Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-25 / 96. szám
12 2007. ÁPRILIS 25., SZERDA SPORTTÜKÖR Támogatják a programokat labdarúgás. Joseph Blatter, a nemzetközi (FIFA) és Michel Piatini, az európai szövetség (UEFA) elnöke messzemenő és sokrétű támogatásáról biztosította a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) valamennyi programját - tájékoztatta az MTI-t közleményében Kisteleki István, az MLSZ elnöke, miután hétfőn Svájcban tárgyalt a két sportdiplomatával. „Mindkét szervezet irányítója kinyilvánította maximális szimpátiáját az MLSZ három alapvető projektjével (az ÖLLÉ pályaépítési, illetve az utánpótlás-nevelési programmal, valamint az edzőcentrum építésével) kapcsolatban és biztosította ezeket a kezdeményezéseket mind erkölcsi, mind más jellegű támogatásáról. Ez utóbbiakról egykét napon belül részletes, konkrétumokat tartalmazó információt ad az MLSZ.” - áll a közleményben. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke hozzátette, hogy Joseph Blatter felkérésére szerepet vállal a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egyik fontos bizottságában. A FIFA elnöke felhatalmazta Kisteleki Istvánt, hogy tájékoztassa a magyar sportújságírókat; a tárgyalásukkal, a magyarországi programokról alkotott véleményével kapcsolatban bármikor fordulhatnak hozzá e- mailben a kérdéseikkel, s ő azokra a lehető leggyorsabban válaszok ni fog. Az MLSZ távirati irodához eljuttatott közleménye nem tesz említést a 2012-es Eb-pályázatról. Csütörtökön a szövetség által kiadott kommünikében az volt olvasható, hogy „a magyar és a horvát futballszövetség elnöke mindenekelőtt megköszönte a Gyárfás Tamás vezette bizottság kitűnő munkáját és úgy döntöttek, a közeljövőben találkozót kérnek az UEFA vezetőitől, hogy megismerhessék azokat a szempontokat, amelyek alapján alulmaradtak az Eb-pályá- zat során.” ★ ★ * EURO-2012. Horvátország és Magyarország kompenzációt kér az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), miután nem a két ország közös pályázata, hanem a lengyelukrán kandidálás nyerte el a 2012- es kontinensviadal rendezési jogát „Kompenzációt kérünk a kan- didálási költségekhez, erre vonatkozó igényünket két napon belül el is küldjük” - jelentette ki Vlatko Markovié, a horvát szövetség (HNS) elnöke a Vecernji List című napilapnak. Markovié azt is elárulta, hogy a pénzt „más futballpro- jektekre" fordítaná a HNS, illetve hozzátette, Michel Piatini UEFA- elnökkel folytatott hétfői megbeszélése során a francia sportvezető felajánlotta, hogy Horvátországban legyen az UEFA 2008-as kongresszusa. A Reuters érdeklődésére Zorislav Srebric, a HNS főtitkára megerősítette a hírt, de részleteket nem árult el. Az UEFA szóvivője, William Gaillard sem kívánt reagálni az ügyre a hivatalos dokumentumok megérkezéséig. A horvát média értesülései szerint az elbukott magyar-horvát pályázat összköltsége 2 millió euróra rúgott. Az UEFA végrehajtó bizottsága múlt szerdán ítélte Lengyelországnak és Ukrajnának a 2012-es Eb rendezési jogát, a szavazáson a magyar-horvát kandidálás egyetlen szavazatot sem kapott. Cocu Sydneybe LABDARÚGÁS. Ausztrál lapértesülés szerint Phillip Cocu, a PSV Eindhoven labdarúgója a következő szezonban már a Sydney FC csapatát erősíti. Maga a játékos egyelőre óvatosan fogalmaz a jövőjét illetően. „Egyelőre nem tudok érdemben nyilatkozni az ügyről, mivel más ajánlataim is vannak” idézte őt a Sydney Morning Herald. A korábbi válogatott középpályás az AZ Alkmaar együttesében kezdte pályafutását 1988-ban, majd a Vitesse és PSV Eindhoven következett, ahonnan 1998-ban az FC Barcelonához szerződött. 2004-ben tért vissza a PSV-hez, szerződése júniusban jár le. Hat nógrádi érem erőemelés Fekve nyomó Magyar Bajnokság, Kaposvár p ZWER 1 , viultt»»'»* •»» A Vitalitás SE bronzérmes női csapata (balról): Deák Zsanett, Farkas Alexandra, Honti Attila edző, Veszlík Anikó és Gömör Marianna Ismét hosszú útra keltek erőemelőink, hiszen az elmúlt hétvégén Kaposváron rendezték meg a felnőttek Fekvenyomó Magyar Bajnokságát, melyen Nógrád megyét a salgótarjáni Quasimodo TSE versenyzője, Sándor Judit, valamint a balassagyarmati Vitalitás SE sportolói képviselték. A megyei bajnokság alapján már sejteni lehetett, hogy remek erőállapotban vannak versenyzőink, s számítani lehetett arra, hogy a tavalyi országos megmérettetéshez hasonlóan ezúttal is szép eredményekkel térhetnek haza. Ahogyan az előző évben, úgy az idén is a „gyengébbik” nem képviselői szállították az érmek nagyobb részét, a férfiak némelyike ugyanakkor komoly izgalmat okozott Honti Attila edzőnek, Jászén többüknek is csak egy érvényes gyakorlatot sikerült bemutatnia. Eredmények. Nők. 52 kg: 3. Farkas Alexandra (Vitalitás SE) 42,5 kg. 67,5 kg: 4. Veszlík Anikó (Vitalitás SE) 45 kg. 75 kg: 2. Sándor Judit (Quasimodo TSE) 95 kg. 82,5 kg: 2. Gömör Marianna (Vitalitás SE) 47,5. 90 kg: 4. Deák Zsanett (Vitalitás SE) 72,5 - új egyéni csúcs. Csapatverseny: 3. Vitalitás SE. Férfiak. 56 kg: 5. Sallai Szabolcs (Vitalitás SE) 72,5 kg. 82,5 kg: 2. Odor András (Vitalitás SE) 177,5 kg. 90 kg: 4. Kelecsényi János (Vitalitás SE) 180 kg. 100 kg: 9. Honti Attila (Vitalitás SE) 162,5 kg - nyomó ruha nélkül. 125 kg: 3. Herczeg Zoltán (Vitalitás SE) 192,5 kg. Csapatverseny: 6. Vitalitás SE. Fölényes győzelem asztalitenisz NB I, Keleti csoport, nők, 17. forduló Salgótarjáni Petőfi DSE - Makói SVSE 13:5 Gy: Barsai 4, Szabó 3, Jónyer 3, Juhász 2, Szabó-Juhász páros. Rosszul indult az összecsapás, mivel Barsai-Jónyer páros vereséget szenvedett, de Szabó-Juhász páros egyenlített. Aztán az első egyéni mérkőzésen az enerváltan játszó Jónyer kikapott a makóiak leg- jobbjától, majd Barsai egalizálta az állást. Ezután általában a papírforma érvényesült, 7:2-re, 10:4-re és végül 13:5-re alakult az eredmény a tarjáni lányok javára. Gyürky Zoltán, a Petőfi DSE csapatvezetője: - Nehezen lendültek játékba lányaink, de végül biztosan győztünk. További eredmények: Mezőtúr - Szeged 15:3, Békés - Nyíregyháza 9:9, Eger - Miskolc 13:5. Szabadnapos: Szolnoki Tisza SE. A bajnokság állása 2. Mezőtúr 15 130 2212-5826 3. Nyíregyháza 4. Békés 1510 1 4192-7821 15 91 5151-11919 5.Szeged 16 8 2 6144-14418 6. Salgótarján 15 5 2 8110-16012 7. Miskolc 15 3 012 87-183 6 8. Szolnok 15 2 0.13 6 8202 4 9. Makó 15 0 0 15 52-2180 SPORTTURMIX Erősítene az Inter LABDARÚGÁS. A bajnoki cím vasárnapi megünneplése után az Internazionale labdarúgócsapatának vezetői immár azon dolgoznak, hogy leigazolják Gianluigi Buffont és Luca Tónit. A két világbajnok klasszis igencsak sokba kerül(ne), hiszen a kapus Buffon kivásárlási ára 40 millió euró a Juventusnál, míg a csatár Tónit nagyjából 14 millió euróért lehet(ne) megszerezni a Fiorentinától. A bajnoknak szüksége is lesz új játékosokra, hiszen már biztos, hogy a portugál Luis Figo nyáron Szaúd-Ará- biába távozik, s több játékos jövője is kérdéses a klubnál, többek között a brazil Adrianóé. Pénteken rajt JÉGKORONG-VB. Pénteken rajtol és május 13-áig tart Moszkvában a jégkorong-világbajnokság. A torna 16 csapatát négy négyes csoportba sorolták, az utolsók egymás között eldöntik, melyik kettő esik ki, és a legrosszabb csatlakozik majd a magyar válogatottat is felvonultató divízió I-be. Az első körből továbbjutó 12 együttes két hatos csoportban folytatja, és ezekből a legjobb négy-négy vívja a negyeddöntőt. Újdonság, hogy már a csoportküzdelmekben sincs döntetlen, egyenlő állás esetén jön a hirtelen halál, illetve a büntetőpárharc. A vb idején születik döntés, hogy mely ország rendezheti a 2012- es világbajnokságot. A kandidálok között van Magyarország is, a riválisok: Svédország, Finnország és Csehország. A csoportbeosztások. A-csoport: Svédország, Svájc, Lettország, Olaszország. B-csoport: Csehország, Egyesült Államok, Fehéroroszország, Ausztria. C- csoport: Kanada, Szlovákia, Németország, Norvégia. D-csoport: Oroszország, Finnország, Ukrajna, Dánia. A középdöntőben az A- és D- (E-csoport néven), illetve a B- és C-csoport (F-csoport) legjobb három csapata van azonos ágon. Ezúttal nem volt esély kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak Ennyire futotta kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, C-csoport, felsőházi rájátszás Pásztói SZSE-Green Devils - Oroszlányi SE 56-92 (11-23,10-20,18-28,17-21) Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, 80 néző, vezette: Jakab, Dudás. Pásztó: Markó 1.6/3, Lukács 2, CHIKÁN 15/9, Markó A. 5, Szőllősi 10. Csere: MOHÁCSIK 10/3, Zeke 6, Kocsis 2, Koós, Pataki, Revi ez k i. Játékos-edző: Reviczki Gábor. A legerősebb csapatával érkező oroszlányi együttest mintegy huszonöt igencsak hangos szurkolója is elkísérte a pásztói összecsapásra, s mivel ezúttal a hazai nézősereg is a szokásosnál nagyobb létszámú volt, a hangulatra egyáltalán nem lehetett panaszuk a pályára lépőknek - akik közül pásztói oldalról hiányzott a mérkőzés időpontjában az egyetemi bajnokság négyes döntőjében érdekelt „pontgyáros”, Szeles Péter. így a mieink részben kényszerű okokból a megszokottnál alacsonyabb szerkezetű ötössel kezdték a találkozót, abban a reményben, hogy a gyors kisembereknek talán sikerül zavarba hozniuk a vendégek veterán hátvédsorát Az első negyed azonban nem igazolta ezen számításokat: ha a hazaiak a hátvédekre vigyáztak, akkor az ŐSE középjátékosa, Hegedűs Attila volt elemében, ha pedig behúzódtak, azonnal jöttek a triplák Burai és Konta kezéből. Ráadásul az oroszlányiak védekezésben is remekeltek, így már az első kis- szünetre tíz pont fölé nőtt a különbség. A folytatásban a PSZSE Chikán kosaraival próbált zárkózni, de a vendégcsapat továbbra sem bízott semmit a véletlenre, s riválisa gyenge támadójátékát kihasználva a félidő végére csaknem megduplázta előnyét (21 -43). A második játékrészben a házigazdák igyekeztek valamelyest kozmetikázni az eredményt, azonban minden egyes pontért keményen meg kellett harcolniuk Markóéknak. Mivel az oroszlányiak kiemelt figyelmet szenteltek a hazaiak legjobb dobóinak, ekkortájt inkább a némileg szabadabban kísérletező fiatalok, különösen Mohácsik Gergely voltak eredményesebbek. A végjátékban a hazai együttesben mindenki szóhoz jutott, s a tartalékok lelkes játékukkal bizonyították, hogy megérdemelték a perceket Markó István, a pásztóiak csapatkapitánya: - A végeredmény nem túl hízelgő számunkra, de elképesztően erős csapat az Oroszlány. Jó volt megmérkőzni egy olyan gárdával, amely tavaly bizony megleckéztette a régió A-cso- portjának élmezőnyét is. Az ilyen mérkőzésekből csak tanulni lehet A csapat keményen harcolt és kivívta a vendégek tiszteletét Jövő héten Óbudán még ennél is keményebb mérkőzés vár ránk. További eredmények: Student- Finish-R KC - Oroszlányi SE 62-73, Oroszlányi SE - Jászberényi KSE fi. 83-63, TFSE - Józsefvárosi KC 77-72, Student-Finish- R KC - Toldy Vízivárosi Hódok 62-68, Zrínyi MNE - TFSE 66-94. A bajnokság állása 1. Ó. Kaszások 0. 1413 11241-8870.964 2. Oroszlányi SE 1714 31313-1046 0.912 3. Toldy VH 1611 51168-11230.844 4. Jászberény II. 16 8 81123-12030.750 5. TFSE 16 7 91140-11190.719 6. Zrínyi MNE 16 7 91089-1225 0.719 7. Józsefvárosi KC 16 6101028-10730.688 8. Webpont 16 5111105-1205 0.656 9. Student KC 15 411830- 967 0.633 10. Pásztói SZSE 16 4121137-1323 0.625 21. forduló Delfin KC-Salgótarjáni KC 41-18 (17-8) Kecskemét Árpádvárosi Sport- csarnok, 300 néző, vezette: Sziklay, Szilágyi. Delfin KC Kecskemét Varga - Zapletán 6, Vujasin 5, Dengi, Losonc 5, Juhász V. 4, Juhász Z. 8. Cs.: Simó, Erdélyi (kapusok), Basaric 3, Szabó, Horváth Sz. 6., Dobó 2, Cselovszki 2. Edző: Száva Flórián. Salgótarjáni KC: IHÁSZ Nagy 3, Veres 1, Djurovic 3, Kanuric 5, Forgács 3, Drabant 3, Cs.: NEMES, Magyar kapusok, Jakab, Kovács, Répás, Ponyi. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Hétméteresek: 1/0, ill. 1/1. Kiállítások: 2 perc, ill. 2 perc. Az eredmény alakulása: 3. perc: 3-1, 7. perc: 3-3, 10. perc: 4-4,15. perc: 6-6,21. perc: 11-7, 25. perc: 14-7, 29. perc: 17-8, 34. perc: 19-9, 43. perc: 29-13,50. perc: 34-16,55. perc: 37-18, 59: perc: 40-18. Az esélytelen csapat nyugalmával lépett pályára a Delfin KC otthonában a SKC legénysége. Remekül zártak vissza, Ihász is bravúrokat mutatott be, a támadásokat pedig gólokkal fejezték be, így a 15. percben 6-6 volt az állás. A folytatásban azonban a hazaiak fokozatosan növelték az előnyüket és a szünetre megnyugtató előnyt szereztek. Fordulás után nem változott a játék képe, ezért a második játékrész közepétől Molnár Ferenc a fiatalokat küldte pályára. Összességében a tarjáni gárda a remek kezdés után érthetetlen módon megtorpant, visszaesett, ezt követően a hazaiak indításból könnyedén lőtték a gólokat annak ellenére, hogy Ihász az első játékrészben, Nemes pedig a második félidőben jól védett. Molnár Ferenc: - A tanulságokat le kell vonni a tarjáni gárdának, mert ennyi hibával és ilyen akaratgyenge játékkal, amit 30 percen át produkáltak, az már nem engedhető meg, ezért büntetések is megtörténtek. A hétvégén az is eldől, hogy melyik csapat esik ki utolsó helyen az NB I/B-ből a Csömör vagy az SKC. Ezért egy ilyen sorsdöntő jellegű találkozó lesz a Csömör elleni kiesési rangadó. Amennyiben a csapatunk vereséget szenved, abban az estben a felnőtt játékosok zömétől megválunk és csak ifjúságiakkal fogjuk befejezni a bajnoki évadot. Ifi: 37-25. ■ Mulicza Ferenc További eredmények: Tiszavasvári SE - Tiszafóldvári VSE 29-26, Kiskőrös KSK - Orosházi FKSE 29-27, Csömör KSK - Szeged KKSE 27-32, Hort SE-FTC - Dogerita Ásványvíz- Ceglédi KSE 33-19, Fehérgyarmati VSE-Fevill - Ózdi KC 30-28, Makó KC - Mezőkövesdi KC 23-40. A bajnokság állása 1. Hort SE-FTC 21 19 0 2 693-514 38 2. Mezőkövesd 21 18 1 2675-511 37 3. Kecskemét 21 16 1 461848933 4. Tiszaföldvár 21 12 4 5 575-545 28 5. Ózd 21 13 0 8 608-536 26 6. Orosháza 21 11 1 9610-59923 7. Szeged KKSE 21 10 2 9 569-58722 8. Kiskőrös 21 101 10 606-60721 9. Fehérgyarmat 21 91 11578-64319 10. Makó 21 8013 624-67816 11. Tiszavasvári 21 71 13 645-65615 12. Cegléd 21 4017551-651 8 13. Csömör 21 1218 522-676 4 14. Salgótarján 21 2019 582-764 4