varga Ferenc. Hugyag: Oláh R. - Csábi R., Riczi E., Bállá Sz., Rados, Riczi T., Gazsi, Vígh L, Ta­kács, Zsidai, Vígh E. Cs.: Bállá Á. Edző: Pénzes István. GL: Kovács I. (2), Hársfalvi (2). Sárga lap: Babcsán, ill. Csábi R. Ifi: 13-0. Becske - Nógrádsáp 1-4 (0-3) Becske, 150 néző, vezette: Jónás M. Becske: Földvári - Varga G., Gyetván G., Ferkó, Rubik P., Szé­les B., Szaniszló, Molnár, Kosik, Kiss, Laczkó. Cs.: Széles L, Császi. Nógrádsáp: Félix - Varga P., Sol­ti G., Solti V, Bognár, Szabó, Sárkövi, Hazafi, Gáli L, Dián, Székesi. Cs.: Fazekas, Gáli M. Edző: Vidomusz Tibor. GL: Kosik, ill. Gáli I. (2) Székesi, Dián. Sárga lap: Hazafi. Ifi: 4-0. Bércéi - Magyamándor 2-2 (1-1) Bércéi, 120 néző, vezette: Bacskó I. BerceE Serfőző - Fe­rik, Kaposvári, Kovács P., Hóvári, Tamaskovics A., Juhász Szabolcs, Juhász Szilárd, ifj. Je­le T., Mészáros, Kalmár. Cs.: Tamaskovics J., Sinkó. Edző: Je­le Tibor. Magyamándor: Antalicz - Forgács, Szentgyörgyi, Jusztin, Róza, Nagy, Istvanovszki, Bagyal B., Dancsok, Simon, Csurka. Cs.: Veszelka. Edző: Marsiczki Jó­zsef. GL: ifj. Jele T., Juhász Sza­bolcs, ill. Istvanovszki (2). Sár­ga lap: Tamaskovics A., Kovács P. Ifi: 1-8. ■ Kanyó Ferenc A bajnokság állása l.Bánk 2620 2 4 123-35 62 2. Nógrádkövesd2618 3 5 71-27 57 3. Őrhalom 2616 6 4 82-33 54 4. Babcsán M. 2615 6 5 8645 51 5. Nézsa 2615 6 5 7744 51 6. Nógrádsáp 2613 4 9 61-71 43 7. M.-nándor 2611 510 52-51 38 8. Ipolyszög 2611 411 43-51 37 9. Bércéi 26 9 8 9 5046 35 10. Patak 26 9 314 52-54 30 11. Keszeg 26 9 215 48-72 29 12. Becske 26 8 315 47-96 27 13. Dejtár 26 7 613 43-56 27 14. Kétbodony 26 6 416 47-100 22 15. Hugyag 26 4 814 38-66 20 16. Nagyoroszi 26 1 223 27-100 5 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Dejtár 2624 0 2 161-23 72 2. Patak 2618 3 5 93-37 57 3. Bánk 2518 2 5 128-38 56 4. Őrhatom 2616 3 7 8042 51 5. Ipolyszög 2615 2 9 71-54 47 6. Nézsa 2614 3 9 8646 45 7. Nógrádkövesd2514 3 8 7944 45 8. Nagyoroszi 2613 3 10 69-62 42 9. M.-nándor 2612 6 8 6245 42 10. Babcsán M. 26 8 513 61-97 29 11. Kétbodony 26 8 018 53-110 24 12. Bércéi 26 6 218 43-82 20 13. Nógrádsáp 26 5 318 37-88 18 14. Keszeg 26 5 3 18 28-103 18 15. Becske 26 4 517 28-125 17 16. Hugyag 26 5 120 39-125 16 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom