Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-10 / 108. szám
on 2007. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK KOZELET Ellentétek szításával vádolta burkoltan Észtországot Putyin orosz elnök a fasizmus felett aratott győzelem napja - május 9. - alkalmából rendezett moszkvai ünnepségen. Utalva a tallinni orosz katonai emlékmű eltávolítására, azt mondta: .akik meggyalázzák a háborús hősök emlékműveit saját népüket is megsértik’. Zéró tolerancia Aláírta, ezúttal nyilvánosan is, a Zéró tolerancia kiáltványt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a pesti alsó rakparton, a Cipők a Duna-parton emlékmű közelében elhelyezett molinón. A dokumentumot korábban valamennyi parlamenti párt képviselői ellátták kézjegyükkel. Az MSZP tegnap este a Békelánc elnevezésű fáklyás felvonulással is tiltakozott a kirekesztés, az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen. Veres: jövőre ingatlanadó konvergencia A Fidesz szerint a kormány trükközik a számokkal „Helyes irányba és jó pályán indultunk el. Hónapról hónapra sikerül mind a bevételi, mind a kiadási célkitűzéseket teljesíteni, ami nem volt mindig így” - mondta tegnap Veres János. Vég Márton A parlament európai ügyek bizottságának ülésére a pénzügy- miniszter azért látogatott el, mert a konvergenciaprogramot több mint fél éve nyújtotta be a Gyurcsány-kormány az Európai Uniónak, így a kabinet jelentést készített a dokumentum helyzetéről. Érdekes volt ugyanakkor látni, hogy a jelentés sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselőket nem hozta tűzbe mindkét oldal három-három „díszemberrel” képviseltette magát -, holott tavaly szeptember környékén kevés dolog foglalkoztatta jobban a politikusokat és a közvéleményt, mint a konvergenciaprogram. Júliusban az Európai Bizottság, előtte a pénzügyminiszterek tanácsa értékeli a program BAJNAi gordon kormánybiztos írta alá tegnap a németországi Hofban a fejlesztésre fordítható főösszegeket tartalmazó Új Magyarország Fejlesztési Tervet. Az ünnepélyes ceremónián az Európai Bizottság részéről Danuta Hübner írta alá a dokumentumot. Az operatív programról nyár közepéig dönt Brüsszel. Az általunk javasolt pénzügyi keretek kevesebb időarányos megvalósulását, a minősítés várhatóan pozitív lesz” - mondta Veres János, aki arra alapozta optimizmusát, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban nő. így több lehet a programba írt 2,2 százaléknál, míg a büdzsé hiánya 2006-ban 10,1 helyett csak 9,2 százalék volt. mint 2 százalékkal változtak, míg a teljes lehívható összeg változatlan: mintegy 7000 milliárd forint. További 1300 milliárdos a hétéves támogatási keret az FVM által felügyelt vidékfejlesztésre. Több pénz jut humánerőforrás-fejlesztésre, környezetvédelemre és gazdaságfejlesztésre, míg a közlekedésre fordítható pénzek egy százalékkal csökkentek. „A konvergenciaprogram a szokásos trükközési számokat tartalmazta. Direkt rosszabbakat jelöltek meg célként a reálisnál, így ahhoz képest könnyű kedvezőbb eredményt elérni. A hiány tényleg csökkenhetett, de még így is az egyik legrosz- szabb a világon, és önök vannak kormányon öt éve” - mondta Manninger lenő fideszes bizottsági tag. Veres az ingatlanadóval kapcsolatban megerősítette: azt a konvergenciaprogram értelmében 2008-ban be kell vezetni. „A javaslat elkészült, most a politikai egyeztetése folyik” - hangsúlyozta. Ugyanakkor emlékeztetett, eddig már négyszer sikerült az ellenérdekelteknek megakadályozniuk az ingatlanadó bevezetését így még készülhet elhalasztást tartalmazó javaslat is. ■ V. M. Bajnai aláírta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet Elírták a történelem érettségi feladatlapot NYOMDAHIBA CSÚSZOtt d középszintű történelem érettségi tételek egyik feladatába. A feladatlapon 1985-ben az MSZMP XU. kongresszusa kitétel szerepel: valójában azonban ez már a XIII. kongresszus volt. A diákokat semmiféle hátrány nem éri az elírás miatt - közölte Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsga- központjának vezetője. Iskolai tananyag lesz a fogyasztóvédelem A fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött a kormány. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter közölte, hogy 2009-ig több mint a jelenlegi duplájára emelik az ellenőrök létszámát. A tervek szerint az iskolákban pedig tananyaggá válik a fogyasztó- védelem. Péterfalvi: egyre több a panasz duplájára nőtt az adatvédelmi biztoshoz tavaly beérkezett panaszok száma - mondta Péterfalvi Attila tegnap a parlamentben. Az adatvédelmi biztos 2006-os beszámolójával kapcsolatosan elmondta: az adatvédelemre, az információszabadságra és a jogszabály-véleményezésre egyaránt érvényes a panaszok számának növekedése. Péterfalvi: dől a sok panasz A robbanószerek mellett Tomcatnél Kádár csontjait is megtalálták? Bombaalapanyagokat és emberi csontokat találtak az utcai tüntetésekről ismert, Tomcat nevű internetes blogger lakásában a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a házkutatás során előkerült többek között egy csappantyúval szerelt tüzérségi hüvely, egy két méter hosszú pirotechnikai időzítő gyújtózsinór és több zsák különféle vegyi anyag. A tűzszerész, a vegyész és a fegyverszakértő elsődleges helyszíni vizsgálata szerint a lakásban talált anyagok keveréke elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas, illetve azok segítségével akár bomba is előállítható lett volna. A lakásban, egy utazóbőröndben lábszár- és bordacsontokat is találtak, amelyek az orvos szakértő véleménye szerint emberi maradványok. Megkeresésünkre Szentendrei Angéla, a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetőhelyettese sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a csontoknak van-e közük Kádár János sírjának közelmúltban történt meggyalázásához. A rendőrség a lakásban tartózkodó T. Gergő 21 éves és F. Ágnes 48 éves, sátoraljaújhelyi lakost, valamint a rendőrök érkezésekor éppen távozni készülő P. Tamás - közismertebb internetes nevén Tomcat - 30 éves budapesti lakost őrizetbe vette, és velük szemben közveszély- okozás előkészületének gyanúja miatt indult eljárás. ■ Z. M. A G8-as csúcs alatt határellenőrzés Németországban A G8, a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország június 6-8. közötti heiligendammi csúcstalálkozója idejére felfüggeszti Németország a Schengeni Egyezményt. így a belügyminisztérium él a schengeni határkódexben foglalt ellenőrzés lehetőségével. Az összes német határszakaszt ellenőrzik, ez kiterjedhet a szárazföldön túl a tengeri határokra és a repterekre is, de megpróbálják minimalizálni a fennakadásokat. Az eddigi csúcstalálkozók idején erőszakos tüntetések alakultak ki. Ezért a hatóságok most kerítést vontak Heiligendamm köré, hogy ezzel is távol tudják tartani a demonstrálókat. ■ Ön kitalálja, mi rábólintunk! jntmsAr. Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel Tetszés szerinti törlesztőrészletekkel 5 millió Ft akár havi 25 230 Ft-ért* Igen, jól olvasta! Olyan törlesztőrészletet választ hitelfelvételkor, amilyen leginkább megfelel elképzeléseinek. Mert mi rugalmasan alkalmazkodunk az Ön igényeihez! THM: 6,17%-tól * A törlesztorészlet összege a bank által meghatározott minimum és maximum összeghatáron belül szabadon választható. A példában szereplő törlesztőrészlet a futamidő első két évére érvényes, a minimum összeg választása esetén. A Raiffeisen Rugalmas Lakáshitel kondícióit és a rugalmas törlesztésre vonatkozó feltételeket a bank Kondíciós Listája és az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza. (J) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB tut Raiffeisen /S\ BANK Cáfolják, hogy júliusban távozik a Vasprefektus „Nincs az asztalomon Gergényi Péter úr nyugdíjazási kérelme” - mondta tegnap Petrétei József arra a hírre reagálva, miszerint a BRFK-t vezető Vasprefektus július 1-jével távozna a szervezet éléről. „Éppen ideje volt, de hisszük, ha látjuk” - kommentálta Gergényi esetleges leváltásának hírét Kontrát Károly. A Fidesz ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint azért támogatják a határőrség és a rendőrség összevonását tartalmazó törvénymódosítást, mert a kormánytól ígéretet kaptak Gergényi nyári távozására. Pletyka, hogy Ignácz az esélyes utódjelölt. tások” A szocialista Gál Zoltán azt mondta: a rendőrségi törvény tervezett módosításának valóban nincs köze Gergényi távozásához. Azért távozhat csak most, mert a zavargások idejére a kormány marasztalta. „Még az sem biztos, hogy Gergényi úr távozik, így a lehetséges utódjaként felmerülő nevek csak találga- mondta lapunknak Belicza Andrea. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság referense így pletykának minősítette azt is, hogy Ignácz István, Pest megye rendőrfőnöke lenne a legnagyobb esélyes Gergényi irodájának elfoglalására. ■ V. M.