Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-06 / 259. szám
2006. NOVEMBER 6., HÉTFŐ 11 SPORTTUKOR Hargreaves nem mehet Labdarúgás. A Bayern München a januári átigazolási időszakban nem engedi el angol válogatott labdarúgóját, OwenHargreavest, akit a Manchester United csábít. Üli Hoeness, a bajor klub menedzsere a Daily Mirror című szigetországi lap pénteki számában azt nyilatkozta, hogy semmilyen körülmények között nem akarnak megválni a 25 éves középpályástól. Sir Alex Ferguson, az MU vezetőedzője éppen ezen a héten jelentette be hivatalosan, hogy érdeklődnek a játékos iránt. - A Hargreaves leigazolásával kapcsolatos manchesteri törekvések kudarcra vannak ítélve - fogalmazott egyértelműen Hoeness. A Sun című bulvárújság egy nappal korábban arról számolt be, hogy ha a Bayern meg tudja szerezni a török Emrét a Newcastle Unitedtől, Hargreaves - aki nem érzi jól magát Münchenben, ráadásul jelenleg lábszárcsonttörése miatt harcképtelen - távozhat. Az MU nyáron 25 millió eurós ajánlattal állt elő, amit a bajorok akkor elutasítottak, de Ferguson állítólag most már 30 milliót sem sajnálna a játékmesterért, akit amúgy 2010-ig köt szerződés jelenlegi csapatához. Ronaldo elégedetlen Labdarúgás. Ronaldo nem tudja, mit kellene tennie, hogy elnyerje az olasz vezetőedző, Fabio Capello bizalmát és ezzel visz- szakerüljön a Real Madrid kezdő csapatába. - Nem tudom, mi alapján kerülnek be a játékosok a kezdő tizenegybe. Jó formában vagyok, a testsúlyommal sincs semmi gond, és ezt bizonyítani is akarom. Nem értem, Capello miért nem bízik bennem - nyilatkozta a mellőzött brazil támadó. A 30 éves Ronaldo az előző szezonban a Real legeredményesebb játékosa volt 14 találattal a spanyol elitligában annak ellenére, hogy többször küszködött sérüléssel. Fabio Capello érkezése óta viszont csak a cserepadon kap helyet a kétszeres aranylabdás, pedig a nyári térdoperációjából már régen felépült. Idén a Primera Divisiónban és a Bajnokok Ligája-sorozatban összesen 100 percnyi játéklehetőséget kapott a brazil, aki eddig lőtt gól nélkül áll a bajnokságban. A találgatásokra, hogy mi lesz a kétszeres brazil világbajnok sorsa - akinek a szerződése 2008-ban jár le a spanyol klubnál - így válaszolt: - Kitöltőm a szerződésem, aztán további két évet vagy Brazíliában, vagy az Egyesült Államokban akarok játszani, és 35 évesen vonulok vissza. A Real harmadik a spanyol bajnokságban 17 ponttal, vasárnap a Celta Vigót fogadja a Santiago Bernabéu-stadionban. A hajrában bukott el a Skorpió futsal NB I, nők, 6. forduló Skoipió SE Salgótarján - Tolna-Mözsi NLSE 2-5 (1-1) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Perepatics L, Urbán E. Skorpió SE: Varga Gyuláné - Tóth Friderika, Magda Gabriella, Farkas Zsanett, Gáspár Mónika. Csere: Rusz Bianka (kapus), Gál Veronika Szandra, Rezes Beáta, Szklenár Kitti. Edző: Pusnik Zoltán. Tolna-Mözs: Malik Katalin - Varga Adél, Simon Bogi, Hodován Edit, Ganczer Hajnalka. Csere: Hepp Andrea, Mecseki Ágnes, Kovács Anita. Edző: Mucska Gyula. Gl: Farkas Zs. (14.), Gáspár (27.), ill. Simon (18.), Hodován (23., 34.), Kovács A. (35.), Ganczer (40.). Sárga lap: Tóth F. (40.), ill. Mecseki (31.). Jók: Tóth F., Gáspár, ill. Hodován, Mecseki. Pusnik Zoltán alaposan megszervezte csapata védekezését, s a betömörülő hazai hátsó alakzat áttörése bizony sokáig megoldhatatlan feladat elé állította a vendégeket. Mivel azonban Gáspár Mó- nikáék ereje szinte teljes egészében a „rombolásban” merült ki, a félidő első felében néhány távoli próbálkozást leszámítva, egyik kapu előtt sem adódott igazán komoly lehetőség, így mindenképpen váratlanul esett Farkas Zsanett oldalberúgásból - jó adag mázlival - elért vezető találata. A gól után egy csapásra megélénkült a játék, s mindkét oldalon sorra alakultak ki a helyzetek, amelyek közül a lefújás előtt nem sokkal a teljesen magára hagyott Simon Bogi használt ki egyet uWsport Tóth Friderika teljesítményére ismét nem lehetett panasz A második félidőt jóval aktívabban kezdték a látogatók, s néhány perc elteltével meg is hozta az eredményét a nagy nekibuzdulás: Hodován Edit egy remek egyéni akciót követően szerzett vezetést együttesének. Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, a harcosan játszó Gáspár Mónika ugyanis egy védelmi megingást „megtorolva” kisvártatva egalizált. Sőt, ebben az időszakban kicsit nagyobb koncentrációval könnyen fordíthattak volna a házigazdák, ám Tóth Friderika révén csupán kapufáig jutottak. Nem úgy a röpke „kábulatból” a véghajrára éledező tolnaiak, akik a szemfüles Hodován, illetve a gyors kontraakció végén betaláló Kovács Anita góljaival egy perc alatt eldöntötték a három pont sorsát. Hiába adódott ugyanis a finisben több szépítési lehetőség is, a helyzetek sorra kimaradtak, s közvetlenül a dudaszó előtt Ganczer a kegyelemdöfést is megadta a mieinknek. Bár az élcsoporthoz tartozó tolnai gárda játékban nem igazán tudott ellenfele fölé kerekedni, a jobb fizikai állapot végül a vendégek javára döntötte el a közepes iramú, sok hibával tarkított mérkőzést. A továbbra is pont nélkül szerénykedő tarjániak az őszi idényből hátralévő két mérkőzésükön közvetlen vetélytársa- ik ellen javíthatnak lehangoló mérlegükön. Pusnik Zoltán: - Hiába voltunk a találkozó nagy részében partiban ellenfelünkkel, a hajrára ismét elkészültünk az erőnkkel, így nem sikerülhetett a pontszerzés. Újfent bebizonyosodott, hogy ezen a szinten igazán komoly felkészülés nélkül nem lehet eredményt elérni. Mucska Gyula: - Nyögvenyelős mérkőzésen sikerült nyernünk egy nagyon jó Salgótarján ellen. Sajnos ezúttal nem tudtuk megismételni az elmúlt hetek jó teljesítményét, ám második félidei játékunk alapján győzelmünk megérdemeltnek mondható. További eredmény: Dévaványai SE - Tatabányai Amazonok 7-8 (1-5). A bajnokság állása 1. Szentesi FSC 5 5 0 0 26-15 15 2. Tolna-Mözs 5 4 0 1 37-14 12 3. íris Gödöllő 4 4 0 0 29-10 12 4. Univerzum NFC 4 3 0 1 44-9 9 5. Vesta-City Line 3 3 0 0 32-5 9 6. Miskolci VSE 5 2 0 3 15-25 6 7. Tatabánya 6 10 5 19-53 3 8. Skorpió SE 6 0 0 6 10-37 0 9. Dévaványa 6 0 0 6 19-63 0 SPORTTURMIX 6. Saci Bár Kupa Némi pauza (főiskolai vizsga- időszak, nyári szünet) után újra beindul a csocsóélet Salgótarjánban, melynek bizonyítékaként november 7-én, azaz kedden nagyszabású, és Saci néni szokása szerint gazdagon díjazott tornát rendeznek a csocsóbázison, a Saci bárban. A férfi, vegyes, vagy akár tiszta női párosoknak a 17 órai kezdés előtt a helyszínen lehet nevezni. Visszavonult GyorstorCSOljfil. Egy nappal a holland válogatott Világkupa-kvalifikációja előtt meglepetésre bejelentette visszavonulását Gianni Romme, minden idők egyik legeredményesebb gyorskorcsolyázója. A 33 éves, kétszeres olimpiai bajnok klasszis a jövőben edzői tevékenységére kíván összpontosítani. Romme 5 és 10 ezer méteren is győzött az 1998- as téli játékokon, Naganóban, majd négy évvel később utóbbi számban ezüstérmes lett Salt Lake Cityben. Hazatért Kosárlabda. Alig másfél hónap után hazatért a spanyol bajnok Malaga kosárlabdacsapatától Gulyás Róbert, a magyar válogatott centere. - A szerződésem 45 napig szólt és a klub úgy döntött, hogy nem hosszabbít velem. A menedzserem már keresi az új egyesületet, ahol folytathatom a pályafutásomat - mondta az MTI-nek immár Budapesten a 31 éves játékos. Dual-core. Do more. . T-Mobile Szélessáv új mobilinternet előfizetéssel, notebookkal és kártyatelefonnal 19900 Ft kezdőrészlettől Platinakártya esetén, 2 éves hűségnyilatkozattal Akár 1,5 Mbit/s* letöltési sebesség Intel® Centrino® Duó Mobil Technológiás Fujitsu Siemens Amilo Pro V3505 notebookkal Mi mindenre gondoltunk, így már csak azt kell eldöntened, hol szeretnél internetezni vagy e-mailezm. Legújabb akciónkban kamatmentes részletre vásárolhatsz Fujitsu Siemens Amilo Pro V3505 notebookot kártyatelefonnal és mobilintemet előfizetéssel. Ráadásul 2007. január 31 -ig az 50.300 vagy 1000 Mbyte-ot tartalmazó Mobilinternet csomagjainkat 50% havidijkedvezménnyel veheted igénybe. A Mobilinternet csomagokra vonatkozó havidijkedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze. * A feltüntetett érték tájékoztató jellegű, melynek tényleges elérhetőségét több körülmény befolyásolja. A T-Mobile által vállalt célértéket és minimálértékeí az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Az akció 2G06. november 1-től visszavonásig, vagy a készletek erejéig érvényes. Az igénybevétel további és teljes körű részletes feltételei az üzletekben és ügyfélszolgálatunkon érhetők el: 1430,06-1/265-9210. Az alábbiak az Intel Corporation vagy leányvállalatai Egyesült Államokban vagy más országokban használt vagy bejegyzett védjegyei: Centrino. Centrino Logo, Intel, Intel Logo. www.t-mobile.hu T- ■ -Mobile' Jobb veled a világ Öreg Cigi - most már nyomtatásban Emlékek és dokumentumok a 87 éves Balázs Pál életébóT A könyvbemutatón (balról jobbra): Plachy György, Ferencz Gyula, Balázs (Cigi) Pál és Sulyok László, a szerző Egy új könyv kiadása mindig ünnep az írástudók és olvas(ni tud)ók életében, ha pedig megyei vonatkozású sportkönyv megjelenéséről tudósíthatunk, az még külön büszkeséggel is tölti el a lokálpatriótákat. Nos ilyen örömteli eseményről számolhatunk most be. „Cigi bácsi” - alias Balázs Pál - történeteit, adomáit lassan már a fél város ismeri, mert a 87 éves salgótarjáni öregúr még hisz a szó, az agitáció erejében, és akár az utcán, üzletekben, parkokban (vagy bárhol) rendíthetetlenül traktálja alkalmi hallgatóságát élete folyásáról, de leginkább sportmúltjáról, egyben markáns - és lesújtó - véleményt is mond a jelenről. Mivel a szó elszáll, de az írás megmarad, jótollú kollégánk, Sulyok László tanár és újságíró egy könyv kereteibe foglalta az Öreg Cigi (mert mindenki csak így ismeri) tanulságos és példamutató életútját.- Egy könyvet nem túl nehéz megírni, kiadót keresni és megjelentetni annál inkább - vallja a második kötetes szerző, és ebben még akkor is lakozik némi igazság, ha ennek a műnek akadt bábája - nem is egy. A több évtizedes, már-már relikviaszámba menő ódon fényképekkel is illusztrált kiadványt számosán (Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség, áfész, Tarjánhő, valamint Triblex Kft.) támogatták, az Egri Nyomda Kft- ben készült, és a Nógrádi Média Kiadó Kft. gondozásában jelent meg. Az alig két napja kinyomtatott könyv baráti beszélgetéssel zárult bemutatóján Ferencz Gyula, a megyei labdarúgó-szövetség elnöke Cigi bácsi focista és aranysíppal jutalmazott játékvezetői múltját emelte ki, Plachy György a Nógrád Megyei Hírlap kereskedelmi igazgatója a kiadás körülményeiről beszélt, a szerző új sporttémájú könyvének terveiről rántotta le a leplet (hogy konkrétan miről is fog szólni, az legyen egyelőre titok), míg a könyv hőse, Cigi bá szokása szerint felidézte a jól és kevésbé ismert sztorik változatait, melyekhez ezentúl már bárki nyomtatásban is hozzáférhet. (satis)