Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-24 / 95. szám

10 2007. ÁPRILIS 24., KEDD SZOLGÁLTATÁS ÁPRILIS 24. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon György nevű olvasóinkat! György. Görög eredetű név, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, je­lentése: földműves. Leghíresebb viselője Szent György lovag, aki legyőzte a sárkányt. Fráter György, vagyis György barát Zápolyai János király tanácsadója, váradi püspök volt, aki egyszerre kívánt a Habsburgoknak és a törököknek is eleget tenni; a Habsburg ural­kodó, I. Ferdinánd végül meggyilkoltatta. Nap kel: 5.40, nyugszik: 19.45 órakor. A Hold kel: 11.25, nyugszik: 2.44. MA KISSÉ FELHOSEBB IDŐ reggeli hőmérséklet + déli tettiózet 22 "C 6*C 24 "C 6*C 23 *c , *• 7 *C Szécsény Salgótarján Balassagyarmat Bátonyterenye Rétság Pásztó 24 *C 6'C r Készíttette MHEESSSSHHB zones Nógrád inegyében ma délelőtt napos, délután felhős idő lesz, említést érdemlő eső nélkül. Gyenge, néha mérsékelt, változó irányú szél fúj. Éjszaka eltűnik a felhőzet. A jellemző hőmér­séklet délutánra 24 tok köré emelkedik, szerda reggelre 8 fok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: szerdától hétfőig nagyrészt denis’ száraz, kellemesen meleg időre lehet számítani. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a jó idő is fokozza a balesetve­szélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhő mérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tő Fertő Tisza-tó 11-16 “C 7-14 °C 15 °C 14 °C 14 C 14 "C Pollen Nyír Nyárfa Fűzfa magas magas közepes arról, hogy mi történik. Haapoutos hírekre iriváncsi... A világ, Magyarország, és a negye legfontosabb eseményei. www.nogradmegyeihirlap.hu ITAL­FÉLE 'á­ELŐTAG: VÉRSAVÓ 'á FELLŐ! 0 PETŐFI SÁNDOR VERSE JÉGRE VALÓ ŐRKÖDIK FELETTE SZESZES ITAL NEON ÉS JÓD JELE A ▼ ( %r FRANCIA VÁROS ►L ö w ■ SPANYOL VÁROS ► fr £ J ZAIRE AUTÓJEL FLEKK ► n t BETEG­SÉG D fL FÖLD­RAJZ ELHAM­VAD H 0 f TUSI VÁRME­GYÉNK V. APA, BECÉZVE > te Ö t ö i 3 MUTATÓ ▼ T fF ELHÚZ APA­ÁLLAT t u> o ▼ fJ KÖZÉP­ÉRTÉK Pp KÉTKE­DÉS KANCA 'U 6 T" L Y ff í ff & LÓNÓGA­TÓSZÓ 1 l ÓKORI GÖRÖG t c FAGYI­ZIK V fir U MEGFEJTÉS: A03AZ?zv R Április 22-i 3 10 11 16 17 21 26 32 36 40 IV Renó nyerőszámok 41 43 45 47 50 51 54 65 70 79 ÁPRILIS HÓNAPBAN FOLYTATÓDIK A „HÚSVÉTI” HITELAKCIÓ A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKNÁL! kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül igényelhetnek bármilyen összegű hitelt takarékszövetkezetünknél. Bővebb felvilágosításért keresse a lakóhelyéhez legközelebb lévő kirendeltségünket. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP bika (ív. 21—v. 20.) Jelentős előmenetelt fog tapasztalni, ha i-' tempósan dolgozik. Lelke hat testére, az apró zavarok in­kább lelki eredetűek. ikrek (V. 21—vi. 21.) Türelmetlenül várja feladata elkezdését, ám nagyon óvatosnak kell lennie. Fontos részleteket kifelejt­het a számításból, ha nem elég figyelmes. rák (vi. 22—vii. 22.) Családtagjaival feszült a viszonya. Ne higy- gye, hogy a munkába menekülés megoldja problémáit. Nem halogathatja tovább a döntést. oroszlán (VII. 23—vili.23.) A Nap, a tüzes bolygó szülötte csak er­re a napra várt Felkészült az újabb bevetésekre. Sárkányölő Szent György napján bátorságával járuljon hozzá a sikerhez! szűz (vili. 24—ix. 23.) Ez talán a kiugró egyéni növekedés idő­szaka. Amikor a babona szerint megszólalnak a füvek és éj­szaka gyülekeznek a boszorkányok, az ön személyisége ki­finomultabbá lesz. mérleg (ix. 24-X. 23.) A növekvő Hold időszaka mozgalmas­nak ígérkezik. Felszabaduló energiáit fordítsa a ház körüli teendők elvégzésére. Ruhatárát is fel kellene frissítenie. skorpió (X. 24—xi. 22.) Összefut valakivel, aki régóta tetszik önnek. A vonzalom kölcsönös, most már csak önön múlik, lesz-e valami. Ehhez lépnie kell és kidolgoznia a taktikát. nyilas (Xi. 