Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-13 / 291. szám
12 2006. DECEMBER 13., SZERDA SPORTTÜKÖR A legfiatalabb diadalmaskodott sakk Salgó Hotel villám-megyebajnokság - Nagy tervek jövő évre Az 5-5 perces gondolkodási idejű villámpartik a legkedveltebbek a sakkozók között, ráadásul igen látványos műfaj a nézők részére is. Nem véletlen hát, hogy mindig nagy az érdeklődés utána. így volt ez az elmúlt hét végén az eresztvényi Salgó Hotelben megrendezett megyebajnokságon is. „Tájkép" - csata közben Egy békés kézfogás az elején, mely „brutális apaveréssel' fejeződött be: a két Istvanovszki Erős mezőny gyűlt össze a Salgó Hotel különtermében, ahol jó 20-25 évvel ezelőtt számos komoly, 7-8 napos nemzetközi sakkversenyeket rendeztek, igaz normál időbeosztás szerint. Most viszont a hamarosan elkezdődő és három hónapon át tartó felújítás előtt először adott otthont a volt sakkcentrum villámbajnokságnak. Tizenhatan neveztek be, és bár két korábbi bajnok (Egyed és Mede) valamint néhány jó nevű „schnellguru” - legnagyobb sajnálatára - egyéb fontos elfoglaltsága miatt távol maradt, a színvonalra nem lehetett panasz. Igaz, a műfaj a rövid játékidő migébbnek ítélt játékosnak általában több esélye van, mint a hosszú partikban. Ezt látványosan igazolta is jó pár parti, ahol néhány nagymenőt csak a szerencse, vagy ellenfele szabálytalan lépése - ami állástól, játékidőtől függetlenül veszít - mentett meg a vereségtől. A 11 fordulós, svájci szisztéma szerint lebonyolított tornán talán pont a legfiatalabb résztvevő, a 14 éves Istvanovszki Martin volt a kivétel, és bár neves ellenfeleit sorra verte, tanulságul egy-két remi neki is becsúszott, ráadásul pont azok ellen, akiket nem a végső sorrend elejére vártak. Ennek ellenére „simán” diadalmaskodott, és főleg vüágossal volt szellemes, átütő és meggyőző a játéka. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Lengyel István, a Nógrád Megyei Sakkszövetség elnöke, valamint a helyszínt grátisz biztosító és az összes résztvevőt - manapság már példátlan módon - ebédre is vendégül látó házigazda, Schvets Zsolt adta át a díjakat, érmeket és egyéb jutalmakat. A hotel igazgatója azzal búcsúzott a résztvevőktől, hogy jövőre, a felújítás után szívesen látja a sakktársadalmat egy, a régi hagyományokat folytató, akár nemzetközi sakktornán, és korábban meghirdetett sporttámogatási elveik szerint heti egy alkalommal térítésmentesen biztosít helyiséget és üdítőt a szervezetten sakkozni óhajtóknak. r att fokozottabban ad lehetőséget az élné- Juventus, ventus! (Fiatalság, bolondság): zésre, hibázásra, de ez (majd) minden- Nem amerikai és nem idióta, sőt... A győz- kit egyformán érint. Ráadásul a gyen- tes Martin és (ön)ironikus pólófelirata. A torna élmezőnye: 1. Istvanovszki Martin 9,5,2. Frink Ferenc 9,3. Gál Gábor 8,5,4. Istvanovszki Kálmán 7,5,5. Kovács Zsolt 7,5,6. Szabó Ervin 6 pont. A legjobb ifjúsági játékosok sorrendje: 1. Istvanovszki Martin 9,5, 2. Kovács Zsolt 7,5, 3. Tóth Dániel 5,4. Kutas Dávid 4,5 pont. ■ (satis) Schvets Zsolt a jól szereplő utánpótlásversenyzőknek is gratulált Kellemes meglepetés érte a villámtornán résztvevőket, amikor a már régóta Budapesten élő, de Salgótarjánból indult, volt újságíró kollégánk, jó pár megyei vonatkozású könyv írója, maga is kiváló „bábutologató”, Szokács László elfogadva a meghívást, ellátogatott a versenyre. Egykori (sakk)cimborái persze azonnal körbevették, és szinte vég nélkül ment a régi szép közös élmények felidézése. A „Sakkélet” című szaklap volt munkatársa meglepetést is tartogatott, az élmezőny tagjainak a nemrégiben megjelent, lapunk által is bemutatott dedikált kötetét, az „Életutak, fekete fehérben” című könyvét ajándékozta. A legsportszerűbbek UEFA-elismerés az utánpótlásprogramért A Nemzetközi Fair Play Bizottság több évtizedes fennállása óta első alkalommal rendezi Budapesten díjkiosztó ünnepségét. Az eseményre szombaton kerül sor. Életműdíjban részesül Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a nemzet sportolója, míg Jiri Raska, a csehek ötkarikás és vb-első síugrója oklevél elismerést kap. Példamutató, sportszerű magatartásáért Coubertin-díjat vehet át Sébastien Loeb, a franciák rali-világbajnoka. Kamud Jenő MOB- főtitkár, a testület elnöke egy kü- löndíjat is átnyújt, amellyel az idei labdarúgó-világbajnokság során rendkívül sportszerű magatartást tanúsított német szurkolókat ismerik el. A jutalmat Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó Szövetség igazgatója, a vb szervezőbizottságának alel- nöke veszi majd át. Székely Éva A Honvéd az élen A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesítése szerint az ötkarikás versenyszámokat tekintve idén összesen 18 egyesület sportolói értek el pontot érő, azaz 1-6. helyezést a különböző sportágak világbajnokságain. A legeredményesebbnek a Bp. Honvéd bizonyult, képviselői két sportágban - kajak-kenuban és vívásban - összesen 24 pontot gyűjtöttek, ez a 2006-os magyar termés (97 pont) 24,74 százaléka. A vb-ken szerzett olimpiai pontok egyesületenként: 1. Bp. Honvéd (kajak-kenu, vívás) 24, 2. MTK (kajak-kenu, vívás) 12,75,3. Szegedi VSE (kajak-kenu) 11,4. Vasas SC (birkózás, vívás) 8,50,5. Dunaferr SE (kajakkenu) 7,6. Győri VSE (kajak-kenu) 6,50, 7. Csepeli Kajak-Kenu Egyesület (kajak-kenu) és Paksi Atomerőmű SE (kajak-kenu) 5,50-5,50,9. Álba Volán SC (öttusa) 5, 10. Tatárszentgyörgy Olympia-S-SE (sportlövészet) 4. pont Harmadszor nyerte el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) díszoklevelét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) utánpótlásprogramja. Az UEFA minden év szeptemberében bekéri a nemzeti szövetségek önálló utánpótlásprogramokkal kapcsolatos beszámolóit, melyeket az úgynevezett Grassroots bizottságban értékelnek. A testület a kontinens legsikeresebb utánpótlásprogramjának minősítette az MLSZ 200Aos tavaszi kiválasztó táborát és a legjobbak ezt követő nyári zánkai táborát. A pályázatok elbírálásánál két szempontot vesznek leginkább figyelembe: a tömegesítést és a kiválasztást. Az MLSZ idén is beadta pályázatát, amelyben ismertette a zánkai programot. A fogyatékkal élők először kapcsolódtak be a tábor életébe, és az európai szövetség az MLSZ e kezdeményezését külön oklevélben ismerte el. Az MLSZ által beadott pályázat ismertette a zánkai program öt egymással összefüggő, de mégis különálló célcsoportját: a fogyatékosok táborát, a leánytábort, az iskolai tábort, a 12-15 évesek régiós válogatottjainak kiválasztó tornáját, és a szakmai továbbképzési konferencia anyagát. A gyönyörű kivitelű elismerő oklevelet az UEFA elnöke, Lennart Johansson és az európai futballszervezet főigazgatója, Lars-Christer Olsson írta alá. Szomorú őszi búcsú kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak Salgótarjáni KC - Mezőkövesdi KC 19-44 (7-20) Salgótarján Városi Sportcsarnok 250 néző, vezette: Kovács, Wiedemann. Salgótarjáni KC: Fekete - Répás, Kaiszter 1, Kanuric 9, Molnár F. 3, Forgács 4/3, Jakab 2, csere: Nemes (kapus), Szabó G. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Mezőkövesdi KC: Bakos - Fü- löp 5, Pető 2, Fügedi 1, Mohiár 5/1, Nyikes 5/1, Németh 14, csere: György (kapus), Mikulás, Kocsis 5, Földi 2, Ponyi 1, Drizner 1, Pinczés 3. Edző: Juhász István. Hétméteres: 3/3, illetve 4/2. Kiállítás: 6 perc, illetve 10 perc. Az eredmény alakulása: 5. perc: 1 -2,12. perc: 3-5,20. perc: 3-12, 29. perc: 6-19. 32. perc: 8-21, 43. perc: 9-28, 55. perc: 14-33,58. perc: 17-43. Az első tíz percben, még nagyon jól tartotta magát a nagyon fiatal játékosokkal felálló SKC gárdája, de fokozatosan kezdett kiütközni a két csapat közötti, Fizikai és tudásbeli különbség. A nagy motiváltsággal játszó Mezőkövesd, gyors leindulásokból, lőtt gólokkal magabiztos, nagy különbségű győzelmet aratott, amivel megszerezték az NB I/B Keleti csoportjában az őszi bajnoki címet. Molnár Ferenc: - Amit jósoltam előre, a 20 gólos különbséget sajnos nem tudtuk tejesíteni, mert egy picit fölé kerültünk. Látszott, a két csapat nincsen egy súlycsoportban, és sok sikert kívánok a Mezőkövesdnek. A fiataljainktól egy picivel többet vártam volna el, de minden rossz dologban van valami jó, most az, hogy vége, de nagyon remélem, hogy nem az egész egyesületünknek, hanem csak az őszi szezonnak, ugyanis nem a mi kezünkbe van a döntés a továbbiakban. Juhász Istvám - Úgy gondolom, hogy a két csapat nem volt azonos súlycsoportba, hiszen ezt mutatja az eredmény is. A két csapatnak másak az elképzelései a jövőről, a miénk, hogy szeretnénk felkerülni az NB I-be, a hazai gárda, pedig mint hallottam, a kiesést szeretné elkerülni, amihez kívánok nekik további sok sikert és sok győzelmet. Ifi: 20-45. További eredmények: a keleti csoportból: Makó - Kiskőrös 40-28, Delfin KC - Ózd 25-24 Szeged - Orosháza 29-26, Csömör - Tiszaföldvá 25-31, FVSE - Cegléd 33-22, Salgótarján - Mezőkövesd 19-44, Hort Tiszavasvári 34-28. Az őszi végeredmény 1. Mezőkövesdi KC 22 pont (gólarány 408-312), 2. Hort SE 22 (410-330), 3. Delfin KC 19 (363- 329), 4. Tiszafóldvár 18 (359-340), 5. Ózd 16 (370-328), 6. Orosháza 15 (360-353), 7. Szeged 13 (365- 353), 7. Kiskőrös 13 (385-384), 9. FVSE-Fevill 12 (370-385), 10. Makó 10 (396-424), 11. Tiszavasvári 9 (396-415), 12. Ceglédó (335-394), 13. Salgótarján 4 (373-455), 14. Csömör 3 (332-420). SPORTTURMIX Dartsgálaest Gálaesttel ünnepli megalakulása 15. évfordulóját a Magyar Darts Szövetség az Építők népligeti teniszcsarnokában szombaton. A program első részében amatőr férfi és női steel-darts versenyt rendeznek, ezután Magyarország-Ausztria barátságos viadal következik. Az esemény fénypontja a Magyarországon három éve veretlen Bezzeg Nándor és az angol profi dartsbajnok, Mark Dudbridge gálamérkőzése lesz. A szigetországi játékos - aki tagja a világranglista első tíz helyezettjének - az első hivatásos versenyző a sportágból, aki fellép a magyar közönség előtt. Katar megcsinálná A katari főváros szívesen lenne gazdája a 2016-os nyári ötkarikás játékoknak, de ha ez nem sikerül, folytatja a kandidálást egészen addig, míg megkapja valamelyik olimpia megrendezésének jogát. Minderről Saud bin Abdul Rahman Al Thani, az arab ország olimpiai bizottságának főtitkára nyilatkozott Dohában, ahol december eleje óta zajlanak az Ázsiai Játékok versenyei. Mindezzel párhuzamosan, ugyancsak az emírség fővárosában India bejelentette igényét a 2020-as nyári olimpiára, amelyet Újdelhiben tartanának meg. Katar és India ennél fogva akár vetélytárs is lehet a 14 esztendő múlva esedékes viadal elnyeréséért folyó vetélkedésben, már csak azért is, mert A1 Thani leszögezte, négyévente újból és újból pályázni fognak egészen a győzelemig, bár e törekvés reményeik szerint már a 2016-os játékokat illetően sikerre vezethet. Már nem sokat veszít A norvég szövetség örökre eltiltotta Aham Okekét, miután a sprinter pályafutása során háromszor bukott le a doppingvizsgálaton. Okeke szervezetében július 20-án egy versenyen kívül elvégzett vizsgálat tesztoszteron használatát mutatta ki, így már az augusztusi göteborgi Európa- bajnokságon sem indulhatott. Az atléta először 1994-ben bukott le, majd később újra pozitív mintát szolgáltatott, s egyszer már letöltött egy 2 és fél éves eltiltást. A 37 éves futó karrierje során összesen hat norvég bajnoki címet szerzett 100 m-en. „Fisico” nagy lehetősége A Forma- 1-es Renault technikai igazgatója szerint a következő világbajnokság kulcsfontosságú lesz Ginacarlo Fisichella számára: vagy most nyer, vagy soha. - Jövőre Giancarlo lesz a Renault első számú pilótája, minden adott számára, hogy besöpörje első vb-címét - nyilatkozta Bob Bell a The Timesnak. - Ha 2007- ben ez nem sikerül, akkor szerintem erre már nem is lesz több lehetősége. Remek versenyző, futamról futamra képes megújulni és tőlünk, a csapattól is megkap majd minden segítséget, azaz rajtunk semmi sem múlik. - A „Fisico” becenévre hallgató versenyző az idén a negyedik lett a vb-pontversenyben. Csapattársa, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso a McLaren-Mercedeshez szegődött, a Ferrarihoz távozó finn Kimi Raikkönen helyére. A francia istálló kettes számú pilótája, a 24 éves finn Heikki Kovalainen lesz.