Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-03 / 29. szám
4 2006. FEBRUAR 3., SZOMBAT KULTÚRA „A fösvény” túlélte az évszázadokat A magyar kultúra napja salgótarjáni rendezvényének egy huszadik századi klasszikus, Márai Sándor volt a „vendége”. „A pisztoly” című életműmontázs az emigráns Márai megpróbáltatásokkal, hullámverésekkel teli utolsó öt évének néhány epizódját érzékeltette és költészetének jellemzőit mutatta be. Papp Zoltán - aki szerkesztette is a műsort - tolmácsolta a verseket, Helyey László az író naplójából idézett vágyakat, szorongásokat, a múltat és a jelent megjelenítő gondolatokat, Horgas Eszter művészi fuvolajátéka pedig az érzelmi hátterét adta a drámai mondandónak. A Gyulai Várszínház produkcióját Árkosi Árpád rendezte. A színházbérletben a kassai Thália Színház Moliére „A fösvény” című komédiáját vitte színre. Az alábbiakban erről az előadásról lesz szó... Az önelégült Harpagon (Bocsarszky Attila) elvezettel hallgatja lanya (Nagy Kornélia) es annak kedvese, Valér (Flórián Róbert Szabolcs) hízelgését Bár a párizsi kárpitos fia, Jean- Baptiste Poquelin, írói nevén Moliére - aki éveken át színész is volt - igencsak régen, a 17. század hatvanas-hetvenes éveiben vetette papírra remekeit, - a „Kényeskedők”-et, a „Nők iskolájáét, a „Don Juan”-t, a „Tartuffe”-öt, a „Mizantróp”-ot, a „képzelt beteg"-et, a „Dandin György”-öt, a „Scapin fur- fangjai”-t - ezek időszerűsége - csakúgy mint az ókori görög drámák, vagy a Shakespeare-tragédiák, vígjátékok esetében - mit sem csökkent az idő múlásával, s zömük változatlanul az egyetemes színpadi irodalom alapművei között őrződött meg évszázadokon át. Mi a titkuk ezeknek a szerzőknek, illetve műveiknek? Elsősorban mély emberismeretük, okos, az összefüggéseket messzemenően figyelembe vevő világszemléletük bizonyult maradandónak. Az, hogy egyediségükben olyan általános helyzetképeket, konfliktusokat, személyiségjegyeket, típusokat voltak képesek megörökíteni, amelyek velejárói a társadalmi, emberi létnek és jószerivel függetlenek a különböző korszakoktól, a politikai berendezkedésektől. Ezért tudunk sírni és nevetni Moliére hősein is, mert velünk - itt és most - éppúgy megeshetnének (sőt alkalmasint meg is esnek) azok a fonákságok, amelyek a színpadon történnek, nóta bene mi is rendelkezünk azokkal a jellembeli gyengékkel, amelyeket a Moliére-darabok pellengérre állítanak. Akkor pedig még könnyebb átérezni a szituációkat, ha az előadás - mint a Magyar Színház Iglói István rendezte, Salgótarjánban is bemutatott „Tudós nők”-jében - díszletei, jelmezei az egyidejűséget, a maiságot sugallják. Hasonló szellemben nyúlt Moliére talán legismertebb színjátékához, - Plautus „A bögre” című komédiájához visszavezető - „A fósvény”hez Csiszár Imre is, aki vendégrendezőként és mondhatni Moliére- szakértőként a kassai magyar színház társulatát instruálta. Az ő értelmezésében is a mai divatra hajazó ruházatban (például sportcipőben) jelennek meg a színészek, gesztus- és jelképrendszerük is (ahogyan és amit mutogatnak) közelmúltunk, napjaink szokásaiban gyökerezik. Az egész előadás a commedia deli’ arte stílusában, jól érzékelhető karikaturisztikus, ironikus felfogásban fogant, cirkuszi kavalkád- ra emlékeztet. Ezt az érzetet erősíti a puritán díszlet is, ami néhány lepusztult bútordarabon kívül lényegében egy ajtóból áll, amelyen át az egyes „műsorszámok” szereplői porondra lépnek, s ez érződik a nézőtéren játszatott jeleneteken is. Egyrészt „ott, a kertben” ássa el pénzét a fösvény Hargapon, másrészt kétségbeesve, halálra rémülten keresve az eltűnt ládát, onnan szól a közönséghez, ahogyan a bohóc szokott a ma- nézsból. A mérhetetlen kapzsiság, a beteges, öncélú pénzimádat olyannyira különccé teszi Harpagont, hogy - mint Illyés Gyula találóan fogalmazta - „érzelem éppúgy nincs benne, akár az aranyában... "Érdekli, hogy mit mondanak róla az emberek, de csak azért, hogy nehogy bárki is megrövidítse őt. Kétszínűsége, álnoksága megmutatkozik családjához, gyermekeihez, szolgáihoz fűződő viszonyában is. Csak addig fogadja el őket, amíg vele értenek egyet, egyébként pedig mindig gyanúsak, utánuk is állandóan szimatol. Szerelmüket, házasságukat is kizárólag a várható vagyon függvényében ítéli meg. Még arra is képes lenne, hogy feleségül vegyen egy fiatal lányt, csak azért, mert az erre a célra kiszemelt ifjú hölgy - nem mellesleg a fia szerelme - nem kér hozományt. Mindenkit túl akar élni, hogy minél tovább élvezze a pénz hatalmát, amely számára nem a gazdagság, az anyagi bőség forrását jelenti. Ez szedett-vedett, már-már rongyos, igénytelen ruházatán éppúgy meglátszik, mint sivár környezetén, amely arra utal, hogy a mániákusan kuporga- tó, vagyonát rendre uzsorakamattal gyarapító Harpagon saját kényelmétől is megfosztja magát. Számára ugyanis a pénz elsősorban eszmei értéket, fétist képvisel, amely meghatározza az egész világhoz való viszonyát. S ezért nagyon veszélyes ez a figura, az ilyen személyiség. S, hogy Moliére akarata, hatása ilyen messzi időtávlatban is érvényesül, az a rendezőn kívül nagyrészt a mondhatni az abszolút főszereplőt megszemélyesítő Bocsárszky Attilának köszönhető. Remek karikírozókészséggel, lendületesen formálja meg a címszereplőt, kinevetteti azt, amit „A fösvény” mond és csinál, s kellőképp ellenszenvessé is teszi a lényege szerint egyáltalán nem mulatságos, eszelősen zsugori, idegesen rohangáló Harpagont, aki még önmagában sem bízik igazán. Jellemző, hogy belenézvén a tükörbe, annak törött üvegében is ellenséget lát, amíg fel nem ismeri magát. Csak akkor gyűlik fény, mondhatni némi szeretet a szemében, amikor megpillantja elveszettnek hitt pénzes ládáját, amin pedig már ült is korábban. Ez azonban csak egy pillanatig tart, a földöntúli boldogság egyszersmind gúzsba is köti, örökre. Az előadás - amely hatványozottan a színészi játékra épít - többi szereplője is jól illeszkedik Csiszár Imre rendezői koncepciójához és egységes stílust jelenít meg. Egyébiránt színháztörténeti kuriózum, hogy Magyarországon először, 1769-ben éppen Kassán játszottak Moliére-darabot, az „Úrhatnám polgár”-t. ■ Csongrády Béla Papp Zoltán Márai Sándor verseiből, Helyey László az író naplójából olvasott fel, Horgas Eszter fuvolázott a magyar kultúra napja salgótarjáni ünnepségén Madách-kultusz Tarjánban is Mi sem természetesebb, hogy Csesztve - ahol 1845 és ’53 között élt Madách Imre, Balassagyarmat, ahol a vármegyeházán hivatalnokoskodott és a határainkon túli Alsósztregova, ahol 1823-ban született, ahol 1864-ben eltemettetett és ahol 1859-ben és '60-ban papírra vetette „Az ember tragédiájáét - évtizedek óta kultikus helyszínnek, irodalmi zarándokhelynek számít. Salgótarjánhoz nem kötődött Madách személyes módon, de a város, mint