Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-11 / 9. szám

4 2007. JANUÁR 11, CSÜTÖRTÖ1 NOGRAD MEGYE Kiadvány a kistérségről Tart még a tavaszias tél, benne. A teljesség igénye nél­sőt a leghidegebb évszak közepét is csak pár nap múlva fogjuk elhagyni - de bizony már az orszá­gos fegyver-, horgász- és vadászkiállítás, meg az azt követő Utazás 2007 idegenforgalmi vásár jut ez idő tájt az ember eszé­be. Merthogy a mai viszo­nyok között e két rendez­vény számít a kikelet iga­zi hozójának, nem holmi gólyamadarak, tavasztün­dérek és Sándor-József- Benedekek... A tavasz köze­ledtének tehát biztos jele az utazás kiállí­tás és vásár, a készülődés pedig már megkezdő­dött a hazai idegenfor­galom leg­nagyobb sereg­szemléjé­re. Mit kíván­nak be­mutatni a szak- i embe- I rek a I leg- 1 fon- m to­kül szerepel benne Ipolytarnóc a híres ősleletekkel, a kishartyáni Kőlyuk-oldal, Salgó vára, Szilváskő bazaltorgonái, Bárna geológiai nevezetességei, a kazár riolittufa erózió, illetve a természeti kincsek mellett a térség kulturális értékei is. A szövegek megírására ismert szakembereket kértünk fel, akik munkájuk során töreked­tek arra, hogy mindenki számá­ra közérthető formában mutas­sanak be egy-egy nevezetessé­get. A külföldi látogatókra szá­mítva a kötet a magyar mellett angolul és németül is tartal­mazza a leírásokat.- Mi lesz a kiadvány sorsa, azon túl, hogy az érdeklődők tá- jékozódhat­sabb ilyen jellegű hazai ren­dezvényen? Erről kérdeztük Parditka Magdolnát, a salgótar­jáni Tourinform-iroda vezetőjét.- Megjelent nem régen egy háromnyelvű kiadvány a Norda támogatásával, ötezer példány­ban - mondta. - A szükséges ön­erőt Salgótarján önkormányza­ta állta, a szükséges támogatást pedig az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács biztosította.- Mik szerepelnek a kiadvány­ban?- A salgótarjáni kistérség ide­genfogalmi vonzerőit, egyedi ér­tékeit szeretnénk bemutatni Rossz bankszámlaszám: késik a kifizetés A területalapú támogatások kifizetésénél gyakori probléma, hogy a kedvezményezett hibá­san adja meg bankszámlaszá­mát - tudatta lapunkkal a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hi­vatal (MVH). Mint megtudtuk, ez csak akkor derül ki, amikor a támogatási összegek visszaér­keznek, tehát az utalás ered­ménytelen. Csak az ilyen esetek száma ezres nagyságrendű, de sok az olyan támogatásigénylő is, aki elmulasztotta a bank­számlaszámát megadni. A téves adatok tisztázására a megyei kirendeltségek munka­társai számos esetben még az érintett ügyfelek személyes fel­keresését is megpróbálják. Nagymértékben meggyorsíta­ná a támogatások kifizetésének ütemét, ha maguk a gazdák el­lenőriznék, hogy a bankszámla- számukat helyesen adták-e meg. Ezt könnyen megtehetik, hiszen az MVH által küldött visszaiga­Egészségesebb élet pályázat útján Az Alapítvány az Egészséges Településekért civil szer­vezet által kiírt Egészségterv pályázatra tavaly október végéig várták a meghívott önkormányzatok projektjeit. Nógrád megyéből összesen 18 pályázat érkezett, mely­ből, Szentén és Kisecseten kívül Kazár, Rákóczibánya és Vizslás közös munkáját értékelték támogathatónak. Gulyás Edina a kör­nyék neve­zetes­sé gei- ről?-■ A ! közeljö­vő egyik fontos feladata az lesz, hogy elvigyük és a lehető leg­szélesebb körben terjesszük az Utazás 2007 kiállítás és vásár sorozatában. A kiadvány már bemutatkozott Szombathelyen egy regionális vásáron, de terve­ink szerint megismerheti a kö­zönség Debrecenben, Veszp­rémben és Szegeden is. A kör­nyék idegenforgalmi szálláshe­lyeire is szeretnénk eljuttatni, hogy azok is megismerhessék a salgótarjáni kistérség neveze­tességeit, akiknek még nem volt alkalmuk erre. Kazár/Rákóczibány^/Vizslás. Az alapítvány felhívására hatvan tele­püléscsoport jelentkezett, a be­nyújtott munkákból huszonhár­mat találtak a szakértők és a kura­tórium támogatásra érdemesnek. A pályázat célja a településen élők életfeltételeinek, életminőségének javítása. A meghirdetett 90 millió forintos támogatási keretösszegből összesen 60 milliót osztottak ki, a fennmaradó összegre január vé­gén új, meghívásos pályázatot ír ki az alapítvány. Szűkebb hazánkból Kazár, Rákóczibánya és Vizslás közös projektjét pozitívan bírálták el, az így elnyert 800 ezer forintból 20 szánkót és ugyanennyi biciklit vá­sárolnak. Az egészségtervben hangsúlyozták, hogy szeretnék a településen élőket mozgásra ösztö­nözni, ezáltal biztosítani számuk­ra az egészségesebb, boldogabb életet. Azt is fontosnak tartják, hogy közös programokat szervez­zenek a falvak számára, hiszen kö­zösségben szívesebben sportol­nak az emberek. A hátrányos hely­zetűek is be tudnak ily módon kapcsolódni az egészséges életmó­dot szolgáló programokba, az esz­közök hiánya nem okoz problémát a továbbiakban. Az elnyert támo­gatásból 200 ezer forintot szán­kókra, míg 600 ezret biciklik vá­sárlására fordítanak. A sportszere­ket az iskolatársulásban működő kazári Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tá­rolják majd, és a teljes felügyeletet is az iskolára bízzák. Elsősorban a diákok használhatják az eszközö­ket, hiszen mindhárom település­ről ide járnak a gyerekek. Ezen kí­vül családok is igénybe vehetik és kiránduló csoportoknak is bérbe adják azokat, a kölcsönzési díjból karbantartásukat finanszírozzák majd. Tartalmas programok megszer­vezését is tervezik, a kerékpártú- rákon és szánkóversenyeken a gyerekek családjukkal közösen, önfeledten sportolhatnak. Sajnos, a települések egyéni öt­leteit, különböző okok miatt, nem támogatták. Kazár saját program­jában fásítás, parkosítás, kondigépek és pingpongasztal vá­sárlása szerepelt Rákóczibányán a már működő aerobikklub feltét­eleinek javítására, szabadidős sportközpont kialakítására és re- formkonyha-klub indítására pá­lyáztak sikertelenül. Vizsláson szauna kialakítását, kondigépek és teniszfelszerelések vásárlását tervezték. A pályázók nem keserednek el, nagyon örülnek az elért sikernek, hiszen először vettek részt ebben a programban. Bíznak abban, hogy a jövőben sikerül elképzelé­seiket megvalósítani. Nógrádiról New Yorkba Szűcs Zoltán, alias Real Action, a Hip Hop Boyz együttes tagja és koreográfusa, megyénk egyik híres­sége több mint 20 éves táncos tapasztalattal a háta mögött is továbbképzéseken vesz részt Az idei évet New Yorkban, a TV2-es Megatánc fődíjaként is meg­ismert világhírű Broadway Dance Center mester- kurzusán kezdi, ahol a legújabb stílusokat sajátíthat­ja el. Real Action nem először vesz részt a táncintéz­mény oktatásain, most meghívásukra egyedüli ma­gyarként képviselheti hazánkat. A központban a világ legnagyobb koreográfusaitól tanulhat, mint lennifer Lopez exférje Chris ludd, vagy Britney Spears koreográfusa Brian Friedmann, Wade Robson, Shane Sparks, hogy csak pár nevet említ­sünk. A táncosok New York egyik legnevesebb szál­lodájában kapnak elhelyezést, ahol a minden nap reggeltől estig tartó tánc után a szálloda szolgálta­tásait igénybe véve töltődhetnek fel. Real Action hazaérkezése után sem pihenhet. A Hip Hop Boyz koreográfiáiba sok új elemet épít majd be, arról nem is beszélve, hogy tánciskolájában már több száz fiatal várja, hogy megismerhesse a 2007- es év New York-i tánctrendjeit. Fél tucat ezüstfenyőt vittek el a zsákfai tolvajok Egy erdésznek, vadásznak mi sem borzasztóbb annál, amikor az év legcsaládiasabb ünnepét követő karácsonyi zúzmarás téli napon azzal kellett szembesülnie, hogy Mátraszőlős-Zsákfa melletti hétvégi telkén majd húsz éve elültetett több tucatnyi ma már megemberesedett öt­hét méter magasságú gyönyörű ezüstfenyőiből hatot, va­lakik embertelen módon megcsonkítottak.