Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-13 / 86. szám
Finom húsok ízesített tésztában bunda Panírozni nem mindenki szeret, de a végeredmény feledteti a nehézségeket Almás vagy zelleres tészta panírozáshoz? Ki gondolná, hogy a húst ebbe forgathatjuk? Pedig ha így teszünk a hallal, disznóval vagy csirkével, nem mindennapi ételeket kapunk. Rados Virág Bármilyen húst megbolondítha- tunk a nem mindennapi panírozással. Ha tartunk tőle, hogy így netán nehéz ételt készítünk, amely nemcsak laktat, hanem a tészta révén a súlyunkhoz is hozzáad, köretnek válasszunk salátát - uborkából, paradicsomból, fejes salátából. Tavasszal úgyis elkél a vitamin a télen megfáradt szervezetünknek. Ha pedig túl sokat eszünk a finomságokból, másnap korlátozzuk a kalóriabevitelt. így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad, hiszen másnap nem ettünk annyit, mint szokásosan. A húsfajtákat egyébként egész konyhai pályafutásunk alatt érdemes váltogatni, hiszen más és másfajta fehérjéket tartalmaznak, amelyekre szervezetünknek jobbára mind szüksége van. Nem árt, ha van kedvenc hentesünk is, akiben megbízunk, vagyis akiről tudjuk, hogy biztosan szép húst választ nekünk. A barackos csatnihoz remekül illik köretnek a párolt vagy pirított zöldségekkel gazdagon megszórt tavaszi rizs Tésztában sült húscsíkok barackos csatnival HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 50 dkg sertéscomb, 1 tojás, 4 dkg liszt, 10 dkg bamaliszt, 1 ek. vágott petrezselyem, só, olaj a csatnihoz: 50 dkg barack (befőtt is jó), 1 kk. őrölt gyömbér és fahéj, 2 piros erős paprika, 1 narancs, 1 citrom, 15 dkg sárgabaracklekvár, só A KÖRETNEK: rizs ELKÉSZÍTÉS: 1. A baracklekvárt tegye felfőni 3 dl vízzel, csipetnyi sóval, gyömbérrel, fahéjjal, és a darabolt paprikával. Húsz perc után tegye bele a citrom és a narancs lereszelt héját és levét, a darabokra vágott barackot. Főzze még 10 percig. 2. A húst vágja ujjnyi csíkokra. Sózza be. A tojásból, lisztből, bamalisztből sóval, petrezselyemmel és vízzel keverjen a galuskánál hígabb, de a palacsintánál sűrűbb tésztát A húscsíkokat forgassa lisztbe majd a tésztába, és nem túl forró, bő olajban süsse ki. Amikor elkészült, szedje szalvétára, majd tálalja. 3. A tányérra tegyen köretet és salátát, rá a húscsíkokat, s öntse köré a meleg, fűszeres, barackos szószt. Fűszeres, almás tésztában sült csirkemell HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 4 db csirkemellfiié, 2 alma, 1 tojás, 6 dkg liszt, só, őrölt fehérbors, 1 kk. reszelt gyömbér, 1 kk. vágott kakukkfű, olaj KÖRETNEK: 20 dkg rizs, 1 kk. curry, 3 dkg vaj, 40 dkg paradicsom, 4 dkg cukor, 1 tk. borecet, csipetnyi durva bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A húsokat tisztítsa meg és vágja ketté. Kicsit ütögesse meg, és sózza. Pucolja meg az almát. Reszelje le, keverje össze a tojással, sóval, borssal, gyömbérrel, kakukkfűvel és liszttel. A csirkemelleket forgassa lisztbe, majd az almas tésztába. Ha nem ragad rá mindenhol, segítsen kézzel. Nem túl forró olajban mindkét oldalát süsse meg. Az olajból kivéve itassa le a felesleges zsiradékot. 2. A körethez távolítsa el a paradicsomok héját, kaparja ki a magjukat, és vágja cikkekre. Kevés olajon karamelli- zálja a cukrot, de nem sötétre. Tegye rá a paradicsomcikkeket. Sózza, borsozza, és az ecettel rottyantsa össze. 3. A curryt vajon futtassa meg, és keverje össze a forró rizs- zsel Tegye tányérra a currys rizst, mellé a paradicsomragut, rá a sült almás húsokat. Zelleres tésztában sült amurcsíkok kevert salátával HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 50 dkg amurfiié, 20 dkg zeller, 2 tojás, 10 dkg liszt, 1 ek. vágott petrezselyem, só, őrölt fekete bors, olaj a sütéshez a salátához: 30 dkg vegyes saláta, 10-10 dkg paradicsom, színes paprika, uborka, 2 citrom, 1 dl olívaolaj, 1 ek. finomra vágott kapor, 1 dl joghurt, só, őrölt fehér bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A halfilét irdalja be, sózza, és vágja 1 centis csíkokra. A zellert reszelje le. Keverje hozzá a tojást, a lisztet, a sót, a borsot és a petrezselymet Ha száraz, keverjen bele tejet 2. A halcsíkokat forgassa lisztbe. Nyomkodja rá a zelleres tésztát, és süsse aranyszínűre. 3. Tépkedje össze a salátákat, darabolja fel a zöldségeket A joghurtot keverje ki olívaolajjal, kaporral, citromlével, sóval és borssal. Forgassa össze az öntettel, és tálalja. Az élelmiszer-fertőzések a veszélyességi lista élén Tüzes parázson sistergő étkek tavasz Eljött végre a kerti sütögetések ideje A magyar lakosságot jelentősen befolyásolták az utóbbi hónapok élelmiszerbortányai - derült ki a Szent István Egyetem és a Cog- native közvéleménykutató felméréséből. A megkérdezettek életében az egészség a legfontosabb, utána a boldog család következik, majd a biztonság. Az egészség az élelmiszerekkel kapcsolatban is fontos helyre került. Első helyen szerepel a frissesség, majd a jó íz és az illat, ezután a vitamin- és tápérték, illetve az alacsony koleszterintartalom. A válaszadók több mint fele leginkább az élelmiszereket érő fertőzésektől tart. A sorozatos botrányok miatt minden második ember kerüli a feketeárusokat és az olcsó élelmiszereket. Inkább magyar terméket vásárolnak, és a megszokott üzletekben. Felerősödött a fogyasztók egészség- kockázat-észlelési szintje is, főleg az élelmiszerek és a víz fertőzéseivel szemben. A veszélyek megelőzésére viszont nem ismernek alternatívát. Ráadásul a táplálkozási ismeretek növelésével foglalkozó szervezetekkel szemben csökkent a bizalom. Bár az emberek próbálnak figyelni az egészséges étkezésre, a fontos tápanyagok hatásait kevesen ismerik. ■ W. A. Az első langyos napokon az emberek családi és baráti grillpar- tik szervezésén kezdik törni a fejüket. Néhány jó tanácsot érdemes megfogadni szezonnyitáskor, hogy az ételek a terveknek megfelelően sikerüljenek. Grillezés előtt szerezzen be minden szükséges vegyszert és tisztítóeszközt, hogy a tavalyi koszt letisztogassa a sütőről. Szabadítsa meg a télen rárakódott portól, a leragadt piszoktól és a ráégett zsírtól. Ellenőrizze, hogy van-e otthon faszén és grillbegyújtó folyadék vagy kocka. A tavalyi már valószínűleg használhatatlan. Ügyeljen arra is, hogy stabilan helyezhesse el a sütőt a kertben. Érdemes végiggondolni, hogy milyen egyéb kellékek szükségesek a partihoz. Előkerülhetnek a kerti asztalok, a székek, a műanyag poharak és a tányérok. Ha estére szervez összejövetelt, kalkulálja bele, hogy bár szúnyogok még nincsenek, sötétedés után hamar lehűl a levegő. Éppen ezért nem kell a kánikulák idején megszokott könnyű ételeket készíteni. A halak és a fehér húsok mellett gondolhat a nehezebb vörös húsokra, esetleg olyan különlegességekre, mint a bárány. Köretként a salátafélék mellé kínálhat parázson sült krumplit is. Italként pedig a jeges koktélok helyett jólesik akár a forralt bor is. ■ Wlcsek Bevásárlólista MIRE LESZ SZÜKSÉGE? ■ alufólia, amelybe a hússzeleteket vagy zöldségeket csomagolhatja. ■ NÖVÉNYI OLAJ, MUSTÁR, CSÍPŐS ketchup: segítségükkel bármit bepácolhat. A húsokat már előző este készítse elő a sütésre. ■ fűszer pác: érdemes saját fűszerkeverékekkel kísérletezni, de a biztonság kedvéért legyen tartalékban egy előre elkészített is. m AMENNYIBEN A TAVALYI grill- lapátok elhasználódtak, vásároljon újakat. Főleg, ha áfából készülteket kedveli. ■ Az emberek elkerülik a feketeárusokat. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ►péntek ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD Se NEVELÉS Hasznos variációk maradék sonkára húsvét után a legtöbb háztartásban bőségesen marad sonka. Az ünnep után már nem fogy olyan gyorsan, mint néhány nappal korábban. Hogy mégse vesszen kárba a hús, készíthet belőle főételt, levest, sőt még desszertet is. A gombássonkás leves, a sonkás rakott palacsinta és a sonkás kelbimbótorta receptje mellett még sok ötletet talál a mindmegette.hu weboldalon. A sonka a palacsintába is jó Felszolgálták a világ legnagyobb kávéját elkészítették a világ legnagyobb adag kávéját Panamavárosban. Az attrakciót tűzijáték és latin zene kísérte. A rekordkísérlettel a Panamai Köztársaság kávétermesztői akarták felhívni magukra a figyelmet. A 2840 liter kávé 136 kiló arabica kávéból készült. Négy óra alatt töltötték át egy 2,4 méter magas, 1,5 méter átmérőjű bögrébe. Ne sózzon, ha fetával készít ételt a sajtok többsége csak kellemes aromájával és zamatos illatával bolondítja meg az ételeket. Ezzel szemben a feta fűszerként is beválik, hiszen a görög eredetű sajt lényege, hogy készítése során sós lében pácolják. Az ízletes puha sajttal összeállított ételeket ezért csak kicsit, vagy egyáltalán nem kell megsózni. Oregánó, szurokfű: csak kevés kell belőle A mediterrán fűszernövény magyar neve szurokfű, de a receptekben gyakran az eredeti görög elnevezést - oregánó - használják. A hellének a hegyek örömének, „oros ganosnak” hívták. Aromája a kakukkfű és a majoránna keverékére emlékeztet, de valamivel erősebb ízű a majoránnánál, ezért csak kevés kell belőle az ételekhez. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.keggel.hu