Nógrád Megyei Hírlap, 2007. március (18. évfolyam, 51-74. szám)

2007-03-26 / 71. szám

2 2007. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE RÓLUNK SZÓL PÁDÁR ZSÓFIA Ruha(t)rend Lassan-lassan jönnek a tavaszi meleg napok, elpakolhatjuk a téli­kabátokat, meleg pulcsikat, cipő­ket Vannak persze olyanok is, akik nem szorulnak ruhatárváltásra. Hogy miért? Mert egész télen a kis kabátkákat, lenge öltözetet részesí­tették előnyben. Igaz, az idei tél nem volt éppen megszokott, deegy- egy mínuszos reggelen megbotrán- kozva figyeltem, ahogyan a diákok szabadon hagyott derékkal, kivil­lanó hassal siettek iskolába Valő színűnek tartom nem azért öltöz­tek fel így, mert nem volt melegebb ruhájuk. Sajnos ezt ládák, ezt kő vetik.. A tinik sorsa igen nehéz. Nem egyszerű megfelelni az iskolában, a közösségben és otthon. Minden­hol más-más viselkedési formát kell magukra ölteniük De szá­mukra Iá az, aki például szolgál, melyek azok a minták, amelyeket szívesen követnek? Úgy gondolom a média meghatározó szerepet ját­szik a fiatalok életében. Eszerint élnek ebből merítenek olykor ötle­tet, hasonlítani szeretnének ked­venceikre. Éppen ezért nem ritka, hogy belépve egy-egy iskolába azt tapasztaljuk cirkuszban vagyunk Szembejöhet velünk egy híres éne­kesnő hasonmása, akinek termé­szet adta arca a sminktől alig lát­szik De akár találkozhatunk egy egész rockbandával is, akiket meg pillantva olyan érzésünk lehet: épp egy koncert közepére csöppentünk Láthatunk katonáknak kinéző di­ákokat is, akik tekintélyt paran­csolva vonulnak végig az iskola au­láján és vannak laza, ruhájukat majdnem elhagyó fiatalok is, akik azt az érzés kelthetik nagyon ki­fogytak ruháikból Vajon számukra tényleg a meg­hökkenés fontos? Vagy csak sze­retnék ha valaki felfigyelne rájuk? Egyesek szerint a mostani, „elkor- csosult” környezetünkben már semmi sem meglepő. Mások vi­szont jogosan teszik fel a kérdést: hová vezethet, hová fajulhat még ez a világ? Salgótarján. Tizenhat produkciót mutattak be Salgótarján legügyesebb sztárutánzói, a szombati nagy sikerű, immár a hetedik éve megrendezett Tarjáni tátika sztárutánzó versenyen. A salgótarjá­ni József Attila Művelődési és Konferencia-központ technikusai kiváló körülményeket biztosítottak a fellépőknek. A hang és látványos fényeffektek segítették és meg is könnyítették a fellépők dolgát. A Tarjáni tátika helyi döntőjében a legjobbnak a kodályos Balavaider Bettina és Dialkó Aletta páros bizonyult. Őket követte Bangó Attila rákóczis kisdiák. A harmadik helyezést a Müller Veronika, Létai Lili és Verebélyi Lúcia trió érdemelte ki. SZTARUTANZAS FELSŐFOKON Részletekről később... M. J. NÓgrád megye. Sokan szeretné­nek az energiával takarékoskod­ni olyanforma állami támogatás­sal, melyet néhány napja jelen­tett be a gazdasági tárca vezető­je. Éppen ezért sok az ide kap­csolódó kérdés is, hiszen a pontos részleteket közlő pályá­zati felhívás még nem nyilvános. Mint ismeretes, idén az 1994 előtt, hagyományos technológiá­val épült házak külső hőszigete­lésére, nyílászárók, illetve ener­giaellátó berendezések cseréjére igényelhetnek pénzt azok, akik­nél maradéktalanul megvannak a szükségesnek ítélt feltételek. Megújuló energiaforrások hasz­nálatára, így egyebek mellett napkollektor üzembe helyezésé­re vagy hőszivattyúk beszerzé­sére a házra vonatkozó megkö­tés nélkül lehet pályázni. A ko­rábbi feltételekhez képest jelen­tős változás, hogy harmincról ti­zenöt százalékra csökken a vissza nem térítendő támogatás mértéke. Ezúttal önrész nélkül is benyújtható a kérelem, mivel államilag támogatott hitellel ki­váltható a saját erő. Az elnyerhe­tő összeg legfeljebb 265 ezer fo­rint, s ehhez maximum másfél millió forint kedvezményes hi­tel felvétele kapcsolódhat. Már a lehetőségről szóló beje­lentés utáni napon százezrek „jártak” a Gazdasági és Közleke­dési Minisztérium honlapján, hogy a témához kapcsolódó fó­rumrovatban tegyék fel kérdé­seiket. Legtöbben eddig azt tu­dakolták, mikor és hol lesznek elérhetők a formanyomtatvá­nyok. Eziránt érdeklődtünk mi is Ábrahám Gergely sajtószóvi­vőnél, aki közölte, hogy márci­us 31. után lehet majd ezeket letölteni a www.gkm.gov.hu internetes oldalról, s ekkorra az is tudható lesz, hogy más úton hozzáférhetőek lesznek-e a pá­lyázati űrlapok. Megtudtuk azt is: április 10-től fogadják az igényléseket. S hogy meddig? A határidőt lényegében az dönti el, mikor fogy el a rendelkezés­re álló pénz. Egy nap a boldogság jegyében Pádár Zsófia Salgótarján. A városi sportcsar­nok adott otthont a hét végén Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének. A már hagyomány­nak számító rendezvényt a karancslapujtői Teplán Sándor éneke, az őt harmonikán kísérő Bácskái Balázs és a tárogatón ját­szó Deák Béla műsora nyitotta meg. A folytatásban Reményik Sándor Kegyelem című versét adta elő Urbányi Krisztián és Urbányi Kira. Ezt követően Bablena Ferenc szervező szólt a megjelentekhez. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ez a nap a tavasz és az ehhez kapcsolódó testi és lelki megújulás ünnepe. Szándékuk az, hogy ma többet adjanak az embereknek csupán szórakozástól: közelebb hozzák őket mind testben, mind lélek­ben, békés, nyugodt belső har­móniát teremtve ezzel. Az összegyűlteket keleti harc­művészed bemutató várta, majd kezdetét vette a teremfoci-baj­nokság, amelyen a papok, a szí­nészek - köztük Eperjes Károly - a KDNP és a Katolikus Rádió csapatai mérték össze tudásu­kat. Az egyik mérkőzés kezdő­rúgására dr. Beer Miklóst, a váci megyéspüs pököt kérték fel, aki ennek emlékére egy plakettet vehetett át. A jó hangulatú labda­rúgást a KDNP csapata nyerte. A „bajnokság” után kulturális szórakozásra nyílt lehetőség. A közönség nagy figyelemmel tün­tette ki Makray Pál színészt, aki lenyűgöző hangjával, ismert dal­lamokkal kápráztatta a jelenlé­vőket. Fresch Zoltán és Kiss Zol­tán is dalra fakadt, akiket a kö­zönség nagy tapssal méltatott. Ezt követően a főplébánia ifjúsá­gi énekkara vette át a hangulat­teremtés szerepét: Varga András plébános gitárjátéka és a kórus­tagok gyönyörű hangja varázsol­ta el az érdeklődőket. Majd Len­gyel Judit és Tóth Boglárka, vala­mint Tóth Tibor és Tóth Dávid szórakoztatta a közönséget. A színes programcsokrot a boldog­ság, az emberbaráti szeretet és az egymásért való felelőség je­gyében dr. Beer Miklós gondola­tai zárták. A résztvevők közül Csekei Ist­ván és Törőcsik Istvánná salgó­tarjáni ünneplők osztották meg élményeiket lapunkkal.- Már második alkalommal veszek részt ezen az ünnepen. Szívesen eljövök, mert kedvelem a sportot, a kulturális eseménye­ket és az ezekkel járó pezsgő hangulatot. Úgy gondolom az embereknek szükségük van ar­ra, hogy eltöltsenek egy-egy na­pot a vidámság jegyében - mondta Csekei István. Törőcsik Istvánná így fogal­mazott: Mivel férjem sportoló volt, szoros szálak fűznek a lab­darúgáshoz, ezért a kíváncsiság Eperjes Károly ezúttal labdarúgó tudásáról tett tanúbizonyságot és a szurkolás öröme miatt iz­gultam végig a mérkőzéseket. Szeretem a kulturális előadáso­kat is, amikor csak tehetem részt veszek valamilyen szórakoztató programon, hiszen a kikapcsoló­dás mellett nagy örömet okoz számomra, ha az ilyen fantaszti­kus dallamokat, előadásokat hallhatok. Kulturális csemegéből is bőven akadt (balról jobbra (Deák Béla, Bácskái Balázs, Teplán Sándor) vissza a jövőbe Salgótarján: Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! - felhívás volt a mottója a napokban megtartott gazdasági konzultá­ciónak, melynek összehívója Székyné dr. Sztrémi Melinda városunk polgármestere volt. A polgármes­ter asszony vezetésével működő gazdasági konzultá­ciós testület elkészítette Salgótarján ciklusokon át­ívelő gazdasági programját, ez került bemutatásra a meghívott gazdasági szakemberek