Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-09 / 288. szám

FOTÓ: HÜVÖSI CSABA 4 20 06. DECEMBER 9., SZOMBAT KULTÚRA Testvérszínház Losoncról és Salgótarjánból Nem véletlen, hogy a losonci Kármán József Színház, illetve a salgótarjáni Vertich Színpad Stúdió a közel­múltban ismét egy napon szerepelt a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont színpadán. A két színházi műhelyt ugyanis szoros munka- és baráti kapcsolatok fűzik össze. A losonciaknál - akik a Vertich Színpad szakmai irányítójának, T. Pataki Lászlónak egy darabját is műsorukra tűzték már - többször is szerepelt Patakiné Kerner Edit, a stúdió másik vezetője is. Amíg azonban tavaly tavasszal egy műsor keretében mutatkoztak be - a vertichesek Szép Ernő „Május”-ával, a losonciak pedig Czakó Gá­bor „Disznójáték”-ával - ezúttal délelőtt, illetve este léptek a közönség elé. A terveket is ismerve a két társulatot jogosan nevezte Sándor Zoltán előadómű­vész, főtanácsos testvérszínháznak. Bár különböző ünnepségeken, alkalmi összeállítások, kamara­előadások keretében az elmúlt bő egy esztendőben is folyamato­san láttuk-hallottuk a 2004-ben alakult Vertich Színpad Stúdió if­jú színjátszóit, már nagyon vár­tuk, hogy újra egy nagyszínházi produkcióban mutassák meg magukat, méressék meg tehetsé­güket. Ennek az ideje érkezett most el, am i kor Marschalkó Zsolt „Zsarnokölők” című komédiáját - ősbemutatóként, mint Sándor Zoltán köszöntőjében mondta, városi színháztörténeti esemény­ként - tűzték műsorukra. A da­rabválasztás azért is volt fontos, mert a szerző ugyancsak salgó­tarjáni, „Kaméleonidász” című művét 1994-ben profi társulat, az Újpesti Színház is bemutatta, ké­sőbb pedig szécsényi művészeti iskolások is színpadra állították. A „Zsarnokölők” szintén egy huncut „csavarra” épülő történe­tet mesél el, az emberi jellem két­színűségén, a köpönyegforgatás korábban sem ismeretlen jelen­a darab szerint egy lakosztály­ban - ahová a császár is várható volt - rejtőzködő hat különféle foglalkozású (vívómester, kém­nő, diák, hentes és mészáros, szabó, betörő) és svádájú ember egymást túllicitálva vár arra, hogy bosszút álljon rajta 1848/49 áldozataiért. A második felvonás 1894-ben - már jócskán túl az 1867-es kiegyezésen - ját­szódik. Az eltelt negyvenkét év során a főszereplők nemcsak külsejükben, élethelyzetükben, de az uralkodóhoz fűződő viszo­nyukban is alaposan megváltoz­tak: most már azért „tülekednek” - amennyire koruktól, egészségi állapotuktól telik - hogy köszönt­A megöregedett, joviális „Zsarnokölők”: a Vertich Színpad Stúdió előadása ségén ironizál. I. Ferenc József - aki 1848 decemberében lépett trónra és uralkodása kezdetén, akarva-akaratlanul „asszisztál­va” Haynau rémtetteihez, kiér­demelte a zsarnokok közé soro­lást - első látogatását 1852-ben tette Magyarországon. Balassa­gyarmatot is útjába ejtette, ahol hessék az újra a városba látoga­tó őfelségét. A Vertich Stúdió színjátszói lát­ható élvezettel komédiáznak a többszörösen is különleges szitu­ációkban. Az első részben érzik jobban magukat, hiszen akkor életkorukhoz közelebbi karakte­reket kell megformálniuk. Susán Pont, vonal és folt. A rajzbiennálé fontos a hazai művészetei élet szerep­lőinek, hiszen egy országos szintű rendezvényen mu­tatkoznak be, de fontos azoknak is, akik megtekinte­nek egy ilyen jellegű kiállítást, mert képet kaphatnak a hazai képzőművészeti tendenciákról, betekintést nyerhetnek az aktuális művészeti irányzatok, elképze­lések, törekvések szférájába az adott műfajon belül. A salgótarjáni kiállításmeg­nyitó előtt, a Nógrádi Történeti Múzeum klubtermében Lóska Lajos művészettörténész, művé­szeti író, valamint Buták András grafikusművész, a Magyar Gra­fikusművészek Szövetségének elnöke a pilseni nemzetközi rajz- biennálén szerzett tapasztalata­ikat osztották meg a hallgatóság­gal. A beszámoló számos tanul­sággal szolgálhat a hazai művé­szeti élet szervezői számára. A rajzbiennáléval kapcsolatban ér­demes megszívlelni, hogy az ot­tani, különböző nációk képvise­lőiből álló zsűri csak szigorúan a klasszikus, szabadkézi rajzo­kat fogadja el. A tarjáni kiállítás a témagaz­dagsága mellett műfaji sokféle­séget is mutat, s erre Szemadám György író, képzőművész is fel­hívta a figyelmet megnyitóbe­szédében. Ez az eklektikába haj­ló sokszínűség elkerülhető lett volna. A szakmai zsűri szűkít­hette volna a keretet. A kevesebb néha több... A zsúfoltság és a koncepciótól való néhány eltérés azonban nem ment a tárlat mi­nőségének rovására! A nemzet­közi biennálé nagydíjasa, Madácsy István is megmutatko­zik Salgótarjánban, mellette pe­dig találkozhatunk Gallusz Gyön­gyi, Nagy Gábor György, Kótai Ta­más, Kovács Péter Balázs, Sóváradi Valéria, Zsankó László és Stroe Krisztián egyedi rajzai­val, akik mind képviselték ha­zánkat Csehországban. A salgótarjáni rajzbiennálé képei kiérdemlik a közönség érdeklődését... A helyi, vagy a megyéből el­származó alkotók szintén szép számmal jelentek meg az idei bi- ennálén. (Róluk szó volt a Nóg- rád Megyei Hírlap 2006. decem­ber 2-i számában - A szerk.) A művészeknek köszönhető­en megelevenednek előttünk a hétköznapi élet helyszínei, ki­szabadulnak a tudatalattiból az álomvilág jelenetei. Szürreális látomásokkal, bibliai szereplők­kel, művészsorsokkal, játékok­kal és játszmákkal, a természet elemeinek képi transzplantáci­óival, népi motívumokkal, bur­kolt vagy kevésbé rejtett politikai tartalmakkal, illusztrációk egész sorával találja szembe magát az érdeklődő. Gesztusok, naturalis­ta szemléletű, vagy nonfiguratív alkotások, geometrikus és lírai absztrakciók, „minimal ártok”... A pont, a vonal és a folt egy­más mellé rendelve, avagy egy­máson győzedelmeskedve, több esetben a kolorit segítségével juttatja kifejezésre a szerzők ér­zéseit, gondolatait. Értékes műalkotások hívják föl a figyelmet a mindennapi élet szépségeire, kérdéseire, a mo­dern világ által közvetített tech­nokrata szemlélet veszélyeire, segítenek felfedezni saját belső világunkat és egy másfajta, lát­hatatlan valóságat, mintegy hangsúlyozván a primer öröm­források, az emberi érzelmek és a környező tárgykultúra minő­ségének fontosságát... A salgó­tarjáni rajzbiennálé a korszerű­ség tekintetében mindenképpen a nemzetközi törekvések méltó képviselőjének tekinthető! ■ Debreceni Boglárka Ferenc rendező munkáját, a hosz- szú próbafolyamat eredményes­ségét dicséri, hogy hangulatban és egy-egy jelenetben profiszintű előadást sikerül produkálniuk. Nagyjában-egészében valameny- nyi szereplő a helyén van, de név szerint is kiemelendő Müller Zsó­fia, Kovács Gábor és Sándor Zsom­bor azonosulása Bata Mari, Kőszeghy Ákos és Szipka Jónás figurájával. A Bolyai János Gimná­zium diáksága nagy tetszéssel, mondhatni ovációval fogadta az előadást és ez többet mond majd minden kritikai méltatásnál. Re­mélhetően így lesz ez más közép­iskolák esetében is, amennyiben sikerül az újabb bemutató felté­teleit megteremteni. * * * Ennél jóval ellentmondásosabb fogadtatásban részesült az esti, felnőtt közönség részéről a Kár­mán József Színház produkciója. Többtucatnyi néző ugyanis eltá­vozott az előadás szünetében. Nem azért, mert a losonciak játé­kával volt elégedetlen, hanem mert nem volt képes elviselni a rengeteg káromkodást, a sok-sok csúnya szót, ami a három alkalmi munkából tengődő férfiember száját elhagyta. Egy kicsit h'ason- ló volt a helyzet, mint annak ide­jén Spiró György „Csirkefej”-e ese­tében, amelyet ugyancsak sokan fogadtak fanyalogva a hemzsegő illetlen szavak, kifejezések miatt. Pedig Háy János „A Herner Feri­ke faterja” című „istendráma” napjaink igencsak reflektorfény­ben lévő, elismert szerzője így ér­zi hitelesnek a falu határában ár­kot ásó - de inkább csak kapirgá- ló - közmunkások beszédét, egy­más közti kapcsolatát. Erre telik IQ-szintjükből, a rendszeres alko­A szabadszájú közmunkások vitája: jelenet a Kármán József Színház előadásából holizálástól még tompább észjá­rásukból. Pedig őket is - mint mindenki mást - érdekli, hogy miért élünk, miért halunk, ho­gyan lesz majd „odaát”, s egyálta­lán, van-e értelme az emberi léte­zésnek. De végletesen kiszolgálta­tottak saját korlátáiknak és nem utolsósorban a polgármester köz­munkakeretének. Valósággal ver­gődnek abban a hálóban, amelyet a társadalom font ugyan köréjük, de azért génjeik és ők maguk is fe­lelősök, hogy kelepcébe jutottak. Egy-egy tiszta pillanatukban íql is rémlik bennük, hogy valamit ten­niük kéne, de aztán minden megy tovább a megszokott kerékvágás­ban. Drámájuknak van egy másik vetülete, idősíkja is. Krekács Bélát ugyanis nem hagyja nyugodni egy gyermekkori történet, azaz Herner Ferike családjának tragé­diája. Iskolatársának apja rendőr volt, akit - egyrészt ezért, más­részt mert idegennek érezték - kinéztek a faluból és ezt legkevés­bé az anya tudta elviselni. A férj a házasságot és a családot egy má­sik helységbe költözéssel próbál­ta megmenteni, de hiába... A nyelvi megformáltság durva­sága egy nem kevésbé kemény vi­lágot takar és ilyen értelemben szinkronban van tartalom és a for­ma, nem szabad csak az utóbbi alapján ítélkezni. Önfeledt kikap­csolódással, felhőtlen szórakozás­sal persze a gagyiságot karikírozó, megmosolyogtató jelenetek elle­nére sem jár Háy János darabja, hi­szen a túlontúl hétköznapinak, földközelinek tetsző szituációk mögött mély gondolatiság rejtőzik. Az előadást magyarországi rendező, Krizsik Alfonz állította színre olyannyira sikeresen, hogy megnyerték a révkomá­romi fesztivál díját, ő maga és a három főszereplő - Csák István, Erdélyi Gábor és Erdélyi Attila - szintén díjazásban részesült. Nem méltatlanul... ■ Csongrády Béla Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ha azt mondod a suliban, hogy járunk, mindennap viszem a cuccod." Szerencsés nyertesünk: Zsély Gyuláné Mihálygerge, Rákóczi u. 87. Kérjük, mai rejtvé­nyünk megfejtését december 14-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!

Next

/
Oldalképek
Tartalom