23—xii. 21.) Az ősi tavaszkezdő nap jó alkalmat je­lent arra, hogy átvizsgálja, milyen lehetőségek vannak szak­mai előmenetelére. Azt fontolgatja, hogy irányt vált. bak (xii.22-i.20.) A Hold első negyedben növekszik, és új ka­landok várnak önre. Döntéseiben gyorsnak kell lennie, mert a Nap jó hatása most érvényesül. vízöntő (1.21-11.20.) Az első negyedben járó Hold nyugalom­ra hívja, energia tárolására ösztönzi. Fontos döntést csak a részletek, tények ismeretében hozzon. halak (ii. 21-ni. 20.) A növekvő Hold hatására sok energiát gyűjt és tárol. Sok mindent elérhet, ha a pozícióját kihasz­nálja. Rengeteget dolgozik, mégis szép nap elé néz. kos (in. 21—ív. 20.) Ne féljen megváltoztatni terveit, még ha az utolsó pillanatban is kényszerül erre. A növekvő Hold lelki- erőt és bátorságot ad, hogy valóra váltsa álmait. _________ Rád ió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Főtér - Zirc (ism.) 10.05 Afrika gyöngyszeme (portugál sor. - 52/14.) 11.00 Titokzatos Násztya (orosz-am. romantikus sor.) 11.50 Mit főzzünk ma? 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Srpski ekran Szerb nemzetiségi magazin 13.00 Unser Bildschirm Német nemzetiségi magazin 13.35 Múlt-kor (ism.) 14.05 Magyar elsők 14.20 Emeljük fel szívünket 14.30 Katolikus krónika 14.55 Kodály 125 15.05 Csináljuk a fesztivált! 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Múltidéző Vitrayval 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradó 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő (amerikai sorozat-150/67.) 17.50 Jog alap 18.00 Bűvölet (olasz sorozat-252.) 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este 19.40 Köztévé 20.00 Önök kérték! 20.15 Életképek 21.00 Kedd 21 22.00 Kedd este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Hírek. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.20 Rekonstrukció (dán film, 2003) mm 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpáti expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Legendák földje (fr. dok.-film-sorozat -13/7.) 18.00 Klikkerek 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este 20.10 2 ember 21.00 Kultúrház 21.30 Az utolsó kalandor (francia film, 2001 -2/2.) 23.10 Halló, halló! (angol vígjátéksor.-83/61.) 23.40 Napló 23.45 Záróra tv2 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.25 Sírig tartó barátság (amerikai sorozat) 12.20 Észbontó 13.20 Csoda a 8. utcában (amerikai vígjáték, 1987) Az E.T. producereinek vígjátéka sze­gény bérlők egy csoportjáról szól, akik kedves űrlakóktól kapnak segítséget ahhoz, hogy megakadályozzák ottho­nuk lerombolását New York Lower East Side negyedében. Egy régi New York-i ház lakóit néhány ingatlanügy­nök igyekszik rávenni arra, hogy köl­tözzön ki, a telken ugyanis építkezni szeretnének. Amikor kiderül, hogy a lakók szívesebben maradnának meg­szokott otthonukban, az ügynökök fel­bérelnek egy helyi bandát, hogy ebru- dalja ki a feleslegessé vált bérlőket. Csupán egy hiba csúszik a számítá­sukba. Nem tudják ugyanis, hogy a környéken néhány ufó landolt, s a kedves kis űrlényeknek pedig a ház la­kói sokkal rokonszenvesebbek, minta rájuk vadászó banditák. 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) 17.30 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Aktív 19.30 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen 21.00 Túszharc (am. akciófilm, 2000) Peter Bowman amerikai olajmérnököt túszul ejtik egy dél-amerikai ország­ban. Cége felfogadja a hivatásos tár­gyalófelet, az ausztrál antiterrorista katonát, Terryt. Az olajcég közben csődbe jut és megvonja a támogatást. A túsz felesége, Alice marasztalja a profi és drága Terryt, az utolsó re­ményt. Alice minden követ megmoz­gat, hogy pénzt szerezzen férje kisza­badítására. Pétért egyedül felesége iránti szerelme tartja életben. Terry egyre nehezebben ért szót az