Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
12 2006. NOVEMBER 11., SZOMBAT SPORTTUKOR SPORTTURMIX Vízből hegyre Kajak-kenu. Az idei szegedi vb után most nem vízen, hanem szá- razfóldön mérik össze kajakosaink tudásukat, ugyanis Szent Márton-napon, azaz most hét végén, szombaton 11 órától újra megrendezésre kerül a Dunakanyar szokásos téli futónapja, a Nagyhideg-hegy futás. Az eseményen évró'l évre egyre többen vesznek részt a sportágból. Idén a vb győzteseiből például Vereckei Ákos, Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor is. A futáson résztvevő egyesületek számára is izgalmakat rejt a verseny, hiszen a NELO három Wintage típusú K- 1 kajakot ajánlott fel egyéves használatra a három legszerencsésebbnek. A hajókat, a beérkezést követően, a részt vevő egyesületi képviselők jelenlétében fogják kisorsolni. Új kapitány a nőknél vtOLAHM. Godova Gábor követi a női vízüabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján a bizalom- vesztés miatt lemondott, február óta hivatalban volt Szilágyi Pétert A szakembernek a szövetség elnöksége szavazott bizalmat, amely 4 pályamű közül választhatott Godova eddig a fiú utánpótlásválogatottak szövetségi edzőjeként dolgozott, és szerződése várhatóan a 2008-as pekingi olimpia végéig fog szólni. <\ —-v ’V/« A JO SZOMSZÉD UH " Te51se asI ?i Pl 1K ■■■■■*" Vásároljon legalább 2000 Ft értékben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Nógrád megye bármely Coop vagy Áfész üzletében 2006. november 2. és december 31. között. A vásárlást Igazoló blokk hátuljára írja fel nevét és pontos dmét, majd dob|a be a boltban kihelyezett gyűjtőládába! Az alábbi vásárlási utalványok kerülnek kisorsolásra megyénként! ! Nógrád megye: Szabolcs megye: 1 Haj dú megye: Bors od megye: 2 db 150.000 Ft 7 db 150.000 Ft 5 db 150.000 Ft II db 150.000 Ft 2 db 75.000 Ft 7 db 75.000 Ft 5 db 75.000 Ft 11 db 75.000 Ft 2 db 50.000 Ft 7 db 50.000 Ft 5 db 50.000 Ft II db 50.000 Ft valamint 1 db S TORCK ajandekcsoma és HOdbKOTÁNYI ajándék csomag <JcM4nr' KOIÁNYI) Pnxxer&Gamble Cú3 couan-nuMoura NSSÜe “ d :i\/rr < {At/i/fOM'tt) „RECIüTT Bencxiser HARIBO M ifam/ee Master/oods l A P P M Jf Haas flsrÄ’ | Until!vev SZOB| Sorsolás 2007. január l7-*n közjegyző A nyeremények adóvonzatát az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt állja. A forduló rangadója Somoskőújfaluban labdarúgás NB III Mátra-csoport, megyei I. osztály, 13. forduló A labdarúgó megyei első osztály tizenharmadik játéknapjának összecsapásai közül ezúttal a Somosi SE - SBTC, valamint a Nógrádmegyer - Kisbágyon összecsapást emeltük ki. Keleti csoport Somosi SE (2.)-SBTC (1.) A Somosi SE tízpontos hátrány- nyál követi az eddig százszázalékos SBTC együttesét A mostani mérká zésükön igazi nagy csatára van kilátás, ahol bármilyen eredmény előfordulhat Lipták Zoltán, a Somosi SE edzője: - Bár eddig az SBTC nem talált legyőzőre, ezért mi hazai pályán szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Minden játékostól maximális hozzáállást várok. Remélem, hogy játékban is kiszolgáljuk a közönségünket és eredményesek tudunk lenni. A várható kezdő csapat: Babják - Váradi, Morva, Csala, Rigó - Cséki, Balázs, Sebestyén, Smida - Horváth, Kőházi. Sérült; Mikáva, Ajtai, Szeles. Eltiltott: Híves (három sárga lap miatt). Almási Dénes, az SBTC edzője: - Egy jól szereplő, masszív csapat otthonába látogatunk, akikben ráNyugati csoport Nógrádmegyer (11.) - Kisbágyon (4.) A papírforma alapján a Kisbágyon csapata az esélyes, de ehhez bizonyára a hazaiaknak is lesz egykét szavuk. Koncsik László, a NógrádmeAz SBTC (fehér mezben) a 2. fordulóban hazai pályán 4-1-re nyert a Somosi SE adásul ég a vágy, hogy revánsot vegyenek a tóstrandi fiaskóért. Mi viszont pontveszteség nélkül szeretnénk téli pihenőre térni. A várható kezdő csapat: Földi - Palaticzky, Bene, Herczeg, Dudás - Orosz, Gulyka, Bartha - Forgó, Berki, Pál. Sérült: Kovács Z. Eltiltott: Birincsik (piros lap miatt), Csatlós (három sárga lap miatt). gyér edzője: - ló erőkből álló Kisbágyon ellen megpróbáljuk a lehetetlent Remélem, hogy sikerülni fog. A válható kezdő csapat: Herczeg J. - Kiss, Mrázik, Pingiczer L, Pingiczer T. - Ács, Szűcs, Komódy, Gulyás - Griffaton, Radvánszky. Sérült: Zsély. Eltiltott: nincs. Nagy Tamás, a Kisbágyon játékos-edzője: - A tél beálltával szeretnénk az első háromban lenni, így már pontot nemigen veszíthetünk. Nem lesz könnyű dolgunk Nógrádmegyerben, de ha Péntek doktor is segít, akkor begyűjthet- jük a három pontot. A várható kezdő csapat.: Nagy T. - Tóth, Pisák, Kobka, Fenyvesi V.- Babusa, Komáromi, Bognár, Proksza - Varga, Burik. Sérült: Fenyvesi P., Maksó, Szűcs. Eltiltott: Jele (három sárga lapja van). csapata ellen Eltiltások A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának határozatai: Ordasi Péter (Érsekvadkert) három, míg Birincsik Dániel (SBTC) és Kiss Csaba (Mátraszőlős) egy-egy bajnoki mérkőzéstől eltiltva. Három sárga lapja vart Híves Balázs (Somosi SE), Csatlós Tamás (Somosi SE), Kiss Norbert (Mátraszőlős), Jele Zoltán (Kisbágyon). Egy teljes csapatnyi újonc a válogatottban labdarúgás Radikálisan fiatalít a megbízott kapitány Kijelölte 24 fős keretét a kanadaiak ellen jövő szerdán sorra kerülő barátságos mérkőzésre Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya. - Az elvárásoknak megfelelően a kerethirdetéskor a fiatalítást tartottam a legfontosabb feladatomnak. Mivel az előző korosztály nem ért el kellő sikereket, ideje a jövőre koncentrálnunk. Ez a felkészülési mérkőzés alkalmat ad arra, hogy a fiatal tehetségek bizonyítsanak. Éppen ezért felvállalom a fiatalítás felelősségét, és remélem, egy olyan csapatot küldök pályára Kanada ellen, amely játékával elnyeri a szurkolók szimpátiáját is - jelentette ki a szakember, aki tizenegy újoncot hívott meg. Várhidi Péter elmondta még, hogy hétfőig változhat a névsor, mert a hét végi bajnoki forduló után elképzelhető, hogy szűkíti a keretet, és sérülések is előfordulhatnak. - Ebben a keretben minden olyan fiatai játékos benne van, aki tudása alapján a jövő válogatottjának tagja lehet. Ehhez az állományhoz csatlakozhatnak olyan játékosok, akik most különböző okokból nem kerültek be a csapatba. Rögtön hozzáteszem: a nyugaton játszó, és a rutinosabb labdarúgók előtt sem zárul be a kapu. Ám erre a meccsre a fiatalokat hívtam be, egyrészt, hogy bizonyítiiassanak, másrészt, hogy elkezdjük építeni a jövő csapatát - tette hozzá a tréner. Várhidi vezetésével a U 19-es válogatott száz- százalékos teljesítménnyel nyerte meg El>előselejtező csoportját a múlt héten befejeződött tornán, abból az együttesből négyen kaptak most meghívót. A magyar keret Kapusok: Végh Zoltán (MTK Budapest), Fülöp Márton (Tottenham Hotspur). Védők: Bodnár László (Red Bull Salzburg), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sint-Truiden), Balogh Béla (MTK Budapest), Rodenbücher István (MTK Budapest), Bodor Boldizsár (Roda JC). Középpályások: Sándor György (Újpest FC), Tóth Balázs (Kayseri Erciyesspor), Vass Ádám (Stóke City), Tőzsér Dániel (AEK Athén), Huszti Szabolcs (SV Hannover ’96), Bori Gábor (MTK Budapest), Horváth András (FC Sopron), Fiikor Attila (FC Inter- nazionale), Hajnal Tamás (1. FC Kaiserslautern). Támadók: Hrepka Ádám (MTK Budapest), Kanta József (MTK Budapest), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Torghelle Sándor (PAOK FC), Priskin Tamás (Watford), Németh Krisztián (MTK Budapest), Farkas Balázs (Dinamó Kijev). VÁLASSZON KIRÁLYNŐT! Dovec Marietta Magassága: 168 cm Súlya: 52 kg Mell/derék/csípőbősége: 75/65/82 cm Bánkon él a 19 éves királynő-jelölt, aki jelenleg halaszt: érettségije után jövőre a budapesti kommunikációs fő iskolán szeretne reklámszervező szakmenedzsernek tanulni. Korábban már indult szépségversenyen, ahol közönségdíjas lett, s nagyon kiváncsi, milyen hangulata lesz a Nógrád Szé pétiek. Élete célja, hogy szülei büszkék legyenek rá. Szabadidejében gyakran jár bulizni, vagy a két uszkár kutyájával játszik. Nagy Marianna Almási Zsuzsanna Dover/ Marietta Nagy Mónika Kacsák Anita Thotnka Noémi Szila Klaudia Pető Edina I őrmez Andrea Varga Veronika Csurgai Viktória Bitkiis Zsófia Germann Brigitta Kubore/ik Beáta 81/500-101 81/500-102 81/500-103 81/500 104 81/500 105 81/500-106 81/500-107 81/500108 81/500 100 81/500 110 81/500 111 81/500-112 fi 1/500-113 81/500 114 Nógrád Szépe 200o szépségverseny a Client line és a lózsef Attila Művelődési és Konferenciaközpont rendezéseben november 18 an, szombaton 10 órától Salgótarjánban, a IAMKK ban. Műsorvezető: Bagl Iván. Fellépők: Bagi Iván hu morista, Group’n'Swlng (élőzene), Club 54, t)uo Fontana (akrobatikus show), legyek elővételben kapha tök a IAMKK pénztárában, jegyárak: 3000 Ft (a versenyre), 6000 Ft (a versenyre és az ingyenes VIP bü férts), 8000 Ft (a versenyre, a VIP büfére és a versenyt követő bálra, vacsorával). ETTEREM ES VENDÉGLŐ 1 Raiffeisen BANK Plvathá«