Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-16 / 294. szám
FOTÓ: ROGÓ TIBOR 4 20 06. DECEMBER 16., SZOMBAT KULTÚRA „Ki olvas éjszaka verset?" Kettős minőségben is köszönhették az olvasók a minap Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Kalász Márton kétszeres József Attila- és Kos- suth-díjas költőt. Egyrészt mint a mai magyar líra egyik kiemelkedő reprezentánsát, olyan alkotót, akinek tekintélyt parancsoló életműve joggal került az intézmény „Figyelmet érdemel...” című, a kortárs irodalmat bemutató sorozatának az élére. Másrészt Kalász Márton személyében a Magyar írószövetség elnökével is találkozhattak az érdeklődők. Egy olyan szervezet első emberével, amely hagyományait, létszámát és hatását tekintve még mindig - más hasonló célú szerveződések, csoportosulások közepette is - a legjelentősebb Magyarországon. A 1934-ben született, a 73. életévében járó Kalász Márton első verseskötete, a „Hajnali szekerek” 1955-ben látott napvilágot Legfrissebb - ugyancsak verseket tartalmazó - könyvét néhány nappal ezelőtt, december 1-jén mutatták be „Kezdő haláltánc” címmel Az idei könyvhéten jelent megfossza királynő álma ”című esszékötete, s az elmúlt évtizedek során írt dokumentumregényt („Tizedelőcédulák”), ifjúsági („Morgató”) és önéletrajzi regényt („Téli bárány") is, de mindenekelőtt a több minthúszver- seskönyvével, műfordításánál írta be magát a modern magyar irodalom történetébe. Ez annál is érdekesebb, mert kisgyermekkorában a baranyai Somberekben -zömében német ajkúak közegében élvén - alig tudott magyarul. Valóban úgy volt, hogy amikor verselni kezdett, édesapja segítségét kérte a magyar szavak értelmezéséhez? Ez teljes mértékben igaz, s bár akkoriban tényleg jobban tudtam németül, mégsem jutott soha eszembe, hogy ne magyarul írjak verseket. Ezt nehéz megmagyarázni, megindokolni. Bizonyára szerepet játszott benne, hogy az egyébként is soknyelvű - német, szerb, magyar, cigány, zsidó - közösségben megjelentek a betelepített bukovinai székelyek, akik gyönyörű, archaikus hangzású nyelven beszéltek. Számomra valamiféle ösztönös, önként vállalt kihívás volt, hogy magyarul írjak, s a magam módján őrizzem a nyelv értékeit. Ezeknek az éveknek az élményei inspirálták a „Téli bárány” megírására? Döntő részben igen. Azt akartam, hogy megörökítsem életem ezt a szakaszát, de arra is kerestem - és mindmáig keresem - a választ, hogy ki is vagyok én valójában? Mit jelent az, hogy magyarországi németnek születtem, mit jelent, hogy kisebbségiként, német anyanyelvűként Magyarországot tartom hazámnak? Ezek nagyon bonyolult kérdések, ugyanakkor a „bárány” mint a tisztaság, a remény szimbóluma egy konkrét állatra is utal, amelyet ajándékba kaptam a családomtól. Sokat játszottunk együtt, elkísért mindenfelé, s bizony megszenvedtem, amikor betelKalász Márton Kossuth-díjas költő estje nyitotta meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtár programsorozatát jesedett a sorsa. Mint már máskor is elmondtam, egész biztos ez a bárány is segített abban, hogy a stációkon végigmenve végül is eljutottam Isten bárányához... Irodalomtörténészek, kritikusok azt tartják, hogy ön az úgynevezett élménylírától, a látványköltészettől - Eliot, Ágoston Julián, Rónay György, Csorba Győző, József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Hölderlin nyomán, az ő közvetett és közvetlen hatásukra - eljutott egy mélyen filozofikus, gondolád líráig, egy teljesebb létérzésig. Egyetért ezzel? Bizonyára így van, ha többen is így látják, én Ilyen módon nem szoktam saját verseimet elemezni. A felsoroltak kétségtelenül hatottak rám, olyannyira, hogy egy időben túlságosan Is sok „Ily- lyés-verset” írtam. Ezért is kezdtem keresni saját utamat, amely egyrészt a már emlegetett német-magyar párhuzam határozott meg, másrészt Hölderlin két nagy alapeszménye: Dionüszosz és Krisztus. Számára - és számomra is - ez az értelem és az érzelem kettősségét, a létezés erkölcsi parancsát jelenti, amely segít elviselni a kiszolgáltatottságot és az értékzavart. Már jó ideje ezek a gondolatok foglalkoztatnak verseimben is. Egyik kötetének igazán találó címet adott: „Ki olvas éjszaka verset?" És nappal? De úgyis feltehető a kérdés: Ön szerint milyen az olvasottsága manapság - a talmi, a gagyi, a giccs tobzódása, a szakirodalom előretörése idején - az esztétikai értéket képviselő szépírásnak? Mint gyakran dedikáló költő azt tapasztalom, hogy bár csökkenő számban, de híveink - a nehezeKalász Márton Kezdő halál lánc A költő legújabb kötetének címlapja dő életkörülmények, az értékválság ellenére is - kitartanak mellettünk. Még mindig többen vesznek, illetve olvasnak szépirodalmat (is) mint gondolnánk. A hagyományos módozatú, tehát nyomdailag előállított, értékeket megjelenítő könyvkiadás ugyancsak hősiesen tartja magát, bár folyamatosan fennáll összeomlásának a veszélye. Mint hírlik, a Magyar írószövetség sincs könnyű helyzetben, még fűteni sem tudnak a fővárosi, Bay za utcai székházukban. Emellett szervezeti gondokkal is küszködnek, hiszen időről időre fogyatkozik tagságuk. A kilépők azért távoznak, mert szerintük az írószövetség politizál, ráadásul egy irányban. Olyan kérdésekben nyilvánít véleményt, amelyeknek az eldöntését a tagok lelkiismeretére kellene bízni Ön elnökként miként látja e konfliktust? Először is szó sincs semmilyen konfliktusról. Az mindenkinek szíve-joga, hogy kilépjen a szervezetünkből és máshol próbáljon szerencsét, noha más szervezeteknél sem rózsás a helyzet Ami pedig az indoklásukat illeti, azt nem tartom megalapozottnak. Mint ismeretes, 2004-ben Döbrentei Kornél állítólagos antiszemita beszéde váltotta ki a kilépési hullámot. Ezzel nem foglalkoznék részletesen, mert akkoriban nem voltam itthon. Csupán azt jegyzem meg, hogy a kiváltó okot, a Tilos Rádió munkatársának az éterben elhangzott gondolatait sem szabad elfelejteni. A közelmúltban kilépettek azokra a dokumentumokra hivatkoznak, amelyekben elítéltük a miniszterelnök és a koalíciós kormány „hazug szavait és tetteit”, illetve az utcai demonstrációkkal kapcsolatos rendőri túlkapások ügyében a felelősségre vonást sürgettük. Miért nem lett volna ehhez nekünk is jogunk? Ez szerintünk - a választmány, illetve a közgyűlés határozatképes többsége szerint - nem a jobboldali pártokat erősítő politikai állás- foglalás, hanem a szabad véleménynyilvánítás egyik módja. Úgy éreztük, hogy éppen mi írók, költők nem maradhatunk szótla- nok olyan morális, társadalmi kérdésekben, amelyek szinte az egész országot foglalkoztatják. ■ Csongrády Béla „Megkötöm az idő... kerekét” A 36. alkalommal megrendezett Váci Mihály vers- és prózamondóverseny színhelye ezúttal sem lehetett más, mint a Kohász Művelődési Központ, amelyik annak idején, a hatvanas évek végetájt kezdeményezte a salgótarjáni általános és középiskolások pódiumra szólítását. Nem véletlenül, hiszen még a XIX. században, 1878-ban alapított intézmény mindig is a művészetpártiságáról volt híres. Erre utalnak azok az egykori színjátszókról, a petőfisekről készült tablók, képek, dokumentumok is, amelyek napjaink ifjú versmondóit fogadták a patinás, de mára igencsak lepusztult falak között. Látható ott - egyebek között - az a színlap is, amelyik 1887-ben, 119 évvel ezelőtt invitálta a publikumot az „Olvasó”- ba Gerő Károly „Vadgalamb” című népszínművének az előadására. Ugyancsak a hagyomány- ápolás jegyében köszöntötte a versbarátokat a Kohász-bányász dalkör is régi korok tradícióit őrző műsorával. Lelkes szervező- munka előzte meg tehát az idén is* az egész napos versünnepet, kár, hogy mindezek ellenére a városi és városkörnyéki általános iskolások a szokottnál kisebb létszámban képviseltették magukat. Az ötödikesek és hatodikosok kategóriájában Sándor Gergőnek (Kazár) sikerült győznie, a második Császár Boldizsár (Petőfi), a harmadik pedig Zsély Virág (Karancslapujtő) lett. A hetedik-nyolcadikosok mezőnyében Kadlót Zsófia (Bolyai János Gimnázium) szerezte meg az első helyet. A vándorserleg Hova- neczMárk és Létai Nóra második és harmadik helyezése révén a Kodály Zoltán Általános Iskolába került. A középiskolások között Barnucz Anita (Madách Imre Gimnázium) végzett az élen Petrovics László (Borbély Lajos A közönség és a zsűri figyelemmel hallgatja Molnár Gábor Bálint versmondását Szakközépiskola es Szakiskola) és munkásképző) és Horváth Lili (Bolyai) előtt. Különdíjban részesült Demus Péter (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző) és Müller Zsófia (Bolyai). A vándorserleget harmadszori győzelmével végleg elnyerte a bolyais csapat. Amíg az általános iskolások jó része - az életkori sajátosságoknak megfelelően - elsősorban meséket, meseszerű prózákat mondott el több-kevesebb sikerrel, a középiskolás diákoknál a versválasztás már megfontoltabban történt. A klasszikus magyar irodalomtól eljutottak egészen a kortárs líráig, s örvendetes volt, hogy többen is mondtak verset a mártírköltő Ravasz Istvántól, sőt elhangzott a salgótarjáni Balázs János.- aki nemcsak képzőművészeti, de gazdag költészeti örökséget is hagyott az utókorra - egyik, „Megkötöm az idő száguldó kerekét” című „füstölgése” is. Ugyancsak nagy előnyben voltak az idősebbek az előadói eszközök tudatossága, változatossága tekintetében, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy rendszeresen mondanak verset és visszatérők a „Kohász”-ba is. Összességben köszönet és elismerés illeti valamennyi résztvevőt, közreműködőt, felkészítő tanárt, szülőt, rendezőt, aki a maga módján éltette tovább a Váci Mihály nevét joggal viselő nemes versengés lassan négy évtizedes hagyományát. ■ Cs. B. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Adnék puszit, de közénk állt ez a trapéznadrág!” Szerencsés nyertesünk: Pribelszki Pálma Borsosberény, Petőfi út. 85. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését december 21-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