- Harminc évig voltam a pász­tói Béke tsz kerületvezető erdé­sze, és az eltelt három évtized alatt vezetésemmel mintegy hét­száz hektárnyi új facsemetést te­lepítettünk. Az akkori ültetések ma már erdőrengetegként élik mindennapi cserháti, illetve mátrai életüket. Szörnyű, hogy valakik - mert ezt egyedül nem­igen lehetett végrehajtani - be­hatolva egy magánterületre ilyen gyalázatos facsonkításra vetemedjenek - mondta ottjártunkkor a zsákfai telkén Fekete Ferenc károsult. A tolvajok előbb derékmagas­ságban lekaszabolták a több mé­ter magasságú ezüstfenyőket, majd a földön újabb vágással, melyet már a helyszínen hagy- Fekete Ferenc a megmaradt ezüstfenyői között tak, gépkocsira rakható méretre darabolva eltulajdonítottak. A kár értéke meghaladja a száz­ezer forintot. Fekete Ferencnek erdészként, erdőt járó vadászként is borzasz­tó volt ilyen látvánnyal szembe­A megcsonkított fák sülni. Tudja, ha a rendőrségi fel­jelentést követően a fatolvajokat el is kapják, neki ez már az esz­mei értéket tekintve soha nem fog megtérülni. Az ilyen módon eltulajdonított ezüstfenyők új helyszíneken valószínűleg feldí­szítve várták a közös öröm, az ajándékozás estéjét, mely - tud­juk - karácsonykor a szeretett ünnepét volt hivatott betölteni. Vajon tudtak-e azok a csalá­dok a megbékélés ünnepén ar­ról, hogy a gyönyörű ezüstfenyő­fájuk lopásból származik? Nem valószínű. Ők csak ártatlanul ünnepelték családtagjaikkal a karácsonyt, míg a tolvajok csele­kedetükből nem kis hasznot húzva egy másik családnak nagy veszteséget okoztak... Egy­szóval a mátraszőlősi Fekete Fe­rencnek idén igencsak fekete ka­rácsonyt kellett megélnie. zolásokon, támogatási határoza tokon mindig fel van tüntetve a? a bankszámlaszám, ahová a2 utalást teljesíteni fogják. Ugyancsak hátráltatja a kifi­zetéseket, hogy sok igénylő nem tesz eleget a támogatás feltételé­ül szabott adatszolgáltatási köte­lezettségének. MIHALIK JULIA Kiflikirály Haspók és különösképpen ínyenc sem vagyok, de elmond­hatom, hogy találkoztam a kif­lik kiflijével. Salgótarján egy szemrevaló üzletében esett meg velem a rendkívüli randi, ami a vásárlás perceiben per­sze cseppet sem tűnt fel. Ha csak annyiban nem, hogy az­nap az utolsó darabot kaptam meg, és csomagolni sem kel­lett, mert a gondos eladó már jó ideje nejlonzacskóba dugta, hogy ki ne száradjon. Mint va­lami közönséges darabot, a tás­kámba raktam, de alighogy előszedtem, rögtön elámultam: kiflisége nem mindennapi volt, királyi külsővel, királyi eledel­nek bizonyult. Könnyűnek tűnt, de súlyra is biztosan meg­felelt az előírásnak. A színe? Finom pír vonta be, mint egy selymes burok, szabályos kifligörbületben sült a világra, s nem utánozta a gyanúsan dundi, de üres közepű péksüte­mény-rokonait S ez még mind semmi ah­hoz képest, amilyennek a ha­rapás során mutatkozott: (nem túl) puhán omlott szét a szájban, minden gumiszerű­séget nélkülözött és remekül átsült. Se sós nem volt, se sót- lan és: esze ágában sem volt összetapadni, az utolsó mor­zsája is élhetett volna önálló életet... Egyszóval fenomená­lis egy eledelként lett elfo­gyasztott táplálék belőle. Ilyen jellemzők után talán nincs is jelentősége, mibe ke­rült ez a kelttészta-csoda, és mégis, mert bizony önmagá­ban ez is figyelemre méltó: egyetlen forinttal került töb­be, mint egy átlagkifli. S mió­ta ezt tudom, nem megy a fe­jembe: kifli és kifli között ho­gyan lehet ilyen óriási az egy­forintos különbség? S ilyen csekélyke árkülönbözet mel­lett miért nem lehet „belesüt­ni” a csodát minden sós, gör­be péksüteménybe? Élmények és tárlat Balassagyarmat, január 12-én 18 órakor Szugyiczki Zsolt hegy­mászó tart vetítéssel egybekö­tött élménybeszámolót tavalyi expedíciójáról a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban. Ugyancsak január 12-én 17 órakor nyílik meg Gvárdián Fe­renc szobrászművész kiállítása a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Horváth Endre Galériá­jában. A február 22-éig látható műveket Novotny Tihamér művé­szettörténész ajánlja az érdeklő­dők figyelmébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom