Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-29 / 303. szám
4 2006. DECEMBER 29., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Zúzmara Havat még nem láttunk ezen a télen, de a finom, fehér „porcukorral” borított fák, bokrok látványa sugallja: bizony hideg van odakinn. A fehér karácsonyt, nemcsak a szánkózni vágyó gyermekek hiányolták, nekünk felnőtteknek is szebbé tette volna az ünnepet a hófedte táj. Most azonban be kell érnünk a zúzmarabundába burkolózott növényekkel, amelyek egy kis napsütésben csillogásukkal mesebelivé varázsolják környezetünket. Boldog nyugdíjas Szenográdi Ferenc- Az életemnek voltak nehéz szakaszai, amikor úgy éreztem, válságban vagyok, nem látom a kiutat, de sohasem adtam fel. Most 74 évesen azt mondom, kiegyensúlyozott életet élő boldog nyugdíjas vagyok - fogalmazta meg életének esszenciáját a szécsényi Barczki Imréné. - AII. világháború borzalmait 12 évesen éltem meg. Szüleim egyszerű, nyíltszívű, hazájukat szerető magyar emberek voltak. A Benes-program minket is tragikusan érintett. Ötven kilogrammos csomaggal jöttünk át az országhatáron. Apám mezőgazda- sági munkával próbálta a családot eltartani. Szerencsés embernek mondhattam magam, mert rokonaim révén Budapesten az építőiparban segédmunkásként el tudtam helyezkedni - idézte fel a kamaszkori élményeit. A 16 éves törékeny kislány, szorgalmasan dolgozott, hordta a téglát, keverte a maltert, cipelte a követ, cementes zsákokat. Az építésvezetők felfigyeltek a kitartó, dolgos, szorgos, értelmes kamaszlányra. Ösztöndíjjal elküldték tanulni. Innentől kezdve a sorsa könnyebb volt, az élete jobbra fordult. Megszerezte az építés technikusi képesítést. Az akkori szécsényi vegyesipari vállalatnál helyezkedet el. Munkája mellett tovább tanult, építőgépészeti szakvizsgát tett. Megismerkedett a vállalatnál dolgozó mes-. terleveles villanyszerelővel, Baraczki Imrével. Kapcsolatuk, amely több volt munkakapcsolatnál, közös szimpátiánál, házassággal végződött. A vegyesipari vállalat megszűnésével, a Riolex vállalatnál, majd a szécsényi TÖVÁLL-nál dolgozott, ahonnan nyugállományba vonult. Dogozhatott volna tovább, de úgy érezte, hogy a nap minden órájában a beteg férje mellett - akit ápolni kellett - a helye.- Az élet tud a számunkra különleges dolgokat tartogatni. Elveszítettem a férjem, akinek a gyásza mély fájdalmat jelentett a családnak, s megszületett Éva unokám, aki most 18 éves, s ő fényt, boldogságot hozott a családunkba. Az 1990-es rendszerváltást a családom nehéz körülmények között élte meg. A fiam és a menyem munkanélküliek lettek. Láttam rajtuk, hogy milyen elkeseredettek. Melléjük álltam, s azt mondtam, valami okosat lépni kell. A főutcán, a férjem családi házában, ahol lakom nyitottunk egy kis vendéglátó egységet, amit a fiam vezetett. A könyvelést és egyéb adminisztrációs munkát én vállaltam. Az unokák nevelésében is besegítettem. A fiamnak építész vénája van. Hét év után sikerült a szakmájában elhelyezkedni, ahol jól érzi magát. Felszámoltuk a vendéglátást, a helyiséget bérbe adtuk. Azt mondhatom, boldog ember vagyok. Mi kell egy hozzám hasonló nyugdíjaskorú embernek? Látom azt, hogy a fiam elégedett a munkahelyével, kiegyensúlyozott, boldog házaséletet él. Az unokáim, Évike és Zolika, aki 12 éves rendes, jól nevelt gyerekek. Elég régen tagja vagyok a jó hangulatú szécsényi nyugdíjasklubnak. lói érzem a többiek között magam. Számomra ennyi elég. Nincs nagy nyugdíjam, de nem is táplálok magamban túlzott igényeket. Reálisan ítélem meg az életet, benne az én helyemet. Egészséges vagyok, szeretet, megértés vesz körül. Kell ennél több? írja meg, hogy találkozott és beszélgetett egy boldog nyugdíjassal. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Európa és Ázsia határán Beszámoló a Gruntvig 2-es találkozóról Az Észak-Mátra Környezetvédelmi Egyesület (Bátonyterenye) sikeresen pályázott a: „Tanulás természetes helyszíneken - azaz erdei iskolák a felnőttképzés színterei” című Gruntvig 2-es pályázaton. Az első projekttalálkozóra Isztambulban került sor, ahol a résztvevők az együttműködés lehetőségeit és munkafolyamatát tárgyalták meg. A projekt koordinátora Newcastle UK, partnerek: Észtország. Litvánia, Törökország, Belgium, Németország iskolái, illetve NGO-k, és a magyar civil szervezet. Földi Balázs elnök és Bocsokjózsefné koordinátor vezetésével hattagú küldöttség vett részt a találkozón, ahol a bemutatkozáson túl ismertethettük mindazon eredményeket, amiket Szabó Lajos erdészetvezető irányításával az erdei iskola elért a közelmúltban. Igen nagy sikere volt a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat bemutatásának, ami lehetővé teszi az erdei iskolák szerepének kibővítését. Megismerhettük az isztambuli magániskola lehetőségeit, ahol árva gyerekeket oktatnak, minden tantárgyból angol nyelven, hogy a legjobb esélyekkel induljanak a munkavállalás terén. Kiválóan menedzselik az iskolát, és sport- létesítményeik, kultúrházuk mellett idősek otthonát is tartanak fent, ami azt eredményezi, hogy az ellátásért cserében számos ingatlant kapnak az ide kerülő idősektől. Ezeket természetesen bérbe adják, és a kapott összeget beforgatják az iskola költségvetésébe. A projekt kapcsán megegyeztünk abban, hogy felmérjük mindazon lehetőségeket országainkban, amelyek a tanulási környezet átértékelését, a természeti helyszínek bevonását jelentik. Hiszen az ilyen tapasztalati úton szerzett tudás, sokkal erőteljesebb hatást és motivációt jelent. Szabad időnkben némi betekintést nyertünk Isztambul színes történelmébe, mai nyüzsgő életébe. Meglepetés a tarjániaknak ló érzéssel töltött el bennünket tarjániakat, hogy idén végre valóban adventi hangulatban teltek a karácsonyi ünnepek a megyeszékhelyen. Első meglepetést akkor okozott a városvezetés, amikor lecserélte az idejétmúlt izzósort a város főutcája felett. Ráadásul a díszkivilágítás nem advent második vasárnapján kezdődött, mint történt az korábban, hanem a „várakozás” valódi kezdetén. Újabb meglepetést a főtéri fenyőfa körüli gyertyagyújtás ünnepe okozott több száz embernek, a múlt hét pénteken, s nemcsak hívőknek. Már az is ritka látvány mifelénk, hogy a megye és a város első embere gyújtja meg a közös lángot, hát még a régi szép időket idéző forraltbor- osztás, gesztenyesütés, s persze az ökumenikus istentisztelet, gyönyörű énekekkel. Azt hiszem, a jóérzésű városlakók nevében mindenképpen köszönettel tartozunk mindezért a Szövetség a Városért Polgári Körnek, a Családokért Polgári Körnek, melynek aktivistái egy fillér támogatás nélkül segítették a rendezvénysorozatot, s közel kétezer zsíros kenyeret, kétszáz liter forralt bort, háromszáz liter teát, s vagy hatszáz pogácsát osztottak szét a rendezvényre kilátogatok között. Köszönet Becsó Zsoltnak, a megyei közgyűlés elnökének, s Székyné dr. Sztrémi Melindának, Sálgótarján polgármesterének, hogy .felkarolták a kezdeményezést, s persze köszönet a Förster Kálmán Városvédő Egyesületnek, a pompás „körítésért”. Egy városlakó Boldog új évet! Az alábbi jegyzetemmel kívánok a tisztelt szerkesztőség minden tagjának és olvasótársaimnak békés, boldog új évet. Még a máskor szinte robogó autós is lépésben haladt el a községünk parkjában felállított szabadtéri betlehem mellett. Valami különös nyugalom költözött szívünkbe, gyermeki derű, szeretetés béke - a kegyelem megannyi ajándéka. Eljött, de az idő vonatán oly gyorsan el is köszönt tőlünk a várva várt karácsony. Óh, boldog Betlehem, áldások városa - zengtük kórusban, s bennem úgy megmaradtak a vers visszatérő sorai: Ne sírj, kis Jézuska! Vajon őszintén énekeltük, komolyan vettük, s vesszük most óév-újév találkozásakor is fogadalmainkat? Karácsony szeretetével akarunk majd győzni a hétköznapok szürke, olykorembertelen világában? Kisgyermeket emberi szívvel becsapni nem lehet, nem tudunk. De gondoljunk arra is, hogy gyűlölettel, haraggal, meg nem bocsátással a saját emberségünket kérdőjelezzük meg leginkább. Ezért kívánom, legyen erőnk úgy élni az új évben, hogy bárhol, bármikor egy csendes percben nyugodt lelkiismerettel mondhassuk: miattam, miattunk nem kell sírnod; „Ne sírj, kis Jézuska!” Őszintén akarjuk a békét! Tisztelettel és szeretettel: Farkas Erzsébet Mihálygerge
