Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
4 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖk ÍA7TÓ ES TANULÁS Jövöm a múltban gyökerezik! Gondolom rengetegen voltak és vannak olyan helyzetben, hogy nagyon nehezen tudnak választani iskolát, mert szeretnének családtagjaik kedvében járni, akik viszont mind különféle iskolát ajánlanak, nekik meg van egy saját tervük, hogy merre tovább, esetleg semmi elképzelésük sincs. Én magam is olyan helyzetben voltam, hogy a családomban mindenki azt szerette volna, ha abban az iskolában folytatom a tanulást, amelyikben ők is tanultak. Roppant nehéz volt így a választás, mivel mindenki máshol tanult. Végül azt az iskolát választottam, amelyet erősnek, mégis elvégezhe- tőnek tartottam. Ekkor még semmiféle elképzelésem sem volt arról, mivel szeretném eltölteni az életemet. Mindig vonzódtam a történelemhez, nagyon érdekelt, de ahogy elkezdődött a középiskola, elvonta a figyelmem erről. Nulladik évfolyamon kezdtem, így az iskolában egy évig nem foglalkoztam a történelemmel, de amint hivatalosan is első osztályos lettem, s újra bekerült a tantárgyaim közé, ismerős hangulat fogott el. Szinte mindig úgy érzem, hogy a múltban járok és gondolkozom: vajon milyen lehetett az élet akár ezer évvel ezelőtt itt, ezen a helyen, vajon ml késztette az embereket azokra á tettekre, amiket akkor cselekedtek... Eltökélt szándékom, hogy a történelemmel foglalkozom majd. Ezt szeretném csinálni, semmi más elképzelésem sincs, és semmi mást nem tudnék elgondolni a jövőmmel kapcsolatban. Eszerint fogok választani főiskolát vagy egyetemet, miután elvégeztem a középiskolát. Magyarországon számos kiváló egyetem és főiskola van, rengeteg lehetőséggel, „csak” meg kell találnunk a számunkra legmegfelelőbbet. Persze, jó, ha van egy kis önbizalmunk, na és nem árt, ha nagyon jól tanulunk! Menczel Zsuzsanna, 11. a, Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Mert az életem az enyém! Pályaválasztás. Ha meghallom ezt a szót, azonnal libabőrös leszek. Bár - sokakkal ellentétben - én legalább tudom, hogy mi szeretnék lenni, mégis félek attól, hogy az álmaim nem válhatnak valóra, mert nem tudom majd leküzdeni az elém tornyosuló akadályokat. Nehéz időszak következik az életemben. El kell hagynom azt a helyet, ahol felnőttem, iskolám kapuja is szabad utat ad nekem, hogy lépjek, haladjak előre, tanuljak és küzdjek egy jobb jövő érdekében. Tudom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel: többet akarok tudni, hogy azzá váljak, aki lenni akarok, hogy azt csinálhassam, amit csinálni akarok, ott éljek és úgy, ahogy én akarok, mindentől és mindenkitől függetlenül! Úgy szeretném felépíteni életem tartópilléreit, hogy azok soha ne omolhassanak össze, hogy kibírjanak mindenféle terhelést. Úgy érzem, kész vagyok arra, hogy a saját lábamon álljak meg anélkül, hogy valaki fogná a kezemet. Nem verhetek gyökeret ott, ahol jelenleg is vagyok, hiszen az csak időfecsérlés lenne. Haladni kell: tanulni, dolgozni és boldognak lenni. A boldogságom pedig csak akkor lesz teljes, ha a magam által választott úton indulhatok el, még akkor is, ha rosszul döntök. Konkrét terveim vannak, érzek magamban annyi erőt, hogy elérjem céljaimat, és logisztikai szakemberré váljak. A jó tanácsokat megfogadom, de nem hagyom, hogy eltántorítsanak attól, amit