Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-27 / 301. szám

2006. DECEMBER 27., SZERDA Értékelés a természetjáróknál Népszerű túramozgalmak és jelzésfelújítások SPORTTUKOR 11 Sikeres év után egyelőre csak a remény marad jövőlatolgató Tanácskoztak a megyei sportági szakszövetségek Eredményes évet zárt, és az egyre apadó állami támogatások ellenére is pozitív pénzügyi mérleget mutathatott fel 2006-ban a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, mely 35 sportágat fog össze - derült a szövetség évbúcsúztató és -értékelő' összejövetelén, ahol további egy évre újra Répássy Lászlót választották meg ügyvezető igazgatónak.- Az ismert nadrágszíj-meghúzós körül­mények között, 80 milliós éves forgalom mel­lett 17 milliós pluszt sikerült realizálnia a 35 sportágat magában foglaló szövetségnek, így természetesen pozitív szaldóval sikerült zár­ni az évet - kezdte beszámolóját a legfonto­ségéről. (A szövetség kötelező éves beszámo­lóját pár nappal megelőzően már elfogadta a megyei önkormányzat is.)- Egy kivételével összességében vala­mennyi megyénkbeli szövetség betartotta az együttműködés és gazdálkodás szabályait, 0 SS ' £ A későbbiekben újjáválasztott Répássy László beszámolóját hallgatják a küldöttek sabbal Répássy László, a szervezet ügyveze- és megtörtént a bajnoki pontok összesítése tő igazgatója a karácsony előtti évértékelő ta­nácskozáson, majd röviden beszámolt a köz­hasznú társadalmi szervezet ez évi tevékeny­is, melyek összege némüeg felülmúlta az elő­ző évit, és ami örvendetes, hogy ez az ifi- és juniorkorúak eredményeiből adódik - hang­súlyozta az ügyvezető, aki kiemelte, hogy a kapott támogatások felét a diáksportnak jut­tatták. Rossz hír, hogy 2007-ben 1,6 milliárd forinttal kevesebbet kap Nógrád megye, mely természetesen a sportági szakszövetségek gazdálkodását is érinteni fogja. Takarékos­ságra lesz tehát szükség 2007-ben, melynek végén tisztségválasztó közgyűlésre is sor ke­rül, addig viszont egyhangúlag Répássy Lász­lót választották újra posztján. Kolosi Tibor, a megyei közgyűlés sportta­nácsnoka rövid hozzászólásában ecsetelte a mai állapotokat, amikor is az új közgyűlés új felállásban (régi)-új személyekkel működik, és például eddig 15 millióval szállt be a me­gyei sportköltségvetésbe. - Jelenleg Nógrád- ban sportról beszélhetünk, de minőségről nem - fejtegette, és a már érvényben lévő, valamint a közeljövő megszorításai miatt bo­rús jövőképet vizionált: - El kell még telni egy kis időnek, amikor újra fölemelt fővel áll­hatunk, de a reményt nem szabad feladni, innen már csak felfelé vezethet) az út, bíz­ni kell abban, hogy egyszer több pénz jut majd a sportra is - fejezte be sporttanács­nok, akit még hivatalos részben is követett pár felszólaló. Többek között dr. Nyíri László megyei sportfőorvos - aki mi másról, mint a fővárosi Sportkórház elhatározott, de sokat támadott megszüntetésének hatásairól és következményeiről szólt - vagy Bagyinszki Jenő, a megyei teniszszövetség elnöke, de az összejövetelt záró fehérasztalos beszélgeté­sen további sportági vezetők még sokáig po­lemizáltak a jövő terveiről, kilátásairól. ■ (satis) Egy Bayentvezér bölcsességei Két és lél milliárd a versenysportra A Nógrád Megyei Termé­szetbarát Szövetség de­cember második felében Salgótarjánban tartotta szokásos év végi értékelő összejövetelét, melyre ez­úttal is meghívást kaptak a megye turista egyesüle­teinek vezetői is. Gubola István szövetségi elnök értékelésében a lassan hátramaradó esztendő va­lamennyi említést érdem­lő turisztikai eseményé­ről számot adva megálla­pította, hogy ezúttal is eseményekben és élmé­nyekben gazdag eszten­dőt hagynak maguk mö­gött. Az eseménynaptárban sze­replő valamennyi túra és ren­dezvény lebonyolítása sikerrel zárult: így a kiemelkedő jelen­tőségű, ezúttal is nagy érdeklő­dés mellett zajló szokásos őszi és tavaszi teljesítménytúrák is. Nem maradt el a sikere az észa­ki megyék első regionális talál­kozójának sem. A kétnapos tu­risztikai seregszemle megszer­vezésére és lebonyolítására a nógrádiak vállalkoztak, melyre az ország más részéről is érkez­Ő kellene.... de miatta UliHöness, a Bayern München labdarúgócsapatának menedzse­re szerint Ronaldinho leigazolá­sa csődbe juttatná őket. - Ő egy olyan futballista, akiért gyalog is elmennék Barcelonába. Nem­csak a játéktudása, emberi tulaj­donságai miatt is tökéletesen il­lene a Bayern Münchenhez, de tek a Karancs-Medves vidéké­nek látnivalóira kíváncsi turis­ták. Továbbra is változatlan népszerűségnek örvendtek a szövetség által szervezett túra- mozgalmak is (Nógrád termé­szetjárója, Nógrádi vártúrák, Karancs-Medves csúcsai) me­lyek sorába 2007-ben negyedik­ként „Irodalmi barangolások Nógrádban” címmel egy újabb csatlakozik. Bőven akadt a munkából is, hiszen a Magyar Természetbarát Szövetség anya­gi támogatásával sor került az országot körbejáró és Nógrád megyén is keresztülhaladó ran­gos kéktúra-útvonal jelzésrend­szerének felújítására. A közel 100 km-nyi turistaút rendbeté­teléért összefogtak a megye tu­rista egyesületei és a kitűzött határidőre végeztek a munká­val. Az ismertető befejező részé­ben az elnök szólt a jövőbeni tervekről is, melyek közül ki­emelkedő eseménynek ígérke­zik a 2008-as országos találko­zó megrendezése. A hozzászólások sorában Répássy László a megye sportve­zetése nevében megköszönte a szövetség és az egyesületek munkáját és további tartalmas tevékenységet kívánt a megye valamennyi turistájának. ■ Nyíri László nem! sajnos nincs realitása a szerződ­tetésének - mondta. - Az átiga­zolási díját, ami szerintem 70-80 millió euró körül lehet, még elő tudnánk teremteni, viszont a fi­zetése legalább kétszer annyi lenne, mint a többi sztárnak. Ez óriási feszültséget szülne az öltö­zőben. Ha hozzánk kerülne, ak­kor mindenki jelentős fizetés­emelési követeléssel állna elő, amit már nem tudnánk finanszí­rozni. Ezért számunkra sajnos Ronaldinho nem téma. - Hoeness David Beckhamről azt mondta: ha a felesége nélkül jön­ne, akkor szívesen látná a bajor klubban. - David aranyos srác, jó futballista, de sajnos vele jönne a felesége is, aki hetente címlapra kerül valamilyen botránya vagy hisztije miatt. Ez viszont nem hi­ányzik nekünk, ezért szerződte­tése sem szerepel a terveink kö­zött. - Hoeness szerint jól állnak a bajnokságban, és versenyben vannak a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában is. Ezekből ket­tőt szeretnének megnyerni, köz­te BL-t is, bár tudják, erre van a legkevesebb esélyük.” Csaknem két és fél milliárd forint jut a magyar verseny- sportra 2007-ben, míg az után­pótlásra bő egymilliárddal több mint 4 éve, a legutóbbi nyári olimpiát megelőző, rend­re hivatkozási alapul szolgáló 2003-as esztendőben. Ezt Elbert Gábor, az Önkormány­zati és Területfejlesztési Mi­nisztérium sport-szakállamtit- kára jelentette ki. Hozzátette, reményei szerint a parlamenti végszavazással a korábban előirányzottnál 200 millió fo­rinttal több fordítható majd a szabadidősportra, amelyre így is lényegesen kevesebb pénz jut, mint szeretnék. Az állam- titkári összegzésben elhang­zott, hogy 2006 „zaklatott és sok átalakítással terhelt” év volt, amelyben a sport az ön­kormányzati és területfejlesz­tési tárcához került. Ezt nem kevesen visszalépésként, a sport leértékeléseként minősí­tették, ám Elbert Gábor szerint sok új lehetőséget találtak, bár tény, hogy „az új szerepben mozgástéri nehézségek is van­nak”. Sikerként értékelte ugyanakkor, hogy például az Új Magyarország fejlesztési tervbe számos területen be­épült a sport, s új forráslehető­ségek is felbukkantak. Hozzá­fűzte, hogy 2007-ben a ver­senysport területén a 2006-os- nál több pénz jelenik meg, az összeg meghaladja a 2,4 milli­árd forintot. Mivel az olimpia előtti kvalifikációs év követke­zik, az eredményes verseny­zéshez, felkészüléshez és rész­vételhez kellő eszközöket biz­tosítani akarják, s ebből a szempontból is - Elbert megfo­galmazása szerint - „tisztes­séges és biztató” a sportkölt­ségvetés. Az utánpótlásra a négy esztendővel ezelőtti „elő- olimpiai” évhez viszonyítva több mint egy milliárd forint­tal több támogatás jut. Szavait azzal egészítette ki Szabó Ta­más, a NUPI (Nemzeti Után­pótlás-nevelési Intézet) főigaz­gatója, hogy tudomása szerint a korosztályos hátországra szánt források rendben van­nak, s reméli, átvészelik a bi­zonytalanság övezte időszakot. Hangsúlyozta, hogy a hazai utánpótlás-nevelés „sikertörté­net, e téren Magyarország nagyhatalom lett, s az elmúlt két év eredményei Európában is érdeklődést váltottak ki”. Kikapott a tavalyi bajnok, sokszor csak hétméteresek döntenek Balassagyarmat téli teremfoci-bajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért A harmadik és negyedik forduló már meglepetéseket is hozott a gyarmati teremfoci bajnokságban, hisz ki­kapott a tavalyi bajnok, a Joker Falatozó és elvesztette veretlenségét a Rácz Caffé. Az abszolút kategóriában a korábbi években jól szereplő Észak Kapuja ismét ve­reséget szenvedett, csupán három pontjuk van, míg legyőzőjük a Joma FC továbbra is veretlen. 2-3 (1-0), GL: Ko­vács J., Molnár Cs., Uletve Hegedűs Gy. (3).Qvaüti94Kft.S- Team - Csitár SE 4-4 (2-3) Hétméte­resekkel: 7-5, GL: Pintér A. (3), György L, illetve Tóth J. (2), Baráz (2). BSE Öregfiúk - Jo­ker Falatozó 0-0, rományi György, a Jolly Jo- Hétméteresekkel kér": mindkét kategóriában 2-3. elindította csapatát, a Joker Abszolút Falatozót és szükség szerint kategória- mindkettőben játszik is. Szokás szerint az öregfiúk kezd­ték a mérkőzéseket a harmadik körben is, és rosszul járt az a csa­pat amelyik szünetben vezetett, mert a .végén vesztesen hagyta el a parkettet. Meglepetés hogy a Gvaliti nem tudta a rendes játék­időben legyőzni a csitáriakat. A BSE öregfiúk második rangadóju­kat vesztették el döntetlen után hétméteresekkel, most a Joker Fa­latozó ellen. Itt érdekesség, hogy a csapatok negyven perc alatt nem tudtak a kapuba találni, köszönhe­tően a két kitűnő portásnak, Szat­mári Zsoltnak é s Tolnai Tamásnak. A 35 év felettieknél a Gravs ismét győzött és továbbra is százszázalé­kos. Abszolút kategóriában az egyik nagy meglejietés, hogy kika­pott a tavalyi bajnok Joker Falato­zó a Rácz Caffé együttesétől, mely viszont ezek után azonnal el is vesztette veretlenségét. Az esélye­sebb Babcsán & Rocco kétszeri kétgólos vezetése után is (számuk­ra) szerencsétlen góllal vesztett a Mazda Gál Liget Büfé ellen. A cso- portban négy veretlen és három nyeretlen csapat maradt. AIII. forduló eredmények 35 év felettiek Építkezők-Profinter - Palóc Űt- kaparók 4-3 (0-2) GL: Fábián L (2), Zólyomi, Budai, illetve Pásztor, Jakus, Kistóth J. Delta Tech - Gravs Észak Kapuja ­Yard 7-3 (4-1), GL: Pólyák (4), Szőllősi, Saár, Glevitzky, illetve Bartos (2), Gaál P. Hiénák - Szent- Györgyi Albert VDSE 8-0 (5-0) GL: Széles G. (4). Puruczki, Adamek, Nándori, Szenográdi. CF. Maler - Budicek 0-7 (0-3) GL: Ba­logh J. (5), Berecz, Zachar. Mazda Liget Büfé - Babcsán & Rocco 5-4 (1-2) GL: Sándor Sz. (2), Ivitz, Gál L, Pécsi R., illetve László (2), Gyimesi, Kovács Á, Joma FC. - Cserhát Print 2-0 (1-0) GL: Vereczki, Brezovszki. Nyom­dász FC - Vitalitás Team 3-5 (1-2) GL: Szabados A., Csábi Zs., Mahóth, illetve Piaki (2), Pintér Á. (2), Hodászi L Rácz Caffé - Joker Falato­zó 3-1 (0-0) GL: Kelecsényi, Baranyi Á., Varga L, illetve Varga F. Szabadna­pos: Necseszdel FC. IV. forduló eredmények 35 év felettiek Csitár - Gravs 2-5 (1-2) GL: Baráz (2) illetve Magyar G. (3), He­gedűs, Papp Gy. Gvaliti 94 Kft S- Team - Delta Tech 3-3 (2-0) (Hét­méteresekkel: 2-3), GL: Györgyi. (2) Zatykó illetve Papp I. (2) Reznicsek. BSE öregfiúk - Palóc Űtkaparók 5-0 (2-0), GL: Koplányi A. (2), dr. Muhari, Bendik, Csábi I. A Joker Falatozó- Építkezők Profinter meccset ké­sőbbi időpontra halasztották. Abajnokságállása: 1., Gravs 12, 2. BSE Öregfiúk 8,3. Joker Falato­zó 7 ,4. Építkezők Profinter 6, 5. Qvaliti 94 Kft S-team 6, 6. Delta Tech 5,7. Csitár 1, 8. Palóc Útka- parók 0 pont. Abszolút kategória Yard - Szent-Györgyi Albert VDSE 8-4 (3-1) GL-Bartos (3) Ko­vács A. (2), Magyar G. (2), Bogdán illetve Fűrész (2), Kalácska, Pász­tor, Budicek - Cserhát Print 4-1 (3-1) Gl: Balogh J. (2) Berecz, Rimóczi, illetve Katona L. Mazda liget Büfé - Rácz Caffé 1-1 (1-1) (Hétméteresekkel: 3-2) GL: Ivitz il­letve Baranyi T. Vitalitás Team - Necseszdel FC 7-3 (2-0) GL: Hodászi (4), Oláh R. (3) illetve Bóta Z., Buris, Kristófik. Joker Falatozó- Nyomdász FC 4-2 (2-1) GL- Pin­tér I. (2) Naszály, Varga F., illetve Gálik, Csábi Zs. Észak Kapuja - JOMA FC 2-3 (2-2) GL: Pólyák (2) illetve Aigner, Gréci, Vereczki. Babcsán & Rocco - Hiénák 3-1 (0-1) GL: Kovács A. (2), Mohácsi, illetve Puruczki Abajnokságállása: 1. Budicek 12,2. Joma FC 12,3. Mazda Liget Büfé 11,4. Hiénák 9, 5 . Babcsán & Rocco 8, ó. Rácz Caffé 7,7. Joker Falatozó 7, 8. Vitalitás Team 6,9. Necseszdel 3,10. Észak Kapuja 3, 11. Cserhát Print 3,12. Nyomdász FC 0,13. Yard, 14. CF. Maier 0,15. Szent-Györgyi Albert VDSE 0 pont. ■ (káháem) Gólöröm a Roccónál

Next

/
Oldalképek
Tartalom