Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)
2007-03-09 / 58. szám
2007. MÁRCIUS 9., PÉNTEK _____________________________________SPORTTŰKÖR ______________________________________________________________________11 Eg yesületek, klubok Bátonyterenye sportkedvelőinek Évtizedes tradíciókkal rendelkező, vagy éppen a kor hozta, újabb - legalább is meghonosodását, „bátonyterenyeiségét” tekintve fiatalabb - sportágak területéről szerveződtek a Bátonyterenyén jelenleg működő sportegyesületek, klubok. Az évtizedekben mérhető sportmúlt az 1920-as évekre datálódik. Nagybátonyi Sport Club 1994-től ezen a néven bejegyezve folytatják a nagy elődök által megkezdett utat. 1925-ben Nagybátonyi Olvasók Sport Egyesülete (NOSE) névvel indult Nagybátony szervezett sportélete. Ami aztán évtizedekig sok-sok szakosztályban, válogatottságig eljutó sportolókkal, járási-megyei-országos sikereket elérő és a tömegsportban is kimagasló eredményességgel működő egyesületként meghatározó volt az itt élők és dolgozók életében. Maradandó és szép élmények, nemes küzdelmek, közösségi örömök, közösen megélt diadalok, vagy éppen a vesztés okozta bánatok. Talán egyszer megírja valaki a kezdetektől egészen a hatvanas évek, a bányászat virágkorában szárnyaló sportéleten át, napjaink valóságáig. Azokat az időket, amikor 11 szakosztály működött, labdarúgás, asztalitenisz, teke, sakk, atlétika, birkózás, ökölvívás, kézilabda, röplabda, természetjárás, egy rövid ideig a síszakosztály is. Volt időszak, amikor a labdarúgócsapat az NB I/B-ben szerepelt, együtt az SBTC-vel. A válogatottban is bemutatkozó focistái is voltak az egyesületnek, Kovács István és Kardos József személyében. Vagy a háromszázszoros válogatott kézilabdázó, Gubányi Ernő hírnevet szerző sikereit, a súlyemelés országos bajnokságán sikerrel szerepelt versenyzőt, a hagyományosan jól működő hírneves tájfutó-szakosztályt, atlétákat, s még hosszan- hosszan sorolható szép eredményeket elért sportolókat, s természetesen edzőket, különféle szakembereket, szponzorokat és szurkolókat. Az idők változása megérintette a nagybátonyi sportéletet is, a bánya megszűntével nemcsak nevében, de működésében, tartalmában is. Az NBSC 1994 után már egy sor szakosztály megszűnésével volt kénytelen működni, mára gyakorlatilag már csak a labdarúgók tartoznak ide. A megyei első osztályban szerepel a csapat, váltakozó sikerrel. Tavalytól új elnökség irányítja a klubot, az elnök Kovács Ferenc, ez év elejétől pedig Sipkó Sándor a régi-új edző. Igyekeznek mind stabilabb gazdasági hátteret biztosítani, mint például az NCA pályázatok, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet adta lehetőségek útján, folyamatosan keresve mindazokat a lehetőségeket, amelyek biztosíthatják, előrevihetik a klub életét. Az elmúlt évben megtörtént az öltöző teljes felújítása, s talán az idén is folytatódik az összefogás. Kisterenyei Sportegyesület Ugyancsak gazdag és színesen szép sporthagyomány folytatására hivatott. A sport ezen a településrészen nagy jelentőséggel bírt, a különböző sportágak tömegeket vonzottak sportolóként, nézőként egyaránt. Több szakosztály működött a korábbi évtizedekben, (asztalitenisz, röplabda, atlétika, kosárlabda, sakk). Az 1970-es évek elején megszűnt a Kisterenyei Bányász SE, majd 1974-ben egy labdarúgó-szakosztállyal alakult meg a jelenlegi egyesület. Egy felnőtt, egy ifjúsági, egy serdülő és három előkészítő korosztályú csapat szakmai képzésével, versenyeztetésével foglalkoznak, összes igazolt játékosuk 106 fő. Az első három csoportba tartozók a megyei 1. osztály bajnokságában szerepelnek, az előkészítő csoportok pedig különböző alközponti, kistérségi rendezvényeken, meghívásos tornákon vesznek részt. A felnőttcsapat szakmai munkáját Gulyka Ferenc, az ifjúságiakét Csőri József, míg a serdülő és előkészítő csapatok képzését Susán Attila irányítja. A jelenleg szünetelő Bozsik-program keretében egy előkészítő korosztályú leánycsapat is szerepelt az egyesület színeiben az utánpótlástornákon, Szebeniné Jávori Mónika testnevelő felügyeletével. A szakmai célok mellett igyekeznek a sportoláshoz szükséges megfelelő feltételeket, felszereléseket megteremteni. Az önkormányzat által biztosított működési támogatáson felül igyekeznek részt venni a különféle pályázatokon, (NCA, Wesselényi, Mobilitás), s tárgyalnak a településrész vállalkozóival is az együttműködésre vonatkozóan. A városi sportesemények megrendezésében, mint például a hagyományos Május 1. Kupa kispályás labdarúgótorna, gyermeknapi rendezvények) igyekeznek részt venni, szerepelni. Bátonyterenye Városi Asztalitenisz Sportkör Az asztalitenisz-sportág múltja Bátonyterenyén a 1960-70-es évekig tekint vissza. A Nagybátonyi Bányász SC a helyi bánya támogatását élvezve nevelte ki sorra tehetségeit KövendiJózsef edző segítségével. A mai napig az általa formált játékosok alkotják a csapat zömét. Igazolt és vendégjátékosok segítségével végigjárták a ranglétra fokait, s szerepeltek a legmagasabbnak számító NB l/A osztályban is. A bányászat megszűntével, 1992-ben az egyesület átalakult és felvette a Bátonyterenye Városi Asztalitenisz Sportkör (BVASK) nevet. A 2006/2007- es szezont megelőzve mindvégig az NB I. és NB II. osztályban képviselte városát az a pár játékos, aki idejét, pénzét, és rengeteg energiáját fektette a pingpongba. Az 1990-es évek második felétől az egyre több játékosból álló sportklub elindította második csapatát is a megyei bajnokságban, ahonnan 2004- ben kiharcolta az NB IITba való feljutást. A 2006-os évben az első csapat a megye egyetlen csapataként a férfi NB Il-es osztályban kezdte el az évadot, ahol sikerült az élmezőnyben végezni. A második csapat a férfi NB III-as osztályban indult. A biztos bennmaradás célját sikeresen teljesítették. A 2006/2007-es évadot az első csapatnak is az NB III-as osztályba visszalépve kellett elkezdeni, mivel az egy osztállyal magasabb bajnokság megnövekedett költségeit a csökkenő városi támogatás, a szponzorok hiánya miatt nem tudta biztosítani a sportkör. A sportkör játékosai valamennyi kategóriában, illetve korosztályban rendszeresen a dobogós helyek valamelyikén végeznek. Az idei bajnokságot új vezetőség megválasztásával kezdték. Az első csapatból két játékos is távozott, helyüket tehetséges utánpótlás serdülő fiatalok vették át. Ezért eltökélt céljuk: megtartani a tehetséges fiatalokat, s új minőségi utánpótlás legyen. A Bátonyterenyei Teke Klub A klub 2003. augusztus 19-én alakult. Két évig az NB III. Északkeleti csoportjában szerepeltek, majd az NB II Északkeleti csoportjában folytatták a 2005/2006. évi bajnokságban. Innét ugyan a csapat kiesett, ám több együttes visszalépése folytán, osztályozó mérkőzése után meghosszabbíthatták az NB Il-es tagságukat. Jelenleg 20 fő igazolt sportolója van: 5 serdülő, 2 ifjúsági, 13 felnőtt. Sikerült megyei és megyén kívüli csapatokkal jó kapcsolatot kialakítaniuk, (Nádújfalu, Mátra- novák, Salgó-Sík, Tiszakécske, Eger, Fülek, Kazincbarcika). Folyamatosan keresik a területükön működő tanintézmények vezetőit, az utánpótlás biztosítása érdekében tanulóik sportolási lehetőségeinek segítése okán. Fő feladatuknak tekintik a tömegsporttal való foglalkozást, ezért folytatják a városban hagyományként megrendezendő városi tekebajnokságot tíz csapattal, mintegy