Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-09 / 83. szám
6 WBlkkMAMM Támogatási igény elektronikus úton A MEZŐGAZDASÁGI és Vidék- fejlesztési Hivatal is törekszik arra, hogy elektronikus úton tartsa a kapcsolatot az ügyfelekkel. Első lépésként arra dolgoztak ki programot, hogy a 200 hektárnál nagyobb területtel rendelkező gazdálkodók elektronikusan ellenőrizhessék a területalapú támogatásra benyújtandó kérelmüket. A program elektronikus blokktérképet is tartalmaz. A benyújtás egyelőre nyomtatott formában történik. Az őstermelőknek is fizetniük kell HOLNAPUTÁN, április 12-én jár le első ízben az őstermelők járulékbevallási és -fizetési kötelezettségének határideje. Ezután ezt minden negyedévben meg kell tenniük, hogy térítésmentes egészségügyi ellátásra legyenek jogosultak. Részvényes lesz a BFT a Balatoni Halászati ZrL-ben KÉTSZÁZMILLIÓ forint értékű részvénycsomaghoz, s ezzel egyharmadnyi tulajdonhoz juthat a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a 98 százalékban állami tulajdonú Balatoni Halászati Zrt.-ben egy márciusi kormánydöntés értelmében. így a tóparti ön- kormányzatoknak betekintési, beleszólási joguk lesz a társaság gazdálkodásába. Suchman Tamás, a BFT elnöke szerint a BFT, mint tulajdonos, elsősorban a horgászturizmus fejlesztésében lesz érdekelt. Nincs az országban spekulatív készlet A 2004-ben csatlakozott tíz uniós ország közül egyedül Magyarországot nem büntették a spekulatívnak minősített mezőgazdasági árufelesleg miatt fizetendő bírsággal. Az Európai Bizottság illetékesei csak a közelmúltban fejezték be a készletek felmérését, noha annak a három évvel ezelőtti állapotot kellene tükröznie. Távozik az országból az intervenciós áru GRÁF JÓZSEF agrárminiszter szerint arra lehet számítani, hogy az EU már az év végéig eladja a Magyarországon tárolt intervenciós kukoricát Hazánkban az elmúlt két évben összesen 3 és fél millió tonna intervenciós kukoricakészlet halmozódott fel. Egyesítették a két szakkiállítást A Montgomery International és a Hungexpo között létrejött megállapodás értelmében egyesítették a balkáni és a közép-európai élelmiszer-ipari szakkiállításokat. Az IFE Foodapestet, amely egyetlen rendezvénye lesz a régiónak - először idén november 20-a és 22-e között rendezik meg Budapesten. A Hírsávot a támogatja. GAZDASÁG 2007. ÁPRILIS 10., KEDD Több malom is leállhat az aratásig búzahiány A kenyérellátás nincs veszélyben, mert elegendő a tárolt készlet Egyes malomipari cégeknek várhatóan le kell állniuk a búzaőrléssel, mivel elapadtak a hazai szabad árukészletek. Világgazdaság A tavalyi betakarítás óta hatalmasat változott a magyar búzapiac. A korábbi években az itthoni raktárakban 2 millió tonnás uniós intervenciós mennyiség halmozódott fel a túltermelés miatt, most viszont az ágazat minimális átmenő készlettel vág neki az aratással induló új szezonnak.- Nincs szó ugyanakkor arról, hogy a mai helyzet a betakarításig veszélyeztetné a hazai kenyérellátást - mondta a Világgazdaság című napilapnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség elnöke. A malomipari cégek ugyanis összességében már korábban megvásárolták a belföldi igények kielégítéséhez szükséges 1,2 millió tonnás árualapot. Pótsa Zsófia, a szervezet főtitkára hozzátette: most inkább az fordulhat elő, hogy egyes cégek nem tudják teljes mértékben kihasználni üzleti lehetőségeiket. Ez főleg a lisztexportra lehet jellemző, mivel például Románia ez évi uniós csatlakozása a magyar feldolgozók számára új ki- szállítási lehetőséget teremtett. A szabad árukészletek rohamos csökkenését elsősorban az okozta, hogy a 4,5 millió tonnás tavalyi búzatermés - időjárási okokból - kisebb volt a korábbi évek eredményeinél, miközben jelentősen nőtt a nemzetközi kereslet. Vermes András, az Agro- grain Zrt. elnök vezérigazgatója elmondta: az elmúlt év nyara óta rekordmennyiségű, 2,9 millió AZ ÉLESEDŐ versenyt jelzi a malomipari vállalatok számának csökkenése is. Ez különösen az uniós csatlakozás óta gyorsult fel Az iparág - tudtuk meg Pótsa Zsófiától - 154 vállalkozást számlált az 1992-es privatizáció után, ma viszont csak 68 cég működik. A koncentráció ugyanakkor nemcsak üzembezárásokat, tonna búza hagyta el az országot. A fizikai piacról főként a lengyel, az olasz, a román és a bosnyák megrendelők vásároltak, míg az EU-s intervenciós készletek - a hazai piac mellett - a tengerenhanem több helyen komoly modernizációt is jelentett. Ez is közrejátszott abban, hogy - míg a malmok száma megfeleződött - az összkapacitás mindössze 30 százalékkal csökkent. így a vállalatok névleges búzaőrlési kapacitása ma is 2 millió tonna, miközben csak 1,2-1,5 millióra van tényleges piaci igény. túli országokban találtak gazdára. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által korábban felvásárolt 2 millió tonnás uniós intervenciós búzamennyiség is minimálisra szűkült.- Az események azt mutatják, hogy az idei búzaszezon kereskedelmi szempontból kifutóban van - fogalmazott az Agrograin elnökvezérigazgatója. Csonka Endre, az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt elnök-vezérigazgatója hozzátette: különösen egy-két hónapja látszott úgy, hogy az árukészlet nem tarthat ki. A közelmúltban azonban újabb „rejtett” tételek jelentek meg a piacon. Ezt az is tükrözi, hogy az eddigi tőzsdei áremelkedési trend megfordult. Tehát nem jelenthető ki, hogy egyáltalán nem lehet áruhoz jutni. A fejes saláta a leginkább kifogásolható A földművelésügyi minisztérium közleményben hozta nyilvánosságra a március utolsó hetében végzett élelmiszer-biztonsági vizsgálatok eredményét. Összesen 162 zöldségmintát vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e tiltott szermaradványokat. A minták közül 60 származott Magyarországról, 67 uniós tagállamból, 35 pedig harmadik országból. A laboratóriumok kilenc esetben mutattak ki határérték feletti növényvédőszer-ma- radékot, ami a vizsgált minta 5,6 százaléka. Tavaly a kifogásolható minták aránya 3,8 százalék volt. A kilenc hibás minta közül öt esetben származott a zöldség Magyarországról, négy esetben pedig (olasz, egyiptomi, marokkói, török) külföldről. ■ Zöldségféle Vizsgált Kifogásolt minta (db) minta (db) Ananász: 2Burgonya: 2Csemegeszőlő: 5Fejes saláta: 20 6 Grapefruit: 1Jégsaláta: 6Karalábé: 2Karfiol: 1Kínai kel: 1Padlizsán: 1Paprika: 40 1 Paradicsom: 21Póréhagyma: 1Retek: 17Sárgarépa: 4Szamóca: 7 1 Torma: 5Uborka: 19 1 Újhagyma: 1Zöldbab: 1Zöldborsó: 1Zöldhagyma: 5ÖSSZESEN: 162 9 FORRÁS: FVM A biotermékből ki kell zárni a génmódosítást Az Európai Parlamentben a minap megvitatott jelentéshez kapcsolódva azt javasolta Marie- Helene Aubert francia zöldpárti képviselőnő, hogy a biotermékben ne 0,9, hanem 0,1 százalékban legyen megengedett a génmódosított anyag. ■ ■HIRPETfS, Ásd elő régi telefonod, újra 5000 Ft-ot ér! Sony Ericsson K310Í Praktikum csomagban Meguntad a mobilod7 Vagy régi, ócska, nem működik7 Ásd elő, hiszen a Pannonnál 5000 Ft-ot ár új készülék vásárlása esetén! i) f ^ t' WS, 'wí* ' Az 5000 forintos kedvezmény 2007. április 3. és 30. között vásárolt, új. kártyás vagy számlás előfizetés esetén érvényes, és az új készülék árából adott kedvezményt jelenti. A kedvezmény további feltétele, hogy a leadott, használt készülék az IMEI száma alapján azonosítható legyen, valamint a készüléket leadó ügyfél a készülék tulajdonjogáról nyilatkozzon. A készülékajánlat 2007. április 3-ától a készlet erejéig érvényes. A készülék csak Pannon SIM-kártyával használható. További részletek és készülékajánlatok a Pannon üzletekben. Telefonos ügyfélszolgálat: 1220. www.pannon.hu Verseny és koncentráció a malomiparban