Nógrád Megyei Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-23 / 19. szám
4 2007. JANUÁR 23., KEDD NÓGRÁD MEGYE Visszavonva NÓgrád megye. Még tavaly márciusban ajánlott fel 100 ezer forintot a NÓgrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki érdemleges információval segíti két körözött személy, Karlik András varsányi és Szabó Péter aszódi lakos elfogását A rendőrség kedden visszavonta a nyomravezetői díjat Üvegtervező kiállítása Balassagyarmat a szerb templomban január 25-ig tekinthető meg a nógrádi származású Szilcz Annamária üvegtervező iparművész kiállítása. A művésznő - a korábbi évekhez hasonlóan - ezúttal is szülővárosában mutatja be különleges tárlatát. Önazonosságunk megőrcése Balassagyarmat Az Örökség Kulturális Műhely előadás-sorozata a közelmúltban vette kezdetét a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és a „Kicsi Vagyok Én” Alapítvány szervezésében. A tíz előadásból álló sorozat célja a gyökerekhez való visszanyú- lás, a magyarság sajátos kultúrájának megismertetése. A népdal, a népmese, a népballada, a díszítőművészet, az anyanyelv, az írásbeliség, a jelrendszer, a lelkűiét, az ünnep, a vallás és a történelem megismerése szellemi hagyományaink jelképi örökségének feltárását is szolgálják - vallják a szervezők, Jakus Julianna és Jónás Csaba. A meghívott előadók olyan személyiségek, akiknek a magyar kultúra irányában érzett elkötelezettsége erős, s ezáltal hitet tesznek az örök emberi és a nemzeti értékek, valamint a kultúra szere- tete mellett. Január 30-án Vidáklst- ván nemezkutató, kézműves az elfelejtett ősökről, a pásztornépekről beszél, február 13-án Limbacher Gábor néprajzkutató a teremtett, teremtő emberről, a hagyományos vallási mentalitásról ad elő. Február 27-én Lengyel Ágnes néprajzkutató a paraszti imádkozás rendjét elemzi, március 13-án Koltay Gábor filmrendező „Nemzethalál vagy a nemzet építése” címmel tart előadást Április 24-én Berecz András mese- és énekmondó előadói estjét hallhatja a közönség „Félbevágott pipafüst” címmel. Pap Gábor művészettörténész a népballadákról és az évkörről szól majd, az időpontról később tájékozódhatnak az érdeklődők. Valamennyi előadás 18 órakor kezdődik. Sok ezer diák közös ünnepe Szenográdi Ferenc Szécsény. A Földművelésügyi Minisztérium 1946- ban gazdaképző iskolát alapított Szécsény- ben. Az oktatási idő 2 év volt. Az iskola a Hársfa út 4-ben, a téli gazdasági iskola épületében kapott helyet. A képzés formája, helye az elmúlt 60 év alatt többször is válCzudor István tozott. Czudor Istvánnal, a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatójával arról beszélgettünk, hogy az intézmény hogyan emlékezik meg az elmúlt 6 évtizedről.- Megalakult a megemlékezés programsorozatát összeállító, s azt lebonyolító bizottságunk - kezdte a nyilatkozatát az iskola igazgatója. - A 2006-2007-es tanév az évforduló méltó megemlékezésének a jegyében telik el. Az elmúlt 60 év során több ezer diák végzett az iskola nappali és levelező tagozatán. Közülük szeretnénk minél többet megszólítani, hogy együtt emlékezzünk, ünnepeljünk. A megemlékezés egyik vonulata a különböző tematikus kiállítások, amelyeket az iskolában, a kollégiumban és a tangazdaságban rendezünk meg. Ezek a kiállítások keresztmetszetet adnak az iskolánk elmúlt 60 évéről.- Melyek ezek?- A tangazdaság szerves része volt az iskolánknak, a diák jaink ott végezték a gyakorlati feladatokat. 1946-ban az iskola 80 hektár földet kapott az akkori községtől, gazdáktól. Az 1950- es években ez a terület 580 hektárra növekedett. Két olyan személynek a nevét szeretném most megemlíteni, akik az állami gazdaság élén állva kivívták a szécsényiek szakmai, emberi tiszteletét Faragó Gusztáv és Lator István. 1973-ban a gazdaság beolvadt a Magyarnándori Állami Gazdaságba. Attól kezdve a diákjaink főleg a helyi és részben a környező települések mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben végezték a szakmai gyakorlatukat. 1992-től ismét van az iskolánknak saját gyakorlóterülete. A másik tematikus kiállításunk a Hüse Lajos kollégánk által évtizedeken át vezetett juhászszakkör. A diákok az évente megrendezésre kerülő országos juhásznapi versenyen mindig ott voltak a legjobbak között. Közülük hárman, Schmidt Gábor, Vincze László, Földi László megkapták a legrangosabb elismerést, az Aranybojtár-díjat. Bemutatjuk a mezőgazdasági munkához kapcsolódó régi mesterségeket. Iskolánkban több mint 10 éve van lótenyésztő-oktatás. Úgy gondoltuk, hogy ennek a témának is szentelünk egy kiállítást, éppúgy mint a vendéglátói és turisztikai képzésnek, vagy az informatikai okbevonni az ünnepi sorozatba. Ők hol és milyen formában kapcsolódnak az évfordulóhoz?- Szeptemberben volt egy olyan konferenciánk, amelynek a térség mezőgazdasági jelene és jövője volt a témája. Az előadók, jeles mezőgazdasági szakemberek, példaértékű gazdálkodók voltak, akik egykoron ennek az iskolának voltak a növendékei. Tabló formájában bemutatjuk azokat az öregdiákokat, akik egykoron öregbítették ennek az iskolának a hírnevét, vagy a jelen munkájuk példaértékű. Több olyan növendékünk is volt, tanulmányi versenyei, pályázatai az évforduló jegyében zajlanak. Megemlítem, hogy tavasszal az országos szakmai tanulmányi verseny mezőgazdasági szakcsoportjában Sebestyén Tünde diákunk első lett. Ocsovai Péter lótenyésztésben megkapta a Szakma Kiváló Tanulója címet. Szeretnénk, ha ebben a tanévben ez a névsor tovább folytatódna.-Az évforduló alkalmából készül-e az iskola 60 évét áttekintő kiadvány?- Folyamatosan kutatjuk iskolánk történetét kértük és kérjük a volt diákjainkat, hogy Az iskola diákjai már sokszor bizonyították, hogy tudnak ünnepelni. (Képünkön a tavalyi városnapon látható tatásnak. Az 1960-as évek óta van nemzetközi kapcsolatunk, amelynek során nagyon sok tanulónk jutott ki az egykori NDK-ba, Csehszlovákiába. A diákkapcsolatunk ma is élő valóság. Rendszeres szakmai, kulturális sportkapcsolatunk van szlovákiai, németországi, csehországi hasonló profilú iskolákkal. 1996-ban vettük fel Lipthay Béla nevét. Köztudott Béla bácsi természetkutató munkája, Eu rópa-hírű lepkegyűjteménye, amely Budapesten a Természeti Múzeumban található. A jubileumi kiállításon a gyűjtemény egy részét is bemutatjuk. A felnőttképzés végigkísérte az elmúlt 60 évet. Egy kiállítás keretében ezt is szeretnénk áttekinteni.- Említette, hogy a volt diákjai közül többet is szeretnének akik ma, igaz csak amatőr szinten, de komolyan foglalkoznak a fotózással, a festészettel, mint például a Pásztón élő Kiss István. Ezen egykori diákjaink alkotásaiból is rendezünk egy tárlatot. 2007. április 27-én lesz a kiemelt nagy ünnepségünk, amelyre sok volt diákunkat is meghívunk. Előtte való nap megrendezzük az egykori és a jelen diákok találkozóját.- Említette a jelen diákjait. Ők hogyan kapcsolódnak be az ünnepi sorozatba?- Mint mondtam, április 27- én lesz a kiemelt ünnepünk. Az ezt megelőző héten iskolai hetet tartunk. Ekkor lesz az intézménytörténeti vetélkedő döntője, különböző kulturális és sportprogramokra kerül sor. Az idei tanév központi és helyi a birtokukban lévő különböző írásos vagy tárgyi emlékeket jutassák el iskolánkba. Megjelentetünk egy jubileumi kiadványt, amely áttekinti az iskolánk 6 évtizedét. Készül egy olyan DVD, amely álló és mozgóképanyagban idézi fel az elmúlt idők történéseit. A 2007- es Szécsényi kalendárium „Városunk történelméből” fejezetben is olvasható lesz egy írás iskolánk múltjáról. Örülünk annak, hogy a kiadványban helyt kaptunk. Nap mint nap megtapasztalom, hogy a kollégáim magukénak tekintik az évfordulót, a saját területén mindenki folyamatosan tesz azért, hogy minél többet tudjunk meg múltunkról. Méltó módon tudjunk emlékezni. Ebben a munkában a tanárok a diákok sokaságát is bevonják. Erdélybe a PIK-kel esla Pásztó. Erdélyi kirándulás szervez a pásztói ifjúsági klub, 2007. május 6-10-ig. Útjuk során körbejárják Erdély legjelentősebb nagyvárosait, mesés fal- vait, hatalmas hegyeit. Ellátogatnak magyar történelmi és irodalmi emlékhelyekre, múzeumokba, középkori várkastélyokba, templomokba. Alkalmuk nyílik betekinteni a városok mindennapi életébe, közveüen kapcsolatot teremtenek az erdélyi magyarsággal és megismerkednek a még ma is élő székely népművészettel. Elhagyva a településeket, hegyvidéki kirándulásra indulnak az „égig érő fák” világába. Szállás Szovátán, mely a Székelyföld legnépszerűbb nyári üdülőhelye. Információt a klub vezetője, Reviczkiné Pusztai Anett ad a 32/460-881 telefonszámon, illetve az utazás@iranyerdely.hu e- mail címen. Nagyobb volt a lángja... Varsány. Egy füstölő tetőszerkezete gyulladt ki a benne tárolt húsipari termékekkel együtt néhány napja, a déli órákban a községben. A balassagyarmati tűzoltóság még vizsgálja, miért lobbantak fel a lángok a szerkezetben, melyet korábban egy lakás melléképületeként alakítottak ki. Előadás iskolásoknak Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központban január 23-án, délelőtt fél tizenegytől középiskolások számára szerveznek színházi előadást. Az érdeklődők Gogol Az őrült naplója című művét nézhetik meg a Forrás Színház előadásában. A darabra 500 forintért még kaphatók jegyek a művelődési központban. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. Mesemondóverseny Balassagyarmat A Mikszáth életkor szerinti kategóriái: l.kate- Kálmán Művelődési Központ, a gória: óvodások (5 éves kortól); 2. szalóci „Gombaszög fejlesztéséért” kategória: általános iskolák 1-3. Alapítvány és a Palóc Társaság VI. évfolyamos tanulói; 3. kategória alkalommal hirdeti meg - ország- általános iskolák 4-6. évfolyamos határtól függetlenül - a palóc táj- tanulói; 4. kategória általános isko- nyelv teljes dialektusterületén a Iák 7-8. évfolyamos tanulói; 5. ka- magyar tannyelvű óvodák, az álta- tegória a középiskolák tanulói; 6. lános iskolák tanulói, a középisko- kategória felnőttek lelentkezési Iák diákjai és felnőttek részére a határidő: 2007. február 10. Bővebb Palócország-meseország palóc információ Jakus Julitól kérhető, mesemondóversenyt. A verseny 35/300-622 Kisgépkezelésből vizsgáztak Salgótarján. Huszonötén tettek alaptanfolyamon. A vizsgázók az sikeres kisgépkezelői vizsgát né- írásbeli tesztlapokat a katasztró- hány napja a NÓgrád Megyei Ka- favédelmi oktatási központ há- tasztrófavédelmi Igazgatóság romfős bizottsága előtt, a lakta- szervezésében, a salgótarjáni hi- nya épületében töltötték ki, míg vatásos önkormányzati tűzoltó- gyakorlati tudásukról a ság közreműködésével tartott baglyasaljai kiképzőbázison ad- négy hónapos tűzoltószakképző tak számot. r Uj képzés Salgótarjánban! MÉRNÖK INFORMATIKUS (BSc) szakon indul az oktatás a 2007/2008-as tanévben a Gábor Dénes Főiskola Salgótarjáni Konzultációs Központjában. Távoktatási képzési forma. Jelentkezési határidő: 2007. 02. 15. Nyílt napok: 2007. január 27-én és február 3-án, szombaton 10 órától a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetben, Salgótarján, Május 1. út 54. - az APEH mellett. Információ: Dr. Agócs József. Tel.: 32/416-833, www.gdf.hu aprót keresPI WmmmmNálunh biztosan megtalálja! az interneten — fí,z ára is aoró! www.nogradmegyelhirlap.hu Irodalmi vetélkedő DiÓsjenŐ. Mikszáth Kálmán születésének 160. évfordulója tiszteletére a Diósjenői Általános Iskola január 18-án irodalmi vetélkedőt rendezett „Görbeország nagy mesemondója” címmel, Nógrád megye általános iskolásai részére. A résztvevőknek jelentkezésképpen rajzos-szöveges helytörténeti feladatot kellett beküldeni. A megmérettetésen négyfős csapatok versenyeztek egymással, szellemi totót töltöttek ki az író életéről, jó megfigyelőképességüket kamatoztathatták a Szent Péter esernyője című film egy részletének felidézésekor. Ezután dramatikus játék következett a Jó palócok című novelláskötetből, majd villámkérdések zárták a vetélkedőt. A jó hangulatú délután végén a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulói állhatták fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a második helyezettek a rétsági diákok lettek, míg a romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nebulói harmadik helyen végeztek. Várják a véradókat Borsosberény/Salgótarján. Véradó a salgótarjáni MSZP-irodán is lesz nap lesz január 23-án a Borsos- véradás 14-től 16.30 óráig, január herényi Általános Iskolában 14 és 24-én pedig a Borbély Lajos kö- 18 óra között. Ugyanezen a napon zépiskolában 8-tól 15-ig.