Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-08 / 6. szám
2007. JANUÁR 8., HÉTFŐ 11 SPORTTÜKÖR Remek őszt produkált a Berkenye labdarúgás Megyei I. osztály, Nyugati csoport volt. A meccsenkénti 3 rúgott gólátlag mutatja, a támadójátékunk jó volt, a 13 kapott gól viszont arra utal, hogy a csapat védekezésével voltak problémák, de szerencsére ez az eredA labdarúgó megyei I. osztály Nyugati csoportjában a 2006-2007-es évad őszi szezonját az előrehozott négy forduló után a második helyen zárta a Berkenye csapata. A gárda fennállásának legjobb őszi teljesítményét nyújtotta a bajnokságban és a kupában egyaránt. Őszi bajnokok lettek, a Magyar kupában pedig egyedüli megyei osztályú csapatként a legjobb 32 közé kerültek, jogot szerezve ezzel a Sport TV kupadöntőjébe. A remek szereplésről Füle Antal játékos-edzőt kérdeztük, aki elmúlt év nyarától irányítja a gárdát. sérülések, eltiltások és munkahelyi elfoglaltságok miatt. Csak négy játékosom szerepelt minden találkozón: Hisbéli András, Nyikos József, Szilágyi-Gábor és Zsibók Zoltán. Ami fontos volt számomra, hogy bármilyen összeállításban is játszottunk, megmaradt a csapategység, azaz nem volt probléma a játékosok hozzáállásával és küzdeni akarásával. Úgy érzem, a fiúk elfogadták, próbálták betartani azokat a taktikai utasításokat, amiket kértem tőlük, és mindent megtettek a csapat sikeréért. Természetesen így is voltak hullámvölgyek a telje- Igen, megmaradt a lendület: három győzelem és egy döntetlen volt a mérlegünk. A csapat egész őszi teljesítményéhez gratulálok és kívánok magunknak hasonló jó tavaszi folytatást.- Kik voltak a segítők?- A csapat játékosai mellett köszönet azoknak az embereknek, akik segítettek minket bármilyen formában is, hogy ezt a jó eredményt elérjük, így a szurkolóinknak az egész évi buzdításért, különösen a kupameccseken varázsoltak jó hangulatot a lelátóra. Továbbá köszönet a csapat vezetőinek: German Józsefnek, Bodonyi Bé- A bajnoki rajt előtt átalakult a csapat játékoskerete - kezdte Füle Antal játékosedző. -ÖtentáA Berkenye csapata (álló sor, balról): Germán József támogató, szakosztályvezető, Hónap Kálmán gyúró, Szilágyi Gábor, Gere Zsolt, Sipiczki Tamás, Hanus Balázs, Molnár Zoltán, Sándor Tamás, Pálinkás Ferenc gyúró, Bodonyi Béla vezetőségi tag, Vanda Róbert, Schmidt Szilárd egyesületi elnök, Szegner József intéző. Guggolnak: Ponicsán László gazdasági vezető, Plachi Zsolt, Nagy Gábor, Beálló Dénes, Czerman Gábor, Zsibók Zoltán, Koszty Bertalan, Füle Antal játékos-edző, Nyikos József, Hisbéli András. ményességünket negatívan nem befolyásolta. Érdekesség, hogy kétszer egymás után ugyanabban az összeállításban nem tudtunk pályára lépni sem a bajnokságban, sem a kupában sítményekben, hiszen a kupában is helyt kellett állnunk, ami fizikailag nagyon fárasztó volt.- A négy előrehozott tavaszi fordulóban is folytatódott a sikerszéria. Iának, Schmidt Szilárdnak, Ponicsán Lászlónak, Szegner Józsefnek, Súlyán Zsoltnak és Schmidt Józsefné polgármester asszonynak, hogy biztosították számunkra a nyugodt munká(Krasnyánszki Füle Antal játé- ^b/fón, Varga kos-edző János, Monostori László, Kata Szilárd, Bogdány Csaba), míg helyükre négyen érkeztek (Zsibók Zoltán, Hanus Balázs, Beálló Dénes, Nagy Gábor). Az edzői poszton is változás történt, Bodonyi Bélától (2003 nyarától volt a csapatnál - szerk.) játékos-edzőként vettem át az irányítást. Az így kialakult kerettel vágtunk neki az őszi bajnokságnak, ahol a célunk az 1-6. hely megszerzése volt.- Miként értékeled a remek őszi szereplést?- Nagyon jól kezdtük a bajnokságot és a sikeres kupaszereplés is adott egy pluszmotivációt a csapatnak. A hivatalos őszi szezonban mindössze egy mérkőzésen nem tudtunk gólt rúgni, és az sem a bajnokságban, hanem a kupasorozatban az NB Tes REAC csapata ellen A számok tükrében Berkenye Az állás a tavaszi folytatás előtt 2. Berkenye 15131 146-14 40 Otthon ' Berkenye 8 7 0 1 27- 8 24 Vendégként Berkenye 7 61019- 619 Mérkőzésről mérkőzésre A Berkenye a bajnoki találkozókon az alábbi eredményeket érte el. 1. forduló: Romhány (idegenben) 3-1,2.: Szügy (otthon) 4-1,3.: Rétság (o) 5-1,4.: Nógrádmegyer (i) 3-2,5.: Héhalom (o) 3-2,6.: Palotás (i) 5-1,7.: Magyargéc (o) 1-3,8.: Érsekvadkert (i) 2-1,9.: Szécsény (o) 2-0,10.: Rimóc (i) 3-0,11.: Kisbágyon (o) 2—1,12.: Romhány (o) 6-0, 13.: Szügy (i) 0-0, 14: Rétság (i) 3-1, 15.: Nógrádmegyer (o) 4-0. Gólszerzők 9 gólos: Koszty. 8 gólos: Nyikos. 6 gólos: Szilágyi. 3 gólos: Sándor, Zsibók. 2 gólos: Czerman, Molnár Z., Nagy, Hesz, Vanda. 1 gólos: Hanus, Gere, Beálló, Hugyecz, Sipiczki, Jenei (öngól, Magyargéc), Hóvári (öngól, Romhány). Ki hányszor lépett pályára ősszel a bajnoki mérkőzéseken? 15 mérkőzés: Hisbéli András, Szilágyi Gábor. 14: Beálló Dénes, Nyikos József. 13: Hanus Balázs, Molnár Zoltán, Koszty Bertalan, Zsibók Zoltán, Kábái Zoltán. 12: Gere Zsolt. 10: Sipiczki Tamás. 9: Sándor Tamás. 8: Czerman Gábor, Vanda Róbert. 7: Nagy Gábor, Hesz Sándor. 7: Füle Antal, Hugyecz Ferenc. 2: Plachi Zsolt. Magyar Kupa 2006-2007. Megyei selejtező, 1. forduló (04.26., szerda): Diósjenő - Berkenye 0-3 (játék nélkül). 2. forduló (05.10., szerda): Babcsán Művek - Berkenye 1-2 (0-0), 3. forduló (05.24., szerda): Karancslapujtő - Berkenye 1 -2 (1 -1). Országos főtábla, 1. forduló (08.06., vasárnap): Berkenye - Gyöngyöshalász 2-1 (2-1). 2. forduló (08.30., szerda): Berkenye - Gyöngyös 2-2 (1-1). 3. forduló. Aló közé jutásért (09.20., szerda): Berkenye - Kazincbarcika 1 -1 (0-0) -A kiírás szerint döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jutott tovább. 4. forduló. Aló közé jutásért (10.25., szerda): Berkenye - Rákospalotai EAC 0-6 (0-3). hoz való hátteret.- Hogyan tovább?- A tavaszi idényre január közepén kezdjük el a felkészülést, heti két edzéssel. A hónap végén Vácon egy teremtornán vesz részt a csapat, majd február utolsó hetén négynapos edzőtáborba utazunk Szlovákiába. Röviden ennyi a programunk, kiegészülve természetesen az edzőmérkőzésekkel. A játékoskeretünkbe nagy változások, remélem, nem lesznek. Csatárposztra szeretnénk egy embert igazolni, távozónk ez idáig nincs. ■ Balogh Tibor Peter lehet a kihívó ökölvívás. Samuel Peter egyhangú pontozással legyőzte James Toneyt, így kiharcolta a jogot arra, hogy kihívja a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnokát, az orosz Oleg Maszkajevet. A „Nigériai Rémálom” becenévvel illetett, 26 éves Peter végig fölényben volt a mérkőzés során, a végén az egyik pontozó 119-108, a másik kettő pedig 118-110 arányban látta jobbnak. A két öklöző szeptemberben már megküz- dött egymással a hivatalos kihívó címért, akkor is Peter győzött, de a 38 esztendős amerikai Toney később óvott, s ennek következtében a WBC új találkozót írt ki. Érdemrendet kapnak LABDARÚGÁS. A Cavaliere Ufficiale címmel, az olasz köz- társasági érdemrenddel tüntetik ki hétfőn a világbajnok labdarúgó-válogatott tagjait. Az ünnepélyes ceremóniára Rómában kerül sor, a kitüntetést Giorgio Napolitano államfőtől kapják meg a játékosok. A Cavaliere Ufficiale 1951 óta létezik, s azoknak ítélik oda, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak hazájukért. Olaszország a németországi vb július 9-ei, berlini döntőjében 11-esekkel nyert Franciaország ellen. Engedély nélkül futott ATLÉTIKA. Engedély nélkül szerepelt egy izraeli maratoni futóversenyen, ezért az illetékesek visszavonták a bahreini áUam- polgárságát a kenyai származású Mushir Salem Jawhernek. A Bahreini Atlétikai Szövetség törölte versenyzői listájáról a vétkest, aki megnyerte a viadalt. „Úgy utazott el, hogy senkinek -nem szólt, és ez szabálytalan. Ha megfelelő mentséggel szolgál, talán újra megvizsgáljuk az ügyet, de egy olyan országban, amelyet bojkottálunk, nem állhatnak rajthoz a sportolóink” - mondta Mohammed Abdul Jalal alelnök. Bahrein nem áll diplomáciai kapcsolatban Izraellel. Jawher - eredeti nevén Leonard Mucheru - 2002- ben kapott állampolgárságot Bahreinben, új hazája színeiben a tavalyi Ázsiai Játékokon nyert ezüstérem volt az egyetlen nemzetközi sikere. Magyar győzelem- versenyen kívül Dakar 2007 Műszaki hibák már az első kilométereken Egy métert sem tettek meg az idei Dakar-rali résztvevői a 7915 kilométerből, máris magyar győzelem született. Szalay Balázs a főrendező ASO közép-európai megbízottja Újhelyi István államtitkárral, valamint Galla Gáborral, a Magyar Turizmus Rt. volt vezérigazgatójával együtt pénteken egyeztetett Étienne Lavigne versenyigazgatóval. A tárgyalások után Újhelyi úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy lesz-e Budapesten Dakar-rajt, hanem az, hogy mikor. ideje előrébb furakodni. A Palik László - Darázsi Gábor (Nissan) duó 35,03 perc hátránnyal a győztes mögött 60., Kristóf Márton Simon Péterrel (Bowler) 43,19 lemaradással pedig a 72. lett. Motorosaink között a sorrend: 68. Kátai Péter (KTM) 25,23 p.h, 114. Dési János (KTM) 37,04 p.h., 188. Hermann Henrik (KTM) 1:22:59 ó.h. (Itt a regionális MÓL- csapat szlovák versenyzőKisék legördülnek a lisszaboni rajtpódiumról Szombaton délelőtt 245 motort, 180 autót és 85 kamiont engedtek rajthoz állni a versenybírák a 29. Dakar-ralin Lisszabonban, közöttük 10 magyar egységet, akik nevével az alábbiakban még találkozni fogunk. Az autósoknál, megismételve tavalyi sikerét, Sousa révén hazai győzelem született az első napon és a motorosoknál is portugál (Faria) nyitósiker született, míg a kamionoknál németalföldi vegyes trió (De Rooy, Colsul, Slaats) diadalmaskodott. Legjobb magyarként a már „veterán” Dakar-párosunk, Szalay Balázs Bunkoczi Lászlóval az 56. lett. Még úgy is, hogy a rossz gu- minyomás-választás miatt túlságosan melegedett az Opel motorja, és egy ugrató után eltört a lengéscsillapítójuk, majd utolsó öt kilométert a mély homok miatt egyes sebességi fokozatban tették meg. Még rosszabbul jártak az 5. Dakarjukon induló Kis- ék, mivel autójuk komplett bal eleje darabokra esett, a bal hátulján pedig a rajt után egy kilométerrel féltengelyt kellett cserélni. - Ezzel a rossz helyezéssel (131.) csak az a gond, hogy a mezőny végéről kell holnap indulnom, s nagyon sok lassú autó van, amelyeket meg kell majd előznöm, ahogy tettük ezt ma, amikor elkészültünk a javításokkal. Valahogy Afrikában az elejéről kéne már indulnom, mert a mezőny végén már nagyon szét van taposva a pálya és ez még rosszabb lehetőségeket teremt a haladásra”- nyilatkozta keserűen Kis Sanyi, de lesz még elég je, Katrinák a szenzációs 25. helyen zárt (12,56 p.h.). további „MOL-osaink", az erdélyi Gyenes 87., a cseh Jakes 211.) Á kamionok eredményéről, ahol 3 magyar egységgel vagyunk érdekeltek, jelenleg nincs hivatalos információ. A második és utolsó európai, a vasárnapi szakasz végleges magyar eredményei még nem ismertek, ez után a mezőny hajón átkel Marokkóba és mától Afrikában folytatódik a Dakar. SPORTTURMIX Szélső érkezhet labdarúgás. Portugál lapértesülés szerint a Chelsea le akarja igazolni Ricardo Quaresmát, az FC Porto labdarúgóját. A Correio da Manha című napilap úgy tudja, hogy Jósé Mourinho, a londoniak vezetőedzője a sérült Arjen Robben és Joe Cole pótlására szeretné szerződtetni a szélsőt. A portugálok 12 millió eurót kértek a játékosért. Korábban az Atlético Madrid akarta megszerezni Quaresmát, de a futballista nemet mondott az ajánlatra, ám a lap szerint a szigetországban - ráadásul honfitársa irányítása mellett - boldogan játszana. Totóeredmények 1. Birmingham - Newcastle 2-2 x 2. Hull City-Middlesbrough 1-1 x 3. Leicester-Fulham 2-2 x 4. Liverpool - Arsenal 1-3 2 5. Portsmouth - Wigan 2-11 6. West Bromwich - Leeds 3-11 7. Cardiff-Tottenham lapz.után 8. Everton-Blackburn lapz.után 9. Manchester U. - Aston Villa lapz. után 10. Sheffield W. - Manchester C. lapz. után 11. Deportivo - Real Madrid lapz. után 12. Villarreal - Valencia lapz. után 13. Zaragoza - Sevilla 2-11 14. Getafe - Barcelona lapz. után Sakk Világkupa belejött Miután Lékó Péter nagymesterünk az Odesszában zajló első sakk rapid Világkupa nyitófordulójában némi szerencsével verte a holland Szokolovot, a negyeddöntőben meggyőző 2-0-ra verte az orosz Szergej Rublevszkijt.