igazolva, hogy van igény a sportolásra. Lebonyolították a Május 1. Kupát, a városnapi, bányásznapi és karácsonyi kupák ugyancsak népszerűek, amelyekre távolról is érkeznek meghívottak. Salgótarján, Fülek, Miskolc csapatai legjobb összeállításban küldték pályára versenyzőiket. Emlékezetesen szép pillanata volt ennek az eseménynek, hogy Stuhl József, a pálya technikai vezetője a helyi tekesport fennmaradásáért folytatott sporttevékenységéért emlékplakettet vehetett át. Folyamatosan szépítik pályájukat, közösen, versenyzők, családtagok, hozzátartozók, pártoló tagok. Pályájuk műszaki állapota alkalmas a minőségi sportolásra, NB Il-es szintű nemzeti bajnokság lebonyolításra is alkalmas. Úgy tűnik, a tekeklub irányítása megfelelő kezekben van, ennek ismeretében biztató jövő elé nézhetnek sportolók és szurkolók egyaránt. Bátonyterenyei Shotokan Karate Sportegyesület Önálló sportegyesületként 2000-ben alakult meg. Korábban, 1995 őszétől létezik a városban karateoktatás a Palóc Karate Szövetség szakmai irányítása mellett, Lőrik Csaba és Kecskés Ferenc mesterek vezetésével. Az egyesület önálló tagja a Magyar Karate Szövetségnek, a Magyar JKA Karate Szövetségnek és a Palóc Karate Szövetségnek. Elnöke Kovács Tibor, edzéseinek helye a bátonyterenyei sportcsarnok, kedden és csütörtökön 16.45-től 18.45 óráig. Kezdő csoportok indulnak minden év szeptemberében, a jelentkezési korhatár a 7. életév. Csökken a létszám, a húsz aktív karatés közül 10-15 fő vesz részt rendszeresen az edzéseken. Sikerült országos szintű versenyeken is eredményt elérni. Bizonyos értelemben itt is az anyagiak hiánya került felszínre, annak ellenére, hogy jelentős önkormányzati támogatásban részesülnek, nélkülük gyakorlatilag nem tudnának létezni. Emellett a Wesselényi Sportközalapítványhoz is rendszeresen pályáznak, s nem szabad elhagyni a szülők támogatását sem, a sportágban rejlő még jobb versenyeredmények eléréséhez kevés. Örvendetes, hogy a Balassagyarmaton megtartott edzőtáborban Kazuhiro Sawada 7. dános japán mester, valamint nyáron a Tanaka mester által vezetett edzéseken részt tudtak venni, amelyek rendkívül érdekesek, sokat jelentettek. A nyári edzőtáborban Soós Gyula sikeres vizsgát tett 2. dán fokozatra, Lajgut Péter pedig 1. dános fokozatra. Önámítás lenne azonban nem észrevenni, hogy lanyhul az érdeklődés, a számítógép kényelmes világa, az önfegyelmet, kitartást követelő, szinte életformává, életszemléletté váló sport napjainkban nem igazán vonzó. Ráadásul itt el kell tudni viselni az esetleges kudarcokat, sikertelenséget is, amit nagy akaraterővel, fizikai és lelki áldozattal lehet pótolni, sikerré javítani. Lélekben is nagyon ott kell lenni az edzéseken, s fegyelmezetten végrehajtani a feladatokat, mindenképpen egy meglehetősen sajátos, belső indíttatású, kemény önfegyelemre épülő sportág ez, ami különösen értékes a nevelés minden szempontjából. Hard Zone SC Testépítő és Erőemelő Egyesület Az utóbbi közel tíz évben elég sokat hallatott magáról, s szép eredményeket ért el. Edzőteremként kezdte működösét, Blaskovics Balázs fenntartásával, szakmai irányításával, 1998. május elsején. Balázs a gépipari szakközépiskola elvégzése után a családi vállalkozásban dolgozott, kedvenc sportját nem csak űzte, de segítette társai felkészítését is. Levelező tagozaton elvégezte a Testnevelési Egyetem testépítés és erőemelő szakát. Az edzőtermében felkészült fiúk közül hárman eredményeikkel a magyar bajnokságon dobogós helyezést értek volna el fekvenyomó versenyen (ha indulnak). Vallja, az egészséges életmód „gyakorlása”, az általa is képviselt szó szoros értelemben vett testnevelés nem korosztályfüggő, s nem csak fizikai értelemben építi az embert. A kezdeti sikereket követően egyre nagyobb érdeklődés kapcsán bővítette a sajátos tevékenységét, ha úgy tetszik, fejlesztette az edzés lehetőségét, ügyelve arra, hogy ne csak a versenysportban érdekeltek dolgozhassak az edzőteremben. így aztán mára már szépségszalon is áll az érdeklődők rendelkezésére, szoláriummal, fodrásszal, kozmetikussal. Országos versenyekre 2003 óta járnak az egyesület tagjai, pontosabban 2005 óta mint egyesületi tagok, ugyanis hivatalos bejegyzésük ekkorra datálódik. Eredményeik önmagukért beszélnek. Az elhivatott és lelkes fiatal szakember irányításával 2005-ben megnyerték a Magyar Kupát, magyar bajnokokként vonultak be a szakág történelmébe, sőt az Európa-bajnokságon 2004-ben, Bulgáriában 4. helyezést ért Dankó Erika erőemelő. Csorna Nóra, Botos Valentina, Csernyánszki Boglárka az országos bajnokság helyezettjei voltak. A fiúk közül Gembiczky Attila, Oláh István, Csernyánszki Csaba, Gaál Béla Olivér, Fekete Attila adott hírt az országban a bátonyterenyei erőemelők létezését. Az országos szervezet jelenlegi átszervezése pillanatnyilag egy kicsit szünetelteti a versengést, de az edzőtermekben továbbra is zajlik a felkészülés, gyakorlatilag készen állnak az újbóli megmérettetésre, s remélhetőleg a további sikerek elérésére. S emellett természetesen mindenkit szeretettel várnak, akinek fontos az egészséges életmód, egészségük, életük óvása. A Bátonyterenye Város Sportegyesület (BVSE) A város legfiatalabb sportegyesülete, 2005. október 5-én alakult. A tanuszodában működő egyesület több szakosztállyal rendelkezik. Dr. Palko- nyai Gábor, az egyesület elnöke, a sport szerelmese, a Nógrád Megyei Atlétikai ’ Szövetség vezetője volt több éven keresztül. A négy szakosztály a közelmúltban újabb kettővel bővült. A futószakosztály a tájfutó Koós házaspár szervezésével, irányításával él és dolgozik, a kerékpárosok szakvezetését Rump Zoltán kerékpárüzlet-tulajdonos vállalta, az úszóknál Csatlós Csaba olimpikon úszó és VlaszácsnéPesti Marianna úszóedző segített a szervezésben. Negyedik szakosztály a Korényi János judosportoktató vezette judo (cselgáncs) szakosztály. A 2007. február 9-i közgyűlésen született döntés újabb két szakosztály alapításáról. A kosárlabdázók, majd a sportkutyák nevelésével, versenyeztetésével foglalkozó sportemberek jelentkeztek. Az egyesület alapvető célként fogalmazta meg, s ezt alapszabályában is rögzítette, melynek lényege, hogy az egyesület jelen szakaszában nem a minőségi sporteredmények feltétlen hajszolását tekinti céljának, hanem a sportszeretet elhintését, lakóhelyükön és környezetében élő lakosság körében a sportolás iránti igény felkeltését. Az egyesület határozott elképzelésekkel rendelkezik a sportélet élénkítésére, ifjúság aktivizálására és a sportszerető lakosság rendszeres sporttolási lehetőségeinek gyarapítására. Az alakulásuk óta eltelt első teljes év teljesítménye, egyesületi szinten, vagy szakosztályonként értékelve egyaránt számottevő, ha úgy tetszik, konkrét eredményekben ki- és megmutatható. A város sportéletének felélesztése, a különféle versenysorozatok indítása, meghonosítása, a korosztályok egészét átfogó törekvések, a szakmai hozzáértés mellett a fenntartás-működtetés területén is hozzáértő módon tevékenykedő, irányítógárda úgy tűnik, megteremti a város - korábban városrészenként működő - évtizedes sporthagyománya felélesztését, szép eredményeinek folytatását, a harmadik évezred követelményei, sajátosságai közepette, annak figyelembevételével. A Bátonyterenyei Shotokan Karate Klub tagjai Kazuhiro Sawada 7. dános japán mesterrel