Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
8 PANORAMA 2006. DECEMBER 27., SZERDA Nyerésre állnak a keresztény etiópok Szomáliában Alig hetven kilométerre járnak a keresztény etióp csapatok és a Szomáliái átmeneti kormány erői Mogadisutól. A győzelemittas jelentések szerint minden fronton áttörték az iszlámisták frontvonalát, és akadálytalanul haladnak a főváros irányába. „Mintegy ezer iszlám terrorista esett el eddig a harcokban, a többségük külföldi” - mondta Meles Zenawi etióp miniszter- elnök. Az offenzívát mintegy két hete kezdték meg a harckocsikkal és tüzérséggel támogatott etióp csapatok, miután egyesültek az átmeneti kormány megmaradt erőivel. A keresztény Etiópia azután kezdte támogatni Szomália nemzetközileg is elismert vezetését, hogy a kormánycsapatok az ország déli részén is vereséget szenvedtek az Iszlám Bíróságok Tanácsának erőitől. „Megtörtük a terroristák gerincét” - jelentette ki az etióp miniszterelnök. A Szomáliái kormány megadásra szólította fel az iszlám milíciákat, és amnesztiát hirdetett minden harcosuknak. Abdirah- man Dinari Szomáliái kormányfő szerint „ez az egyetlen esélyük a túlélésre”. ■ Etiópia a kormányt, Eritrea pedig az iszlám lázadókat támogatja. Másképp látja azonban a helyzetet az iszlámisták vezetője. Ahmed Sharif sejk szerint a háború csupán egy új szakaszába lépett. „Hamarosan minden irányból megtámadjuk az agresszorokat” - hirdette ki a vallási vezető. Szakértők attól tartanak, hogy a háború kiszélesedik, az iszlámistákat támogató muzulmán Eritrea ugyanis mozgósítást rendelt el az etióp határnál, a harcok pedig a déli szomszéd Kenyát is beleránthatják a háborúba. Szomáliában 1990 óta tombol a polgárháború, miután egy katonai puccs megdöntötte a kormányt. 1991-ben elszakadt az ország északi része Szomáliföld néven, majd 1998-ban a középső Punt is. A déli országrészbe a kilencvenes évek közepén nemzetközi békefenntartók vonultak be, ám olyan súlyos veszteségeket szenvedtek a harcokban, hogy alig fél év után kénytelenek voltak még a fővárost, Moga- disut is feladni. ■ HI'S A robbanás kétszáz méteres sugarú körben mindent elpusztított. A mentőegységeknek órákba telt megfékezni a lángokat. Százak égtek el elevenen Lagos Megfúrt olajvezeték robbant fel Nigériában Tömegkatasztrófához vezetett, hogy megfúrták az olajvezetéket Nigériában. A robbanás a 13 milliós Lagos sűrűn lakott városnegyedében történt, a halálos áldozatok száma meghaladja a félezret. Farkas Károly Hétszáznál is több áldozata lehet annak a tömegkatasztrófának, amely december 26-án délelőtt történt Nigéria legnagyobb városában, Lagosban. A tragédia akkor következett be, amikor a város egyik legsűrűbben lakott szegénynegyedén, Abule Egbán keresztülfutó kőolajvezetéket tolvajok megcsapolták, és a ki- ömlő olaj felrobbant. Az első jelentések szerint két tolvajbanda is fúrta egymás mellett az olajvezetéket, a kifolyó olaj köré pedig több százan gyűltek, hogy minél többet felfogjanak a fekete aranyból. A hatóságok szerint volt olyan áldozat, aki vödörbe, nejlonzacskókba és műanyag zsákokba töltötte az üzemanyagot. A baleset akkor következett be, mikor az első tolvajbanda már mintegy 150 ezer liter nyersolajat tartályokba pumpált. A hatalmas robbanás kétszáz méteres körzetben mindent és mindenkit megsemmisített, több mint száz ház romba dőlt, köztük egy templom és egy mecset is. A kőolajvezeték legalább százméteres szakasza megsemmisült, több, tolvajok vezette tartálykocsi is kigyulladt. „Még mindig tart a halottak összeszámlálása. Sajnos csak lassan tudunk haladni, mivel a legtöbb esetben az áldozatokból nem maradt annyi, hogy meg lehetne különböztetni őket, nem is beszélve az azonosításról” - mondta a BBC helyszíni tudósítójának Ige Oladimeji, a Vöröskereszt nigériai munkatársa. A segélyszolgálat vezetőjének elmondása szerint a szerencsétlenség helyszíne körül még mindenfelé elszenesedett hullák Zacskókba és zsákokba töltötték az olajat. hevernek. „Az emberek a szó szoros értelmében beleégtek a földbe, a csontjaik is alig-alig maradtak meg” - tette hozzá Oladimeji. A mentést nehezítette, hogy a hozzátartozók meg sem várták, míg a lángok kialudtak, ezrével rohanták meg a roncsokat, hogy szeretteik után kutassanak. Többen közülük életüket vesztették, amikor másodlagos robbanások következtek be, s a környéken parkoló néhány autó benzintankja is felrobbant. A káoszt csak növelte, hogy a nigériai állami olajtársaság, a Nigeria National Petroleum Corporation (NNPC) csak egy órával a szerencsétlenség után kapcsolta le a hálózatról a sérült olajvezetéket. A környékbeli kórházak megteltek a sebesültekkel. LegOlajvezeték-robbanások Nigériában 1998. OKTOBER 2000. MÁRCIUS 2000. JÚLIUS 2003. JÚNIUS 2004. SZEPTEMBER 2004. DECEMBER 2006. MÁJUS 1000 áldozat Jesse városában 50 áldozat Abia tartományban 300 áldozat Warn városában 105 áldozat Abia tartományban 60 áldozat Lagos városában 20 áldozat Lagos városában 200 áldozat Lagos városában alább száz embernek válságos az állapota. Az elmúlt évtizedben több mint kétezren vesztették életüket hasonló balesetekben - közölte a Vöröskereszt munkatársa. Legutóbb éppen májusban történt tömegszerencsétlenség Nigériában, akkor kétszáz ember vesztette életét. Az NNPC több ezer kilométeres olajvezetékeit átlagosan hetente egyszer megfúrják a kőolajtolvajok. A társaság becslése szerint a lopások által okozott kár évente meghaladja a százmillió dollárt. A vezetékek többsége ráadásul a hetvenes-nyolcvanas években épült, az azóta eltelt időszakban több nyomornegyed is kinőtt a nyomvonalak közelében. Lagos Afrika legnépesebb városa, a lakosok száma meghaladja a 13 milliót, többségük nyomor- negyedekben él. A szegények minden alkalmat megragadnak, hogy benzinhez jussanak: Nigéria ugyan Afrika legnagyobb kőolajexportőre, mégis gyakran szenved üzemanyaghiányban a szervezési hibák, az elharapózott korrupció és a rossz infrastruktúra miatt. A BBC értesülései szerint Lagosban egy hete nem lehet üzemanyagot kapni, valószínűleg éppen ezért fúrták meg a tolvajok a kőolajvezetéket. Közúti alagút omlott be Norvégiában Norvégiában beomlott egy közúti alagút, de a baleset az első jelentések szerint nem okozott katasztrófát. Az oslói magyar konzul a távirati irodának elmondta: eddig nincs olyan értesülése, hogy magyarokat érintett volna az alagút beomlá- sa. Horváth András hozzátette: eddig a norvég hatóságoknak sem jelezte senki, hogy eltűnt a a hozzátartozója. Több áldozat Irakban, mint szeptember 11-én kedden két újabb amerikai katona halt meg: Bagdadtól délnyugatra vesztették életüket pokolgépes támadásban. A járőröző katonák gépkocsija teljesen kiégett, többen meg is sebesültek. Az Irakban elesett amerikai katonák száma ezzel elérte a 2974-et, azaz eggyel meghaladta a 200T. szeptember 11-én az Egyesült Államokban elkövetett terror- cselekmények áldozatainak számát. Síbalesetet szenvedett a kaliforniai kormányzó megműtik Arnold Schwarzenegger jobb combcsontját, miután szombaton síbalesetben megrepedt. Az 59 éves egykori akció- ' sztár még szombaton szenvedett balesetet, azt még nem lehet pontosan tudni, milyen körülmények között. Schwarzenegger már második ciklusát tölti kormányzóként. Műteni kell Schwarzeneggert @ TOVÁBBI HÍREK: www.regcel.hu Szaddám Huszeint egy hónap múlva felakasztják Harminc napon belül kivégzik Szaddám Húszéin volt iraki elnököt, miután az ország legfelsőbb bírósága visszautasította fellebbezési kérelmét. A kivégzés pontos időpontját még nem tűzték ki, de vélhetően minél hamarabb végrehajtják, mivel a diktátor halála valamennyire csillapíthatja az Irakban tomboló polgárháborút. Szaddám Húszéin perében november 5-én mondta ki a bagdadi bíróság a halálos ítéletet Dzsulail falu 148 síita lakosának lemészárlása miatt. A diktátor ellen több per is folyik, ám mivel az ítélet érvényes, azt a többi elA diktátor hiába fellebbezett, mégis kivégzik. járásra való tekintet nélkül végrehajtják. Dzsulailban 1982-ben azért végezték ki a falu férfi lakosságának nagy részét, mert a település közelében támadás érte a diktátor konvoját. A 13-87 év közötti áldozatokat megkínozták és felakasztották a titkos- rendőrség egységei. Szaddám Húszéin 1978 és 2003 között állt Irak élén. A diktátort teszik felelőssé az irak- iráni háború egymillió áldozatáért, az Anfal-hadműveletben elpusztított mintegy kétszázezer kurd életéért, és a titkosrendőrség által megkínzott és kivégzett több tízezer ártatlan irakiért. ■ SJV„- W£i A-.. dB i Srí Lanka. A 2004 karácsonyán bekövetkezett szökőár áldozataira emlékeztek tegnap. Közben cunamiriadó volt a Fülöp-szigeteken egy 7,2-es erősségű tengerrengés után, amely Tajvan szigete mellett történt. Az elsöprő többség székely autonómiát akar Elsöprő többségben támogatják a székelyföldi önrendelkezés gondolatát az érintett romániai régió lakosai - derült ki a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett nem hivatalos népszavazáson. Az SZNT moz- góurnás önkéntesei összesen 23 székelyföldi településen keresték fel a választói névjegyzékben szereplő lakosokat, és a következő szövegű szavazócédulát adták a kezükbe: „Akarja-e, hogy Székelyföld autonóm régió státusát kapja, és hogy a település, ahol lakik, ehhez tartozzon?” A kérdésre a polgárok több mint 99 százaléka válaszolt igennel, a Hivatalos népszavazást szerettek volna. részvételi arány elérte a 67 százalékot. A nem hivatalos referendum eredményét a szervezők rövidesen eljuttatják az RMDSZ- hez, a román kormányhoz és parlamenthez, valamint az Európai Unió illetékes szerveihez is. Az SZNT hivatalos népszavazást kívánt szervezni, az önkormányzatok közül pedig többen meg is hozták az erre vonatkozó határozatokat. A döntéseket azonban a megyei prefektúrák megtámadták, és az RMDSZ is elhatárolódott ezektől. Az SZNT ezután döntött úgy, hogy nem hivatalos népszavazást rendez az ügyben. ■ T. B. L.