én választottam magamnak. A saját hibáimból akarok tanulni, magamnak akarom megteremteni azt, amire szükségem van. Tudom, hogy a megszokottól elszakadni nem könnyű, de menni kell, tervezni, óvatosan lépkedni a vágyott úton, és elkövetni mindent azért, hogy az álmaink egyszer valósággá váljanak! Tóth Brigitta, 12. d, Táncsics Reményeink korlátok között Vágyaink, álmaink elképzeléseink sajnos nem mindig valósíthatóak meg az életben, mert a lehetőségek korlátozottak. Az ember az idő múlásával másképp gondolkodik, más lesz az idea, mert nemcsak a környezetünk, hanem mi is változunk. Tízéves koromban régi osztálytársaimmal beszélgetve gyakran hangzott el a „te mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés. „Én állatorvos szeretnék lenni!”, „én pedig fodrász!” - s egyre sorolták az akkori divatszakmákat, s mikor rám került a sor, hallgattam, mert nem tudtam mit mondani. Ez a régi emlék onnan jutott eszembe, hogy mostani iskolatársaimmal beszélgetve újra előjött ez a téma, s ismét repkedtek az elképzelések: „informatikus leszek!”, „én matektanár szeretnék lenni!”. S amikor jött a „na és te?” kérdés, elgondolkodtam. Nem lehet, hogy azt mondjam, nem tudom, hiszen olyan sok minden történt velem az óta, oly' sok minden érdekel. így hát ezt mondtam: „nyitott vagyok az újságíró- és a pszichológusszakma irányába, de még konkrét elképzelésem nincs”. Kiskorunkban általában sokat ábrándozunk jövőbeli hivatásunkról, olyanokról is, ami erőnket és képességeinket is meghaladja, de felnőve már reálisabban látjuk lehetőségeinket, az általunk választott szakma iránti tehetségünket. Nekem öt-hat évvel ezelőtt csak annyi elvárásom volt jövendő munkámmal kapcsolatban, hogy azt tehessem, ami örömöt és anyagi biztonságot nyújt. Viszont ahogy nőttem, rájöttem, az ilyen munka csak keveseknek adatik meg, s remélem én is azon szerencsések közé fogok tartozni, akiknek a munkájuk egyben szenvedélyük is. „A remény hal meg utoljára” - hallom szinte nap mint nap ezt a mondatot. Remény. Ez a szó megerősíti az embert, s újra elkezd bizakodni jövőjével vagy bármi mással kapcsolatban. így hát belegondolva jövőbeli lehetőségeimre csak ennyit mondhatok: reménykedem. Simon Szilvia, 11. a, Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Te döntsd el a sorsod! Pályaválasztó élethelyzetbe az ember legelőször az általános iskola nyolcadik osztályában kerül. Döntenie kellene a „félérett emberpalántának”, hogy milyen középiskolában szeretné folytatni tanulmányait. Ez abban a korban nagyon nehéz, hiszen ekkor még csak 14 évesek vagyunk, alig ismerjük a világot. Aztán észbe sem kapunk, s ballagunk a középiskolából: ismét dönteni kell, a felelősség óriási. A diákévek elszálltak, mindenkiből érett, küzdeni vágyó fiatal lett és mégis sokunkat megbénítja a kérdés: Mi leszel, ha nagy leszel? Olyan nehéz eldönteni az embernek, hogy mi lenne az, amit élete végéig tudna és szeretne is csinálni! Mióta gondolkozom én ezen? Évek óta, de egyszerűen nem tudok saját magammal dűlőre jutni! Korábban felmerült az a kérdés, mi lenne, ha óvónő lenne belőlem, hiszen olyan nagyon szeretem a gyerekeket. Ez az életpálya azonban már valahogy kezd halványulni, és a szívem egyre jobban húz az üzletkötői állás felé. Szeretném járni az országot valamilyen nagyobb cég képviseletében, és szeretnék minél több emberrel kapcsolatot teremteni. Bár nem vagyok egy diplomatatípus, de a bizonyítási vágy és a felelősség engem is inspirál. Lehet, hogy az életben sosem lesz diplomám, de én akkor is olyan állást szeretnék magamnak, amit nap mint nap örömmel csinálok, és nem undorodok attól a ténytől, hogy ismét fölkelt a nap és nekem megint munkába kell mennem! Amikor az életünkben olyan szakaszhoz érünk, hogy dönteni kell, akkor ne csak a szívünkre, hanem az eszünkre is hallgassunk, és ne engedjük, hogy mások befolyásoljanak minket! Hiszen az életünket saját magunk irányítjuk, és aszerint éljük, miként eldöntöttük! Tóth Nikoletta, 12. d, Táncsics A nagy dilemma Előbb az általános, majd a középiskolák végzőseinek - és a szülőknek is - komoly fejtörést okoz a továbbtanulás, hiszen ez egy nagy dilemma és még nagyobb felelősség. A sikeres pályaválasztás alapfeltétele a kellő önismeret. Fontos, hogy a tanulók a pályaválasztás előtt megfelelően mérlegeljék és mérjék fel a képességeiket, illetve lehetőségeiket. Sokan már kisgyermek- koruk óta tudni vélik, hogy mivel is szeretnének foglalkozni majdan. Valószínű azonban, hogy többen vannak olyan diákok, akik még nem. Legtöbben azt meg tudják mondani, mi mindennel nem akarnak biztosan foglalkozni. A pályaválasztás nagy mértékben befolyásolja és meghatározza az emberek életét, ezért sem mindegy, hogy ki milyen életcélt tűz ki maga elé. Bajnóczi Szilvia, 11. b, Váci Mihály Gimnázium A lét nehéz iskolája Fakultációként a német nyelvet és a rajzot választottam, mert ebben az irányban szeretnék továbbtanulni. Itt a közelben szeretnék iskolába járni, de még nem néztem utána, hogy milyen iskolák vannak. Nagyon magasak a ponthatárok, ezért nehéz bekerülni a kiválasztott helyre. Megfelelő tanulással és szorgalommal elérhető. Még nincs konkrét elképzelésem, de már tallóztam az interneten az iskolák közül. Nagyon szűk a határidő és nehéz választani. Két szó motivál: tudni és akarni. Már megízleltem a munka örömeit nyári munkám során. A Fővárosi Állat- és Növénykertben diákmunkásként ízelítőt kaptam a munka világából, ló volt a csapat, a hangulat, a környezet pedig csodálatos volt. Katzenbach Petra, 11. b, Váci „Igen, ezt megérte., A tudásban a jövő. Ennek a gondolatnak mennyire igaza van, ha jobban belegondolunk... Hiszen ha az emberek egy bizonyos közege nem tanulna a felsőoktatási intézményekben, mivé lenne a világ? Nem lennének orvosaink, építészeink, oktatóink stb. Akkor aztán nem lenne jövő, persze nem a szó szoros értelmében, de olyan lenne a jövőnk, amit jobb el sem képzelni, mert nagy valószínűséggel káosz lenne mindenütt. Szerencsére ez egyelőre nem fenyegeti az emberiséget, mivel ma már szinte mindenki tanulni akar, természetesen több-kevesebb sikerrel. Ugyanis egyeseket felvesznek főiskolára, egyetemre, másokat pedig nem, s ez sokszor nem csak a tanulmányi átlagon múlik, hanem a szerencsén is, azért, mert manapság rengeteg diák jelentkezik a felső- oktatási intézményekbe. Persze ez sem feltétlenül jó, ugyanis ha mindenki diplomát 77 szerezne, akkor ki építene házakat, épületeket, ki művelné a földeket, ki alkalmazna kit? Ebbe szintén jobb bele sem gondolni, én csak azt javaslom mindenkinek, hogy ami a foglalkozása, azt úgy végezze, hogy nyugdíjas korában büszke legyen saját magára, és elmondhassa azt az unokáinak, hogy „igen, ezt megérte egy életen keresztül csinálni!” Hajdú Viktória, 11. b, Váci Egy nehéz döntés Az embernek élete során számos esetben kell nehéz döntést hoznia, ami kihat a jövőjére is, ezek közül az egyik legfontosabb az érettségi utáni, hiszen ekkor dönti el a diák, mit is akar tenni: folytatja a tanulást vagy dolgozni kezd. Vannak olyan „szerencsés” egyének, akik már kiskoruktól fogva tudják, mit csinálnak érettségi után. Végzős gimnazistaként én is most hozom életem egyik legfontosabb döntését a jövőmet illetően. Mivel jó tanuló vagyok úgy döntöttem, folytatom majd a tanulást, ha sikerül, valamelyik egyetemen vagy főiskolán. Szerencsére vannak olyan Pályaválasztás rendezvények, amelyek segítenek a választásban, például: nyílt napok, educatio 2006 - mindenkinek csak ajánlani tudom. Nekem még az internet is óriási segítség, mert szinte mindent meg lehet tudni a kiszemelt iskoláról néhány kattintás folyamán. Az ismerősök, barátok, illetve tanárok köréből is hasznos ismereteket lehet gyűjteni. Remélem mindenkinek sikerül véghezvinni elhatározását. „Nincs olyan erő, mely megállítaná a változást, ha megérett rá az idő.” Cserháti Katalin, 12. a, Váci A pályaválasztás nem köny- nyű feladat! Sokféle szakmát ismerünk, mindenki a saját egyéniségének a legmegfelelőbbet szeretné kiválasztani. Vannak kifejezetten női szakmák, például a kozmetikus, s vannak kifejezetten férfiszakmák, mint mondjuk a tűzoltó. Nemtől független szakma az orvos, fodrász, ügyvéd stb. Gyermekkorunkban sokan megkérdezték tőlünk: „mi leszel, ha nagy leszel?” Sokan felnőttek szeretnének lenni. Majd eljött az az idő az életünkben, hogy komolyan tették fel a kérdést. Ez a pályaválasztás első lépése. El kell indulni valahová, s mivel pontosan nem tudom még eldönteni (bár kicsi korom óta kozmetikus szerettem volNa, most mi legyen? Végzősök lettünk, most rajtunk a sor, lassan döntenünk kell arról, hogy az elkövetkezendő éveket hol fogjuk eltölteni. Talán ez életünk első legnehezebb döntése. Rengeteg kétely gyötör minket, hogy merre tovább, melyik út lenne a legjobb számunkra. Ám ez az a döntés, amelyet magunknak kell meghoznunk, egyedül, összeegyeztetve igényeinket és képességeinket. SÉTA című összeállításunk cikkei lapunk honlapján (www.nogradmegyeihirlap.hu) is olvashatók. Lassan megkapjuk a „vastag könyvet” (felvételi tájékoztató), onnantól kezdődik a nagy visz- szaszámlálás, kevés időnk lesz arra, hogy eldöntsük, hol is szeretnénk tölteni elkövetkezendő éveinket. Főiskola? Egyetem? OKJ-s képzés? Nehéz a döntés. Szakok, szakmák hosz- szú sora áll előttünk, a lehetőség megadatik mindenkinek, csak jól kell választani, ami valljuk be, 17-18 évesen nem könnyű dolog. na lenni), ezért választottam a gimnáziumot, s ha leérettségizek, ismét nagy döntés előtt kell, hogy álljak, de ekkor már felnőtt fejjel kell döntenem. Olyan területen szeretnék továbbtanulni, amit szeretek is majd szakmaként, hogy örömem leljem benne. Endrész Tímea, 11. b, Váci S mi van, ha nem jól választunk? Talán négy évet pazarolunk el életünkből, vagy talán pont az a négy év fog hiányozni, ha nem vesznek fel minket sehová sem. Na most mi legyen? Ez itt a nagy kérdés... A választ keressük... Még egy kis ideig... Aztán megtaláljuk! Oravecz Nóra, 12. d, Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola