Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
2 2006. DECEMBER 27., SZERDA NO GRAD MEGYE Salgótarján, a csúcsra járatott város Egy év múlva csillapodik majd a forgalom Harmincezer facsemetét és ugyanennyi díszcserjét neveltet a salgótarjáni belváros tehermentesítő útját építő Hídépítő Zrt. Egy év múlva ugyanis befejeződnek a kivitelezés munkálatai, s addig vissza is parkosítják az új út menti területeket. Építőhöz még ennyire kegyes aligha volt az időjárás Palócföldön: idén december 20-án álltak le a munkálatokkal. Lebontott, majd visszaépített patakfedések, készülő támfalak, átépített sínpályaszakaszok, egy új vasúti híd a Beszterce-lakóte- lep környékén, a város szintjére emelkedő óriás hídpillérek meg idébb... A Salgótarján belvárosát tehermenetesítő út építéséből egyre több látványos elem tűnik elő. Hapák Attila, a beruházást végző Konzorcium létesítményvezetője ugyanakkor elmondta azt is, hogy a látványos dolgokon túl a három kilométeres szakaszon mintegy 35 ezer folyóméternyi ivóvíz-, csatorna-, elektromos, távhő-, MÁV és távközlési vezetéket helyeztek át, a közmű- kiváltások 97 százalékával már végeztek. Mintegy 160 ezer köbméter földet kell megmozgatniuk, ennek 90 százalékán már túl is vannak. Megnehezítette a munkájukat, hogy egyes részeken párhuzamosan hét vezeték is előkerült, némelyik váratlanul. Ennek, s az idei januári-februári szokatlanul kemény télnek az ellenére jól haladnak. Azzal, hogy egészen december végéig dolgozhattak, a tervezett szintre hozták a beruházást. Ez azt jelenti, hogy ha továbbra is így haforgataga. A tehermentesítő úton való haladást ugyanis nem akadályozzák majd szintbeli kereszteződések. S hogy mennyire szükség lenne már most is az új útra? Ez megmutatkozott az elmúlt hónapokban is, amikor - nem pusztán ezen út építésével összefüggő munkálatok miatt, hanem mondjuk a buszpályaudgarázstulajdonosokkal, intézményekkel folyamatosan tartották a kapcsolatot, s tájékoztatták előre azokat a soron következő feladatokról. A sportcsarnok esetében nem egyszer toltak is el időszerű munkálatokat, mert a létesítményben zajló rendezvény nehezen lett volna megközelíthető. tek ki, s amelyeket a beruházás keretéből finanszíroznak, s amely a későbbiekben is a helyükön maradnak. A megyei könyvtár előtti területen tavaly a vasúti töltésnél villanyoszlopokat váltottak ki, a MÁV távközlési és elektromos kábeleinek áthelyezését illetve megszűntetését követően pedig a ladnak az építéssel, akkor jövő ilyenkorra már anélkül haladhatnak át kamionok és személy- gépkocsik Szlovákia és Lengyel- ország irányába, illetve onnan az ország belseje felé Salgótarjánon át, hogy lassítaná őket a belváros vari beruházás okán - a lezárások, terelések csúcsra járatták a megyeszékhely közlekedését, s tették próbára a városlakók türelmét. Éppen ezt köszönik meg az év yégén a kivitelezők, akik az útépítéshez közeli lakókkal, Az új út segít majd abban is, hogy az eddig a városon áthaladó járművek ne jelentsenek veszélyt a gyalogosokra. Hozománya azonban már most is van, többek közt a Pécskő úti lámpák, amelyek a terelések miatt kerülvasúti töltést előre gyártott támfalakkal erősítették meg, s szélesítették az elkerülő út korábbi szakaszát. Idén pedig már ismét láthattuk a patakot Tarján belvárosában, hisz annak födémszerkezetét visszabontották, mert meg Új ügyfélközpontú megoldások az OTP Banknál Sándor Zoltán ez év június 1-jétől tölti be az OTP Bank salgótarjáni igazgatói munkakörét, mely nem csupán egy komplex banki szolgáltatást nyújtó fiók vezetését, hanem bizonyos üzletágak esetében megyei vezető pozíciót is takar. A salgótarjáni igazgatóság tevékenységi köre kiemeltnek tekinthető Nógrád megyében, hiszen úgynevezett OTP banki zászlós fiókként működik, így a lakossági és a mikro- és kisvállalati szolgáltatás mellett tevékenysége kiegészül komplett közép- és nagyvállalati, valamint önkormányzati ügyintézéssel is.- Úgy gondolom, az eredmények tekintetében is megmaradt a folytonosság az elődöm nevével fémjelzett időszakhoz képest - mondja a fiatal szakember. - Ha csak a lakossági üzletágat nézem, a két salgótarjáni fiók által kezelt forint és devizaszámlák száma mára elérte a 26 ezret, megyén belüli aránya pedig meghaladta a 45 százalékot. Lakossági kártyák terén is jól állunk, hiszen a betéti kártyák száma átlépte a 65 ezret, a hitelkártyák száma pedig közelíti a 7 ezret, s ennek a felét a megyeszékhely OTP bank fiókjai kezelik. Igen kedvelt lett bankunk a kis-, és középvállalkozások körében is, hiszen számtalan konstrukcióval segítjük munkájukat. Nógrád megye vállalkozói több mint 2 ezer OTP számlát nyitottak, ami arányos a megye gazdasági szerepvállalásából következő nagyságrenddel. Ugyancsak örvendetes adattal szolgálhatok az önkormányzati számlavezetést illetően is, hiszen a 132 önkormányzatból 111 bankunk ügyfele. Ezek az eredmények különösen akkor számítanak jelentősnek, ha figyelembe vesszük, hogy az jelentősebb gazdálkodóit. Tíz évvel ezelőtt került át a Kereskedelmi és Hitelbank salgótarjáni fiókjához, amelynek vezetését 2000- től vette át. Egy évvel később megkapta az Erste Bank salgótarjáni fiókjának vezetői pozícióját, innen került az OTP Bank salgótarjáni igazgatóságára 2004- ben. Az első két évben a lakossági osztály vezetését látta el, majd idén nyártól vehette át az igazgatóság irányítását elődjétől, akit a ország többi részéhez hasonlóan a megyében jelen van a pénzügyi szolgáltatók majd teljes köre, az egy főre eső GDP pedig Magyar- országon sajnos itt a legkisebb. Sándor Zoltán jól ismeri a versenytársakat, hiszen az elmúlt húsz évben három pénzintézetnél is megfordult, különböző beosztásokban. A Nógrád Volánnál kezdte pályafutását, ahol a vállalati pénzügyi folyamatokkal foglalkozott, majd a Magyar Hitel Bankhoz került, ahol a közgazdasági illetve a vállalati hitel osztályon megismerte a megye legrégió ügyvezető igazgató-helyettesévé léptettek elő.- A következő időszak nagyobb feladatai közé tartozik a lakossági üzletág eredményeinek megszilárdítása és növelése, illetve a vállalkozói szektor számára kidolgozott konstrukciók további népszerűsítése. Az OTP Bank a vállalkozó ügyfélkört két külön csoportra bontotta az ügyintézés minél személyre szabottabbá és gyorsabbá tételéhez. Bankunk új, komplex termékkört alakított ki a mikro-, és kisvállalati célcsoport (az 500 millió forint alatti árbevételű vállalatok és egyéni vállalkozók) és a közép- és nagyvállalati célcsoport részére is. Ezen szolgáltatások a legkülönfélébb igényeket is képesek kielégíteni. A mikro és kisvállalkozói szektor kiszolgálása különösen nagy kihívást jelent most, hiszen a II. Nemzeti Fejlesztési Program keretében lehívható uniós támogatási források soha nem látott nagyságrenddel nyílnak meg a cégek számára. Ennek érdekében olyan komplex pénzügyi csomagot dolgoztunk ki, amely átfogja a projekt előkészítés és a megvalósítás valamennyi fázisát Az OTP Bank a nála számlával még nem rendelkező, illetve kezdő vállalkozások számára ajánlja a Vállalkozói Mikro Számla- csomagot, melynek a havi díja mindössze 999 forint. A testre szabott csomagok sorából kiemelhető még a Vállalkozói e- Számlacsomag, amely praktikus megoldás azoknak, akik legalább havi 9 tranzakciót kívánnak lebonyolítani elektronikus úton. A magán és vállalkozói számlakezelés egyedi kombinációja a Vállalkozói GOLD Számla- csomag, amely a Privát Banki szolgáltatást terjeszti ki a vállalkozói számlavezetésre is. A vállalkozások működéséhez elengedhetetlen hitel lehetőségek sora is tovább bővült. A cégek számára továbbfejlesztett Lojalitás Folyószámlahitei és a most bevezetésre került Bizalom Folyószámlahitel a likviditási feszültkellett erősíteni úgy az alapját, mint oldalfalát és födémrészét, ugyanis az új út nyomvonala egy részen a patak(ok) fölé kerül. A látványos munkák közé tartozik, hogy november 20-án a Füleki úton forgalomba helyeztek egy acél felszerkezetű, ágyazat-át- vezetéses, 38 méter hosszú, 175 tonnás vasúti hidat. Jelentős méretű lesz a Móricz Zsigmond úti híd is, ami 150 méter hosszú lesz, s amelyet szabadon vezetett kábelekkel feszítenek meg. .Ám ami már most, a pilléreit látva is tekintélyt parancsol, az az Álba áru ház mögött épülő, 240 méter hosz szú, S-alakú, monolit vasbeton híc lesz, amelynek immár a pilléreir a fejgerendák is elkészültek. A műtárgyak sokféleségét jellemz egyébként, hogy a teljes szaka szón többféle támfalat alakítana! ki, lévén Salgótarján völgyváros, í patak és a vasút közti szűk terű létén így vasalt talajtámfalak máglyafalak készülnek és úgyne vezettgabionfalak is, amelyekné acélhálóba rakott kövek védik ; környezetüket a talajcsúszástól A munkálatokkal most leáll tak, s január 8-án folytatják a útépítést, addig a városlakók i egy kis lélegzethez jutnak. A építőknek meg kijár a hosszú k: rácsonyi szünet, mert a tervei szerint januárban már akárm lyen idő is lesz, dolgozniuk kel hogy egy év múlva valóban kés legyen a terelőút. Á kivitelezők a város mindé lakójának sikerekben gazdag i esztendőt kívánnak! ■ P ségek enyhítését szolgálja, nagyságrendje elérheti akár az 50 millió forintot is. Rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert bankunk Vállalkozói Hitelkártya terméke, amely akár 45 napos kamatmentes vásárlási lehetőséget biztosít maximum 3 millió forint erejéig. A Kisvállalkozói Jelzálog- hitel azon vállalkozásoknak ajánlott, amelyek gyorsan szeretnének pénzhez jutni, ingatlan fedezet mellett. Az újdonságok mellett természetesen megmaradtak régi, jól bevált konstrukcióink is, mint a Széchenyi Hitelkártya, amelynek felső limitje ma már 25 millió forint, és még mindig állami kamattámogatást élvez. Valamennyi vállalkozói konstrukció kiegészülhet az ügyfél igénye szerint telefonos, mobilbankos, vagy internetes szolgáltatással, melyek kényelmesebbé teszik, és egyben megkönnyítik a banki műveletek indítását és nyomon követését Napjaink slágerei a lakossági banki hiteltermékek, melyek közül kiemelkedik a lakáshitelezés. Az OTP Bank a lakáshitel piacon 44% részesedéssel bír, amit egyebek mellett kapcsolódó, új szolgáltatásainak és kedvezményeinek is köszönhet. 2006. év elejétől a jelentkezett a bank árfolyam garancia termékével, amely véd a svájci frank esetlegesen változó árfolyamával szemben. A hit lekhez törlesztési biztosítás tartozik, mely tovább növeli í ügyfél biztonságérzetét. Szinti kiemelt termék a forintban f törlesztő részletű hitel vagy i életbiztosítással kombinált hiti Az októberben elindított ’sváj frank alapú kombinált lakásl tel jövedelem átutalással’ tf mékcsomag kezelési költség pedig egy éven keresztül átvált juk ügyfelünktől. A karácsonyi ünnepek közek tével a fogyasztási hitelek is r lektorfénybe kerülnek, mely plusz pénzt biztosítanak az üiu pékkor felmerült költségekhez lakossági folyószámlahitei és személyi kölcsön mellett továt korszerű és kényelmes lehető get jelentenek az OTP Bank hii kártyái. Közülük is kiemelkedi kizárólag az OTP Banknál elér! tő American Express Blue hi kártya, amellyel most Duba: szóló utazást is nyerhetnek ügyfelek. Az eddig felsoroltakon kívü! OTP Bank fiókok számos pé ügyi szolgáltatással állnak a k vés ügyfelek rendelkezésére további információk tekinti ben kollégáink örömmel adr tájékoztatást fiókjainkban. A közelgő új év alkalmából Sándor Zoltán igazga tó a Nógrád megyei OTP Bank dolgozók nevében eredményekben gazdag új esztendőt kíván minden kedves olvasónknak!