megyeszékhely szükségét látja, hogy a maga módján éltesse a nógrádi írózseni szellemi örökségét. Ez volt az egyik célja az 1997-ben életre hívott Ma- dách-hagyomány Ápoló Egyesületnek is, amelyik - az önkormányzattal, a Madách Imre Gimnáziummal és a Bolyai János Gimnáziummal együttműködve - Madách január 21-i születésnapja tiszteletére évről évre koszorúzási ünnepséget rendez Varga Imre Ma- dách-szobránál. A minapi rendezvényen Szék)'né dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján megyei jogú város polgármestere mondott ünnepi beszédet. A szónok kiemelte e hagyomány - amelyik szorosan kapcsolódik a Himnusz 1823. január 22-i megírásához, azaz a magyar kultúra napjához, sőt az 1922. január 27-i, várossá válás évfordulójához is - jelentőségét és elemezte a világirodalmi rangú drámakölteményben, „Az ember tragédiájáéban felvetett kérdések aktualitásait. Kifejezte reményét, hogy a ma ifjúsága, a felnövekvő nemzedék is nemzeti értékként tiszteli majd Madách örökbecsű művét és itt a városA Madách-hagyomány Ápoló Egyesület szokásos januári összejövetelén ugyancsak - mint máskor is - Madách volt a téma. A megemlékezéshez ezúttal dr. Praznovszky Mihálynak, a Palócfóld főszerkesztőjének „Madách vendéget vár” című új kötete - amely 2006 novemberében a szerző hatvanadik születésnapjára látott napvilágot - szolgáltatta az apropót. Praznovszky Mihály az elmúlt két évtizedben papírra vetett és különböző folyókátokban, könyvekben, kiadványokban megjelent tanulmányaiból, cikkeiből, beszédeiből, kiállításmegnyitóiból válogatott egy könyvre valót. „Ez a kötet tartalma. Főszereplőjepedig Madách Imre ” - írta a jó ideje már Veszprém megyében élő irodalmár a kötet hátlapján és hozzátette: „Ha egyszer valaki Nógrád megyében született és a salgótarjáni Madách gimnáziumba járt, talán nem is véletlen, hogy mindez így történt A szülőföld és az iskola - ez a két meghatározó eleme az életemnek. Az egyik nem enged, a másik felemel. És mindig és mindenhol Madách... Ha a gimnáziumi beiratkozást nézem (1961), akkor idáig ez már 45 év Madách társaságában. Soha szebb életet!” Lényegében ezeket a gondolatokat bontotta ki, részletezte Praznovszky Mihály a mai Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola aulájában, volt és jelenlegi madáchos diákok, tanárok, elhivatott érdeklődők körében. Elmondta, hogy nagyjában-egé- szében már lezárta Madách-ku- tatásait, -publikációit, ismételni nem szeretné önmagát, egy nagy terve azonban még van e tárgykörben: sajtóforrások alapján dolgozta fel és vitte számítógépre „Madách Imre napjai a magyar irodalomban (1860-1865)” című munkáját, amelyet szeretne megjelentetni. Véleménye szerint a Madách-je- lenség továbbra is kimeríthetetlen, ezért az új generációktól várja, hogy hozzátegyenek valaban is őrzi, folytatja a Madách- praznovszky Mihály új könyvét a Madách- mi újat az eddig feltárt ismerekultusz jegyében, szellemében hagyomány Ápoló Egyesület összejövetelén tekhez. megteremtett tradíciókat. mutatták be ■ Cs. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Teljesítenéd egy kívánságom? Akkor edd meg a maradék bejglit." Szerencsés nyertesünk: Pulai Károlyné Egyházasgerge, Felszabadulás út 4. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését február 8-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft- os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