előtt. Salgótarján. A város vezetése fontosnak tartotta, hogy pre­zentációval egybekötve első­ként a város gazdasági elitje kapjon részletes tájékoztatást a jövőbeni tervekről úgy, hogy az érintett szereplők elmond­hassák véleményüket. A kon­zultáción részt vett dr. Fenyve­si Gábor és Eötvös Mihály al­polgármester. A bemutatott gazdasági prog­ram négy alappillérre épül, ame­lyek esetében egyfajta szinergia­hatás érvényesül, vagyis az egyes programok egymást hatá­saikban erősítik. Ez a bemuta­tott négy pillér a „Fejlődő város”, az „Élhető város", a „Gondosko­dó város”, valamint a „Vonzó és szerethető város” programja. A részletes tájékoztatásban kibontásra kerültek az egyes programok, azok alprogramjai, így szó esett az Inno-City prog­ramról, az ipari szektor tudás­alapú fejlesztéséről, a város­rehabilitációról, a humánerő­források újratermeléséről, part­nerségi programokról és szoci­álpolitikai programról. Emellett kifejtésre került a negyedik programpont keretein belül a „vonzás” és „szerethetőség” kri­tériumrendszere. Megfogalmazásra került, hogy a gazdasági programban kitűzött célok megvalósulásá­hoz, mindenkinek a felelősség- teljes, cselekvő együttműködé­sére van szükség. Az elhangzott gazdasági programmal kapcsolatban konstruktív vélemények han­goztak el a résztvevők részéről. Gazsi Ferenc, a VOSZ NÓgrád megyei elnöke kifejtette, hogy a szervezet támogatja a progra­mot. Kiemelte azt is, hogy szük­séges a tervezet széles körű be­mutatása és támogatni kell a közeljövőben az olyan rendez­vényeket, amelyek vonzzák a lá­togatókat. Fontosnak tartja to­vábbá a vasútállomás felújítá­sát, valamint az iparvállalatok lakóövezeten kívülre telepíté­sét A VOSZ mindezek mellett anyagilag is támogatja a prog­ram előkészítését, a szervezet ötvenezer forintot ajánlott fel er­re a célra. A hozzászólók között volt Aradiné OraveczÉva is, aki örö­mét fejezte ki, hogy az ipartör­téneti múzeum is helyet kapott az anyagban. Brunda Gusztáv az elképze­lések világos struktúráját mél­tatta és javaslatot tett arra, hogy a gazdasági program mel­lett urbanisztikai tervek is ké­szüljenek. Dr. Rozgonyi József, a Pénz­ügyi Számviteli Főiskola helyi intézetének igazgatója hozzá­szólásában hiányolta, hogy a programban nem nevesítették a főiskolát, nem mérték fel a szükséges erőforrást. Vélemé­nye szerint a projektet és annak megvalósítását széles alapokra kell helyezni, s ehhez felaján­lotta az általa vezetett intéz­mény segítségét Minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belő­le - hangsúlyozta Institórisz András, majd hozzátette vigyáz­ni kell, nehogy megálljon ez a jó kezdeményezés. Szalay József az acélgyár igaz­gatója fölajánlotta az ipartörténe­ti múzeum számára a régi gyár néhány gépét és fontosnak tart­ja a betelepülés ösztönzését Hoz­zászólásában kiemelte kezelni kell a munkanélküliséget és új munkahelyeket kell létrehozni. Helyesli a program 2006-2018- as időintervallumát, ugyanakkor kérdésesnek tartja a program­ban szereplő autóipari célirányt Az SVT-Wamsler igazgatója Antali Károly kiemelte, az anyag egyik erénye a politika- mentesség. S érdeklődött ar­ról, hogy a program hogyan kezeli az SVT helyét, illetve szerepét. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester a konzultáció zá­rásaként hangsúlyozta, hogy a felelősség a „ma” megélése, egy egészséges, bölcs generáció ki­nevelése, a „stafétabot megőr­zése”, hogy legyen mit átadni. Szemléletváltásra van szükség minden színtéren és minden te­rületen, közösség és egyén te­kintetében egyaránt, csak ak­kor tudjuk ezt a programot kö­zösen, együttműködve megva­lósítani. Akkor mondhatjuk, hogy „itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! Salgótarján Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzatának gazda­sági programját a napokban tárgyalja a város közgyűlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom