Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-29 / 303. szám

2006. DECEMBER 29., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Készül a húsvéti ajándék kerékpár Megmozdult a magyar sport Remákért Sipos János a Magyar Rádió sportosztá­lyának munkatársa, egykoron maga is kitűnő bringás az Eurosport kerékpáros szakkommentátora, aki a Tour de France közvetítései alatt rendszeresen hirdette és népszerűsítette a hagyományos Salgó Kupa kerékpáros hegyi időfutam ver­senyt, sőt az egyiken részt is vett és a helyszínről tudósította a Magyar Rádiót - sietett a P-Nívó-Betonexpressz 2000 egyik legjobbjának segítségére. ós időszak, márpedig Remák a magyar kerékpár- sport egyik erőssége lehetne, az ideihez hason­ló szereplésével hozzájárulhat ahhoz, hogy akár egy négyfős magyar csapat is kivívja az olimpi­ai indulás jogát (csak emlékeztetőül: 2006-ban az Europe Tour-rangsorban kiemelkedően Remák lett volna a legeredményesebb magyar kerekes, de a pontokat még Szlovákiának gyűj­tötte). Nos, úgy néz ki, Sipos János közbenjárá­sával felgyorsulnak az események! „Sipi” MOB- tagként felszólalt az olimpiai bizottság kongresz- szusán, mely után Elbert Gábor sportért felelős szakállamtitkár elmondta, hogy a szakállamtit­kárság is sokat tud segíteni. így Zoli kérelmét alá is írta és közvetlenül továbbította Sólyom László köztársasági elnöknek. Várhatóan márciusban lesz lehetőség arra, hogy a felgyorsított eljárás keretén belül megkaphassa a magyar útlevelét és tavasszal már Magyarországnak gyűjtse a ranglistapontokat. A szlovákiai Szepsiben felnö­vő ifjú kerekes nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy hazánkba kerülhetett és nagyon várja már, hogy magyar színekben, Magyarországnak ér­hesse el a jó eredményeket. ■ (sts) Remák Zoltán (Jobbról) az idei salzburgi országúti vb-n még szlovák színekben indult, de végig a magyar csapat­nál tartózkodott Remák Zoltán honosítási kérelméről és az ügy­intézés felgyorsításáról van szó: a magyar ajkú, de szlovák állampolgársággal rendelkező két­szeres Tour de Hongrie-győztes elindította a ho­nosítási folyamatot, minden szükséges igazolást benyújtott a magyar állam felé. Ám hivatalos el­bírálás szerint várhatóan egy év múlva kaphat­ja majd meg a magyar útlevelét. Igen ám, de ad­digra csaknem véget ér az olimpiai kvalifikáci­A szeptemberi salzburgi vb egyéni időfutamának kísérőkocsiján még a régi állapotok tükröződnek Ezüstös Eszter eska Karate Európa-bajnokság - Luzern Sikeresen szerepelt és ezüstérmet szerzett az idei ka­rate Európa-bajnokságon a tehetséges pásztói Scheili Eszter. Az élményeire az alábbiakban tekint vissza. meskedtem. A finálékra csak este, az 5 órai ünnepélyes meg­nyitó után került sor. A négyes Scheili Eszter (balról a negyedik) és edzője Lórik Csaba (Jobbról a második) a válogatott csapat tagjaival- A tavalyi eredményeim alapján idén is válogatott csa­pattagként vehettem részt az idei ESKA (European Shotokan Karate Association) Svájcban megrendezett Európa-bajnok- ságán. A kétnapos versenyt az ország egyik legszebb városá­ban, Luzernben bonyolították le még november legvégén. Mi­vel már a verseny előtt pár nap­pal megérkeztünk, így lehető­ségünk volt megnézni ezt a cso­dálatos várost. Svájcba a ma­gyar válogatott csapatból 14 versenyző utazhatott ki a ver­senyre, 5 lány és 9 fiú. A kétna­pos kontinensbajnokság lebo­nyolítása a svájci óra pontossá­gával vetekedett. Előre tájékoz­tatták a versenyzőket, hogy me­lyik kategória és korcsoport mikor fog szerepelni, így min­denki tudta, mikor kerül sorra. Ez óriási előny a kisebb verse­nyekkel szemben, mert azokon sosem tudja az ember, mikorra kell bemelegítenie, és mire oda­jut, hogy most versenyeznie kell, sokszor már nagyon fá­radt. Ebben a helyzetben, pe­dig nincs fölösleges ugrálás és bemelegítés, és kevésbé fára­dunk ki. Az eseményen 21 or­szág képviseltette magát, több mint 500 karatékával. A ver­seny szombati napon, reggel kezdődött, a résztvevőket há­rom korcsoportba osztották: 16-18 évesek a kadett, 18-21 évesek a junior kategóriát ké­pezték, és a 21 évesnél időseb­bek a felnőttcsoportba tartoz­tak. Én koromnak megfelelően a kadett korcsoport kumite (küzdelem) versenyszámában versenyeztem. Ebbe a kategóri­ába velem együtt 29 lány tarto­zott. Első meccsemet egy olasz lány ellen nyertem meg egy egész ponttal. Második mérkő­zésemen fél ponttal győzedel­döntőbe rajtam kívül három lengyel lány jutott be. Egyi- kőjüket egy ponttal sikeresen megvertem, a végjátékban vi­szont egész ponttal kaptam ki a győztes lengyel lánytól, akin látszott, hogy nagyon rutinos versenyző. A magyar válogatott több érmet is elhozott: Németh Kitti kadett női kata verseny­számban negyedik, Zsigmond Kriszta felnőtt küzdelemben el­ső helyezést ért el, Németh Márk kadett katában, Berta Dá­niel pedig kadett kumitében vitte el a bronzérmet, az én nya­kamba pedig egy ezüstérem ke­rült. Ezúttal szeretném megkö­szönni a felkészítést Lórik Csa­ba edzőmnek, munkája és tü­relme nélkül aligha érhettem volna hasonló sikert. Köszö­nöm a támogatást Pásztó város önkormányzatának és Sisák Imre polgármesternek. ■ esla Sportolás - üdülési csekkel multifunkciós. Az üdülési csekk január elsejétől a pihenést szolgáló területeken túl az egész­ségmegőrzés és - betegségmeg­előzés mellett - szabadidősport­szolgáltatásokra is felhasználható lesz. Ezt a megállapodást Újhelyi István, az Önkormányzati és Terü­letfejlesztési Minisztérium állam­titkára, Karácsony Mihály, a Nem­zeti Üdülési Alapítvány elnöke, Saiga Péter, a Nemzeti Szabadidő- sport Szövetség főtitkára, Szántó Eva, a Nemzeti Sportszövetség fő­titkára és Fábián László, a Fogya­tékosok Nemzeti Sportszövetségé­nek alelnöke írta alá. - Az üdülé­si csekk igazi sikertörténet. Jelen­leg mintegy 25 milliárd forint ér­tékű üdülési csekk van közel 800 ezer lakos birtokában, az elfoga­dóhelyek száma pedig hatezer. Ma már a négycsillagos hoteltől egészen a falusi vendéglátásig mindenhol kint van az ismerős matrica, s ugyanezt várom a sport területén is - mondta Újhelyi Ist­ván. Karácsony Mihály hozzátet­te, azt várják a már elfogadott tör­vénytől, hogy évente 4-5 milliárd forint jut a sportszolgáltatókhoz, kezdve a Balaton-átúszás szerve­zőitől a fitneszklub-tulajdono- sokig. A lelkiismeret hangja Elhatárolódás és szolidaritás dopping. Egy jénai gyógyszergyár február végéig fejen­ként 9250 eurót fizet azoknak a korábbi sportolóknak, aki­ket az egykori NDK-ban szisztematikusan doppingszerrel láttak el. Összesen 184 személy részére fizet a cég. Azok kap­ják meg ezt az összeget, akik írásban nyilatkoznak arról, hogy a későbbiekben a doppinggal összefüggésben semmi­lyen kártérítésre nem tartanak igényt - Úgy éreztük, erköl­csi kötelességünk segíteni” - mondta Isabelle Rothe, a Jenapharm gazdasági vezetője. - Az egykori NDK-ban ebből a gyárból látták el a sportegyesületeket doppingszerekkel. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy a Jenapharm nem jogutódja a szocializmus alatt itt működtetett gyárnak és semmi köze sincs a múltban történt gyalázatos események­hez. - A Jenapharm ezenkívül 170 ezer eurót utal át a doj> pingáldozatok egyesületének számlájára. Volt tarjáni Újpesten labdarúgás. Urbányi István lett a labdarúgó Borsodi Ligában sze­replő Újpest új vezetőedzője. A sal­gótarjáni gyökerekkel rendelkező szakember - akivel fél plusz egy­éves szerződést kötött a klub - a de­cember 22-én menesztett Valéré Bil­lent váltja a kispadon. Urbányinak a vezetőedzői poszt mellet tovább­ra is feladata marad a klubnál az utánpótlásképzés koordinálása. A szakmai stáb bővült, hiszen az erőnléti edzői munkakört - az utánpótlásnál eddig hasonló fel­adatkörben dolgozó - Fiikor Attila tölti be a jövőben. - Az Újpest FC a változások korát éli mostanában, és ennek szellemében úgy ítéltük meg: ahhoz, hogy az eddigi szak­mai koncepció értékei megmarad­janak, de a felszínre került hibák is korrigálva legyenek, feltétlenül olyan szakemberre van szüksé­günk szakmai vezetőként, aki az újpesti labdarúgást - beleértve a felnőtt csapatot is - kívülről-belül- ről ismeri, azt elfogulatlanul tudja értékelni, és nem utolsó sorban a fi­ataloknál szakmailag és összessé­gében emberként is bizonyított a klubvezetésnek - nyilatkozta Dá- nyi Szilárd ügyvezető igazgató. Pásztói nyeremények a miskolci tombolán asztalitenisz. Két nap alatt két versenyen négy érem Hét végén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Asztalitenisz Szö­vetség Miskolcra egy kétnapos versenyre invitálta a sportág szerelmeseit, melyen Nógrád megyéből a pásztói asztaliteni- szezők vettek részt. Az első versenynapon a „Tombolaver­seny”, míg másnap az 5. Holcim Kupa került lebonyolításra. Ez a Karácsony előtti ünnepi hétvége a nógrádiak nagy örö­mére pásztói sikereket hozott, mert versenyzőik 3 arany- és 1 bronzéremmel térhettek haza. szédaink, a szlovákok kihasználva a helyszín közelségét több játékossal is képviseltették magukat. A Holcim Ku­pa felnőtt férfi versenyszámát a pásztói együttes megelégedésére Salamon Ist­ván nyerte, aki a döntőben szlovák el­lenfelét legyőzve végzett az első helyen. ■ (Zen) Az első verseny rendhagyó módon került lebonyolításra. Minden verseny­ző tombolaként maga húzta ki rajtszá­mát, ami a 64-es sorsolási táblán elfog­lalt helyét is jelentette. így kerülhetett akár össze egymással két gyengébb és két erősebb játékos is, mindjárt az el­ső körben. Bencsikék az első mérkőzé­sen vereséget szenvedtek a jóval erő­sebb ellenfeleiktől, de aggodalomra nem volt ok, mert a verseny két ágon folytatódott tovább. Míg a győztesek a főtáblán, a vesztesek a vigaszágon küzdöttek. Végül ezen a versenynapon remek mátraaljai sikereket elérve eredményhirdetéskor két pásztói asz­taliteniszező nyakába kerülhetett aranyérem. A versenyt Salamon Ist­ván nyerte, a vigaszágon Bencsik Im­re diadalmaskodott, míg fia Bencsik Gergely a vigaszági versenyJL helye­zettje lett. ’pzi A másnapi verseny egyen^&Jueséses rendszerben, vigaszág nélkül került megrendezésre. Itt is jókora mezőny gyűlt össze, ahol ezúttal északi szom­Bencsik Imre, Bencsik Gergely és Salamon István Federer... és a többiek triplázás Az európai hírügynökségek 49. alkalommal választották meg a konti­nens legjobb sportolóját, aki az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan Roger Federer lett. A svájci teniszező 17 tornán indult 2006- ban, tizenkettőt megnyert, köztük három Grand Slam-viadalt és a Mesterek Kupáját. Csupán egyszer nem jutott döntőbe, ráadá­sul ő lett az első játékos, aki egy naptári év­ben több mint 8 millió dollárt „ütött össze” (Idén 92 mérkőzésen győzött és csak ötször kapott ki, a világranglista élén zárt. Mögöt­te a Forma- 1-es világbajnoki címét megvé­dő spanyol Fernando Alonso és a világbaj­nok olasz labdarúgó-válogatott csapatkapi­tánya, Fabio Cannavaro végzett a második és harmadik helyen. További sorrend: 4. Ole-Einar Björndalen (norvég, sílövészet), 5. Benjamin Raich (osztrák, alpesi sí), 6. Sebastian Loeb (francia, rali), 7. Justine Henin-Hardenne (belga, tenisz), 8. Michael Greis (német, sílövészet), 9. Jelena Iszinbajeva (orosz, atlétika), 10. Laure Manadou (francia, úszás). A voksoláson 16 európai hírügynökség vett részt, köztük a Magyar Távirati Iroda is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom