Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-14 / 111. szám
wmmmm am&mm 2007. MÁJUS 14., HÉTFŐ 6 GAZDASAG HÍRSÁV Júliusban vonattal mehetünk Ferihegyre A TERVEK SZERINT júliustól már megállnak a vonatok a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljánál kialakítandó új vasúti megállóhelyen, ahol a gyalogos felüljáró tartószerkezetei már a helyükön állnak. Ferihegy megállóban a Nyugati pályaudvarról Cegléd felé induló, illetve a ceglédi vonalról a Nyugati pályaudvarra közlekedő, menetrend szerinti vonatok állnak majd meg. Hazánk exportálta a madárinfluenzát? vasárnapi brit sajtójelentés szerint hivatalos magyar részről „most először elismerték”, hogy Magyarország is lehetett a forrása az év eleji angliai madárinf- luenza-járványnak. Az idézett magyar illetékes szerint a fő felelősség így is a járványtól érintett brit cégé. Korábban Gráf József agrárminiszter kizártnak tartotta ezt a feltételezést. Gráf szerint kizárt a felelősség Uniós adatbázis adókról és járulékokról az uniós tagállamokban alkalmazott adófajtákról és járulékokról ad részletes tájékoztatást az Európai Bizottság által bemutatott új adatbázis. Az EU honlapján bárki által ingyenesen elérhető adatbázis az egyes országokban alkalmazott különböző adófajtákat (például szja, áfa, jövedéki adók, társasági adók), illetve a társadalombiztosítási járulékokat mutatja be azok fő jellemzői (kulcs, adóalap, kivételek, befolyt jövedelem) alapján. Keddig lehet igényelni a támogatást az egységes területalapú támogatások iránti kérelmek beadási határideje május 15-én lejár - hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét a Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal. Jelezték: a határidő lejárta után a beadott támogatási kérelmek már csak szankciók alkalmazásával, azaz a gazdálkodóknak járó támogatási ősz- szeg arányos csökkentésével teljesíthetők. Arra kérik a termelőket, hogy aki még nem nyújtotta be a támogatási kérelmét, haladéktalanul keresse fel a területileg illetékes falugazdászt, és neki nyújtsa be igénylését. A Hírsávot a I támogatja. Megtévesztő lehet az árgarancia toborozás Nehéz ellenőrizni, hogy a reklámozott termék tényleg a legolcsóbb-e Szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy melyik áruház kínál legolcsóbban egy adott terméket. Az elmúlt években milliós bírságokat szabott ki emiatt a versenyhivatal. Németh Márk „Nálunk verhetetlenek az árak! Ha mégis olcsóbban vásárolja meg termékünket máshol, a különbözet visszafizetjük Önnek!” Egyre gyakrabban lehet találkozni a hazai üzletekben ilyen és ehhez hasonló, úgynevezett árgarancia akciókkal. Az árgarancia eladásösztönzési (köznyelven vásárlócsábító) eszközként évek óta ismert a kereskedelemben, bár csak az elmúlt években jutott jelentősebb szerephez. Az élesedő versenyben egyre több kereskedelmi, szolgáltatási ágazatban alkalmazzák. Az árgarancia lényege az, hogy ha a már megvásárolt árut máshol igazoltan olcsóbban is be lehetne szerezni, akkor a kereskedő a két áru árának a különbö- zetét megtéríti a szemfüles vevőnek. Nem árt azonban óvatosnak és körültekintőnek lenni a hasonló akcióknál, és előre tájékozódni a feltételekről. Az árgaranciának ugyanis kis túlzással annyiféle értelmezése van, ahány cég hirdeti. Van olyan eset, amikor az árgarancia érvényesítését az áruGyakori fogás a legalacsonyabb ár ígérete. Ezt azonban lehetetlen ellenőrizni. (Képünk illusztráció) ház néhány kilométeres vonzás- körzetére korlátozzák. Más helyen csak szórólapot, prospektust fogadnak el bizonyítékként, kizárva ezzel a kis szaküzleteket a versenyzők köréből. A legtöbbször pedig egy bizonyos jól behatárolt időperiódusra korlátozzák az akciót. A legnagyobb probléma az árgaranciával, hogy gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hogy az adott terméket lehet-e máshol olcsóbban kapni - tájékoztatta lapunkat Mihálovits András, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője. A hasonló akciók ezért megtéveszthetik a fogyasztókat, azt az érzetet keltve bennük, hogy a lehető legolcsóbb helyen vásárolnak. Ennek ellenőrzésére azonA forgalmazónak garantálni kell, hogy valóban „verhetetlenek" az árai tízmillió forintra meszelte le a versenyhivatal a Tescót 2005-ben a Nálunk verhetetlen árakat talál! szlogennel reklámozott árgarancia szolgáltatásáról adott tájékoztatása miatt. Az indoklás szerint a hipermarketlánc nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat az árgarancia érvényesítésének valamennyi feltételéről, azt a látszatot keltette, hogy akciós termékei a legolcsóbbak a piacon. Hasonló okok miatt ugyanebben az évben kétmilliós bírságot kapott az Electro World műszaki áruház is. ban legtöbbször nincs módjuk, és gyakran a fáradságot sem veszik rá. Az árgarancia egyébként sem lehet mindig a legalacsonyabb ár bizonyítéka. Hiszen ha valaki ugyanolyan termékből olcsóbbat talál, akkor sok esetben csak a különbözetet fizetik ki neki. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ugyanazért az árért, s nem kevesebbért kapta meg a terméket, mintha a legkedvezőbb árat kínáló versenytársnál vásárolt volna. Ez az ár pedig nem lehet a legalacsonyabb, mert abból a piacon csak egy lehet. A szóvivő tájékoztatása szerint 2005-ben három ízben is büntetést szabott ki a verseny- hivatal az árgarancia megtévesztő használata miatt. Két műszaki szaküzlet egyaránt kétmillió forintos bírságot kapott, míg egy hipermarketet tízmillió forint megfizetésére köteleztek. A bírságnál sokkal érzékenyebben érinti a cégeket a döntésből következő presztízsveszteség, hiszen egyikük-másikuk rengeteget költ a pozitív imázs kialakítására. A versenytársak ezért folyamatosan figyelik egymás akcióit, és a konkurenciánál tapasztalt vagy vélt visszaéléseket jelentik a hatóságnál. A fogyasztók egy része is egyre ön- tudatosabban viselkedik, gyűjti a szórólapokat, reklámanyagokat és prospektusokat, és jelzi a versenyhivatalnál, ha úgy érzi, hogy átverték. HIRDETÉS Üzleti hitelkártya átutalási funkcióval! gyors hitelbírálat fedezet nélküli hitel BANK EGY HULLÁMHOSSZON CIB Üzleti Hitelkártya A* •A A«zok ásza! A termék részletes feltételeit a Devizabelföldi Társas Vállalkozások részére kialakított Kondíciós Lista tartalmazza. A bank a hitelbírálat és a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. Jelen hirdetés a OB Bank részéről nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. * Az 5 banki munkanap a bank adatbázisában szereplő ügyfelek esetében érvényes. CI»ffiftlTEL.VONAl- 06 40 222 333 www.cib.hu OB* ät IrtWfMi Sanpaofo bankcsoport tagja Energiatakarékosság: európai verseny indul Július elsejétől Energiabajnokság 2007 néven újra indul az uniós energiamegtakarítási verseny, 18 ország 350-400 vállalatának és közintézményének részvételével. A verseny célja, hogy a résztvevők irodaépületeikben a dolgozók viselkedésének, hozzáállásának megváltoztatásával, új eljárások és szokások bevezetésével egy év alatt minél több energiát takarítsanak meg. Az Európai Energiabajnokság első fordulóját 2004-2005 folyamán rendezték meg az Európai Unió támogatásával hat európai ország 38 vállalatának részvételével. A résztvevők átlagosan hét százalékkal csökkentették energiafelhasználásukat, összesen 3,7 gigawattóra energiát és 205 ezer eurót megspórolva. Ezáltal 1885 tonnával mérsékelték a szén-dioxid-kibocsátást. Idén 10-15 magyarországi résztvevőre számítunk - mondta el érdeklődésünkre Havasi Péter, a verseny hazai programveEgyszerű tippek a spóroláshoz mA mellékhelyiségekben ne hagyjuk égve a villanyt! m Ebédszünetben kapcsoljuk ki a számítógép monitorát! m Munkaidő után ne hagyjuk bekapcsolva a számítógépet! mA gondnok hét végére vegye le az irodaház fűtését! m Légkondicionálás helyett csináljunk huzatot! zetője. A jelentkezőknek rendelkezniük kell az elmúlt három év gáz- és áramfogyasztási adataival, hiszen ez alapján számolják majd ki az egy év alatt megtakarított energia mennyiségét. Az Energiabajnokság kimondott célja, hogy a dolgozók viselkedésének megváltoztatásával csökkentsék a cégek az áramfelhasználást. Természetesen kis értékű fejlesztéseket - energiatakarékos izzók, kikapcsolható energiaelosztók - a bajnokság ideje alatt is meg lehet valósítani. A résztvevők egy WEB’log elnevezésű eszköz segítségével folyamatosan nyomon követhetik és értékelhetik napi energiafogyasztásukat. A versenyen való részvételhez nevezési díjat kell befizetni, viszont az egyes országok, valamint az európai győztesek (azok, akik a legtöbb energiát spórolták meg) értékes jutalmat vehetnek át. Nem beszélve az alacsonyabb közüzemi számlákkal megtakarítható költségekről. Ebédidőre kapcsoljuk ki a gépet!