Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-10 / 108. szám
2 2007. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Dalosaink sikerei Budapest. Szép számú éneklőcsapat képviselte megyénket a IV. országos társaséneklési versenyen a fővárosban, a nógrádiak a Madách Imre Gimnázium által megrendezett megyei döntőn elért eredményeik alapján vehettek részt ezen. A Kodály-évfordu- ló jegyében a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége rendezte meg a kamaraéneklési versenyt. A zsűri tagjai - Keönch Boldizsár, a zeneakadémia docense, Hrasek Katalin, a zeneakadémia adjunktusa, valamint Kleeberg S. Mária, az ELTE adjunktusa - arany, ezüst, bronz fokozattal minősítették az elhangzott produkciókat. Az országos fordulón az énekesek méltóképpen képviselték megyénket, minden induló szép sikert ért el. A Kórusok kategóriájában arany minősítést kapott a szécsényi gyermekkar és a salgótarjáni Kodály általános iskola Rubato kamarakórusa (karnagyok: Lévárdi Beáta és Valecsikné Tamás Zsuzsanna). Ezüst minősítést kapott a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium kamarakórusa (karnagy: Gál Petra). Arany minősítésben részesült duett kategóriában a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két növendéke, Marczi Mónika és Léport Eszter (felkészítő tanár: Simon Katalin). Ezüst minősítésben részesültek tercett kategóriában a Hibó Tamás Művészeti Iskola lucfalvai intézményének énekesei: Búj tár Brigitta, Bartkó Lilla, Grajzel Zsuzsanna, Hudoba Péter, Grajzel fonatán, Pribisán Viktor (felkészítő tanár; Barna Terézia), Kodály Zoltán Általános Iskola Salgótarján - Fodor Eszter, Mátyus Dorottya, Nagy Zsuzsanna. A kvartettben ezüst minősítést elért kodályosok: Molnár Melina, Lévárdi Veronika, Farkas Dorina, Létai Nóra (felkészítő tanár: Karácsonyáé Kaposi Ida), s a szintén „ezüstös” Madách Imre Gimnázium versenyzői: Takács Anna, Fekete Katalin, Hudoba Péter, Sándor Dániel (felkészítő tanár: Radnai Zsuzsanna). „Megkísértették” a hamis húszezresek Országszerte huszonhat esetben fizetett jó minőségű, megtévesztésre alkalmas hamis húszezer forintos bankjeggyel az a Komárom-Esztergom megyei férfi, akit nemrégiben fogtak el a pásztói rendőrök. Schveiczer Krisztián Pásztó. Még az elmúlt év decemberében jelentették az egyik kisbágyoni sörözőből, hogy egy középkorú férfi hamis húszezer forintos bankjeggyel fizetett - mondta Batta Gyula rendőr őrnagy, a pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője. A rendőrök szerencséjére a szórakozóhely biztonsági kamerái megörökítették, amint a baseballsapkát, pulóvert és terepszínű nadrágot viselő fiatalember kikér négy üveg sört, egy pohárral pedig a helyszínen gurít le, így kilétét könnyen azonosítani tudták. A Magyar Nemzeti Bank emissziós főosztályának szakértői a húszezresről megállapították, hogy számítógéppel és szkennerrel készített, jó minőségű, megtévesztésre alkalmas hamisítvány, amelyet még fémszállal is elláttak. Időközben több helyről - így a jegybanktól is - jelezték, hogy országszerte összesen 26 esetben fizettek ugyanilyen címletű, ugyanilyen sorszámozású hamis bankjeggyel. A videokamera felvételei alapján a rendőrök kiderítették, hogy a férfi a Komárom-Esztergom megyei Tát községben él, s több kapitányságon is felmerült már a neve amiatt, hogy hamis pénzzel fizetett; Gárdonyban ki is hallgatták ez ügyben. Idén márciusban a pásztói rendőrök a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársaival közösen Táton, az egyik búfelejtőben találták meg a férfit A gyanúsítottat előállították a pásztói kapitányságra, ahol beismerő vallomást tett, mind a 26 esettel kapcsolatban. Azzal védekezett, hogy a pénzt egy elhagyott tárcában találta, Esztergomban, a Széchenyi téren. A bukszában állítása szerint, különböző címletekben 90 ezer forintnyi valódi pénz volt, s egy külön rekeszben huszonhat darab húszezres.- Megkönnyítette a bizonyítási eljárást, hogy rögtön elismerte: látta, hogy ezek a bankjegyek hamisak. Nem akarta őket értékesíteni, csakhogy a 90 ezer forintot felélte, s nagy volt a kísértés... A hamis bankjegyeket Soprontól Miskolcig, az ország legkülönbözőbb pontjain terjesztette, mindenhova stoppal, vonattal és busszal jutott el - fejtette ki Batta Gyula, hozzátéve: eddig húsz feljelentés érkezett ez ügyben, a többi sértettet a napokban keresik meg, a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján. A táti fiatalember jelenleg előzetes letartóztatását tölti, s ragaszkodik történetéhez, amelynek igazságtartalmában a rendőrök kissé kételkednek, annál is inkább, hogy korábban Gárdonyban azt vallotta: a hamis húszezres petárdák értékesítéséből származik - emiatt szabálysértési bírságot is kiszabtak rá. A huszonhat rendbeli pénzhamisítás bűntettével vádolt férfinak vélhetően tettestársa is van, hiszen az ő elfogását követően is felbukkant egy hamis húszezres a „piacon”. Fogyasztóvédelemről az iparkamarában Salgótarján. A Vállalkozói akadémia 2007 programsorozat keretében fogyasztóvédelmi információs napot rendez a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A 2007. május 17-én, 10 órakor kezdődő rendezvény helyszíne a kamara salgótarjáni, Alkotmány úti székháza, a Nemzetközi Kereskedelmi és Innovációs Központ A fórumon két előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Elsőként az állami fogyasztóvédelmi politika aktuális kérdéseiről Pintér István, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének regionális igazgatója ad tájékoztatást, majd a fogyasztóvédelmi ellenőrzések megyei tapasztalatairól, a nyári idegenforgalmi ellenőrzésekre történő felkészülésről Páka György, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Nógrád Megyei Területi Kirendeltségének területi igazgatója ismerteti az aktualitásokat Az előadásokat követően a szervezők konzultációs lehetőséget biztosítanak. Versenyképesség, de hogyan? Gyöngyös. Az észak-magyarországi régió kis- és középvállalkozásainak fejlesztése céljával indított kétéves kutatóprogramja eredményeit mutatta be a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, az intézményben tegnap megrendezett konferencián. A tanácskozás résztvevői mindenekelőtt megismerkedtek a vállalkozók helyzetével, valamint a versenyképesség növelésének lehetőségeivel. Hallhattak az idei pályázatokról, fejlesztési hitelekről, a régió munkaerő-piaci jellemzőiről, valamint arról is: erősíteni kell a kapcsolatrendszert. A résztvevőket dr. Magda Sándor, a főiskola rektora köszöntötte, majd elkezdődtek az előadások, melyek egyike egy balassagyarmati kisvállalkozás, a Delta- Tech Mérnöki Iroda Kft történetéről szólt. A cég ügyvezető igazgatója, CsilUkZoltán egyebek mellett az újítás-fejlesztés tapasztalatait adta közre. Elmondta egyebek mellett, hogy egy vállalkozás sikeressége azon múlik, hogy mennyire tud rugalmasan alkalmazkodni a külső körülményekhez és mennyiben képes saját erőforrásait céljai megvalósítására fordítani. A kezdetben mindössze háromfős társaság eszköz- és tőkeszegényen vágott bele a munkába, s haladt a fenti elgondolása mentén. Tizenöt év alatt harmincöt fős, korszerű eszközökkel és két új telephellyel, megbízható pénzügyi háttérrel rendelkező gyártóvá vált A cégvezető megfogalmazta azt is: a pályázatok a jó célokkal rendelkezőket és a fejlődni vágyókat segítik a gyorsabb haladásban. Szakmai nap NemtL A helyi óvoda fennállásának 100. évfordulójára szervezett programsorozat egyik állomása az óvodatörténeti szakmai nap, amelyet május 11-én 9.30 órától tartanak a civil házban. A rendezvényt Erős Róbert polgármester beszéde nyitja, majd több témában is hallhatnak előadásokat az érdeklődők. A magyarországi, a Nógrád megyei és a salgótarjáni óvodák történetének ismertetése után az elmúlt száz évre tekint vissza Feketéné Czakó Hilda, a helyi intézmény vezetője. Augusztusban választanak Bátonyterenye. A helyi választási bizottság döntése értelmében ez év augusztus 12-én tartják az időközi polgármester-választást a városban - tájékoztatta lapunkat Romhányi Gyula címzetes főjegyző. Ahhoz, hogy valaki polgármesterjelölt lehessen, legalább 300 érvényes ajánlószelvény szükséges. lelőhet állítani július 20- án 16 óráig lehet. Mint ismeretes, az előző városvezető, a szocialista Vanya Gábor április 30-i hatállyal lemondott posztjáról. Ártalmas mesék, agresszió, jogok... (Folytatás az 1. oldalról) nagy figyelmet kapjanak, és felmerülő kérdéseiket komolyan véve választ kapjanak. Az óvónők ragaszkodnak a régi, hagyományos mesékhez, módszerekhez, amelyek inkább nyugtatólag hatnak a csöppségekre. A pedagógusok töretlenül hisznek abban, hogy odafigyeléssel, szép szóval és neveléssel sok problémát meg lehet előzni. Ehhez azonban elengedhetetlen egy olyan családi háttér, ahol a gyermek biztonságban érzi magát, szeretetet, törődést kap, valamint példamutató magatartást lát A megkérdezettek összefoglalóan úgy vélekedtek: alapvetően az odafigyeléssel lehet leginkább neveim egy fiatalt Sokszor - nem alaptalanul - a média is hibáztatható a kicsik viselkedéséért, ezért fontos, hogy a szülő minden esetben felügyelje azt, hogy a csöppség mit nézhet és mit nem. Szinte minden gyermek viselkedésében felfedezhetők az agresszió jelei, a hangsúly viszont azon van, hogy a szülők és a nevelők részéről visszajelzést kapjanak: nem helyes amit csinálnak. Cselekedeteik megerősítésére és elítélésére minden apróságnak szüksége van, hiszen ebből tudja építgetni, formálni kialakulóban lévő személyiségét A farkas, bár legyőzetett, újra támadni készül H. B. Salgótarján. - Több mint hat évtized távlatából visszatekintve is, feltehetjük a kérdést: hogyan történhetett meg mindez? Hogyan juthatott hatalomra a fasizmus a fejlett és művelt Németországban és hogyan válhatott világháborúvá Németország nagyhatalmi sőt világbirodalmi törekvése - tette fel a kérdést Székyné dr. Sztrémi Melinda. A történészek szerint az 1930-as évek derekán megfékezhető lett volna Hitler és a fasizmus. Azonban Anglia és Franciaország a müncheni kapitulációval kiszolgáltatta Csehszlovákiát, s ezzel Európát is Hitlernek. A háború rémtettei és szenvedései kellettek ahhoz, hogy erkölcsileg talpraállva, a politikai ellentéteket félretéve összefogjanak a szövetségesek a fasizmus legyőzése érdekében. A polgármester szerint a győzelem megszületett, ennek ellenére manapság is újabb és újabb veszélyekkel, kihívásokkal kell szembenéznünk, hiszen újra éledőben van a fasizmus, láthatjuk, hallhatjuk ennek jeleit hazánkban is. Székyné dr. Sztrémi Melinda hangsúlyozta, a háború nem old meg semmit, mert mindig újabb feszültségeket, további konfliktusokat, háborúkat szül. Le kell győzni a faji, etnikai előítéleteket, a gyűlölködést, a nacionalizmust, de legfőképpen a nemzeti önzést. A polgármester a győzelem napján minden salgótarjáni polgár nevében megköszönte azon magyar, s közöttük salgótarjáni emberek bátor kiállását, akik az egykori német megszállás elleni harcban részt vettek, akik szembeszálltak a fasizmussal, annak térhódításával. „Dicsőség és hála az élő és őszinte kegyelet az elesett hősöknek” - mondta Székyné dr. Sztrémi Melinda.- Vígh Tamás alkotása, mely „A szarvas győzelme” címet viseli azt a pillanatot ábrázolja, amikor a békés, szelíd természetű szarvas legyőzi a vérengző fenevadat, a farkast Azt a mélybe, a szakadékba taszítja. A farkas azonban bár legyőzetett, de úgy tűnik mégsem pusztult el, mert mintha a szakadék mélyén újra életre kelt volna és újra erőt gyűjtve támadni készül - figyelmeztette a jelenlévőket Székyné dr. Sztrémi Melinda.