Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-16 / 113. szám
12 2007. MÁJUS 16., SZERDA SPORTTÜKÖR Országos csúcsok után a pekingi olimpiára készül Tolószékbe kényszerült és ezután kezdett versenyszerűen sportolni a tari fiatalember Diszkoszdobás közben egy „elsőgenerációs” dobószékben Ma szerencsés napja van. Nem esik. Kislánya és felesége már elment otthonról és Zsolt ahogy szokta, már a nagy franciaágyban megkezdi a bemelegítést gimnasztikával, majd gumiszalaggal. Néhány kisebb kézi súlyzóval a dinamikus mozdulatsorokat is sulykolja egy keveset, majd kigurul a ház elé a kertbe és átül a dobószékbe. A diszkosszal kezd. Edzésterve szerint most csak a technikára ügyel, délután kevesebb stílu- sozás, és majd dob egy pár nagyobbat is. Végszóra itt van az egyik barátja, aki épp időt tudott szakítani, és hordja vissza azt a pár lapos korongot - a technikázás miatt nem is túl messziről. Viszont sokszor. Jó egy óra múlva Zsolt befejezi a délelőtti edzést, levezet, majd visszakecmereg kerekesszékébe. Segítője elköszön és megemlíti, délután nem ő jön, mert dolgozik. De megnyugtatja Zsoltit, már megbeszélték a baráti körben, hogy kinek lesz ideje átugrani. A 29 éves tari fiatalember visszagurul a házba, telefonálgat az éppen következő versenye, vagy támogatása ügyében és beadványokat, kérelmeket fogalmaz. így megy ez már több mint egy éve. A sportolás acélozta meg Két és fél éve, egy autóbaleset után törött gerinccel kényszerült tolószékbe a tari Kanyó Zsolt. Mind a legtöbb fiatalember, előtte focizott, karatézott és birkózott, de nem sportolt versenyszerűen. Ám ez a fatális szerencsétlenség, a kényszerű életmódváltás és némi rábeszélés (egy „értő szem” felfedezte, hogy atlétikus felsőteste éppen a dobószámokra ideális) nyomán jó egy éve elkezdett a dobószámokra gyúrni.- Mint a legközelebbi, mozgássérültekkel foglalkozó sport- egyesületet, a Váci Reménység SE-t ajánlották, ahol Szikom Gyula edző örömmel vette érdeklődésemet, alkatom, izomzatom alapján biztatott a dobószámokra, látott bennem fantáziát. Először csak jó tanácsokkal látott el, később amikor látta elszántságomat és kitartásomat, edzésterveket írt. Ám még jóval ezek előtt meglehetősen hamar - találkozásunk után azonnal - a mélyvízbe is dobott, szinte felkészülés nélkül benevezett a magyar bajnokságra, ahol szerencsére jól megálltam a helyem, hiszen hazai mozgássérült-csúcsot (14 m 50 cm) dobtam gerellyel. - meséli. Ez akkora lökést, motivációt adott a fiatalembernek hogy kezdte komolyan venni a dobálást, a sportot. Széles körű segítségadás Szétszedhető, hordozható speciális dobószéket csináltatott (bizony ez nem került kevésbe, különösen ha az egyetlen jövedelmét, a méltányosságból megállapított havi 23 000 forintot vesz- szük), a lakásuk előtti jókora szabad téren kialakítottak egy gyakorlópályát, ahol a családja és a haverok segítségével mai napig általában napi 4-5 órát edz, ha megfelelő az időjárás. (Rossz idő esetén sem marad el a gyakorlás, csak módosul: a franciaágyon ülve erősít, gumiszalagozik, súlyokkal kondizik, fekvenyom stb.) Mivel nincs autójuk, ugyancsak a barátok viszik rendszeresen egy kombival Vácra az egyesületéhez és mesteréhez, valamint néhányszor versenyekre. Persze ennek a kemény munkának eredménye is van, most április végén saját gere- lyes rekordját jócskán megdöntve, három méterrel túlszárnyalva tavalyi legjobbját, megint új országos csúcsot állított fel az ob-n és diszkoszvetésben is ő az első hazánkban, 13,50 méterrel. Vágyak és realitás- A mostani eredményeimmel mára már bekerültem a kontinens 15 legjobbja közé és ha nekem is lenne olyan speciális, rú- gózó - ezért a szerre a mozgási energiát jobban átvivő - székem, mint nekik, nagyságrendekkel, akár 10 méterrel is nagyobbat tudnék dobni, és ott lennék a kategóriám világcsúcsánál - magyarázza lelkesen és már nem is tudja, merje-e tovább mondani vágyai netovábbját, a jövő évi pekingi paralimpiát, melyet persze nem adnának ingyen.- Legalább két kvalifikációs versenyen ott kellene lennem, és eredményeimmel megszerezni a jogot a részvételre. Május 26- án például lesz egy nagyon közeli és ezért „olcsó” - „mindössze” 367 000 forintba kerül az edzőmmel és a kötelezően velünk tartandó orvossal együtt - kvalifikációs verseny a horvátországi Pulában, majd ősszel Londonban a világbajnokság (egyben kvali) melyeken relatíve olcsóságuk és könnyebb elérhetőségük miatt jó lenne részt venni, de lehet hogy ez csak egy csacska álom - kesereg, mert lehet, hogy hiába a tervek és az irgalmatlan edzésmunka, a fanatikus hozzáállás, mert ez édeskevés, hiszen tisztában van a mai magyar anyagi helyzettel. Nem adja fel!- Azért akadnak támogatók. A helyi önkormányzat tavaly adott 20 ezer forintot, és a Nóg- rád Megye Közgyűlése is ugyanannyit. Ez nagyon sokat számított, és egyben lelkierőt is adott. Jó pár pályázatot írtam már én is mindenfelé és az egyesületem is. Remélem csak összejön a pénz a fentebb említett versenyekre és ha sikeres tudok lenni, akkor az olimpiára is kijuthatok - lelkesedik bele a szavakba. - A családom maximálisan segít mindenben és a barátaim nélkül sem mennék semmire. Mindannyian mellettem állnak és amit csak el lehet képzelni, mindent megtesznek értem, a sikereimért, hogy jobban érezhessem magam ebben a különös világban, ha már belekényszerültem. Igazán egy olimpiai éremmel tudAmire büszke: két ob, két aranyérem nám megköszönni, meghálálni mindenkinek a segítségét, milyen csodálatos is lenne! - ábrándozik és befekszik a franciaágyba. No nem aludni, pihenni, lustálkodni egy kicsit, hanem most nagyobb súlyokkal egy kicsit fekvenyomni. Kell az erő, a karizom. Mert a szereket mesz- sze kell dobni. Minden vetélytár- sától messzebb ■ (satis) Pontszerzésre esélyesek erőemelés Junior Európa-bajnokság «K **v>'MfcRLIFTING 'ÁWlOlj Odor András és Herczeg Zoltán A Balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő-szakosztályába tartozó sportolók a tavaszi versenyszezonban kiemelkedő teljesítményeket értek el a különféle bajnokságokon. Külön említést érdemel Odor András, aki a junior erőemelő magyar bajnokságon a súlycsoporti aranyérme mellé az abszolút bajnoki címet is begyűjtötte. A gyarmatiak másik ásza Herczeg Zoltán volt, aki ugyan 12,5 kg-mal maradt el a súlycsoporti első helytől, azonban 260 kg-os guggolásával komoly feltűnést keltett a versenyen, valamint a szövetségi kapitánynál. A kimagasló teljesítményük eredményeként mindketten tagjai lettek az idei évi junior válogatottnak. A június 12-17. között Bulgáriában, Szófiában kerül megrendezésre a junior erőemelő Európa- bajnokság, ahol a két gyarmati sportoló az előzetes nevezések alapján pontszerző (I-VL) helyezett esélyesként indulhatnak. A Magyar Erőemelő Szövetség nehéz anyagi helyzete miatt nem tudja vállalni az Eb-n indulók költségeit (nevezési díj, doppingvizsgálat díja, utazás, szállás), ezért a résztvevőknek kell biztosítani a részvételi költségeket A szakosztály vezetése most azon fáradozik, hogy tehetséges sportolóiknak a kijutásához az anyagiakat előteremtsék, támogatóktól, szponzoroktól, pályázatokból, ami sokszor hasonlóan nehéz dolog tud lenni, mint akár a súlyok megemelése. A magyar bajnokságon elért eredmények alapján következtethetünk rá, hogy mindketten méltón fogják képviselni Magyarországot, Nógrád megyét, valamint Balassagyarmat várost Olimpiai menetrend szerint ÚSZÁS. A megszokottnál jóval korábbi felkelést is intenzíven gyakorolhatják ezen a héten a legjobb kínai úszók, akik a jövő nyári, pekingi olimpia menetrendjéhez, a majdani reggeli döntőkhöz igazodva szerepelnek az idei országos bajnokságukon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly októberben döntött úgy - az amerikai közvetítési jogok birtokosa, a NOB egyik legfőbb „pénzszállítójának” számító NBC tévétársaság kérését akceptálva - hogy Pe- kingben a tornaversenyek zöme mellett az úszódöntők mindegyikét az Egyesült Államokban az esti főműsoridőnek megfelelő, legkedvezőbb idősávban, azaz a reggeli órákban tartja. A dél-kínai Foshan városában kedden kezdődött hétnapos ob- n, amely ötkarikás selejtezőnek is számít, 30 tartomány és klub képviseletében több mint 400- an vesznek részt - Az olimpiai menetrend szerint élünk. Változtattunk az edzések eddigi időpontján, az eddigi 9 helyett 6 órakor kezdődnek a napi nyitótréningek - mondta a nemzeti együttes vezetőedzője, Csang Ja- tung, aki hozzátette, hogy nehéz a reggeli órákban a csúcsformát hozni. Kereshet telefonon is! ■ Szívélyes búcsúzkodás és névjegycsere közepette sokszor elhangzik ez a mondat A jó üzleti viszony nagy részben a személyes kapcsolattartáson múlik. De arra vajon gondolt e már, hogy nyereséget képezhet maga a telefonbeszélgetés is? Aranyszabály, hogy a vendégnek mindig igaza van. Tiszta piaci viszonyok között a vásárlónak nyújtott vállalható mértékű engedmény hosszú távon megtérül. Azonban az ár, a minőség és a szállítási határidő mind igen kényes kérdések, bármilyen szolgáltatás vagy termék is legyen az, amellyel cégünk foglalkozik. Feszített teljesítés mellett még fontosabbá válik a közvetlen kapcsolat minősége. Egy elnézett csomóponti rajz, egy csomagolásra vonatkozó vagy terményminőséggel kapcsolatos félreértés milliós veszteséget okozhat, és akár a jó együttműködésnek is véget vethet. Az üzleti partnerek egymással fenntartott korrekt és rugalmas viszonyának kulcsa a jó kapcsolattartás. Az interneten , át szédítő mennyiségű adat áramlik, de a közvetlenség, az, hogy a fontos ügyekben valakivel személyesen beszélhessünk semmilyen elektronikus levelezéssel sem pótolható. Ám ezzel arányosan szaporodnak a cégünk kommunikációs költségeinek egyre nagyobb hányadát kitevő telefonszámlák. Ezért olyan megoldásokra van szükség, amelyek úgy könnyűének ezeken a terheken, hogy a telefonhasználat akár növekedhet is. AT-Comcólja.hogya nemzetközi T Csoport tagjaként szerzett tapasztalataira támaszkodva, üzleti ügyfelei igényeit messzemenően figyelembe véve alakítsa ki ajánlatait. Ezért hozta létre a rendkívül kedvező Grátisz 500 dí|csomagot. A Grátisz 500 díjcsomag elsősorban a TCom azon üzleti partnerei számára nyújt ideális megoldást, akik rendszeresen használják vezetékes telefonvonalaikat, és szeretnék kézben tartani telefonköltségeiket. A Grátisz 500 díjcsomaggal nettó 5300 forintos havidijért vonalanként havi 500 perc erejéig az ország összes vezetékes száma 0 forintos perodfjon hívható, Az 500 perc csúcsidőben és csúcsidőn kívül egyaránt lebeszélhető A Grátisz 500 csomaggal 0 forintos percdíjé vezetékes beszélgetést követően is jelentős összeg takarítható meg a percdíjakon, hiszen a helyi hívások mindössze nettó 6,40 forintba, a távolsági beszélgetések nettó 12 forintba kerülnek percenként, 0 forintos kapcsolási díj mellett. elérhetők vezetékes telefonon is.HaaGrátisz500-zal a mobilszámok helyett a vállalkozás üzletfeleinek vezetékes számait tárcsázza, havi 8 óra erejéig a hívások díját teljes egészében megtakaríthatja. Ha a partnerek mégis kizárólag mobiltelefonon érhetők el, a Grátisz 500 díjcsomag mellé igénybe vehető Mobil opcióval - havidij ellenében - havi 50 perc erejéig 0 forintos percdíjon hívhatja T-Com- vonalától az ország összes mobilszámót. Ha a cég az egy számlához tartozó összes vonalára megrendeli a Grátisz 500 díjcsomagot, a vonalankénti 500 perc kedvezmény összeadódik, és bármely vonalon lebeszélhető. Ezáltal még többet takaríthatnak meg a vállalkozások, hiszen az sem jelent majd problémát, ha az egyik vonalról többet, egy másikról kevesebbet telefonálnak. így ha a Grátisz 500 díjcsomagot valamennyi *. egy számlához tartozó telefonvonalaira megrendeli, a Grátisz- perceket azon a vonalon használhatja fel, ahol valóban szükség van rá. A TGommal nemcsak a cég vezetékes telefonszámláját, hanem a céges mobiltelefonok költségeit is csökkentheti. Munkaidőben a vállalkozás partnerei, ügyfelei valószínűleg A hatékony üzletmenet sok szellemi és anyagi befektetést igényel. Minden azon múlik, cége mennyire gyors, rugalmas, hogy Ön és munkatársai milyen jó személyes kapcsolatban állnak partnereikkel. A telefonvonal ma már több. mint munkaeszköz: a jó üzleti kapcsolatokat ápoló és költséghatékonyságra törekvő vezetés nélkülözhetetlen segítőié. Mindenkit kereshet vezetékes telefonján. De mostantól kereshet is a TGomtelefonvonalon! ’ MfWKiwm! 0 vonalra randeftwtő meg a Graűsz 500 díjcsomag. ■■MiHnaMMMM A Mobil opció 1 éves határozott idejű szerződéssel vehető idénybe, A tájékoztatás nem teljes kfml, részletek, szerződéses teltételek, megrendelés a 1435 üzleti ügyfélszolgálaton és a www.t-com.hti honlapon. Grátisz 500 díjcsomag íP • »(Inni* • • wwwkom.hu