Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)

2007-03-06 / 55. szám

SPORTTÜKÖR 2007. MÁRCIUS 5., HÉTFŐ Blatter sokallja a jegyárakat euro-2008. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség (FIFA) elnöke szerint túl sok­ba kerülnek a jegyek a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű Európa-baj nokságra.- Nagyon fontos lenne, hogy ne csak a kifejezetten jó anyagi körülmények között élők néz­hessék végig a helyszínen egy- egy nagy torna mérkőzéseit - mondta Blatter a Sonntagsblick című svájci lapnak adott interjú­ban. „A legolcsóbb jegy 45 euróba kerül az Eb-n, ez drá­gább, mint a németországi vb hasonló kategóriájú belépője. A 2010-es dél-afrikai világbajnok­ságra a FIFA szabja meg az ára­kat, melyek kedvezőbbek lesz­nek a mostaniaknál.” Martin Kálién, a szervezőbizottság ügy­vezetője nem ért egyet a svájci sportvezetővel. „A belépők átla­gos ára alacsonyabb, mint a ta­valyi világbajnokságon volt Ol­csóbb jegyeket nem tudunk for­galomba hozni, mert a stadionok kisebbek, mint Németországban voltak, ugyanakkor a FIFA és az UEFA is milliós bevételeket vár tőlünk” - érvelt Kálién. Jubileumi díszközgyűlés osc. Megalakulásának ötve­nedik évfordulója alkalmából ünnepi díszközgyűlést tartott az OSC. Frenkl Róbert - aki megalakulása óta ügyvezető el­nöke az OSC-nek és ezzel a ma­ga nemében világcsúcstartó - felelevenítette az elmúlt öt év­tized szép és szomorú élménye­it, majd a leghűségesebb tagok közül többet megjutalmazott. A háromszáz egykori és mai sportoló hét végi találkozóján megjelent Elbert Gábor sport- szakállamtitkár is, aki a klub egykori sportolói, később edzői, illetve vezetői közül a sportot felügyelő miniszter díszoklevelét nyújtotta át Máthéné Szűcs Márta vívónak, Gyerőné Fritsch Zsuzsa ritmi­kus gimnasztikázónak és Kon- rád Sándor vízilabda Európa- bajnoknak. Az ünnepi eseményen az OSC olimpiai bajnokai közül részt vett Kausz István, Kulcsár Győző, Bodnár András, Konrád Ferenc és Szívós István. Az ün­nepi esemény a klub ritmikus gimnasztika szakosztályának bemutatójával ért véget. Nem szivárog a mobilmedence úszO-vb. Nem szivárog az úszók melbourne-i világbajno­ki vetélkedésének színhelyéül szolgáló ideiglenes, 50 m-es me­dence. Ezt az ausztráliai ver­seny szervezői jelentették be hétfőn, cáfolva a felröppent híre­ket, amelyek szerint ereszti a vi­zet az amúgy a tenisz Austra­lian Opennek helyet adó Rod Laver arénába telepített mobil­medence, amelyben március 25-én rajtolnak az úszóviada­lok. „Hozzánk is eljutott a szóbe­széd, hogy baj van, de csak üres pletyka az egész, búvárokkal is ellenőriztettük, s a medence nem ereszt” - jelentette ki Tony Beddison, a vb szervezőbizott­ságának elnöke. Hozzátette: rendben vannak az alkalmi léte­sítmény méretei, hossza és mélysége is, egyúttal közölte, hogy folyamatosan kontrollál­ják a munkálatokat egészen a vizes sportok világbajnokságá­nak március 17-i, hivatalos nyi­tónapjáig. A mobilmedence kü­lönben a világ legnagyobb ilyen jellegű építménye, a hozzávaló alkatrészeket, elemeket, beépí­tendő darabokat hajón 54 óriás konténerben szállították át Spa­nyolországból Melbourne-be. Egy félidőnyi helytállás FUTSAL NB I, nők, 13. forduló - szünet után hengerelt a vendéglátó Szentesi FSC - Skorpió SE Salgótarján 10-0 (2-0) Szentesi Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Fülöp, dr. Sze­les. Szentes: Magyar Mónika - Kiss Etelka, Csonka Szilvia, Milovanovics Lívia, Üveges Ka­talin. Csere: Hurton Zsuzsanna (kapus), Heidt Edina, Kiss Ágnes, Béres Edit, Baksa Katalin, Bacsa Anna. Edző: Tóth An­tal. Skorpió SE: Rusz Bianka - Tóth Fride­rika, Rezes Beáta, Gáspár Mónika, Gál Veronika Szandra. Csere: Hangonyi An­na, Farkas Diána, Árvái Adrienn, Bérezési Erika, Merdzik Szandra, Hornyák Klaudia. Edző: Pusnik Zoltán. Gi: Kiss E. (11, 19.), Héidt (22.), Milovanovics (25.), Üveges (27., 27., 38., 38.), Baksa (35., 36.). lók: Béres, Üveges, Kiss E., Heidt, Bacsa, ill. Rusz. Bár minden korábbinál tarta­lékosabb csapattal, s ennek meg­felelően igen szerény győzelmi reményekkel érkezett az idei szezonban kiválóan szereplő Szentesi FSC otthonába a tavasz- szal még „ponttalan” Skorpió együttese, az első komolyabb le­hetőség a tarjániak előtt adódott: alig fél perc elteltével Gál egy jól eltalált távoli szabadrúgással ri­ogatta a hazaiakat A folytatás­ban főként a mezőnyben gyűr­ték egymást a csapatok, s bár a vendéglátók támadásai valami­vel több veszélyt rejtettek ma­gukban, a vendégvédelem ekkor még könnyedén verte vissza a kevés váratlan megoldással elő­rukkoló rivális próbálkozásait A félidő derekán azután Heidt sistergés kapufája adta meg a je­let a hazai rohamra, s az őrzőjét könnyedén lerázó Kiss Etelka kisvártatva a vezetést is megsze­rezte együttesének. A gól után is támadásban maradtak a szente­siek, ám ötletesen felépített ak­cióik befejezésébe rendre hiba csúszott, s ha mégis eljutottak lövésig Üvegesék, akkor az ismét remek napot kifogó Rusz védett bravúrral. A mienknek csak az utolsó öt percben sikerült vala­melyest kiszabadulniuk a szorí­tásból, s Gáspárék előtt ebben az időszakban több egyenlítési le­hetőség is adódott. A helyzetek azonban sorra kimaradtak, sőt a lefújás előtt Kiss Etelka éles szögből szerzett találatával a szünetre kétgólosra nőtt a különbség. Fordulás után gyakorlatilag az el­ső valamirevaló tá­madásukat góllal zárták a hazaiak, akik az egyre in­kább fáradni látszó tarjáni gárda visz- szaesését kihasz­nálva Heidt, Milovanovics, illetve az egy percen belül kétszer is eredmé­nyes Üveges talála­taival pillanatok alatt eldöntöt­ték a három pont sorsát. A hát­ralévő időt Pusnik Zoltán első­sorban kísérletezésre használ­ta, s a fiatalok - köztük az NB I-ben ezúttal debütáló Merdzik Szandra - pályára küldésével igyekezett némi életet lehelni a felezővonalat csupán elvétve át­lépő csapatába. Bár a szentesiek a folytatásban is fölényben ját­szottak, az újabb hazai gólok egészen a hajráig várattak ma­gukra. Ekkor azonban alaposan belehúztak Üvegesék, s a síp­csontjára rúgást kapó Tóth Fride- rika kiválása után szinte már csak elméletben létező vendég­védelem romjain könnyedén át­robogva újabb négy találattal terhelték meg a szekérderéknyi kapott gól ellenére is együttese legjobbjának bizonyuló Rusz Bi­anka hálóját Ráadásul, hogy a mienk szájíze még keserűbb le­gyen, egyetlen másodperccel a lefújás előtt a hazaiak túlbuzgó támadójának belépője nyomán a remeklő tarjáni kapuvédő sú­lyosnak tűnő kézsérülést szen­vedett... A kényszerből alaposan megfi­atalított Skorpió az első félidőben még többé kevésbé méltó partne­re tudott lenni a helyenként kife­jezetten tetszetősen játszó szenté si gárdának, mivel azonban a mi eink támadásban gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítményt nyúf tottak a mérkőzés folyamán, csu­pán idő kérdése volt, hogy a folya­matosan hatalmas nyomás alatt tartott védelmük mikor roppan össze. Miután a második játék­rész elején ez megtörtént, a jó hi rét igazoló hazai csapat könnye­dén „darálta be" az erejével telje­sen elkészülő riválisát. Tóth Antal: - A találkozó ele­jén meglepett bennünket a Sal­gótarján, amely az első negyed­órában nagyon jól tartotta ma­gát. A második félidőben azu­tán már sikerült sok gólhelyze­tet kidolgoznunk, s ezek egy részét értékesítve végered­ményben biztos győzelmet arat­tunk. Pusnik Zoltán: - Az első félidő java részében kimondottan jól játszott a csapat, s ekkor még erővel is bírtuk. Szünet után azonban kiütközött az edzéshi­ány és visszaesésünket kihasz­nálva a szentesiek gyorsan el­döntötték a mérkőzést. A hajrá­ban már a fiatalok is lehetősé­get kaptak, azonban nekik még nagyon sokat kell erősödniük ahhoz, hogy helyt tudjanak állni ebben a mezőnyben. További eredmények: NF- AndrewTV-Gödöllő - Miskolci Vénusz SE 6-4 (0-1), Univer­zum NFC - Dévaványai SE 9-2 (6-0), Tolna-Mözsi NLSE - Tata­bányai Amazonok 5-0 (játék nélkül). Szabadnapos: Vesta- City Line Székesfehérvár. A bajnokság állása 1. Vesta 11100 1116- 2830 2. Gödöllő 12 81 3 73- 4525 3. Szentes 12 8 1 3 67- 4625 4.Tolna-Mözs 11 8 0 3 69- 3924 5. Univeraim 11 9 0 2 79- 22 23* 6. Miskolci V. 11 5 0 6 47- 5715 7. Skorpió SE 12 2010 31- 81 6 8. Dévaványa 12 0012 40-139 0 9. Tatabányai A 12 1011 21- 86 0* Megjegyzés: az Univerzum NFC-től négy büntetőpont levon­va. A Tatabánya visszalépett, so­ros ellenfelei játék nélkül kap­ják meg a három pontot 5-0-s gólkülönbséggel. Következik: Skorpió SE Salgó­tarján Univerzum NFC, Salgó­tarján Városi Sportcsarnok, már­cius 17., szombat, 12.30 óra. ■ H.P. Rusz Bianka a tíz kapott gól ellenére is a tarjániak legjobbja volt SPORTTDRMIX Labdarúgás Előkészületi mérkőzés Balassagyarmat SE KarancslapujtD 6-0 (4-0) Balassagyarmat, műfüves pálya, 100 néző, vezette: Szádvári. Balas­sagyarmati SE: Geregai - Gaál, Schuchmann, Földvári, Szenográdi - Lovász, Mohácsi, Miklián, Zolnyánszki, Széles - Gyimesi. Cs.: Benécs, Aigner, Csemi, Balga, Nagy Á. GL: Moh­ácsi (2, mindkettőt tizenegyesből), Széles (2), Lovász, Csemi. Kitűnő első félidőt produkált a hazai csa­pat, a vendégeknél nem vált be a lestaktika, így a gólkülönbség akár nagyobb is lehetett volna VÍVÁS Szász Emese aranyérmet szerzett a Tauberbischofsheimben rendezett női párbajtőr Világku­pán, a szülés után visszatért két kismama közül Mincza-Nébald D- dikó 7., Nagy Tímea 17. lett. A fér­fiaknál Rédli András a berni pár­bajtőr Világkupán állhatott a győ­zelmi emelvény második fokára. Lékó mélyrepülése sakk A nyolc résztvevő között utol­só helyen áll Lékó Péter a linaresi szupemagymester-versenyen, mi­után eddigi összes döntetlenje mellett kétszer is kikapott. Anandtól még a torna első, mexi­kói „kirándulásának” záró­meccsén, majd Morozevicstől már Spanyolországban a visszavágók második fordulóban. Ugyanitt leg­utóbb a harmadikban nehéz, gya­loghátrányos állást több mint 80 lépés után mentett remire Topalov ellen, aki ugyancsak nem villog ezen a versenyen. Vezet az indiai Anand, aki pont elsőhelyes-holt- versenyes társát, a norvég csoda­gyereket, Carisent verte. labdarúgás. Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy még műidig Ronaldo a leg­jobb brazil játékos. - Minden kri­tikával és ellenkező híresztelés­sel szemben biztos vagyok ab­ban, hogy Ronaldo újra váloga­tott lesz. Még nagyon sok örömet okoz majd a hazai szurkolóknak” - nyilatkozta az 0 Globo című na- püapnak a tréner. Otthon kezd az SBTC és a Magyargéc labdarúgás megyei I. osztály 2006-2007. évi alapszakaszának tavaszi menetrendje Keleti csoport 16. forduló Március 17., szombat, 15 óra: Pász­tó - Somosi SE, Nagybátony - Mátra- szőlős, Nógrád Volán-Baglyasalja - Ka- rancslapujtő, SBTC - Zagyvaróna, Ka- rancsberény - Mátranovák. Március 18., vasárnap, 15 óra: Tar - Kistere- nye. 17. forduló Március 24., szombat, 15 óra: Somo­si SE - Nógrád Volán-Baglyasalja, Ka- rancsberény - SBTC. Március 25, va­sárnap, 15 óra: Mátraszőlős - Pásztó, Nagybátony - Kisterenye, Mátranovák - Karancslapujtő, Zagyvaróna - Tar. 18. forduló Március 31, szombat, 15.30 óra: Pásztó - Kisterenye, Nógrád Volán-Bag­lyasalja - Mátraszőlős, Nagybátony - Zagyvaróna, SBTC - Mátranovák. Ápri­lis 1, vasárnap, 15.30 óra: Karancsla­pujtő - Somosi SE, Tar - Karancsbe- rény. 19. forduló Április 7, szombat, 15.30 óra: Ka­rancsberény Nagybátony, SBTC - Tar. Április 8, vasárnap, 15.30 óra: Mátra­novák - Somosi SE, Kisterenye - Nóg­rád Volán-Baglyasalja, Zagyvaróna - Pásztó, Mátraszőlős - Karancslapujtő. 20. forduló Április 14, szombat, 15.30 óra: Nagy­bátony - SBTC, Pásztó - Karancsbe- rény, Somosi SE - Mátraszőlős, Nógrád Volán-Baglyasalja Zagyvaróna. Ápri­lis 15, vasárnap, 15.30 óra: Karancsla­pujtő - Kisterenye, Tar - Mátranovák. 21. forduló Április 21, szombat, 16 óra: Karancs- berény - Nógrád Volán-Baglyasalja, SBTC - Pásztó. Április 22, vasárnap, 16 óra: Kisterenye - Somosi SE, Tar ­Nagybátony, Mátranovák - MátraszO lős, Zagyvaróna - Karancslapujtő. 22. forduló Április 28, szombat, 16 óra: Nógrád Volán-Baglyasalja - SBTC, Pásztó - Tar, Somosi SE - Zagyvaróna, Nagybátony - Mátranovák. Április 29, vasárnap, 16 óra: Karancslapujtő - Karancsberény, Mátraszőlős - Kisterenye. Nyugati csoport ló. forduló Március 17, szombat, 15 óra: Szé­csény - Romhány, Magyargéc Rétság, Kisbágyon - Rimóc, Szügy - Érsekvad- kert. Március 18, vasárnap, 15 óra: Nógrádmegyer - Palotás, Héhalom - Berkenye. 17. forduló Március 24, szombat, 15 óra: Rom­hány - Kisbágyon, Rétság - Szécsény. Március 25, vasárnap, 15 óra: Héha­lom - Magyargéc, Rimóc - Szügy, Ber­kenye - Palotás, Érsekvadkert - Nóg­rádmegyer. 18. forduló Március 31, szombat, 15.30 óra: Szügy - Romhány, Kisbágyon - Rétság, Szécsény - Héhalom, Magyargéc - Ber­kenye. Április 1, vasárnap, 15.30 óra: Nógrádmegyer - Rimóc, Palotás - Ér­sekvadkert. 19. forduló Április 7, szombat, 15.30 óra: Rétság - Szügy, Magyargéc - Szécsény, Rom­hány Nógrádmegyer. Április 8, vasár­nap, 15.30 óra: Héhalom Kisbágyon, Berkenye - Érsekvadkert, Rimóc - Pa­lotás. 20. forduló Április 14, szombat, 15.30 óra: Kisbágyon - Magyargéc, Szügy - Héha­lom, Szécsény - Berkenye. Április 15, vasárnap, 15.30 fon: Palotás - Rom­hány, Nógrádmegyer - Rétság, Érsek­vadkert - Rimóc. 21. forduló Április 21, szombat, ló óra: Szé­csény - Kisbágyon, Romhány - Érsek­vadkert, Rétság - Palotás, Magyargéc - Szügy. Április 22, vasárnap, 16 óra: Berkenye Rimóc, Héhalom - Nógrád­megyer. 22. forduló Április 28, szombat, 16 óra: Szügy Szécsény, Kisbágyon - Berkenye. Ápri­lis 29, vasárnap, 16 óra: Rimóc - Rom­hány, Nógrádmegyer - Magyargéc, Ér­sekvadkert - Rétság, Palotás - Héha­lom. Megjegyzés: A rájátszás első forduló­ját a tervek szerint május 4-5-én rende­zik, míg a bajnokság június 10-én feje­ződik be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom