Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK SPORTTUKOR 11 Több kategóriában is élen végeztek a nógrádiak hegyikerékpár Minden szakágban értékelték a 2006-os évad eredményeit A közelmúltban rendezték meg a Ma­gyar Mountain Bike Szakági Szövetség évadzáró bálját, melyen sor került a kü­lönböző sorozatok összetett eredményei­nek kihirdetésére és díjazására. A szövetség hivatalos kupasorozata -XCM Ma­gyar Kupa - mellett a négy (Szilvásvárad, a Du­na, Bükk- és Mátra-maraton) legnagyobb nyílt hosszú távú versenyből született Top Maraton sorozatot is értékelték. Mindkét sorozatot tekint­ve elmondható, hogy csak azok a versenyzők ke­rülhettek az élmezőnybe, akik folyamatosan jó teljesítményt nyújtottak, hisz egy vagy két ver­seny kihagyása, illetve feladása esetén behozha­tatlan hátrányt jelentett. Feladásra pedig meg­adta a lehetőséget a természet idén, hisz alig volt száraz pályán lebonyolított verseny, ennek elle­nére Magyar Kupa U17-es kategóriáját Simon Roland megnyerte. A Top Maraton sorozatban lé­nyegesen több a kategória és ennek következté­ben több nógrádi versenyző állt a rajtvonalhoz, és alaposan kitettek magukért, hisz az U15- ösöknél Fenyvesi Péter, az U17-eseknél ugyan­csak Simon Roland, míg a felnőtteknél Reitinger Gábor nyerte meg az összetettet, azaz az összes rövidtávú férfi kategóriában salgótarjáni vagy balassagyarmati győzelem született. A kategóri­ák kiemelkedőbb nógrádi eredményei: Top Maraton, rövid táv Felnőtt férfi (651 induló): 1 Reitinger Gábor (Vi­talitás SE), 5. Takács Gábor (Salgótarjáni HKE), 10. Fenyvesi Tamás (Vitalitás), 11. Szigeti Zoltán, 20. Rákos Tamás, 23. Melihercsik János, 26. Pataki Já­nos, 41. Szomszéd Ottó, 52. Hatházi Péter (mind­annyian SHKE). U15, férfi (71) 1. Fenyvesi Péter (Vitalitás), ó. Varga Bence (SHKE). U17, férfi (63): 1. Simon Ro­land (SHKE). Felnőtt nők (82): 3. Gólyán Szabina (Vitalitás), 6. Vargáné Csikós Nikoletta (Petőfi DSE). Középtáv, U17, férfi (27): 1. Bene Zoltán (SHKE). Reitinger Gábor Felnőtt férfi (659): 33. Vertich Tamás, 35. Györke Gábor, 42. Bakos Gergő (mindhárman SHKE), 50. Ibrányi Attila (Vitalitás SE). Master férfi (121): 49. Melihercsik János, 51. Domonkos György (mind­ketten SHKE), 55. Wágner János (Vitalitás). Hosz- szú táv, Felnőtt férfi (176): 24. Lászlók Zsolt (SHKE). Maraton Magyar Kupa, összetett. Kismaraton férfi U17 (36): 1. Simon Roland (SHKE) Maraton, felnőtt férfi (81): 26. Szász Viktor (Vitalitás). * ★ ★ A maraton szakág mellett megtartották XCO Ma­gyar Kupa-sorozat országos értékelését és díjáta­dóját, valamint az idei városi bajnokság végered­ményei is megszülettek. Az XCO-sorozat a hagyo­mányos versenyek elnevezése, ahol életkortól, nemtől és kategóriától függően különböző távú­kat teljesítenek a résztvevők egy 5-8 kilométer kö­zötti körpályán. Idén a rövid távos U 19-esek között Bene Zoltán, a felnőtteknél pedig Kovács Norbert nyerte az öt futamból álló sorozatot. A leghosszabb távot teljesítő elit kategóriában az SHKE verseny­zője hozta folyamatosan a jó eredményeket, Bakos Gergő elit felnőtt férfi kategória 4. helyezettje lett, Vertich Tamás pedig az elit férfi U23-as kategóriá­ban az összes vetélytársát maga mögé utasítva a dobogó tetején végzett. A Salgótarjáni HKE egy helyet visszacsúszott a klubok rangsorában, idén a 8. helyen végzet. Közülük a jövő évre vonatko­zólag többen tervezik a váltást a nehezebb kategó­ria felé. Az XCO Magyar Kupa-sorozat összetett végeredménye Elit, felnőtt férfi (32): 4. Bakos Gergő. U23 (34): 1. Vertich Tamás. Elit férfi U17 (33): 11. Simon Ro­land. Senior férfi (41): 17. Lászlók Zsolt (mindany- nyian SHKE) Középtáv, felnőtt férfi (46): 13. Ibrányi Attila (Vi­talitás). Rövid táv, felnőtt férfi (59): 1. Kovács Norbert (SHKE), 3. Fenyvesi Tamás, Reitinger Gábor (mind­ketten Vitalitás) 7. Péter Nándor (SHKE) Rövidtá­vú férfi U19 (15): 1. Bene Zoltán 7. Tempe Zsolt SHKE Rövid távú női felnőtt (11): 6. Gólyán Szabina Vi­talitás 7. Czene Zsuzsanna SHKE. Gyerek U15 fiú (19): 4. Fenyvesi Péter (Vitalitás). Gyerek Ull fiú (6): 3. Kepler Dániel (Vitalitás) ★ * * A salgótarjáni városi bajnokság sorozata inkább az utánpótlás-nevelésre, a fiatalok versenyezteté­sére helyezi a hangsúlyt, folyamatosan növekvő in­dulói létszám mellett a szélesebb tömegeknek és a profiknak is kiváló lehetőséget nyújt a verseny­zésre. Utóbbiaknál a 18 év alattiaknál Simon Ro­land nyerte a kategóriát, míg a felnőtteknél az egy kivétellel minden versenyt megnyerő Bakos Ger­gő állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Továb­bi rangosabb eredmények. 10 év alatti fiúk: 1. Hasznosi Máté (SHKE). Lányok: 1. Ádám Réka, 14 év alattiak: 1. Fenyvesi Péter (Vitalitás). 15-18 évesek: 1. Varga Balázs (SHKE), 19-34 évesek: 1. Adame László (Nagybárkány). Nők: 1. Czene Zsu­zsa (SHKE), 35 év felett: 1. Rider Zoltán (Enduro Club Salgótarján), 2. Takács Gábor (SHKE), 3. Rá­kos Tamás (SHKE), Profik, 18 év alatt 1. Simon Roland, 2. Bene Zol­tán, 3. Lőrincz Bence (mindhárman SHKE) Profik 18 év felett 1. Bakos Gergő, 2. Vertich Ta­más, 3. Kovács Norbert (mindhárman SHKE) és Fenyvesi Tamás (Vitalitás). Bene Zoltán Jótékonysági sportgála Balassagyarmat Mindenki másképp csinálja Idén is a Mól csónakjában eveznek Hat magyar Dakar-egység egy közös csapatban A Mól két „személyautós” párosa, balról Czeglédi, Kis, Bunkoczi és Szalay A Balassagyarmati Polgár- mesteri Hivatal és a városi sportintézmények szervezésé­ben december 30-án szombaton délután 14 órától harmadik al­kalommal rendezik meg az Ipoly-parti város sportgáláját. Első alkalommal a kisegítő isko­la másodszor a városi diáksport volt a kedvezményezett, idén pe­dig a Reménysugár gyermekott­hon kapja meg a sportgála teljes bevételét, valamint a szponzo­rok felajánlásait. A szombat dél­utáni program keretében a na­gyon népszerűvé vált „minden­ki másképp csinálja” vetélkedő­ben a város nemzeti bajnokság­ban szereplő csapatai - kézi­labdázók, kosárlabdázók, labda­rúgók - mérkőznek meg egy­mással, természetesen nem sa­ját sportágukban. Tavaly a ko­sarasok taroltak, a többiek na­gyon készülnek a visszavágóra. Ismét megvív egymással a vá­ros tíz meghívott sportolója a szuperbajnoki címért. A legki­sebbek közül ezúttal a Palóc Far­kasok utánpótlás kölyök labda­rúgói tartanak bemutatómérkő­zést, majd a női kézisek csap­nak össze a női kosarasokkal természetesen fociban. További fellépőkként a Vitalitás SE lát- ványtánc-szakosztálya a karaté- sok és a Fitneszbarlang baletto- sai bemutatóznak. Fellép a sportcsarnokban Hanák Petra pop-, jazz-, musicalénekes és a Caput de Batteri együttes, akik zenei körutazást tartanak afri­kai ritmusoktól a keleti varázs­latig. Utóbbiak között balassa­gyarmati fellépőket is üdvözöl­hetünk a Telek testvérek szemé­lyében. A rendezvényre egysé­gesen 250 forint a belépő, amely egyben tombolaként is szolgál. ■ (káef) Patinás környezetben a Közlekedési Múzeum le­gendás járművei között mutatkozott be a Regio­nális Mól Dakar Team, melynek tagjai január 6- án Lisszabonban vágnak neki a világ legnehezebb tereprali versenyének. A Mol-csapat már tavaly is nemzetközi volt, s az idén újabb motorosokkal bővült. A szlovák JaroslavKatrinakhoz (legutóbbi viadalon, balesetéig a csapat, sőt egész közép-Európa leg­eredményesebb motorosa volt) csatlakozott honfitársa, Ivan Jakes, valamint a romániai Emanuel Gyenes és a magyar Kátai Péter. Mindannyiuk szer­vizhátterét a Szalay Balázs ve­zette csapat biztosítja. A Mól Dakar Teamet erősíti két ma­gyar autós páros és egy kamio­nostrió is: Szalay Balázs és Bunkoczi László nemrég bemu­tatott ezüst-sárga Antarája, az idén bajnokká avatott Kis Sán­dor, Czeglédi Péter Nissan Pickupja valamint a kamionos- csapat, Darázsi Zsolt, Szalai Norbert és Laklóth Aladár, akik idén is a jól ismert MAN kami­onnal vágnak neki az ember­próbáló távnak. Érdekesség és technikai szempontból fontos, hogy a fent említett két autós­páros aktívan közreműködött az új Mol Racing motorolaj 2002 óta tartó fejlesztésében, és a puding próbájaként természe­tesen mindketten ezt használ­ják majd a Szaharát átszelő szá­guldás során, melynek a legfris­sebb hír szerint a francia kül­ügyminisztérium javaslatára két helyen is megváltozott az út­vonala. A január 16-ra és 17-re tervezett Nema-Timbuktu, Timbuktu-Nema szakaszokat törölték és egy Nema-Nema ■ (sts) Mint az első két alkalommal, most is telt házra számítanak Gyarmaton

Next

/
Oldalképek
Tartalom