Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-18 / 90. szám

4 2007. ÁPRILIS 18., SZERDA NÓGRÁD MEGYE ÚT MENTI FIGYELEM Nem árt mostanában figyelni az úton közlekedőknek, hiszen a jó idővel a közutak kezelői is mun­kához láttak. A 22-es úton most épp az útpadkát tartják karban, a művelet miatt azonban zúza­lék kerülhet az útra mire mindenképpen érdemes figyelni. Tegyük szebbé Salgótarjánt! Salgótarján. Ezzel a jeligével indított mozgal­mat a közelmúltban a Fidelitas salgótarjáni szervezete. A cél a város szeméttel terített szem­betűnő pontjainak megtisztítása, illetve a vá­rosépítő, -szépítő munkálatokban való aktív részvétel.- Első alkalommal egy Napsugár-lakótelepi EU-s szabványoknak megfelelő játszótér létre­hozásánál működtünk közre a helyi gyermekes családok kérésére. Folytatásképpen több alka­lommal eltakarítottuk a Kálvária lépcsőin és környékén található szeméthalmazt - mondta a salgótarjáni szervezet képviselője, Tőzsér Viktor, majd így folytatta: - bármilyen városépítő kez­deményezésben szívesen részt veszünk, és re­méljük sokan fognak csatlakozni a mozgal műnkhöz ami a város megújulását és megszé- pülését szolgálja majd. Tegyük közösen szebbé Salgótarjánt! Elérhetőek vagyunk a Rákóczi út 13. sz. alat­ti irodánkban a délutáni órákban vagy a starianfidelitas@vipmail.hu e-mail címen. Regionális vállalkozói fórum Salgótarján. A Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Kol­légiuma tavaly nagy érdeklődés­sel kísért regionális vállalkozói fórumot rendezett Miskolcon. Ennek sikerére alapozva a kö­zelmúltban a Nógrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara salgó­tarjáni székházában, a Nemzet­közi Kereskedelmi és Innovációs Központban került sor újabb re­gionális vállalkozói fórumra, melyen szőkébb pátriánk szá­mos gazdasági szereplője képvi­seltette magát. A megjelenteket dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara el­nöke köszöntötte. A rendezvényen dr. Vereczkey Zoltán, a kis- és középvállalko­zás-fejlesztési kollégium elnöke tartott vitaindító előadást. Mon­dandójában kiemelt hangsúlyt kaptak a kormány reformjai a kisvállalkozók szemszögéből, az adózás kérdésköre, a vállalko­zók adminisztrációs terheinek növekedése és a pályázati lehe­tőségek hatékonyabb kihaszná­lásának szükségessége. A vita­indító után a résztvevők közül többen ismertették tapasztala­taikat, problémáikat, illetve a fenti témákban elmondták ja­vaslataikat. Mint elhangzott: a kereske­delmi és iparkamara meggyő­ződése, hogy ez a rendezvény is - ahol a résztvevők megis­merhették egymás problémáit, tapasztalatait és jobbító szán­dékú javaslatait - hozzájárul ahhoz, hogy a mindenkori kor­mánnyal folytatott párbeszéd­ben a gazdasági élet szereplői a kamarák közvetítésével, első kézből szerezzenek értékes in­formációkat a kisvállalkozások leginkább érintő és foglalkozta­tó kérdésekről. A jelenlévő szakemberek reményüket fejez­ték ki, hogy a fórumon elhang­zottak beépülnek mind a gaz­daságpolitika, mind a kamarák kis- és középvállalkozási politi­kájába és stratégiájába. Még egy héttel közelebb... 32. hét Egyre gyorsabban telik az idő és ideje elgondolkodni azon, hogy milyen nevet adjunk majd születendő gyermekünknek? Kismamánk is felütötte az utó­névkönyvet és első körben töb­bet is talált, ami szóba jöhet. Per­sze mindegyikhez kell az édes­apa beleegyezése is, hiszen ket­tőjük gyermeke lesz. Vannak pá­rok, ahol heves vitákat vált ki a névválasztás, néha napokra ösz- szevesznek a párok, de szeren­csére kismamánk és férje ezen sem vitáznak. Ha kisfiúk szüle­tik akkor László lesz, mint az édesapja, ha kislány, akkor ta­lán két keresztnevet kap. Az ult­rahang szerint nőnemű a pocak­lakó, így lehet válogatni a szebb­nél szebb és a „divatnevek” kö­zött. A statisztikák szerint a mai napig legnépszerűbb férfi név a László, az István és a Sándor. Nőknél vezet a Mária, az Éva és a Katalin. Évek óta egyre többen adják születendő gyermekük­nek a Bence, a Balázs, Levente és Máté neveket. Lányok esetében pedig abszolút toplistás az Anna, a Lili, Fanni és a Luca. Ismét „di­vat” lett, hogy két keresztnevet kap a gyermek és ebből az egyik az anya vagy az apa, esetleg a nagymama vagy nagypapa ne­ve. Olyan név nincs, amelyik mindenkinek tetszik, ezért ne arra törekedjünk, hogy megke­ressük ezt a nevet. Azért figyel­jünk arra, hogy jól hangozzon a név. Hosszú vezetéknévhez rö­vid keresztnevek illenek és ez fordítva is igaz. Akinek két veze­tékneve van, az jobb, ha csak egy keresztnevet ad, mert a hosszú nevet le is kell írni. Ne akarjunk kitolni a gyermekkel, ezért olyan nevet adjunk, amit ki tudunk mondani és nem fogják érte csúfolni se. Az emberek egyből azonosítanak, így példá­ul az Aladár hallatán eszünkbe juthat a „lüké” jelző, amivel illet­ték a Mézga család rajzfilmfigu­ráját is. Nagyon kevés új név van, de mindig más a divat. Több évszá­zadra tekint vissza, mégis „újabb” névnek gondoljuk példá­ul a Fannit, a Flórát, a Zoárdot vagy a Samut. Bármilyen nevet is választunk, emlékezzünk a mon­dásra: „a név kötelez”. Végül né­hány ötlet azoknak, akik még nem választottak: Adél, Gréta, Kincső, Csenge, Kármen, Zsófia, Hanna, Barbara, Eszter, Kamilla, Babett, Karolina, Mónika, Nina. Fiú nevek: András, Árpád, Boldi­zsár, Bálint, Ádám, Nimród, Pongrác, Kenese, Samu, Zalán, Huba, Álmos, Márton. Általában már az ultrahangon kiderül, hogy születendő gyer­mekünk milyen nemű lesz._ Vi­szont nem mindig vagyunk tisz­tában azzal, hogy mit is írnak a papírunkra, mit jelentenek a né­hány betűs rövidítések? íme né­hány „megfejtése”! AC: haskörfogat, ami a késői terhesség idején mérendő leg­fontosabb érték. Nem a magzat korára, hanem a hosszára és sú­lyára, azaz egészséges növeke­désére vonatkozó információval szolgál. BPD: a fej szélessége, a két ha­lánték közötti távolság. A 13. hét után mérhető, ekkor mintegy 2,4 centiméter, a terhesség vé­gén 9,5 centiméter körüli az ér­ték. Alkati különbözőség miatt azonos súlyú babáknál a BPD ér­téke eltérő lehet. Méretéből (az AC és FL értékekkel együtt) 10 százalékos közelítéssel megad­ható a magzat súlya. FL: a combcsont hossza. A magzat leghosszabb csontja, mérete a baba hosszanti növe­kedéséről ad információt. Jelen­tősége a BPD-értékhez hasonló. A 14. héten 1,5 cenüméter, a vá­randósság végére 7,8 centi kö­rüli. HC vagy HU vagy KU: fejkörfogat. AFI: a magzatvíz mennyiségét meghatározó index. A normális érték 12 körül van. Hatig kevés, 18 felett már sok. A következő héten arról is szó lesz, hogy miért igyunk málna­levél teát az utolsó hetekben. Tiszta, rendes osztályok Pádár Zs. Salgótarján. A Gagarin nevét viselő általános iskolában évek­kel ezelőtt alakult az a termé­szetvédő szakkör, amely az al­só tagozatos gyermekeket ösz- szefogva a környezettudatos vi­selkedésre nevel. Az első, má­sodikos diákok a Zöld pöttöm nevet viselik, míg harmadik, negyedikes társaik Zöld pöty- työk néven védik környezetü­ket. Folyamatosan gyűjtik sze­lektíven a papír, alumíniumot és az elhasznált elemeket. Mintegy két éve döntöttek úgy, hogy új fába vágják a fejszéjü­ket: Tiszta, rendes osztály cí­met kapnak azok, akik tanter­müket gondozzák, takarítják, rendbe rakják. A legjobbakat és legtisztábbakat aranyseprű­vel jutalmazzák. A diákok körében nagy sikert aratott ez a versenyt, sőt azóta sokkal jobban figyelnek arra, ho­gyan hagyják maguk után a tan­termet - mondta lkinyi Attilám, tanító. Politika és valóság erőmííügyben Az elmúlt napokban két sajtótájékoztatón is erősen támadták Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlé­sének egyik döntését, melyben hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Tarjánhő Kft. 20 évre szóló hőszolgál­tatási szerződést kössön egy szakmai befektetővel. Erről a szerződésről kérdezzük Kiss Józsefet, a Tarjánhő Kft. ügyvezető igazgatóját.- Mit szól a sajtótájékoztatóban elhangzottakhoz?- A politikai „valóságshow” szintjéig nem akarok lesüllyed­ni, így szeretnék inkább a tényék­nél megmaradni.- Akkor halljuk a tényeket!- A történet kicsit régebbről indul. 1998-ban megjelent egy erőműépítő Salgótarjánban, aki az elmúlt, közel tíz év alatt nem tudott pénzügyi, szakmai befek­tetőt találni ötleteihez. (140 MW- os szenes erőmű, 20 MW-os gáz­turbinás erőmű, amely öt év alatt 12 MW-ra zsugorodott, majd 12 MW-os gázmotoros erő­mű.)- Mi köze volt ehhez a Tarjánhő Kft.-nek?- A Tarjánhő Kft., mint poten­ciális hőfelhasználó jelent meg erőműépítési ügyben, hiszen a villamos energiával kapcsolatban termelt hőt olcsóbban kínálták, mintha azt a cégünk földgázból saját kazánjaiban állítaná elő.- Mibe került volna ez az üzlet a Tarjánhő Kft.-nek?- Semmibe! A Tarjánhő Kft. ezekben az ügyekben nem koc­káztatott semmit, várta azt a lehe­tőséget, hogy a befektető saját kockázatára megépítse az erőmű­vet és abból olcsóbb hővételezési lehetőséghez jusson.- Mi változott meg most, hogy a téma „napirendre” került?- Csupán annyi, hogy az eddi­gi hárommilliós törzstőkéjű pro­jekttársaságok (Thermo-Color Bt., Független Energiatermelő Kft., Alfa Energiatermelő Kft., Delta Energiatermelő Kft.) mel­lett megjelent egy hasonló nagy­ságrendű törzstőkével rendelke­ző cég (Perkons Kft.), amely 35 millió forintos bankgarancia le­tétele mellett egy 9 MW teljesít­ményű erőművet szeretne építe­ni a már a befektetői kör tulajdo­nában lévő területen (Rak-Tech).- Akkor miért a Perkons Kft. és miért nem a Delta Energiater­melő Kft. a befutó?- A Delta Kft.-hez kapcsolódó befektetői körnek 2006. novem­ber 1-jéig kellett volna a hőszol­gáltatást megindítania és a 35 millió forintos opciós pénzügyi letét mellé még 36 millió forin­tos kártérítést megfizetni az ad­dig ígért hőszolgáltatás elmara­dásáért.- Ha jól sejtjük ezek a pénzügyi teljesítések nem történtek meg!- Nem bizony. A Delta Kft. többszöri felszólításra sem fize­tett, sőt a pénzügyi befektetőjük élt az opciós jogával és visszakér­te a már cégünk számláján letét­be helyezett biztosítékot is. Ekkor kezdtük meg a tárgya­lásokat a Perkons Kft.-vel, amely a beruházás megvalósí­tása esetén egy 35 millió forin­tos bankgaranciával biztosított projekt-előkészítési díjat is fi­zet a Tarjánhő Kft.-nek!- Mi van akkor, ha nem kap­ják meg a különböző engedélye­ket?- Ha a befektető úgy látja, hogy reménytelen a helyzete ebből a szempontból, akkor 20 millió forintos kártérítés fizeté­se mellett elállhat a hosszú tá­vú szerződéstől. Ha a befekte­tő 2007. december 15-ig nem szerzi meg a szükséges enge­délyeket, akkor a Tarjánhő Kft. felmondhatja a hosszú távú szerződést és ha a befektető nem tudja igazolni azt, hogy az engedélyeket saját hibáján kí­vüli ok (okok) miatt nem kap­ta meg, akkor 35 millió Ft-os kártérítést köteles fizetni.- Hogyan fog kifizetni 35 millió forint kártérítést egy 4,5 millió fo­rintos alaptőkéjű cég?- Úgy, hogy a hosszú távú hő­szolgáltatási szerződés aláírásá­nak feltétele egy 35 millió forint + áfa értékű visszavonhatatlan bankgarancia, amely december 15-ig a Tarjánhő Kft. részéről egy­oldalú nyilatkozattal lehívható.- Mit kockáztat a Tarjánhő Kft a 20 éves hőszolgáltatási szerző­dés aláírásával?- Röviden megfogalmazva, semmit A Tarjánhő Kft. az üzlet­tel nem veszíthet, azonban sokat nyerhet, mert:- ha a Perkons Kft. 2007. szep­tember 31-ig visszalép a szerző­déstől 20 millió forint a nyereség;- ha a Tarjánhő Kft. 2007. de­cember 15-én felmondja a szer­ződését, akkor jobbik esetben 35 millió forintot nyer, rosszabbik esetben a lehívott bankgaranciát visszafizeti és ugyanúgy műkö­dik tovább mint eddig;- ha az erőmű megépül, akkor a cégünk kap 35 millió forint pro­jekt-előkészítési díjat és 15 száza­lékkal olcsóbban vásárolhatja meg hőszükségletének 42 száza­lékát, mintha azt saját kazánjá­ban földgázból állítaná elő.- Mit jelentene az olcsóbban vá­sárolt hő a fogyasztók részére?- Az olcsóbb hővásárlás révén keletkező nyereségtöbbletről a tu­lajdonos önkormányzat dönt, hogy azt osztalék formájában ki­vonja a cégből, vagy a távhő ver­senyképességének növelése cél­jából egy mérsékeltebb árpolitika érdekében feláldozza, így a távhőárak a gáz árának növeke­désétől alacsonyabb mértékben emelkedhetnek majd, amely rela­tív díjcsökkentést jelent.- Mit lehetne még ehhez hozzá­tenni?- Minden ez ügyben érdeklő­dő újságolvasó, tv-néző részére felajánlom a személyes tájéko­zódás lehetőségét, melynek ke­retén belül minden erőműügy­ben született dokumentumot megtekinthet a Tarjánhő Kft. te­lephelyén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom