Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-10 / 108. szám

2007. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK SPORTTUKOR 11 Erdélyi Gyula országos bajnok Erdélyi Gyula TÁJFUTÁS. A2 elmúlt hét végén Herend-Hajag-tető térségében rendezte meg a Veszprémi Tájfu­tó és Bridzs Egyesület az idei Ma­gyar Köztársaság éjszakai egyé­ni tájfutóbajnokságát. A nógrá­diak közül a rossz sorsolást kifo­gó pásztói Reviczki Zsolt volt az első induló, őt követték a gyar­matiak, majd a tarjániak. A nem mindennapi bajnoki küzdelem végén aztán örülhettek a nógrá­diak, a salgótarjániak, ugyanis az F40-44 évesek kategóriájá­ban a Mátrakeresztesen élő ver­senyzőjük, Erdélyi Gyula maga­biztos országos éjszakai egyéni bajnoki rímet szerzett. Később a gyarmati „Kovácsok” hozták a bajnoki pontokat eredményező előkelő helyezéseket Kovács Gá­bor, Erdélyi Gyula mögött a ne­gyedik helyen végzett Nőknél, felesége Jakubecz Andrea szin­tén a negyedik helyen zárt Ko­vács Péter a 35 éveseknél az ötö­dik, míg az ifjúsági fiúknál Ko­vács Boldizsár a hatodik helyen érkezett célba. A tarjáni Kovács /ózse/hosszú sportági kihagyást követően a meglepő hetedik he­lyezést szerezte meg a szeniorok (50 évesek) versenyszámában. Eredmények. F18 kategória. Bajnok: ifj. Tóth Károly (Tabáni Spartacus) 71:27 perc ... 6. Ko­vács Boldizsár (Bgy. Medosz) 87:31 ... 13. Fehérvári Zsolt (St Dornyay) 120:16. F35 kategória. Bajnok: Gillich György (Tatai Tájfutó TE) 88:37... 5. Kovács Pé­ter (Bgy. Medosz) 104:32 ...8. Goldmann Róbert (St Dornyay) 113:02 ... 10. Reviczki Zsolt (HUFEZE-Bauton Pásztó) 116:43, 11. ifj. Marczis István (St Dornyay) 127:26. F40 kategória. Bajnok- Erdélyi Gyula (St. Dornyay) 65:18 ... 4. Kovács Gá­bor (Bgy. Medosz) 81:11 ... 12. Kovalcsik István (Bgy. Medosz) 116:51. F45 kategória. Bajnok- Gyulai Zoltán (Megalódusz Ta­ta) 56:12... 14. Sramkó Tibor (St Dornyay) 95:02. F50 kategória. Bajnok Honfi Gábor (Egri Spar­tacus) 62:40 ... 7. Kovács lózsef (St Dornyay) 81:15 ... 16. Győri László (St Dornyay) 112:57. N40 kategória. Bajnok: Kaszásné Boa Ágnes (Herkules Balatonalmá­di) 60:45 ... 4. lakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 68:45. Hatházi az újabb salgótarjáni vb-induló duatlon Sprinttávú ob és világbajnoksági kvalifikáció, Kaszó Remek hét végét zártak a salgótarjáni duatlonosok a kaszói sprinttávú és korosztályos országos bajnoksá­gon, ahol két bajnoki érmet és egy indulási jogot sze­reztek a május 19-20-i győri duatlon világbajnokságra. Újabb támogatók olimpia. Többek között az MTK, a Dunaferr és a Magyar Vitorlás Szövetség is belépett a BŐM támogatói közé a budapes­ti olimpia ügye érdekében - írta közleményében a civil szervezet Az egyre nagyobb társadalmi tá­mogatottságot élvező BŐM cél­ja, hogy elősegítse Budapest je­lentkezésének benyújtását a 2020-as nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrende­zésére. jelenlegi feladatának te­kinti, hogy elkészítse az olimpi­ai törvénytervezetet, majd meg­vitassa a fővárossal, a kormány­nyal és a parlamenti pártokkal, hogy aztán a véglegesítés után az anyag év végére az Ország- gyűlés elé kerülhessen. A gyermek- és serdülőkorosz­tály országos bajnokságával kez­dődött a távoli „Somogyország- ban” a szokásos kaszói duatlon- fesztívál, mely csak közepes he­lyezéseket hozott az ebben induló nógrádiaknak, hiszen ez előbbi­eknél Rózsa Balázs (KissÁ.VDSE, Balassagyarmat) 15., Varga Bence (Petőfi DSE, Salgótarján) 24., utót>- biaknál Zólyomi Dávid és Bíró Ber­nadett (mindketten Kiss Á.) egy­aránt 24. helyen végzett. Sprinttá­von (5 km ftitás, 20 km kerékpá­rozás, 2,5 km futás) viszont az if­júságiaknál, junioroknál és a hölgyeknél bajnoki helyezések mellett a jövő hét végi győri vb- részvétel kiharcolása is fokozta a tétet, oda ugyanis a korcsoportos fiúknál az első 8-8, míg a nőknél az abszolút - azaz korra való te­kintet nélkül - első nyolc verseny­ző juthat Utóbbiaknál taroltak a juniorok és ifik, a felnőttek közül csak ketten tudtak lépést tartani velük, és megszerezni a jogot a vb- indulásra. A salgótarjáni Papp Il­dikónak (Petőfi DSE) - aki a felnőt­tek között így is ob-bronzérmes lett - hajszál (2 mp) híján sikerült ez (9. hely), az egyre jobb és éret­tebb formát mutató klubtársa, Hatházi Péter viszont junior baj­noki 6. és abszolút 8. helyével el­érte, hogy részese lehessen a sportág legrangosabb versengésé­nek. KadiótZoltánnak (Petőfi DSE) duplán nem volt miért izgulnia a felnőtt, szenior és veterán férfi me­zőnyben, hisz nekik már „csak” az országos bajnoki szereplés nyo­mott valamit a latba, ugyanis ná­luk már korábban, a rövid (10-40-5 km) távon eldőlt, ki kép­viselheti hazánkat a világbajnok­ságon. (Mint ismeretes, Jiagya”ott abszolút 5. volt és így magasan tel­jesítette a válogatottság kritériumát, de nem vállalta az elit, világbajno­ki mezőnyt és „csak” az úgyneve­zett „agegroup”-ban - korosztályos jutámon - indul) Szenior korosz­tályban ebben a sportágban is megközelíthetetlen, így itt bajnoki ríme előre borítékolható volt, ab­szolútban pedig csak az merült fel, hány fiatal titánt „enged” maga elé. A bevezető, 5 kilométeres fu­táson alaposan sokkolta is a me­zőnyt, amikor elsőnek ért a depó­ba a kerékpáros váltásra, ahol he­ten is összeverődtek a vezető boly­ban, melyben meg is maradt a bringázás végéig, sőt ezt a helyét a második futáson is könnyedén megőrizte. Utána ért célba a gyar­matiak idén felnőttkorba lépő ver­senyzője, Műszer Roland, aki így új korcsoportjában végül is hete­dik helyezést könyvelhetett el. Ez­zel a kaszói versennyel lezárultak a győri világesemény „szakmai előkészületei”, jöhet a fénypont, az előadás - remélhetőleg a nógrádi résztvevők minél tisztesebb helyt­állásával. ■ (sts) A verseny elején Kadlót-sokk (538-as számmal) a mezőnynek - mi lesz ha komolyan veszi és „megtanul” kerékpározni is? Figyelmeztették a brit jegyhamisítókat labdarúgás. Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) a brit rendőrségtől kapott cím­lista alapján figyelmeztető levelet küldött a legismertebb szigetországi jegyhamísítók- nak, melyben tájékoztatja őket, hogy tettü­kért hazájukban a törvényi módosítások után már letöltendő börtönbüntetést is kap­hatnak. Az új rendelkezés április 6-án lépett életbe Angliában és Walesben. A két ország­ban azért volt szükség a szigorításokra, mert itt készítették az elmúlt évek kiemelkedő futballeseményeire a legtöbb hamis belépőt Az UEFA levelében felhívja a