ember­rablókkal, kgzben megváltozik a politi­kai légkör. Ügy tűnik, a katona és az aggódó asszony egymásra találnak a kilátástalannak tűnő harcban. Közben: Kenósorsolás 23.45 Tények este 6.00 Reggeli 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó 12.15 Éjkirálynő nappal (francia vígjáték, 1998) Cecile egészen az Amazonasig utazik, hogy doktori diplomáját megszerezze. Csakhogy a tanulmány a barbár törzsek hihetetlen gyors fejlődése mi­att botrányosan megbukik, őt pedig az új dékán, Laurent Gaspard kivonja a forgalomból. A totális bukás és az anyagi csőd szélén nincs más válasz­tása, mint egy rázós témát bevállalni. A divatvilág cicáiról - mint Alex Baretto - fogja írni a diplomáját, s az elvegyülés- megfigyelés érdekében akár egy teljes átalakuláson is hajlandó átesni. Min­den biztatóan alakul, csakhogy Cecile teljesen járatlan a csillogó szépségipar rejtelmeiben, s ez a kaland morzsányi jó hírébe kerülhet. 13.55 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 16.30 Balázs- A szembesítőshow 17.30 Mónika -Akibeszélöshow 18.30 Híradó 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 21.05 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 22.00 A Grace klinika (amerikai sorozat) A Grace klinika napja rosszul kezdő­dik. Négy műtét eredménye négy ha­lott. A babona szerint ilyenkor estig hét halottra lehet számítani, épp ezért egyetlen beteg sem akarja, hogy az­nap megműtsék. Burke is babonás, csak a saját sapkájában hajlandó mű­teni, de a mosodások elkeverték. Cristina azt állítja, van nála égy sapka, ezért Burke megbízza George-ot, hogy szerezze vissza. Izzie szakít Alex-szei Denny miatt. 23.00 XXI. század-A legendák velünk élnek 23.35 Az elnök emberei (amerikai sorozat) 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 7.50 Lois és Clark- Superman legújabb kalandjai (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Nash Bridges- Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Kojak (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Poirot (angol krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk 19.00 Vidióták 19.30 Tuti fuvar 20.00 Szexi kamera 20.30 UEFA Bajnokok Ligája Manchester United ­AC Milan (élő) 22.40 A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 23.40 A szív dallama (kan. - amerikai dráma). DUNA TV 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.10 Kikötő (ism.) 8.25 Isten kezében (ism.) 9.00 Magyar népi viseletek (magyar ism.-terjesztő sor.) 9.25 A fény dicsérete (spanyol sorozat-3.) 9.55 Scooter (német sorozat-26/23.) 10.25 Derrick (német krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 13.50 Kikötő - Duna tér 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.30 Állat-barát (ism.) 15.00 Versenyfutás a jéggel (német dokumentumfilm) 16.00 Világunk (ism.) 16.55 Halak, vizek... 17.25 Az új Lassie (amerikai sorozat-48/14.) 17.50 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese í KOSSUTH | PETŐFI Szent István Rádió Eger . 9.04 Napközben. 11.33 Hét az ezeregyből - Szemelvé­nyek... 12.00 Krónika. 12.35 Mindennapi tudomány. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 „Magyarországról jövök...” 13.05 Ven­dég a háznál. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.00 Krónika. 14.10 Társalgó, 15.05 A 20. század titkai. 16.00 Krónika, 16.15 „Magyarországról jövök..,” 17.05 Vi­lágóra plusz. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Ha­tárok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Mese. 20.04 Arany­emberek. 20.35 Kidöntött fáink suttogása... 21.05 Mesélő krónikák. 21.35 Hagyományápolók. 21.55 Gyöngysze­mek. 22,00 Krónika. 22.30Tér-idő. 23.00 Kenő. 23.04 Ope­rákból. daljátékokból és operettekből. 0.10 Éjszaka 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.17 Petőfi- délelőtt. 10.10 A vélemény szabad... 11.03 Sporthí­rek. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállásjelentés. 13.17 Sláger­múzeum - Nosztalgia a 60-as, a 79es és a 80-as évek slágereivel. 14.04 Terep-járó - Jövés-menés, kaland, élmény - itthon és világszerte. 15.03 Sport­hírek. 16.04 Csúcsforgalom - A nap hullámhosz- szán. 18.30 Múzeum kőrút 167. - Repülőgép-em­lékpark, Ferihegy 19.03 Sportpercek. 19.20 Sláger­album. 21.04 Szabadpolc. 22.03 Egy férfi, egy nő. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Blues. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Já­ték. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó. 13.05 Zene- ismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló 15.30 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafűzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Mustár­mag. 19.35 Esti mese. 20.10 Egyházfórum, 21.05 Kávéház. 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat-48/40.) 20.20 Bújócska (magyar zenés kisfilm) 20.30 Felelet az életnek 21.00 A legbelső szoba (magyar film, 2006) 22.15 Híradó. Sport 22.30 Mindentudás egyeteme 23.30 Halvajáró (amerikai film, 1936) SPORT 1 14.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság 31. forduló 16.45 Labdarúgás, angol bajnokság (összef.) 17.45 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 18.45 T-Mobile kerékpársport-magazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Téli triatlon-vb 20.00 Póker 22.00 Angol labdarúgás Bajnokság, 35. forduló Manchester United- Middlesbrough (ism.) 24.00 Mai helyzet (ism.) : 6.35 Autóálmok és legendák 7.35 Merész régész 8.10 Nukleáris készletek 9.10 Klíma: változás vagy katasztrófa 10.25 Cityitkok. Bangkok 11.20 Legény-lakás: Ki a jobb? 12.20 Kávékóstoló 13.30 A szajga: az ismeretlen patás 14.30 Kölcsönkonyha visszajár 15.00 Adrenalin 16.05 Merész régész (7.) 16.40 Búcsú a kőolajtól 17.55 Szafari a tenger alatt 18.55 Churchill kacér menye 19.55 Bázisugrás 20.50 Őfelsége szakácsa 21.50 Misztikus utazások (4.) 22.55 Makalu 23.55 Keresztények Irakban HALLMARK 6.00 Sötét titkok (amerikai fiim, 1995) 8.00 A kis hableány (amerikai film, 2000) 10.00 A Pcszeidon-katasztrófa (am. katasztrófafilm - 2/2.) 12.00 Ed (amerikai vígjátéksor.) 14.00 A kis hableány (amerikai film, ism.) 16.00 A Poszeidon- katasztrófa (ism. -2/2.) 18.00 Ed (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Sötét erők (ír sorozat) Stephen Fry játssza Peter Kingdomot, a városi jogtanácsost egy festői tenger­parti faluból, Market Shipborough-ból. Peter különböző, gyakran szórakoztató perekkel foglalkozik a maga kisvárosi módszereit alkalmazva, alázatosságá­val nagy tiszteletet vív ki a kisvárosiak körében. A nagyszívű, kissé excentri­kus Peter elégedettnek tűnik, de élete beárnyékolódik bátyja és üzleti partne­re, Simon titokzatos eltűnésével. A fér­fi 6 hónappal ezelőtt minden figyelmez­tetés ellenére, ruháit a parton hagyva, eltűnt a tengerben, testét azóta sem ta­lálták meg. 21.00 A vadon bűvöletében (angol sorozat) 22.00 Áz ügyosztály (amerikai sorozat) 23.00 Az én országom (amerikai film, 1998) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Újra szól a dixie-zene 10.10 INFO TV 11.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 32.) 12.00 INFO TV 15.00 Kincses Sziget 15.30 Szemeszter- egyetemisták, főiskolások magazinja 16.00 INFO TV 17.00 Dokumentumműhely 17.30 Csacska Angyal (argentin filmsorozat, 37.) : 18.34 Hírfüzér 19.00 Kávéházi köszöntő j 19.45 TV galéria- Nógrádi tájakon 19.50 A bárányhimlő szövődményei 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló j 21.00 Láz (amerikai film) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, KozáFri kapuap Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. NÓGRÁD ;É, HÍRLAP * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I Az újság a ! szerkesztőségi rendszerről készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom