Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-09 / 262. szám
6 2006. NOVEMBER 9., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA A demokraták győztek a választásokon USA Mostani győzelmével sima útja lehet a Fehér Házba Hillary Clinton egykori First Ladynek Megváltoznak az erőviszonyok Washingtonban, miután az ellenzéki demokraták győzelmet arattak a keddi szenátusi és részleges képviselőházi választásokon. George Bush amerikai elnök két évig küszködhet a törvényhozással. Farkas Károly A várakozásoknak megfelelően egyértelmű vereséget mértek a demokraták a republikánusokra az Egyesült Államokban tartott keddi kongresszusi választásokon. A tegnap esti eredmények alapján a képviselőházban 228 helyet tudhattak magukénak, a republikánusok 195 mandátumával szemben. A kongresszus felsőháza, a szenátus erőviszonyai azonban még kérdésesek. Az előzetes adatok szerint a republikánusok 49, míg a demokraták 47 szenátort juttattak a felsőházba, ám a két függetlenként bejutott jelölt is a demokraták mellett szavaz majd, az erőviszonyok így kiegyenlítettek, a végső összetétel a fennmaradó két szenátori helytől függ majd. Montanában és Virginiában is a demokrata jelölt győzedelmeskedett, de mindkét helyen csak nagyon kis különbséggel. Elemzők szerint mindkét államban újraszámlálják majd a szavazatokat, bár lapzártánk idején a demokraták már kihirdették győzelmüket. A demokraták számára a diadal történelmi jelentőségű, ugyanis tizenkét éve nem szereztek többséget a képviselőházban, a teljes kongresszusban pedig már évizedek óta nem voltak többségben. Az eredmények előrejelezhetik a 2008-as elnökválasztások kimenetelét is. A legnépszerűbb demokrata politikus, Hillary Clinton így az Egyesült Államok első női elnöke lehet. A volt First Lady egyébként simán, a vok- sok kétharmadával jutott be a szenátusba, pártjában és a választók között is mind nagyobb a népszerűsége. Alaposan romlott azonban George Bush helyzete. Aligha számíthat már arra, hogy az ellenzéki többségű törvényhozás automatikusan rábólint javaslataira. A választásokkal egy időben az USA 36 államában tartottak kormányzóválasztásokat is. Ez szintén a demokraták győzelmét hozta: a tegnap esti eredmények alapján húsz helyen győzedelmeskedtek, míg a republikánusok csak 15 államot tarthattak meg, így az összesen 50 kormányzói székből 28-at a liberálisok tölthetnek be. Sikeresen megőrizte azonban posztját Arnold Scwarzenegger, Kalifornia állam republikánus kormányzója. Az osztrák születésű volt színész az utolsó évben élesen szembefordult pártja irányvonalával és támogatta a környezet- védelmet, valamint nyitott a me- ^ leg közösségek felé is, így sike- J rült újabb négyéves mandátu- § mot nyernie. Az újraválasztott Arnold Schwarzenegger feleségével ünnepelt KÜLFÖLD Izrael kiirtott egy palesztin családot egy 18 fős palesztin család halt meg a szerda hajnali légicsapásokban. Ehud Óimért izraeli kormányfő és Amir Perec védelmi miniszter orvosi és humanitárius segítséget ajánlott fel a 60 sebesültnek és családjuknak. A palesztin Hamasz bejelentette: véget vet a vállalt tűzszünetnek. Topolánek ismét kormányt alakíthat meuinr Mirek Topoláneket, a júniusi képviselőházi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét nevezte ki kormányfőnek Václav Klaus. A cseh államfő úgy érvelt, hogy az októberi helyhatósági választásokat az ODS nyerte, ezért esett a választása ismét Topolánekre, akinek egy hónapja van a kormányalakításra. Kihirdették az új szerb alkotmányt a belgrádi parlamentben kihirdették az új szerb alaptörvényt, amely az 1990-ben, Szlobodan Milosevics idején elfogadott alkotmányt váltja fel. Az alaptörvény előszavában kitérnek Koszovóra is, amely a dokumentum szerint Szerbia elidegeníthetetlen része. Az alapdokumentumról a koszovói albánok nem szavazhattak. Ortega visszatért a hatalomba A KOKAtít: forradalmi vezető és volt elnök, Dániel Ortega a hivatalos eredmények szerint is megnyerte az elnökválasztást Nicaraguában. Fidel Castro kubai elnök elsőként gratulált sikeréhez. A volt szandinista gerillavezér a voksok 38 százalékát tudta magáénak, amely a helyi törvények szerint elengedő volt a győzelemhez. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS www.erstebank.hu Erste Vállalati TeleBank: 06 40 222 223 Szabadfelhasználású 1elzéloghitei hágaiatoknak Semmi sem árnyékolhatja be a fejlődésünket! Ha valaki azt mondja nekünk 10 évvel ezelőtt, hogy nemsr cég beszállí tója lesz, és egy vadonatúj telephelyet fogunk ro' csak nevettünk volna. a bei ül.e p < akkoriban Az Ersteűlank hiteleinek és ak a lehetőségeink, és ugrásszerű nőve s [akadálya, hiszen a Bank legújabban Öthatunk pótlólagos finanszírozáshoz, ezt csupán egy ingatlanfedezet biztosíMa viszont már azon mosolygunk. milyen kjshitíink mltur rugalmas szolgáltatásainak köszönhetően ugyanis i itágul kedést tudtunk elérni. A további novrkedr .inknd3sin< bevezetett jelzáloghiteiének igénybevétHévH gyérein A hitelt arra használhatjuk fel. amirex yii nt,ójuk."mim találtunk, mely társ a pénzügyekben, annak Az Erste Bankban egy olyan tanácsadó ellenére, hogy nem mi vagyunk a légnap Pontosan ez az. amire szükségem van Uniós bővítés: határozatlan időre elhalasztva A törökök EU-csatlakozási tárgyalásainak megszakítását nem indítványozta az Európai Bizottság, ám igen kemény bírálatokat fogalmazott meg tegnap Ankarával szemben. Brüsszel december közepéig adott ultimátumot a Recep Tayyip Erdogan vezette kormánynak. Számon kérték az országban élő kurdok, nem muzulmán közösségek és nők hátrányos megkülönböztetését, a hadsereg túlzott befolyását, valamint az ország börtöneiben még mindig alkalmazott kínzásokat. Ennél is súlyosabb probléma, hogy Törökország továbbra sem ismeri el az EU-tag Ciprust, s nem nyitja meg légterét és kikötőit a szigetország görög feléből érkező hajók és repülők előtt. Szebb képet festett a bizottság Horvátországról, amely a törökökkel egy időben, egy évvel ezelőtt kezdte meg a tárgyaláso■ Ankara decemberig kapott haladékot arra, hogy megnyissa kikötőit a ciprusiak előtt. kát az EU-csatlakozásról. Velük szemben a fő kifogást a korrupció, a volt Jugoszlávia más népeivel szembeni diszkrimináció, illetve a Szlovéniával még mindig fennálló határviták miatt fogalmazták meg. A tegnap kiadott terjedelmes dokumentumokból azonban az is kiderült: az unió háza táján sincs minden rendben. Hiába állították minden eddiginél keményebb feltételek elé a tagjelölteket (a horvátokon és törökökön kívül a macedónokat), azok még mindig könnyebben veszik az akadályokat, mint az EU a sajátjait. Az intézményeket legfeljebb 27 tagra alakították ki, s a további bővítést lehetővé tevő alkotmány a jelenlegi állás szerint papírkosárba kerül. így a bővítéssel kapcsolatban most egy dátum biztos: a december 14-15-i EU-csúcstalálkozón erről fognak vitatkozni. A jelölteknek pedig egyelőre be kell érniük annyival: addig nem csatlakozhatnak, amíg az Európai Unió fel nem készül, illetve fel nem készíti lakosságát arra, hogy újabb országok kérnek helyet a húsosfazéknál. ■ Gy. M.