figyelmet arra, hogy ez a cselekmény komolyan veszélyez­teti a drukkerek testi épségét, hiszen belát­hatatlan következményei lehetnek annak, ha egy stadionba a meglévő férőhelyeknél több jegyet adnak el. - Mindent megteszünk a hamis jegyet készítők és árusítók kiszűré­séért - mondta Gianni Infantino, az UEFA fő­titkára. - Az európai szövetség külön figyel­met fordít az internetes jegyértékesítés fel­ügyeletére, mert itt lehet a legtöbb vissza­élést elkövetni.” Növelte előnyét a Diósjenő csapata labdarúgás Megyei III. osztály - Élre állt a Csitár BALASSAGYARMATI CSOPORT 14. forduló Unicum FC Mohora - Ipolyvece 3-1 (1-0) Mohora, 50 néző, vezette: Szádvári Sz. Unicum FC Moho­ra: Dudás R. - Mikus V., Pálok, Koplányi Cs., Czibulya, Homyák P., Koplányi A., Gyurovics, Antóni, Bendik, Szalai. Cs.: Gál T. Ipolyvece: Pintér M. - Vilt, Pásztor, Pintér Á., Lukács, Dóka, Varga ]., Gregus, Tótok, Dobos B., Syulyan G. GL: Homyák R, Bendik, Gál T., ill. Antóni (ön­gól). Sárga lap: Antóni, Czibulya, ill. Varga I. Kiállítva: Czibulya. Nógrádmarcal - Nógrádsipek 3-0 (1-0) Nógrádmarcal, 100 néző, ve­zette: Kovács I. Nógrádmarcal: luhász L - Varga Cs., Petői, Han- zel, Cservenák R, Szölszki, Var­ga Á., Szabados, Kárpáti, Rácz, Hornicsek. Cs.: lárja, Bander, Berecz, lónás, Ábrahám. Nóg­rádsipek: Végh Sz. - Oláh B., Bá­rány, Pifka, Németh, Kiss, Varga R, Gergely, Végh R, Boda, Ispán. Cs.: Csordás, Lenner. Edző: Ba­lázs Ferenc. GL: Rácz (2), Ábra­hám. Sárga lap: Hornicsek, Pe­tői, ill. Bárány, Csordás. Ipolytamóc - Herencsény 2-4 (1-3) Ipolytamóc, 75 néző, vezet­te: Bagyal K. Ipolytamóc: Donkó - Szabó, Berki, Kicsiny, Kálmán, Dorcsák, Gordos, Kiss, Molnár, Tőrincsi, Gál T. Cs.: Mizser, Kiss T., Bolyós. Herencsény: Kerekes G. - Haj­dú, Kalmár, Magos, Balázs, Ma­gyar, lusztin Sz., Bobák, Szabó T., lusztin R, Keresztúri. Cs.: Baranyai, Keresztúri Cs., Gyurovics, Edző: Pifka Vencel. Góllövők Gordos, Mizser, ill. Magyar (2), Kalmár (2). Sárga lap: Kicsiny, Dorcsák. Csitár - Szán da 9-1 (2-0) Csitár, 75 néző, vezette: Dobsonyi L Csitár Markó Sz. - Tóth I., Valah, Kelemen, Gaál R, Csábi Cs., Baráz, Molnár, Csábi Sz., Bozány, Mahót Cs.: Cser­nyik R, Szalánszki R. Edző: Szalánszki Róbert. Szanda: Koplányi N. - Csonka K., Cson­ka G., Grenyó, Koplányi Sz., Mol­nár L, Strihó, Koplányi D., Kür­ti, Déska, Mizera. GL: Tóth I. (3), Baráz (2), Mahót (2), Csábi Sz., Szalánszki R., ill. Strihó. Sárga lap: Molnár I., ill. Mizera. Szabadnapos: Csesztve A bajnokság állása 1. Csitár 1410 1 3 43-16 31 2. Csesztve 1410 1 3 36-16 31 3. Nógrádmarcal14 9 2 3 4. Nógrádsipek 14 8 2 4 32-19 29 20-14 26 5. Mohora 14 6 5 3 28-23 23 6. Herencsény 14 6 3 5 29-27 21 7. Ipolyvece 14 3 3 8 27-34 12 8. Szanda 14 3 2 9 17-41 11 9. Ipolytamóc 14 1 112 13-37 4 10. Galgaguta 14 4 010 15-33 0 11. Nagylóc 0 0 0 0 0-0 0 Megjegyzés: Nagylóc kizárva. Galgaguta csapata tavasszal visszalépett. A versenykiírás szerint a kisorsolt ellenfelei 3-0- ás gólkülönbséggel kapják meg a három bajnoki pontot. Ezúttal Csesztve kapta meg. RÉTSÁGI CSOPORT 21. forduló Diósjenő - Nógrád 4-0 (1-0) Diósjenő, 100 néző, vezette: Stolcz. Diósjenő: Kovács G. - Sza­bó B., Tóth I., Gyurkovics, Mo­nostori, Horváth A., lózsa, Valkó, Szaszovszki, Pergel Cs., Varga S. Cs.: Hornos, Wisinger, Simon, Bircsák, Mezei. Nógrád: Pfaff - Csabuda, Fritz I., Less G., Kovács B., Hekli, Hruska, Mészáros, Povazsán, Fritz ]., Hömyék. Cs.: Sipiczki. GL: Tóth L, Pergel Cs., Varga S., Valkó. Sárga lap: Less G., Hömyék. Drégelypalánk - Szátok 1-1 (1-0) Drégelypalánk, 150 néző, ve­zette: Oláh Z. Szondy SE Drégelypalánk: Hugh - Hruska, Benedek, Marsiczki, Koleszár, Géringer P., Pásztor, Pál, Bálint T., Szabó, Nyíri. Cs.: Balázs I., Bá­lint Z. Szátok: Molnár - Cservenák, Kertész, Makrai, Bérei, Batta, Nagy, Szlezák, Vincze, Hideg, Maczkó. Cs.: Vas­tag, Tömöri, Rácz, Rákóczi. GL: Hruska, ill. Makrai. Sárga lap: Bérei. Kiállítva: Koleszár. Bemecebaráti - Legénd 4-3 (3-0) Bemecebaráti, 100 néző, vezet­te: Bana. Bemecebaráti: Kalács­ka - Gáspár F., Gembolya, Gás­pár F., Menyhárt M., Sinka, Ko­vács Z., Veres, Gáspár G., Kosa, Kerekes. Cs.: Menyhárt G., György, Moksony, Gáspár R., ló­nás. Legénd: Franyó - Fehér, Sinkó, Dian, Dombai, Bujnyik, Hevesi, Raffael, Makula, Oláh L, Molnár Z. Cs.: Fazekas S. GL: Gáspár R, Veres, Kovács Z., Gás­pár G., ill. Molnár Z., Oláh L, Ma­kula. Tolmács - ősagárd 0-8 (0-1) Tolmács, 80 néző, vezette: Má­té. Tolmács: Torkanics - Dezső, Gyenes, Bencsis, Gyuricza T., Kelemen, Bük, Hekli, Gyenes, Gyuricza Zs. ősagárd: Nagy G. - Ábrahám, Hugyecz, Fodor, Tóth R, Boateng, Holecz, Balogh j., lanecska, Horváth Z., Kuska. Cs.: Misják, Petyánszki, Herteg, Lieszkovszki. GL: Horváth Z. (3), Kuska (3), Petyánszki, Hugyecz. Tolmács csapata tíz emberrel ját­szotta végig a mérkőzést Tereske - Rétság 1-0 (0-0) Tereske, 80 néző, vezette: Kar­dos. Tereske: Candidó - Bikkes, Adi, Babicz, Kiss G., Dohány, Gubis, Molnár R, Ocsenász, Su­ba, Bulejka. Cs.: Oláh R., Szűcs. Rétság: Molnári. - Dinnyés, Var­ga A., Paróczi, Bánszki, Csulik, Varga P., Kramlik, Rezsnyák, Horváth Gy., Ficsur. Cs.: Gabó, Huber, Hustyava. GL: Suba. Vámosmikola - Felsőpetény 2-3 (2-2) Vámosmikola, 50 néző, vezet­te: Oszolik. Vámosmikola: Ta­kács B. - Gábor, Tóth Zs., Bárdi, Sági, Takács N., Mácsik, Szom­bati, Varga J„ Fülöp, Kozsdi. Cs.: Vozner, Lemperger, Ormándi. Felsőpetény: Tányéros - Pintér, Kosik, Hvizsgyalka, Rodák, AT bért, Szalai, Lórik, Brinyiczki, Balogh F., Kosik. Cs.: Benyusovics, Paulovics. GL: Ta­kács N. Kozsdi, ill. Albert, Ba­logh F., Paulovics. Borsosberény - Hont 3-1 (3-1) Borsosberény, vezette: Balázs I. Borsosberény: Sipos D. - Oláh I., Annus, Majer, Vibostyok, Busái Á., Sipos Á., Kovács R, lardek, Vass, Tóth I. Cs.: Pesek, Péter. Hont Pocsai - Gáspár Ervin, Or­bán, Hommer, Gál, Rúzsa, Ger­gely, Styaszni, Gáspár Erik, Lakó, Lukács. Cs.: Kálmán, Benkő, An­nus, Pesek, Péter. GL: Tóth I. (2), Visbostyok, ill. Gáspár Erik. A bajnokság állása 1. Diósjenő 2117 2 2014 4 71-14 53 90-32 46 3. D.-palánk 4. Ősagárd 2113 6 2 21 12 3 6 61-30 45 85-34 39 5. Bemecebaráti2112 3 6 44-33 39 6. Rétság 11. 21 11 5 5 56-26 38 7. Szátok 21 9 5 7 50-32 32 8. B.-berény 21 8 4 9 59-52 28 9. Felsőpetény 21 8 2 11 47-53 26 10. Vámosmikola 20 6 6 8 42-54 24 11. Legénd 21 7 1 13 47-61 22 12. Tereske 21 4 3 14 32-61 15 13. Tolmács 14. Hont 21 2 1 18 20-130 7 21 0 120 21-113 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom