Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-22 / 118. szám

4 2007. MÁJUS 22., KEDD NÓGRÁD MEGYE Nyolcvanéves a hűség szobrásza Társadalmi feladat a bűnmegelőzés Ifj. Szabó István és egyik emblematikus köztéri alkotása, az eredeti felfogású horpácsi Mikszáth- szobor az „Ifj. Szabó István szobrász- művész” című, a Hollósy Galéria Kft. 2001-es monográfiájából Dorogházán látta meg a napvilá­got 1927. május 22-én. A gimnázi­umot Tarjánban és Losoncon vé­gezte, 1947-ben egy időre a Dési Huber István Népi Kollégium lakó­ja lett. A főiskolán Pátzay Pál és Kisfaludy Stróbl Zsigmond (aki apját eltanácsolta onnan) növen­déke volt 1952-ben szerzett diplo­mát, akkor lépett be a képzőművé­szed szövetségbe is. 1953-ban kap­ta meg az első köztéri megbízatá­sát: a „Bethlen Gábor szövetséget köt a csehekkel 1620-ban” című szobra a fővárosi Hősök terén álló millenniumi emlékmű része lett. A műveinek jegyzékébe felvett al­varos es Benczúrfalva kő- ~ zött. Szinte csoda, hogy jutott ideje, energiá­ja arra a több mint félszáz szobor­ra, köztéri alkotásra, amelyet a ma­gyarországi és a határon túli tele­püléseken felálh'tottak Berettyóúj­falutól Királyhelmecig, Miskolctól Sopronig, Nagyatádtól a mátrai FaŰóskútig és Budapestig. Nógrád- ban is tetten érni keze nyomát töb­bek között Balassagyarmaton, Bátonyterenyén, Magyargé-cen, Pásztón, Rimócon, Szurdokpüspö­kiben. A mezőberényi Petőfi-, a nyíregyházi Váci-vagy a horpácsi Mikszáth-szobor a magyar szob­rászművészet legnagyobbjai közé emeli alkotóját Salgótarjánban is vannak művei - a Táncsics-portré például a közgazdasági szakkö­zépiskolában, egy megvásárolat- lan Bartók-szobor a megyei könyv­tárban - de a megyeszékhelyen mind ez ideig nincs méltóképpen reprezentálva ifj. Szabó István mű­vészete. Tanulmányokkal megsok­szorozott öröklött tehetségét, szor­galmát elismerték ugyan kitünte­hez. Ahogy egyik méltatója - Láncz Sándor - írta róla, ifj. Szabó István „...a hűség szobrásza. Hű­ség a néphez, amelyből származik - hűség és őszinteség, amely túlmu­tat minden politikai, társadalmi változáson. ” Ezért az ő esetében - amikor azt mondjuk, hogy „Isten éltes­sen Pista, Pista bácsi!” - nem pusztán erőt, egészséget és to­vábbi éveket kívánunk neki, ha­nem azt is, hogy legyen még ké­pes sok új alkotást - köztük Ma­dách Imre és Fráter Erzsébet ket­tősét Csesztvére - megálmodni és készre teremteni! Köszönté­sül idézzük ide Tabák András „Mindig többet akartam" című versének befejező sorait: „Kisebb­re venni magam, / hiába, még­sem tudom. / És születnem még egyszer, másodszor kéne ahhoz, / hogy ne azt kísértsem, mi/atöbb, a szebb, a nagyobb. ” Csongrády Béta Csak az élet - és elválaszthatatlan társa, a halál - tud olyan forgatókönyvet írni, amely szerint mostanság zajlanak ifj. Szabó István szobrászművész napjai. E virágfakasztó, gyümölcsérlelő hónap legelején vesztet­te és temette el a család a mamát, a Kossuth-díjas apa 102. életévében elment özvegyét. A szomorúság csendje telepedett hát a benczúrfalvai házra és műte­remre, legfeljebb a távozás méltósága, a végtisztesség emelkedettsége és nem utolsósorban az együttérzők részvéte hozott némi vigaszt a gyászba. Ma azonban örülnie, mosolyog­nia is kell ifj. Szabó Istvánnak, hi­szen születésnapja van, nem is akármilyen: a nyolcvanadik. S ez már igazán tekintélyes kort jelent, szép ajándéknak számít a sorstól minden embernek, hát még an­nak, akit „világéletében” ifjúnak neveztek, megkülönböztetendő édesapjától, az előtte járt szobrászmű­vésztől. A fiú kotások viszont az 1947-es „Bányász”-szal kezdődnek, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb mint hatvanéves munkásságot tudhat maga mögött. Közben családot ala­pított - felesége Sz. Nagy Mária szintén szobrászművész, gyerme­ke Márton mérnök, városépítész -, szövetségi ügyeket intézett, dol­gozott a művészeti alapnak, zsűri­zett a lektorárusnak, kiálk'tásokat, alkotótáborokat szervezett, Ő ma­ga is kiállított egyéni és cso­tésekkel is - egyebek mellett két­szer, 1968-ban és 1976-ban kapta meg a Munkácsy-díjat - azonban jó ideje nincs már a kiválasztottak között. Hihetetlennek tűnik, de olyannyira megfeledkeztek róla, hogy nem szerepel a neve a Nóg- rád megyei Madách-díjasok több mint százötven személyt, illetve kollektívát tartalmazó, 1964 óta vezetett listáján sem, noha míves Madách-érmet, majd portrét is ké­szített Úgy látszik e mélyen mű­velt halk szavú, befelé forduló mű­vészembernek az önérvényesítés­hez, a mai kor követelményei sze­rinti önmenedzseléshez nincs iga­zán érzéke, képessége. Annál több a szobrászkodáshoz, gondolatai, érzelmei bronzba, kőbe, fába fara­gásához, meg- örökítésé­portos tarlatokon es allando- / an úton volt a fő­„Mi polgárok akkor lehetünk nyugodtak, ha tudjuk, hogy vannak olyanok, akik vigyáznak ránk, hogy biz­tonságban érezzük magunkat.” Ennek a közös gondo­latnak a jegyében ünnepeltek és érezték jól magukat a Salgótarján kistérségéhez tartozó községek küldöt­tei, vendégei szombaton Karancslapujtőn, a második biztonságvédelmi napon. A falu központjában elterülő árnyas ligetben verték fel átmeneti szálláshelyüket a kistérséghez tartozó polgárőr-egyesületek, felállítván a bográcsokat, hiszen az összejövetel hivatalos részén túl ez a nap a vetélkedő szakácskodásé, a falatozásé, a jókedvű vetélkedéseké és a közös beszélgetéseké. kát. Köszöntsük, ünnepeljük őket, legyen ez a mai nap való­ban zavartalan, derűs, békés, hogy a sok munka mellett nekik is legyen alkalmuk kikapcsolód­ni, ünnepelni. Az érdeklődő fiatalok és idő­sek körében nagy tetszést ara­tott a rendőrök fegyverropogás­tól hangos bemutatója, a tűzol­tók produkciója, számosán te­kintették meg a honvédségi to- borzósátorban elhelyezett bemutató tárgyakat és prospek­tusokat. Itt jegyezte meg Gordos Tibor, a személy-, vagyonvédel­mi és magánnyomozói szakmai kamara megyei titkára: „A mai fiatalok már a huszonegyedik század katonáihoz méltó kikép­zést kapnak.” Miközben Juhász István nyug­állományú rendőr ezredes, a kis­térségi szövetség titkára - a ren­dezvény mindenese és motorja - tájékoztatta a sokaságot a kultu­rális és sportprogramokról, mi azt kérdeztük Morgenstern Fe­renc polgármestertől, hogy mit jelent számukra az ország tizen­két biztonságos települése kö­zött szerepelni?- Mindenekelőtt azt, hogy Karancslapujtő egyetlen lakosá­nak sem kell félnie sem reggel, sem délben, sem éjszaka. Itt is, mint bárhol másutt, előfordul­hatnak apróbb bajok, hiszen egy embernek mindig a maga baja a legnagyobb. Összességében azonban biztonságos a telepü­lés. A polgárőrség nálunk több éve működik. Jól együtt tudunk működni a többi település pol­gárőreivel éppen úgy, akár csak a rendvédelmi szervekkel. Ettől a naptól pedig azt várom, hogy a lakosság és a bűnmegelőzésben részt vevő emberek kapcsolata tovább erősödik. Pádár András Morgenstern Ferenc polgár- mester - házigazdaként - rövid fogadáson köszöntötte a polgár­őr-egyesületek vezetőit, a rend­őrség, a határőrség, a vámosok, a rendvédelmi szervek nyugdí­jasainak megjelent képviselőit, s mindenekelőtt Székyné dr. Sztrémi Melindát, Salgótarján polgármesterét, a salgótarjáni kistérségi szövetség elnökét, aki megjelenésével emelte a rendez­vény fényét és rangját. A közbiztonsági nap program­ját megnyitószavaiban a polgár- mester asszony hangsúlyozta: Immár hagyományosan máso­dik alkalommal jöttünk össze, hogy ünnepeljük azt a munkát, amelyet a rendvédelmi szervek a mindennapokban végeznek. Mi polgárok akkor lehetünk nyugodtak, hogy ha tudjuk, hogy vannak olyanok, akik vi­gyáznak ránk, akik segítik, hogy biztonságban érezzük magun­kat. Sajnos nem lehet azt elmon­dani az ország minden települé­séről, amit Karancslapujtőről, hogy biztonságos település. Min­den településen komoly gondot jelent a közbiztonság megterem­tése, s én ezen az ünnepi napon is azt kívánom, hogy kerüljön előtérbe a bűnmegelőzés, és több gondunk legyen a bűnmeg­előzéssel foglalkozni, minthogy a bűnüldözéssel foglalkozzunk. Ha ezt a célt tűzzük magunk elé, és egyre többet teszünk annak érdekében, hogy bűncselekmé­nyek ne történjenek, akkor a rendvédelmi szerveknek is ke­vesebb olyan feladatuk lesz, amelyet úgy gondolom, ők sem nagyon szeretnek, amikor bűn- cselekmények felderítésével kell foglalkozniuk. Ezt a mun­kát szeretném ezen a napon is megköszönni azoknak, akik a rendőrség, a határőrség, a pol­gárőrség, a tűzoltóság és más rendvédelmi szerv kötelékében nap mint nap teszik a munkáju­Pálné Soltész Vera Karancslapujtőre, a ren­dezvényházban megrende­zett árubemutatóra vezetett első vidéki útja az Észak- Kelet Pro-Coop Zrt. közel­múltban kinevezett új cég­vezetőjének. Pálné Soltész Vera biztató évkezdetről számolt be lapunknak, mi­után megtekintette a 23 be­szállító standjait. Árubörzén az A hagyományos árubörzén részt vevő beszállítók jól ismert termékeik mellett újdonságaikat is bemutatták. Képviseltették magukat az élelmiszer előállító, a vegyipari termékeket forgalma­zó és persze az italkereskedő cé­gek is. Utóbbiak sikere borítékol­ható volt a nap közben kialakult kánikulának is köszönhetően. Üde borokkal jelentkezett a jól ismert Egervin ZrL, amely a már­kaépítés jegyében hamarosan Bulls Blood Zrt. néven szeretne hódítani, s nemcsak itthon - tud­tuk meg Ábrahám Ferenctől, a coop kapcsolatokért felelős üz­letfejlesztési vezetőtől. A névvál­tás miatt idén sok helyen tűnnek majd fel, hogy megismertessék újdonságaikat. Ezek között emlí­tette a Medinát váltó Madinart nevű félédes különlegességüket, vagy a könnyen iható Koronás fe­hérbort, amely pár napon belül valamennyi coop üzletben elér­hető lesz. Gondoltak persze a ma­gas minőséget kereső vásárlókra is, számukra ajánlották a Tiba- völgyi borcsaládot. Jó tapasztalatokkal rendelke­zik a coop árubemutatók kap­csán Sipos László, a Merian Orosháza Zrt. (f.a.) területi képvi­selője, aki szerint hasznos kap­csolatokat alakíthatnak ki egy- egy ilyen börzén az üzletvezetők­kel. A közismert Orsi termékek között egy újdonságot is felfedez­tünk: a juhbeles bécsi virslit, amelyet természetesen szintén baromfiból állítanak elő. Mint új coop-cégvezető mondta, a termékfejlesztés folya­matos a cégüknél, olyannyira, hogy a közeljövőben meglepő új­donságokkal lépnek piacra. Er­ről azonban most még nem be­szélhetett. Ami a nógrádi coop boltok for­galmát illeti, dr. Egyed Ferdi- nánd, a börze házigazdája, az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. régiós igazgatója elmondta: az első négy hónap a vártnál némiképp jobb eredményt hozott. Ez betud­ható kedvező kínálatuknak, s az egész éven át tartó akcióiknak is. Ezt erősítette meg az új megbí­zott cégvezető is. Pálné Soltész Vera szerint az év végére kitű­zött forgalom, vagyis a 21 milli­árd forint árbevétel teljesíthető, amennyiben különösebb trauma nem éri a gazdaságot. Elődjéről, Kozsnyánszky Gyuláról megtud­tuk, hogy a coop hálózaton belül kínáltak számára más feladatot: a Mecsek Füszért Zrt.-hez került Örömmel újságolta, hogy az 1 -4. havi növekedés valamennyi megyében tapasztalható volt, így Nógrádban is. Különösen érté­kes ez az információ, ha számba vesszük, hogy idő közben szá­mos multinacionális cég telepe­dett meg a régióban, ám elszívó hatásuk csak időleges volt. A coop hálózat tartja pozícióját, a magyar tulajdonú láncok között a kiskereskedelemben a legna­gyobb forgalmat képviselik. Annak érdekében, hogy az ál­taluk kiszolgált boltok forgalma ne essen vissza, számos akciót hirdettek meg, amelyek a vásár­lási feltételeket könnyítik, vagy jelentős nyereménnyel kecseg­tetnek. Ugyanilyen fontosnak ítélte a rekonstrukció folytatását. Ma már a kiszolgált 1200 bolt­nak több mint a fele korszerű coop üzlet. Felhívta a figyelmet a Pünkösdhöz és a gyermeknap­hoz kapcsolódó akcióikra, ame­lyek során a vásárlók megnyer­hetik a gyermekeknek szánt ajándékot. Az új cégvezető magáról any- nyit árult el, hogy 1993-tól dolgo­zik a coop nagykereskedelem­ben, az integráció előtt a Borsod Pro-Coopnál dolgozott, majd az Észak-Kelet Pro-Coop gazdasági igazgatója lett. PR-TNL

Next

/
Oldalképek
Tartalom