Nógrád Megyei Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-26 / 48. szám

4 2007. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE „Mindegy hová, de innen bármi áron el akarok menni” Fejvadásztippek-karriertanácsok Tavaszváró kamara, „dublini éjszaka” Salgótarján. Tavaszváró bált rendezett az elmúlt szombaton a Nóg- rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahol mások mellett a szer­vezet országos elnökségének több tagja is képviseltette magát. A szép számban megjelent vendégek a pohárköszöntőt követően be­lekóstolhattak a „dublini éjszakába” is, köszönhetően egy ír sztepp­együttes táncműsorának. A szervezők a vacsora összeállításánál is gondoltak Szent Patrik népére, így az asztalokon igazi különleges­ségek kellették magukat. Hogy bálban vagyunk, s nem pubban, azt tudatosította az ilyenkor megszokott tombola, ám a kamarában sem maradhatott el a hajnalig tartó tánc­nyári napfordulón összegyűl­nek, s este tábortüzet gyújtanak, mintegy szimbolizálva, hogy összeköti őket a fény, legyőzve a távolságokat is.- Keressük a gazdasági tovább­lépés lehetőségeit is, kezdemé­nyezésemre az érintett települé­sek vezetői megkeresik a vállalko­zásaikat, azzal az elképzeléssel, hogy a jövőben ajánljanak egy­másnak különböző termékeket. Nálunk például többen is gazdál­kodnak erdőbirtokosságban, s az itt esetleg feleslegessé váló tűzifa kelendő lehet más tájakon - ecse­Egy alkotó művésztábornak adhat otthont az idén nyáron Cserhátszentiván, de - erősítendő a gazdasá­got - a jövőben egymás sajátos termékei is piacra ta­lálhatnak a Szentivánok között - egyebek mellett ezekről döntött a Szentiváni Charta Országos Egyesü­letének elnöksége, amely pénteken és szombaton ülé­sezett a nógrádi községben. Schveiczer K. Cserhátszentiván. a 2001-ben életre hívott Szentiváni Charta Országos Egyesülete nyolc „név­adót” foglal magába: Győr- szentivánt, Bakonyszentivánt, Zalaszentivánt, Pilisszentivánt, Alsószentivánt, Felsőszentivánt, Újszentivánt és Cserhát- K szentivánt. Csatlakozott hozzá- | juk a pilisszentiváni és | győrszentiváni polgárőr- és tűz- | oltó-egyesület is, sőt ma már ~ Gulács is tiszteletbeli tagnak vallhatja magát: az ottani, hat év­vel ezelőtti árvíz után ugyanis a charta is segédkezett a falu újjá­építésében. Noskó Sándor, Cserhátszent­iván polgármestere elmondta: a Szentivánok kölcsönösen részt vesznek egymás kulturális, sport- és egyéb rendezvényein, amelyek közül az elmúlt évben kiemelkedett a nógrádi község zászló és címer avatása. Idén is a Szent Iván-nap ígérkezik igazi különlegességnek: immár ha­gyomány, hogy június 2l-én, a telte Noskó Sándor polgármester, aki példaként megemlítetett, hogy községükben egyebek mel­lett az alsószentiváni pirospapri­kának lehet piaca. A Szentiváni Charta Országos Egyesületének elnöksége elfo­gadta a szervezet 2007-es költ­ségvetését, ennek tükrében anyagilag egy diákot tudnak tá­mogatni, de segítik az iskolai csoportokat is egy gulácsi tábo­rozás lebonyolításában. Döntés született az idei rendezvények­ről is, Cserhátszentiván például egy alkotótábornak ad otthont a nyáron, amely a szentiváni char­ta művészeinek kínál majd al­kotóterepet. Törekednek a hatá­ron túli kapcsolatok erősítésére, s remélik, hogy a jövőben Romá­niában is megalakul egy egyesü­let a „Szentiván” szót tartalma­zó településekből. Szentivánok, egymás között Közgazdászdiplomám megszerzése óta dolgozom egy német cég magyarországi leányvállalatánál. A könyvelésen kezdtem, majd a pénzügyi osztályon dolgoztam. Immár három éve pénzügyi vezető vagyok. A főnököm időközben - most már tudom, sajnos - vissza­ment Németországba és el is távozott a cégtől. Az új főnököm pe­dig nem egy leányálom. A napi munka során pedig olyan problé­mákkal kerülök szembe, amelyeket látszólag soha nem leszek ké­pes megoldani. Mindannyiszor, amikor már úgy érzem, hogy „sí­nen vagyok”, egy újabb, megoldhatatlannak tűnő probléma merül fel, és ezt egyre nehezebben viselem. Sokszor úgy érzem, elnyom­ják a kreativitásomat is. Napról napra egyre szilárdabb az elha­tározásom: mindegy hová, de innen bármi áron el akarok menni. Nem ért egyet a főnökével. Ez mindenkivel előfordult már. Szakmai érvekkel indokol. Ismét próbálkozik, de megint falba üt­közik. „Szeretem a munkámat és a főnökömmel is igyekszem normálisan kijönni, de sokszor úgy felhúzom magam, hogy leg­szívesebben bemennék hozzá és odavágnám a felmondásomat az asztalára” - írja. Ne tegye! Álljon ellen a kísértésnek! Nemcsak azért, mert nem szerencsés fel­izgatott állapotban döntést hoz­ni, hanem azért is, mert tisztá­ban kell lennie a munkahelyi re­alitásokkal. A munka olyan, mint a hullámvasút: vannak fel­felé ívelő szakaszok és vannak hullámvölgyek. Bizonyos mérté­kű kudarctűrés kell, hogy le­gyen még a legaktívabb, legte­hetségesebb emberben is. Tekintsen vissza a korábbi si­kereire és elért eredményeire! Próbálja maga elé képzelni mun­kájának jövőbeni lehetőségeit! Hiszen nagyon rossz következte­tésekre vezet, ha a munkáját ki­zárólag az éppen most végbeme­nő fejlemények alapján ítéli meg. Egyik rokonom története meg­felelő tanulságokkal szolgálhat ! arra, hogy milyen problémákat okozhat, ha elkeseredésünkben, bármi áron munkahelyet változ­tatunk. D. R. az egyik nagybank belvá­rosi központjában dolgozott és elég sikeres volt. A bankszakma közismert a viszonylagosan las­sú előmeneteli lehetőségekről, ám ehhez képest R. elég gyor­san haladt előre. A közgazdasá­gi egyetem befejezését követően, két év munkaviszonnyal a háta mögött, 26 éves korára már a vállalati hitelezésekért felelős ügyvezető igazgató jobbkeze volt. De R.-ben megmozdultak bizonyos ambíciók, a független­ség, a kezdeményezőkészség és a kreativitás kibontakoztatása iránti igény. No persze ezek egy olyan konzervatív ágazatban, mint a bankvilág, nem igazán nyertek kielégülést, úgyhogy R. elkezdett új állás után nézni. Számos fejvadász céget is meg­keresett. Végül egyik ajánlat sem tűnt elég vonzónak. Ahogy nőtt a hiábavaló próbálkozások száma, úgy lett R. egyre nyugta­lanabb. Úgy fél év múltán, egy vidéki termelővállalatnál olyan állás- ajánlatot kapott, amelyik megfe­lelőnek tűnt. „Ha nem is tökéle­tes ez az állás, úgy tele van a hó­cipőm a bankkal, hogy már bármit elvállalnék, és ez az ajánlat leg­alább lehetővé te­szi, hogy kilépjek a bankvilágból” - mesélte. „Külön­ben is, ez után az állás után még mindig van esélyem, hogy vala­mi olyat csináljak, amihez iga­zán kedvem van.” Három hóna­pi papírtologatás, rubrikakitöl­tés és statisztikakészítés után R. belátta: óriásit hibázott. Ehhez képest a banki állása maga volt a paradicsom. R. alapvetően ott rontotta el a dolgot, hogy a meglevő állását nem egy kedvezőbb lehetőségért adta fel, hanem azért, mert bele­lovalta magát, hogy bármi áron elmozduljon onnan, mivel „az már kibírhatatlan volt”. Sajnos sokan tesznek így, ám az elkese­redés és reményvesztettség két­élű fegyver. Ráadásul nagyon erős érzelmi hullámokat is kelt­het. Tehetetlennek, elhagyottnak és levertnek érezzük magunkat. Ilyenkor van az - mint azt fen­tebb láttuk -, hogy néhány si­kertelen próbálkozás, illetve ál­lásajánlat után az ember még a nyilvánvalóan nem testre sza­bottat is elfogadja. A tanulság: legyen annyi önfe­gyelme, hogy - hacsak nem tény­legesen elviselhetetlen a helyzet - ne lovalja bele magát egy bi­zonytalan kimenetelű, esetleg csak rövid távon kecsegtető vál­toztatásba, hanem várja meg, amíg olyan helyet talál, ahol a fel­adatokkal való azonosulás és - hosszabb távon is - az önmegva­lósítás, a szakmai továbbfejlődés lehetősége biztosított.

Next

/
Oldalképek
Tartalom