Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

2007. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR r Selejtező a vívóknak PEKING 2008. Egy hónapos szünetet követően folytatódik a vívók Világkupa-sorozata, egy­ben pedig elkezdődik a pekingi olimpia egyéves kvalifikációs időszaka. A jövő augusztusi já­tékokon ebben a sportágban 212 versenyző szerepelhet, ösz- szesen tíz számban, a részvételt a 2008. március 31-ei világ- ranglistás helyezés alapján, il­letve - azt követően - zónaver­senyeken lehet kiharcolni. A kí­nai fővárosban férfi kard egyé­ni és csapat, női kard egyéni és csapat, férfi párbajtőr egyéni és csapat, női tőr egyéni és csapat, férfi tőr egyéni és női párbajtőr egyéni viadalra kerül sor. Kva­lifikációs rend: a csapatverse­nyek mezőnye a nemzetközi szövetség (FIE) ranglistája alap­ján alakul ki. Az első négy he­lyezett automatikus résztvevő, továbbá minden zónából (Euró­pa, Ázsia, Amerika, Afrika) még egy-egy - a sorban következő legjobb - válogatott szerez jo­got az indulásra. Az egyéni kva­lifikáció két részre oszlik: azon fegyvernemekre, amelyekben van csapatverseny, illetve ame­lyekben nincs. Ahol van, ott a nyolc válogatott három-három fővel 24 helyet már lefoglal. Hozzájuk jön a FIE módosított ranglistájáról - melyről a 24 biztos résztvevőt törlik - a há­rom legelőkelőbben rangsorolt vívó, függetlenül attól, hogy me­lyik régióból való. A mezőny to­vábbi hét pengeforgatóval bővül a ranglistáról, de már területi megoszlás szerint: Európából, Ázsiából, Amerikából kettő-ket­tő, Afrikából egy kerül be az öt­karikás mezőnybe. Öt további vívó a négy térség olimpiai zó­naversenyéről csatlakozik: Eu­rópából kettő, Amerikából, Ázsiából, Afrikából pedig egy- egy vívó. Ezeken a versenyeken már csak olyan országok képvi­selői indulhatnak, melyek még egyetlen kvótát sem szereztek az adott szakágban. A ranglistá­ról, illetve a zónaversenyekről országonként maximum egy versenyző szerezhet kvótát. Ahol nincs csapatverseny, ott a világranglistáról az első nyolc helyezett, de országonként ma­ximum két fő automatikusan olimpiai résztvevő. Ezután a módosított listáról Európából három, Amerikából és Ázsiából két-két, Afrikából egy vívó sze­rez még részvételi jogot. A to­vábbi helyekre a zónaversenyek legjobbjai - három európai, két- két ázsiai és amerikai, illetve egy afrikai - kerülnek. A zóna­versenyeket 2008. április 15. és május 5. között rendezik. •ívnr CHv*K •t(.VV*r,’(\?*A Valódi krtiye/lflésir v4f>y»k? A Skoda1 Uvu madeMeMw megtalál minden!, ami a/ On kényelmet «otgáihatja „Ösmattc* félautomata Az Ön Skoda márkakereskedője: klímaberendezés, Melody CO-s tádió. elektro­mos ablakemelők ekX, elektromosan áüithalő és fűthető külső visszapillantó Uikrók, központi zár. vezető* és utasoldati. valamint otdaüégzsákok, 560 literes csomagtér Mátra Autóbázis 3070 Bátonyterenye, 21-es Fő út 43 km. Tel.: 32/553-040 Fax: 32/351-490 & www.mitraiutobazlt.hu V Nehéz pálya, nemzetközi mezőny hegyikerékpár Pilis Kupa, 2. Magyar XCO Kupa-futam Reitinger Gábor első lett A pilisszántói versenyhelyszín már jól bejáratott terep a montisok számára, több éve stabil helye van a magyar kupasorozatban. Az el­múlt hétvégén ide gyűltek össze a hegyikerékpárosok, akik nem­csak hazánkból, hanem a környe­ző országokból is érkeztek, hiszen nemzetközi pontokat is lehetett gyűjteni. Ezen pontok pedig nem máshoz, mint az olimpiai kvalifi­kációhoz kellenek, az év végén ezek összesítése dönti majd el, mely országok delegálhatnak ver­senyzőt (vagy versenyzőket) az öt­karikás játékokra. A pilisiek már rutinosan rendeznek nemzetközi viadalt, az idei pálya az elmúlt évek nyomvonalainak egyvelegé­ből született, igen leadületes, lefe­lé kifejezetten technikás, és jó rit­must igénylőre sikeredett. A felfe­lé mászások között ismét megta­lálható volt az a 4-5 perces egye­nes emelkedő, melynek aljából panorámában lehetett szemlélni a tetőn átbukkanó versenyzőket. A versenynap menetrendje a szoká­sosan alakult, reggelről a gyer­mekfutamokkal indult a nap, ahol a Vitalitás SE képviseltette magát 4 különböző kategóriában, me­lyek mindegyikében a Kep/er csa­lád egy-egy ifjú tagja mérkőzött az ellenfelekkel. A délelőtti rajtban a rövid távosok és az U15-ösök in­dultak. Mindkét kategóriában ba­lassagyarmati győzelem született, a fiataloknál ismét remekelt Feny­vesi Péter, míg a felnőtteknél Reitinger Gábor diadalmaskodott az igen technikás pályán. Kiss Dá­niel (Salgótarjáni HKE) is sokáig igen jó pozícióban tekert, de egy bukás következtében csak a hato­dik helyen tudott célba érni az U15-ösök között A déli rajtban az elit U17-esek, valamint a középtá- g vosok vágtak neki a három, illet- | ve négy körnek. A középtávosok- - nál Fenyvesi Tamásnak (Vitalitás - X-iont) a dobogó második foka ju­tott, míg ugyanazon pozíciót a fia­taloknál Béla Attila (Giant- Gyömrő) szerezte meg, megelőzve két külföldi versenyzőt is, akik után a hatodik helyen Kiss Máté (Salgótarjáni HKE) érkezett. A dél­utáni elit verseny jelentette azon­ban a legnagyobb izgalmakat, hi­szen a fent említett igen fontos pontokért folyt a küzdelem, emel­lett pedig a magyar felnőtt váloga­tott négy tagja egymással is mér­kőzött. Az ő számukra összesen 15 verseny lett kijelölve az év folya­mán (ennek része volt a mostani pilisi futam), melyeken a legtöbb pontot összegyűjtő versenyző utazhat majd az olimpiára - amennyiben kvótát szerzünk. A legjobb magyar Melts András (Corratec World Team) lett, bronz­éremmel a nyakában térhetett ha­za. A győztes Milan Barenyi (Szlo­vákia), míg az ezüstérmes Philip Spencer (Anglia) lett, Vertich Ta­más (Salgótarjáni HKE - Merida) a 25. helyen végzett. A juniorok között Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE - Trek) remekelt, hatodik he­lyet csípett el az igen kemény ju­nior mezőnyben, mindössze egyetlen külföldi végzett előtte az öt közül. A hegyikerékpárosok ku­pasorozata két hét múlva folytató­dik Komlón, egy szintén nemzet­közi minősítésű futammal. Eredmények. Elit. U19. Férfi­ak (19): 6. Bene Zoltán (SHKE - Trek). Elit U17. Férfiak (21): 2. Béla Attila (Giant-Gyömrő), 6. Kiss Máté (SHKE). Elit. Felnőtt férfiak (33): 25. Vertich Tamás (SHKE - Merida). Rövid táv. Fér­fi felnőtt (37): 1. Reitinger Gá­bor (VSE), 14. Péter Nándor (SHKE), 21. Nagy Péter (SHKE), 26. Bajnóczi Mihály (SHKE). Rövidtáv. Felnőtt nők (6):5. Gólyán Szabina (VSE). Közép­táv. Felnőtt férfiak (35): 2. Feny­vesi Tamás (VSE - X-iont). Gye­rek. U15 fiúk (21): 1. Fenyvesi Péter (VSE), ó. Kiss Dániel (SHKE), Gyerek. UH fiúk (8): 3. Kepler Dániel Filemon. Gyerek. Ull lányok (4): 4. Kepler Johan­na Ráhel. Gyerek. U9 unisex (14): 10. Kepler Dorkás Eszter. Gyerek. U7 unisex (4): 4. Kepler Dávid Timon (mindannyian Vi­talitás SE). ■ Kéri István Javaslat négy új tag felvételére nob. Jacques Rogge elnök é; a végrehajtó bizottság nég] sportdiplomata beválasztásé javasolja a Nemzetközi Olimpi ai Bizottságba (NOB). A NŐI Baumann felvételt indítvá­nyozta. A négy új tagról július­ban dönt a jelenleg 111 tagú NOB, amelyben így 14-re emel­kedhet majd a nők száma. Ronaldinhónak nincs pénztárcája LABDARÚGÁS. Ronaldinho, az FC Barcelo- terembe, a végén nyájasan közük velem, ahhoz járuló 16 milliós reklámszerződései- na brazil futballsztárja elárulta, hogy soha- hogy a ház vendége voltam. Ilyenkor pokoli vei jelenleg a világ legjobban kereső labda- sem hord magával pénztárcát. „Egy fillér mód sajnálom, hogy nem ettem végig az rúgója. A 27 éves középpályás elmondta, sincs nálam, mert tőlem senki sem akar egész étlapot” - tréfálkozott a klasszis, aki hogy csak a benzinkútnál kell fizetnie, de azt pénz elfogadni. Ha például bemegyek egy ét- évi nyolcmillió eurós gázsijával, valamint az is a bankkártyájával teszi. „Versenyzőbarát” Dakar 2008 Még hosszabb és még nehezebb lesz idén A Dakar-rali szervezői nyilvá­nosságra hozták a jövő januári sivatagi show főbb irányvonala­it, amelyek szerint a 2008-as Da­kar január 5-én kezdődik és 20- án ér véget. Az elmúlt két év gya­korlatához hasonlóan (amikor a világ legnagyobb tereprali-via- dalának mezőnye ugyanúgy Lisszabonból rajtolt, mint jövő­re), a karaván néhány napot tölt a portugál fővárosban a techni­kai gépátvétellel, majd két sze­lektív szakaszt teljesít, mielőtt behajózna Afrikába. Afrikában azután jó néhány embert próbá­ló feladat várja a versenyzőket, amíg eljutnak a dakari célállo­másig. Az autós, motoros és ka- mionos indulók átszelik Marok­Touareg, a VW zászlóshajója két és Mauritániát, a szünnap pedig január 13-án lesz Nouakchottban. A jubileumi 30. Dakar-rali indulóinak nem lesz könnyű dolguk (persze egyikük sem gondolta, hogy sétagalopp vár rájuk), hiszen a szelektív szakaszok hossza majdnem 6000 kilométer - ilyen sok ver­senykilométert 2002 óta nem kellett teljesíteniük. (Csak viszo­nyításképpen: legutóbb keve­sebb mint 5000 kilométert tett meg a mezőny.) A szervezők hosszabb szelektív szakaszokat és rövidebb összekötő szakaszo­kat ígérnek (utóbbiakat kötelező teljesíteni, de az időeredmény­ük nem számít bele a verseny­be). Ez tulajdonképpen verseny­zőbarát megoldás, hiszen a piló­ták hosszabb ideig érezhetik a versenyzés ízét, élvezhetik a si­vatag nyújtotta kihívásokat. Mert dűnékben és homokban most sem lesz hiány... RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Zrt. Tőzsdei bevezetés: 2007. június www rfv hu 1118 Budapest, Számadó u. 19. Tel.: 1/279-3550 > Fűtéskorszerűsítés, energiatakarékos rendszer kialakítása • Üzemi konyhák korszerűsítése • Közvilágítás éjszakai fényáram szabályozása • Társasházak energetikai racionalizálása • Energiavételezés liberalizált (nagykereskedelmi) piacról Ingyenes felmérés, hatástanulmány-készítés, mindezt a partnereinknek a beruházás 100%-os finanszírozása mellett, hosszú távú együttműködés keretében biztosítjuk. tájékoztatása szerint Rogge és a testület a jordániai Haja her­cegnő, az indonéz Rita Subowo, a kolumbiai Andres Botero és a svájci Patrick „Négy magasan képzett, elis­mert szakemberről van szó, akik biztosan nagyszerű mun­kát végeznek majd a NOB tag­jaként is

Next

/
Oldalképek
Tartalom